Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2011. január 2., vasárnap

7.760 - Magyarország átvette az Európai Unió soros elnöki tisztét > 2011. január 1., szombat 21:34 InfoRádió

www.nemzetihirhalo.hu *************
Magyarország átvette az Európai Unió soros elnöki tisztét
2011. január 1., szombat 21:34 InfoRádió

Az összefogás fontosságát hangsúlyozta újévi köszöntőjében a köztársasági elnök. Szilveszterkor csaknem kétszer több riasztást kaptak a mentők a szokásosnál.

Fél évre Magyarország vette át az Európai Unió soros elnöki tisztét. Ebből az alkalomból a miniszterelnök azt mondta: a magyar vezetés mindent megtesz majd, hogy a közösség átfogó növekedési, foglalkoztatási és innovációs programja, az Európa 2020 stratégia sikeresen megvalósuljon. Orbán Viktor az Európai Tanács honlapján megjelent interjúban hangsúlyozta: a magyar elnökség ahhoz is hozzá kíván járulni, hogy az unió ki tudjon lábalni az euró válságából. Az elnökséget hivatalosan január 6-án veszi át Magyarország; az Európai Bizottság és a kormány már másnap együtt ülésezik.

Az összefogás erejére hívta fel a figyelmet a köztársasági elnök újévi köszöntőjében. Schmitt Pál a múlt év eseményeire utalva úgy fogalmazott: hatalmas veszteségek és tragédiák árán, de olyan összefogást mutatott a nemzet, mint talán még soha. A Sándor Palotában felvett televíziós beszédében az államfő azt mondta: a magyarok 2010-ben letették voksukat az újrakezdés mellett, és most személyes és nemzeti kihívások sora áll az ország előtt, gazdasági és társadalmi problémákon kell úrrá lenni. Úgy vélte: Magyarországot és polgárait súlyos anyagi helyzetbe sodorta a korábbi évek felelőtlen gazdálkodása, de szerinte lesz törvényi és kormányzati erő, amely megvédi a munkahelyeket, az otthonokat, erősíti a családokat.

Számos változás lépett életbe az új év első napján. A többi között egykulcsos, 16 százalékos a személyi jövedelemadózás és a családi adózás is mostantól hatályos. A minimálbér 78 ezer, a garantált bérminimum pedig 94 ezer forintra emelkedett. Az idén 4-6 százalékos az ajánlott béremelés mértéke. A kabinet döntése értelmében 3,8 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, a nők pedig - 40 év munkaviszony után - nyugdíjba mehetnek. Átlagosan 8,7 százalékkal nőttek az úthasználati díjak és számos ponton megváltozott a KRESZ is. A többi között nem előzhetnek a 7 és fél tonna össztömeget meghaladó teherautók az autópályákon. Több közüzemi szolgáltatás drágult Budapesten. Az ivóvíz csaknem 3, a szemétszállítás díja több mint 5, míg a csatornadíj 19,5 százalékkal nőtt. A különböző temetkezési szolgáltatásokért átlagosan majdnem 10 százalékkal kell többet fizetni. A távhődíj kérdése várhatóan januárban kerül a Fővárosi Közgyűlés elé.

Szintén mostantól igényelhetik a határon túli magyarok - egyszerűsített honosítási eljárással - a magyar állampolgárságot. A szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke jelezte: ő maga is beadja kérelmét. Berényi József úgy fogalmazott: az egyetlen szlovákiai magyar párt elnökeként ez kötelessége. A politikus ugyanakkor problémásnak nevezte, hogy december végéig nem történt meg az állampolgársági törvény ígért módosítása, így a jelenleg hatályos szabályozás értelmében elveszítené szlovák állampolgárságát, de ez nem célja.
(...)
Észtország is belépett az euróövezetbe a közösség 17-ik tagállamaként. Az 1,3 millió lakosú balti ország a koronát váltja fel az euróval. Észtországban a volt kommunista tömb államai közül Szlovénia és Szlovákia után a harmadikként vzették be a közös európai fizetőeszközt. ***