Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. augusztus 21., szombat

6.059 - Szemenyei-Kiss Tamás újságíró > A FELJELENTŐ ÉS A BRFK DEMOKRATIKUS JOGOT SÉRT!

From: cyberpress-bp

Date: 2010. augusztus 8.
Subject: A FELJELENTŐ ÉS A BRFK DEMOKRATIKUS JOGOT SÉRT!
To: Kutasi József


TITAKOZÁS A DEMOKRATIKUS JOGOK
MEGSÉRTÉSE MIATT
 
Szemenyei-Kiss Tamás újságíró, volt politikai elítélt - a Demokratikus Ellenzék tagja - tiltakozik a rasszista Jobbik Magyarországért Mozgalom egyik képviselője által kezdeményezett, a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárása ellen, melyet a nyomozó hatóság Biszku Béla a Duna TV-ben tett kijelentése miatt indított az egykori belügyminiszter ellen...

Amint az a jobboldali médiumok által közzétett híranyagokból ismert, Szilágyi György, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője kezdeményezésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozást indított a Duna TV által 2010. augusztus 4-én sugárzott műsorban – az egykori belügyminiszter, Biszku Bélával készített interjúban – a politikus részéről elhangzottak miatt.

Az MSZMP Központi Bizottsága politikai bizottságának egykori tagja a műsorban ellenforradalomnak nevezte az 1956 őszén történteket, míg az azt követő bírósági ítéleteket (más vélemények szerint: megtorlásokat) jogszerűnek minősítette, amelyekbe – elmondása szerint – nem avatkozott bele a politikai vezetés, így ő sem.

Biszku Béla eme álláspontja tehát kimeríti az új, 2010 májusában hivatalba lépett politikai vezetés által szorgalmazott és június 8-án nyilvánosságra hozott Btk-módosítás azon passzusát, mely szerint büntethető a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása. – Az új törvény szerint „aki nagy nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népírtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja, vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntetett követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Ismert, hogy korábban a Mandiner.hu két munkatársa, Novák Tamás és Skrabski Fruzsina, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Etikai Szabályzatát is megsértve, álnéven rávette Biszku Bélát arra, hogy beszéljen az 1956-os eseményekről, illetve az 1956 utáni bírósági perekről – elhallgatva az interjúkészítés célját, azt, hogy a beszégetés hang- és filmanyagából mozifilmet szándékoznak készíteni. A Duna TV augusztus 4-én készített műsorában lényegében ugyanezeket a kérdéseket járta körül, hangsúlyosabbá téve a filmszínházakban bemutatott dokumentumfilm keltette állítólagos „felháborodást”, a bizonyos politikai körök által egyéb célokra is hasznosnak talált történelmi vitát.

Mint a Demokratikus Ellenzék tagja, olyan, akit két alkalommal is elítéltek hosszabb szabadságvesztésre 1956-ot követően, a Magyar Köztársaság Alkotmánya 61. §. (1) bekezdésében leírtak alapján is tiltakozom a szabadságjogok megsértése ellen – amely a leírt esetben az egykori politikai ellenfelemet hozza ugyanabba az 1956 utáni törvénysértő helyzetbe, melyben jómagam, sokszáz társammal együtt voltam.
Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint a véleményszabadság a kommunikációs szabadságok anyajoga – morális jogot jelent, melyet nem lehet szelektív módon egyes jelenlegi vagy múltbéli politikai ellenfél ellen fegyverként használni. Ezek a vélemények, értékítéletek (Biszku Béla volt belügyminiszteré is!) fokozott védelmet kell hogy élvezzenek, hiszen egy nyitott társadalomban a közügyekre vonatkozó önkifejezések ütközésében kapnak hangot – még akkor is, ha azok túlzóak vagy felfokozottak.

Kérem egykori rabtársaimat, a Demokratikus Ellenzék tagjait, hogy tiltakozzanak a nyilvánvalóan bosszú- és gyűlöletvezérelte döntés, a büntetőeljárás kezdeményezése miatt!

Szemenyei-Kiss Tamás újságíró
A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma által a
Katf. II. 0010/1972 számú ítélete alapján
7 év szabadságvesztésre ítélt személy