Kik lőttek a Kossuth téren 1956.október 25-én?
Frigyesy Ágnes cikke 2007-ből:
„Ötven éve nem engedik feltárni és kimondani: Kik voltak az orvlövészek a Kossuth tér több épületének tetején 1956. október 25-én, a 'véres csütörtökön'. Kik voltak a Himnuszt éneklő, harmincezres, fegyvertelen tömeg százaira halált hozó, ezreket megsebesítő vagy nyomorékká tevő sortűz embertelen elkövetői, gyilkosai?" – e gondolattal kezdi mondandóját Kéri Edit most megjelent izgalmas, ismeretlen dokumentumokat feltáró kötete előszavában. A Kik lőttek a Kossuth téren '56-ban című kötetben megismerkedhetünk a Körömi Teréz kutató összegyűjtötte 234 áldozat nevével, továbbá a lövöldözők és gyilkosok közül is személy szerint felsorolnak 195 nevet. Az ártatlan olvasó meghökkenhet, hisz több mai politikus családnevével is találkozik a tettesek oldalán, illetve döbbenetes képsorozatot talál a kötet végén. Kéri Edit ny. színésznő történészi munkával felérő gyűjtőmunkát végzett, mert szerinte 1990 óta minden kormány elkendőzte és elhallgatta a háborús bűnösök nevét. Holott – véleménye szerint – e mészárlást még ma is nemzetközi bíróságnak kellene tárgyalnia! Véleménye szerint háromféle hazugságot, ködösítést terjesztettek az érdekeltek az elmúlt évtizedekben:
1. Ellenforradalmár provokátorok lőttek a tetőről. 2. A szovjetek kezdték el a sortüzet, és ők likvidálták a tömeget. Senki nem volt az FM tetején. 3. Az orosházi határőrök vitték végbe a sortüzet. A kötet szerzője mindhárom hazugságot cáfolja. Bebizonyítja viszont, hogy Apró Antal volt a felelős a tűzparancs kiadásáért. „Ő adta a tűzparancsot a HM-ből rádió-adóvevőn, az FM tetejére a Partizánszövetség tagjainak... Utána kb. 1000 halott feküdt a téren..." De mi történt a Kossuth téren? „Nagy Imrét akarta hallani a tömeg. De ő nem volt bent. Elkezdték énekelni a Himnuszt. S amikor ott tartottak: Balsors, akit régen tép... – hirtelen, váratlanul a Földművelésügyi Minisztérium tetejéről gyilkos golyózápor zúdult az éneklő tömegre... Azután sorra több tetőről hallatszott a sortűz, kézigránátokat is dobtak... Szörnyű mészárlás folyt – szünetekkel másfél órán át – 11 órától fél egyig... Teherautószámra vitték el a halottakat, kézigránáttól szétrobbant lábfejek, kezek, fejek feküdtek a 2-es villamos sínjein. Több száz halott – és sok ezer sebesült. Mikes Tamás másnap 820 halottat számolt meg egy ismerősével együtt, a Kerepesi temetőben, 50-es gúlákba rakva" – olvassuk a kötetben. Kéri Edit megállapítja: – A Kossuth téren indokolatlanul – fegyvertelen, békés tömegbe – belelőttek, bosszúálló, gyáva, aljas gyilkosok – méghozzá az orvlövészek kezdték a tetőkről. Nem harc volt, hanem mészárlás. Továbbá hozzáteszi: – Ilyen – ötven évig megtorlatlan – tömeggyilkosság, népirtás, genocídium – szinte nem történt a történelemben. Oly sok volt a gyilkos – és ők maguk, meg gyerekeik oly sokan átmentődtek 1990 után a politikai és gazdasági élet vezetői közé –, hogy sikerült állami vezetők, katonai ügyészek, bírók, hamisító történészek révén eltitkolni az igazságot, halasztgatni az igazságtételt, mellébeszélni – a gyilkosok halálát megvárni!... Itthon 50 éve folyik a hamisítás. A kötetben történelmünk számos fontos epizódjáról olvashatunk. Például Hegedűs András volt miniszterelnökről megtudjuk: „ő írta alá a Gerő által