From: Csaba László
Date: 2010. máecius 19.
Subject: Március 15-e Gyimesbükkön
To: Kutasi József
Kedves András!
Subject: Március 15-e Gyimesbükkön
To: Kutasi József
Kedves András!
Együttérzéssel és tehetetlenségemben ökölbe szorított kézzel olvastam beszámolód megzavart március 15-ei megemlékezéstekről és a végeken megélt hányattatott sorsotokról. ADJON AZ ISTEN Nektek kitartást, hitet és reményt abban, hogy a gonoszság nem örök életű, és hogy Boldogasszony Anyánk megtiporja majd fejét a sarka után leselkedő kígyónak! A pünkösdi viszontlátásig SZEBB JÖVŐT kívánva barátsággal:
Csaba Laci
----- Original Message -----From: Andras DeakyTo:Sent: Friday, March 19, 2010 9:39 PMSubject: Március 15-e GyimesbükkönKedves László!
Elnézésedet kérem, hogy néhány nap késéssel válaszolok leveledre, de a napokban éppen a román és magyar nyelvű tiltakozó írások megfogalmazásával voltam elfoglalva. Alábbi írásomból megtudhatod, mi is történt Gyimesbükkön Március 15-én, de ugyanakkor átfogó képet alkothatsz helyzetünkről, kiszolgáltatottságunkról, arról a harcról, melyet folytatunk megmaradásunkért őseinknek a földjén.
Szeretettel üdvözöl:
Deáky András
GYIMESBÜKKI GONDOLATOK MÁRCIUS 15-e UTÁN
Nemzetünk jussát és igazát kötelességünk védeni, különben némaságunkkal hitelessé tesszük a hatalom magyarságunk elleni galád megnyílvánulásait. Minden jóérzésű, gondolkodó embert kiáltásra kell késztessen az az állapot, amelybe juttatták egy emberöltő alatt a gyimesbükki magyarságot.
Az 1848/49-es szabadságharcunkról szóló megemlékezésünket próbálta a Bákó megyei rendőrség, csendőrség és tűzoltóság megzavarni. Szomorúan vettük tudomásul, hogy az elmúlt 20 esztendőben semmit sem változott a románság mentalitása a gyimesbükki magyar közösséggel szemben. Látszólag kifinomultabb módszerekkel, de erőszakos, megalázó módon avatkoznak bele közösségünk életébe, és végső céljukat tekintve, ugyanazt az utat járják végig, amelyen immár több mint 60 esztendeje bukdácsol az erdélyi magyarság. Hihetetlen és ugyanakkor félelmetes, hogy több mint másfél évszázad elteltével még mindig alkalmazható az osztrákok csodafegyvere, a "divide et impera", oszd meg és uralkodj elve. Akkor a leigázott nemzeteket játszották ki, uszították egymás ellen, jelen esetben pedig a gyimesbükki görög katolikusokból ortodoxá vedlett híveket heccelik az őslakos római katolikusok ellen.
Gyimesbükki közösségünk valamikor egységes volt nyelvében, hitében, kultúrájában - hagyományaiban, szokásaiban - , de egy olyan életforma felé taszították brutális módon, amely ellenkezik azzal az életformával, melyet Istentől és szüleiktől örököltek. Vajon kinek van haszna abból, ha megszakad a tudás, a kultúra, az ifjúság oktatása és az istenhit közötti megbonthatatlan egység? Vajon ne tudnák a boszorkánykonyhák méregkeverői, hogy lelkében teszik nyomorékká azt, akitől elveszik anyanyelvét? Ne tudnák, hogy ahol az anyanyelv és a nemzet történelme nem a legfontosabb tantárgy, ott a nemzet jövőjének sírját ássák? Ne tudnák, hogy ahol iskolákat zárnak be, azokon a helyeken temetők lesznek? Ne tudnák, hogy sokak sekélyes felkészültségét az anyanyelvi alap hiánya okozza és az, hogy olyan követelmények elé állítják őket, amelyeket nem tudnak teljesíteni? Ne tudnák, hogy az ember csak akkor érzi jól magát a bőrében, csak akkor lehet teljes értékű ember, ha nem kell szégyelnie etnikai hovatartozását?
Azt hiszem, nem szükséges válaszolnom a fenti kérdésekre, hiszen saját bőrünkön tapasztaltuk meg a helyi értékek tönkretételét, új hagyományok, szokások, és vallás meghonosítását. Nem értünk egyet azzal, hogy erőszakos módon akarnak bennünket beolvasztani az "egységes" román nemzetbe. Mi abban hiszünk, hogy mindenkinek egyénileg kell eldöntenie, hogy hová tartozik. Mi a magyar nyelvünkkel, kultúránkkal a magyar nemzethez tartozunk! Miután mindenki eldöntötte, hogy hová tartozik, nem marad más hátra, minthogy tiszteljünk mindenkit azért, ami. Csakis a kölcsönös tisztelet és megbecsülés lehet együttélésünk alapja! Ha tiszteletben tartjuk ezt, akkor valamennyien békességben élhetünk Isten hatalmas kertjében, mert valamennyien az ő gyermekei vagyunk, még akkor is, ha nem vagyunk egyformák. Egy kert annál szebb, minél többféle virág nyílik benne!
Március 14-én és 15-én, utcai tüntetés, felvonulás nélkül, a római katolikus templom parókiáján, egyszerűen és méltósággal szerettünk volna emlékezni azokra, akik vérüket adták a magyar szabadságért, de nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a világ népeinek szabadságáért. Ezt az ünnepünket akarta a karhatalom lehetetlenné tenni. Elözönlötték a magyar tannyelvű iskoláinkat, a római katolikus templomot, jelenlétükkel félelmet keltve a gyermekekben, szülőkben pedagógusokban és az ünnep után, melyre végül is a templom épületében került sor, a békésen hazatartó hívekben.
Azt hisszük, hogy a jövőben több bizalomra és közösségünk iránti nagyobb tiszteletre van szükség a rendfentartó erők részéről, akiknek segítségét igényelni fogjuk, ha ennek szükségét érezzük. Ne feledjük, hogy embertársainknak elsősorban békére, lelki nyugalomra és nem provokációra van szükségük.
Végezetül azt kívánjuk, hogy ünnepeink, az Önöké is és a miéink is, erősítsenek bennünket hitünkben, hovatartozásunkban!
Gyimesbükk, 2010.03.19. Deáky András
