Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. december 26., vasárnap

7.617 - A Nemzeti Internetes Összefogás Hírháló alapítása

A Nemzeti Internetes Összefogás Hírháló alapítása

Feljegyzés

a Nemzeti Internetes Összefogás Hírháló

Az alakuló gyűlésre 2003. december 13-án a Bp. V. Cukor u 5 alatti Fidesz Szalonban került sor.

Megvitattuk a Nemzeti Internetes Összefogás Hírháló célját (tartalmát), a megvalósítás lehetőségét, valamint, érintőlegesen a tömörülésben részvevő körét.

A cél, illetve a tartalom szempontjából számba vették:

  • Híranyag
  • riadólánc
  • párbeszédek

Más szóval ezek melyikét tartalmazza a hírháló.

Megegyezés született arról, hogy a hírháló napi híreket közöl, valamint esetleges megmozdulásokat elősegítő riadólánc szerepét is betölti. A párbeszéd jellegű fórum témák maradnak a listákon.

Felmerült egy nemzetközi híreket is tartalmazó hírcsoport létrehozás, de erről nem születtet döntés, a témát elnapoltuk.

A módszer tekintetében az alábbi lehetőséget vitattuk meg

  • Önálló szerver beszerzése és üzemeltetése
  • Összefogás honlap létesítése
  • önálló levelező lista alapítása, ahol a résztvevő tagok az önálló listák.

A lehetőségeket elemezve az a megállapodás született, hogy egy levelező lista készül, ahol a tagokat az egyes önálló listák moderátorai képviselik. A közös lista moderátora Kovács János (Kovy)., aki az ezzel járó összes munkát vállalta.

A rendszer kísérleti jelleggel működik, a következő megbeszélésig. A következő megbeszélés időpontja 2004. január 10 15:00 óra, helyszíne ugyanitt, Bp. V. Cukor u 5.alatti helyiségben lesz.

Az addigi tapasztalatok alapján további finomításokat és változtatásokra van lehetőség.

Annak meghatározása, hogy mit értünk „nemzeti” alatt, szóba került, de a pontos meghatározást későbbi időre halasztottuk.

A csoportosulás neve Internetes. Nemzeti Összefogás Hírháló, amit a résztvevők egyhangúlag és vita nélkül elfogadtak. Az új lista is ezt a nevet viseli, rövidítése INÖH.

Egyetértés született arról, hogy a Hírháló egyik politikai pártnak vagy irányzatnak sem elkötelezettje.

A Hírháló az egyes levelező listák belügyébe nem avatkozik bele, azok szokásait és belső rendjét nem befolyásolja.

A létesített Hírhálónak a továbbiakban bármelyik lista, polgári kör, vagy más csoportosulás tagja lehet, amelyik magát nemzeti elkötelezettségűnek tartja.

A létesítendő Hírháló nyílt listaként fog működni

Nem tisztázódott a megbeszélés során, hogy nem levelező listák (kör, vagy más csoportosulás) miképpen integrálhatók a hírhálóba. Ennek megoldását és megoldás alkalmazását Kovács János vállalta. Ennek eredményességéről a jan. 10-i gyűlés foglalkozik.

Minden további teendőt Kovács János egy személyben végez, mint a kísérleti működés üzemeltetője.

Kelt, mint fenn.

A feljegyzést készítette:
Pataki László
1112. Budapest, Oltvány u 27
T: 246 4102