Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2011. május 10., kedd

9.501 - 2011. június 4-én, szombaton lesz Versailles-ban az összmagyar megmozdulás.

Idén is lesz összmagyar megmozdulás Versailles-ban

A Magyarok Világszövetsége által tavaly a trianoni békeparancs 90. évfordulóján Versailles-ban rendezett összmagyar megmozdulás részvevői közösen elhatározták, hogy ezután minden évben tiltakozó-emlékező rendezvényt tartanak a Nagy Trianon palota előtt. Az idei megmozdulás szervező bizottsága megalakult.

Az idén, június 4-én, szombaton lesz Versailles-ban az összmagyar megmozdulás. Ezúttal is két helyszínre szervezik a rendezvényt: előbb a Magyarországot 1920. június 4-én szétszaggató békeparancs aláírásának helyszínére, a Versailles-i Nagy Trianon palota elé, majd délután a belvárosba, a Szent Lajos székesegyház előtti térre.

Január derekán megalakult a Trianon-2011 – Összmagyar megmozdulás szervező bizottsága, amelynek idén három ága lesz: a párizsi, a Kárpát-medencei és a nyugat-európai. Az autóbuszos utazások főszervezője a Kárpát-medencében Oláh István, az MVSZ Elnökségének tagja lesz, míg a nyugat-európai főszervező Szegi Oszkár. Az utazó küldöttségek elszállásolásához a későbbiekben a szervező bizottság párizsi ága nyújt segítséget. 

Elérhetőségek: 

Oláh István: +36-20-391-32-29         villámposta: istvan1936@t-online.hu

Szegi Oszkár: +49-160-932-162-85    villámposta: Oszkar.Szegi@gmx.de

Az eddigi jelzések alapján elképzelhető, hogy az idén több részvevője lesz az összmagyar megmozdulásnak mint tavaly, a 90. évfordulón. Különösen élénk érdeklődés mutatkozik a nyugat-európai magyarok körében. Az Igazságot Európának! petíció itt olvasható: www.mvsz.hu 

Versailles, 2010. június 4. – képek az összmagyar megmozdulásról, amelyen részt vett Sárközy Pál, a francia államelnök édesapja is:

IMG_6505.JPG

IMG_6799.JPG

IMG_6670.JPG

MVSZ Sajtószolgálat - 7121/110113