megfogalmazott miniszterelnöki – szovjeteket segítségül behívó levelet, amit Nagy Imre nem volt hajlandó aláírni. – Méghozzá Ságvári Ágnes hátán írta alá..." Próbálták Nagy Imrét besározni, mintha ő hívta volna be az oroszokat, de ezt október 31-én megcáfolta a Kossuth Rádióban: „Megpróbáltak engem is bemocskolni. Azt a hazugságot terjesztették, hogy én hívtam be az orosz csapatokat az országba. Ez alávaló hazugság! Az a Nagy Imre, aki a magyar szuverenitás, a magyar szabadság és a magyar függetlenség harcosa, nem hívta be ezeket a csapatokat. Ellenkezőleg, ő volt az, aki visszavonulásukért harcolt." Kéri Edit kötetében megrázó részlet olvasható Kopácsi Sándor emlékirataiból, aki '56-ban rendőrezredes, Budapest rendőr-főkapitánya volt. Életfogytiglan című életrajzi kötetében írja: „(23-án) A főkapitányság női rendőreinek a Parlament közelében egy szociális intézménye volt, a gyermekvédelmi osztály. Tőlük kaptam telefonjelentést, amitől megfagyott a vér az ereimben: – 'Kopácsi elvtárs, biztos benne, hogy csak ön hall engem? – Igen, tételezzük fel!... azért csak beszéljen. – Kopácsi elvtárs! Emberek vannak a tetőkön...' – A belügyminiszter anélkül, hogy engem erről értesített volna, ÁVH-sokat helyezett el a Parlament körüli épületek, így a rendőrségi objektumok tetején is... (25-én délelőtt) Hömpölygő áradatként hatalmas tömeg zúdult ki elénk... Zászlókat és táblákat vittek, ütemesen kiáltották: 'Vesszen Gerő!... Ruszkik haza!... Fél órával később a szociális osztály vezetője, egy rendőrszázados kétségbeesetten hívott telefonon...- Kopácsi elvtárs! A tömeg azt kiáltja: 'Vesszen Gerő!' Ebből nagy baj lesz! – Ugyan, Júlia! A tömeg fegyvertelen. Fél órája láttam az ablakunk alatt őket. Sok nő és gyermek van köztük. Ez békés tüntetés. – Igen, de az épületünk tetején tüzelőállásban lévő hadnagynak nem ez a véleménye. Nemrég jött le a tetőről a kulcsokkal. Amikor meglátta a tömeget, magából kikelve rohant vissza, és azt kiáltozta: 'Majd megmutatjuk nekik, hogy ez nem mehet így tovább! Erre parancsunk van.' Tájékoztattam tisztjeimet a helyzetről. Egyöntetű volt a vélemény, hogy az ÁVH nem lövethet fegyvertelen emberekre... A biztonság kedvéért felhívtam a Belügyminisztériumot, hogy őket is tájékoztassam a helyzetről. Szórakozottan hallgattak: – Igen. Tudunk róla, hogy a tömeg fegyvertelen. Három perccel később Júlia kétségbeesetten hívott: – Kopácsi elvtárs! Tüzet nyitottak a tömegre! – Lehetetlen. De most már én is hallottam a telefonkagylóban a fegyverek ropogását. Júlia zokogni kezdett: – Kopácsi elvtárs! Ez nem lehet igaz! Az ÁVO-sok minden tetőről lőnek a tömegre!" Kéri Edit a tragédiák felgöngyölítését elénk tárva megállapítja: „Nem ügynöktörvény, hanem igazságtétel kell: az ÁVH-sok, emberkínzók, talpakat gumibottal verők, katolikus papokat arra kényszerítők, hogy – a sárgaréz fali keresztbe áramot vezetve – csókolják meg ezt a „rázó" keresztet, köröm letépők, fegyvertelen embereket tetőről legéppuskázók, savas kádba dugók, kályhán kezeket megégetők, LSD-vel a tébolyba szuggerálók, hüvelykujjat asztalra szegezők, női nemi szervet gumibottal szétroncsolók, férfi nemi szervbe üvegpipettát dugók és azt ott eltörők, és szájba vizelők – ők bírósági tárgyalás által bűnhődjenek a soha el nem évülő, emberiség elleni bűntényeikért." (A felsorolás