Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2017. november 10., péntek

22.580 - ​Kiállunk azért az Európáért, amely barbárnak tekint minket.


Feladó: Béla Szalontai
Dátum: 2017. november 9. 16:10
Tárgy: AKIBEN MARADT MÉG....
Címzett:



....egy CSÖPP  BECSÜLET, és igazságérzet az elismeri. De aki ellene szól az becstelen, és hazug, IDEGEN  ÉRDEKEK  kiszolgálója!
Én így látom, és TE????
-szalontay-

Barbárok (Sarkos szavak)

Háromszék, Sepsiszentgyörgy, 2017. október 7., szombat, Kitekintő

Igen, azok mi vagyunk.
        Mi, itt Európa szívében, mindenféle belső-ázsiai, kelet-kaukázusi és Isten tudja milyen eredettel. Akik jöttünk, és 

elfoglaltuk az itteni „békés", „kultúra- és államteremtő népek" szálláshelyét.

 Hogy mindezért miért volt alig-harc? Érdekes kérdés. Talán mert nem is voltak itt. Valószínűleg hazajöttünk. Legalábbis az akkori népek olyan nagyon nem tiltakoztak. Később,   -a későn érkező befogadottak,-   annál inkább.
    Pedig igazából semmit nem hoztunk. Csak a nadrágot, a gombot, a lovaglás tudományát. A kengyelt. A lovasíjászatot, az államalapítás tudományát. A világ egyik első Alkotmányát.

És egy gyönyörű nyelvet.

        Hogy mindig idegen test voltunk? Igen.  DE;

        Nem vezettünk hódító háborúkat, amíg elég erősek voltunk, sosem kezdtük: befejeztük a háborút. Igen, „kalandoztunk".
Nevetséges. Ez minden! 

       Más népnél "dicsőséges háborúk" sorozata, egy vikingnek dicsőség, mások gyarmatokat alapítottak. 

Mi „kalandoztunk", mert meg volt minden okunk rá. És ha menni kellett: mentünk, de mindig hazajöttünk.
       Aztán túléltük a mongolokat, a tatárjárást, a bel- és küldúlást, a török uralmat, az osztrák házat, a kommunistákat: futó kaland.
Mellékesen; azért gyönyörűséges időmértékes verseket írtunk, sakkozógépet fedeztünk fel, helikoptert, dupla távcsövet, C-vitamint, atombombát, és mert játszani is kell, egy Rubik-kockát. Meg zserbót, meg a magyar konyhát. És elmentek legjobbjaink, akik nem haltak meg honi háborúinkban, és kiharcolták más népek függetlenségét. Más kontinensekét is.

Csak mi maradtunk itthon, mert ennyire barbárok vagyunk.

       Bezzeg a civilizált nyugat... Amelyet ezer éven át védtünk azok ellen, akiket ők most keblükre szorítanak, mint Kleopátra a kígyót. Akik learatták Mohács, 1848, 1956, 1990 hasznát. Mi elvittük a balhét, mert barbárok vagyunk. 

         És soha, de soha nem árultuk el szövetségeseinket, inkább vállaltuk helyükben is a sorsot.

És most is ezt tesszük, egyszerűen csak azért, mert ilyenek vagyunk.

       

​​
 Kiállunk azért az Európáért, amely barbárnak tekint minket.
De hát ennyi baj legyen. 

       Mi, „barbárok", maradunk. Majd még feltalálunk ezt-azt.

       Addig Ti,   -amíg mi a határt védjük,-   Ti, civilizált népek, számolgassátok az uborka görbületét.
Mi majd megtermesztjük. 

GYÖRGY ATTILA

Szabó M. Attila