nevekkel szerepel a kötetben. Tanulságos olvasmány.) Ma is vitatéma, hányan haltak meg az október 25-i vérengzés alkalmával. A kommunisták által jól megfizetett történészek szerint csupán száz körüli ez a szám, Kéri Edit szemtanúra hivatkozva majdnem tízszer annyi halottról számol be: Mikes Tamás, aki '56-ban tizenhat éves volt, másnap kiment a Kerepesi temetőbe és megszámolta a halottakat: „A máglyába rakott összes halott száma 820 volt. Ketten, két irányból számoltuk meg többször, mert nem akartunk hinni a szemünknek." S megállapította, hogy a halottak között sok volt a nő. Más szemtanúk szerint olyan sok volt a halott, hogy menni nem lehetett, átlépni nem lehetett rajtuk. „Amikor el mertem menni az árkádok alól, már a 10. teherautó holttestet szállították el. Kb. 40-50 holttest lehetett rajtuk. Buldózerrel dobták a kocsikra a holttesteket, szörnyű volt..." Egy másik szemtanú szerint: „Vászonponyvás teherautók egymás után álltak be az akkor még épülő metróállomás elkerített részére – és az építési területre –, mint a farönköket, úgy hajigálták le a már merev emberi holttesteket... Nagyon valószínű, hogy néhány emberi csont 'beépült' a ma már oly jól funkcionáló metróállomás betonfalaiba."
Pákh Tibor szemtanú világosan látja: körvadászat és mészárlás történt október 25-én. A gyilkosok „kaptak is mind Munkás-Paraszt-Hatalomért, Szocialista Hazáért, és Fegyverrel a Hazáért kitüntetést... Meg igazgatói állást, jó lakást, iparosműhelyeket, üzleteket, miniszterhelyettesi rangot és akadémikusi címet." Kéri Edit név szerint közli az 1956. október 25-én felfegyverzett ÁVH-sok, partizánok névsorát, mintegy 195 személy nevét. Közöttük ismert politikus családnevek is szerepelnek. Az is külön vizsgálódást érdemelne, hogyan lett a villanyszerelőből rendőr alezredes, a szabósegédből az Állami Biztosító egyik vezetője, az újságíróból főszerkesztő, a textilmunkásból az Új Magyar Központi Levéltár igazgatója, vagy fémmunkásból húsz éven át nagykövet. S ez csak néhány kiragadott példa. Külön meg kell említeni Körömi Teréz áldozatos munkáját, aki temetőket, plébániákat járva halotti anyakönyveket, emlékiratokat vizsgálva, hozzátartozókkal beszélgetve mintegy 234 áldozat nevét gyűjtötte össze. Megrendítő olvasmány. A nevek mellett szerepel a vértanú kora, hivatása és halálának oka. Többek neve mellett olvasható: haslövés, tarkólövés, fejlövés, tüdő-májlövés, mellkaslövés, szívlövés, gégelövés, a ref. püspök fia tüdőlövést kapott. Több név mellett ez áll: sorozatlövés. S végezetül álljon itt a tűzparancsot irányító vezérkar névsora, a kötetben fényképpel láthatók: Gerő Ernő, az MDP első titkára, Piros László belügyminiszter, az ÁVH főnöke, Hazai Jenő, vezérezredes, valamint a katonai bizottság tagjai: Apró Antal elnök, Fehér Lajos, Földes László, Kovács István, Mező Imre és Nógrádi Sándor. Kéri Edit bátran nyúlt a témához: évtizedek hazugságaira világított rá kötetével! Még sok mindent homály fed, a gyilkosok közöttünk osztogatják ma is a parancsokat, bankok, minisztériumok élén, fontos, bizalmi beosztásban. Kéri Edit mégis léket vert a hazugság falán. A fal teljes leomlása azonban még várat magára. Albert Camus-t idézve azonban az igazság teljes feltárása nem maradhat el:
„Csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat!" Frigyesy Ágnes
