15.127 - Fáy Árpád Kásler Árpád levelének olvasója > Olvasói gondolatok Kásler Árpád levele kapcsán

Olvasói gondolatok Kásler Árpád levele kapcsán 
(meghallgatás kérése a parlamenttől) 

A magyar parlament történetében érdekes lista adódik azokból az esetekből, amikor kinevettek hasonló kéréseket. Ha jól tudom Csontváry Kosztka Tivadar is így járt a maga idejében. Nem fogadták, majd nem is sokkal később bekövetkezett Trianon. Nem közvetlenül azért, mert a nagy festőt nem fogadták, de talán egyik megnyilvánulása lehetett a kor problémáihoz való kötődésüknek (nem-kötődésüknek), hogy a festő kérésén csak jót nevettek. Úgyhogy ha a magyar parlament mulat egy meghallgatási kérésen, az lehet rossz jel is. Sajnos. 

Ami pedig a rendszerváltást illeti, nagyon fel voltam háborodva, amikor 1990-ben több ismerősöm is azt mondta, hogy a diktatúra annyira átitatott minket testestől-lelkestől, hogy amíg ettől szabadulunk, addig legalább egy nemzedéknek el kell telnie, de lehet hogy már sosem fogjuk kiheverni. Vagy két évtizeddel később Nemeskürty István találta azt mondani, hogy Mátyás király óta nincsen magyar állam. Kicsit provokatív éllel. Amikor felhívtam figyelmét, hogy az alkotmány fontossága éppen akkor nő meg, amikor korlátlan hatalommal nem társul - akkor nem vitattuk meg, hogy végül is volt-e magyar állam Mátyás király után valamikor is. 

És akkor a lényeget. Ahelyett, hogy Illyés Gyula zsarnokságról szóló versével egészíteném ki a látleletet. Hasonlítsuk össze azt a szakmai szigorúságra törekvést, amelyet a magyar állam felmutat, amikor adózásról van szó azzal, amikor a banki adósok ügyéről van szó és a banki sikkasztásokról az ország egésze ellen. Ha szociológiai éllel próbáljuk megfogalmazni, amit tapasztalunk, akkor azt mondhatjuk, hogy a közös mindkettő irányú állami viselkedésben az adóalanyként és banki adósként a lakosság kiszolgáltatott áldozatként (prédaként) való kezelése. 

Senkit ne hasson meg, ha Kosztolányi Új Zrínyiász című szatirikus művére emlékeztetek, ahol az egykori hős sírjából kikelve bankvezérként próbál a modernkori élet dolgaiban szerepet vállalni. Aki neki nem tetszik, azt a bank pincéjébe záratja és általában nem tud mit kezdeni holmi könyvelési előírásokkal. De őnála legalább nem volt még e szatírában sem eltökélt ellenérzés a bank ügyfelekkel szemben. Amit mintha tapasztalnánk a jelenben úgy a banki mint az adózó ügyfelekkel szemben. Ez nem új zrinyiász, hanem valami elvakult új rablólovag hevületű merkantilizmus (a merkantilizmus ugyebár a gazdaság és pénz történet pestis kora). 

Szóval a lényeget. Olvasva Kásler Árpád levelét a parlamenthez, valamifajta egyenlő bánásmód igézetében mi lenne, ha benyújtanánk a parlamentbe egy kérvényt, hogy az adóhivatal felé mindenki ugyanúgy viselkedhessen, mint a bankok teszik az ügyfeleikkel szemben (a jog előtti egyenlőség meg a piacon is mindenki egyenlő alapon)? Tehát a könyvelésnek a valósághoz lehetőleg még annyi köze se legyen, ha elfogy valakinek a pénze, akkor ha "adósság-behajtás" felirattal takarja le a rendszámát, akkor szabadon mehessen lopkodni bankba, bárhová, ha felelősségre vonnák bármilyen szerződés szegésért, akkor egyoldalúan olyan módosítást hajthasson végre, amiből nem az ő bűnössége, hanem a másik fél további elmaradt fizetési kötelessége derüljön ki. És ha végképp szorul a kapca, akkor had küldhesse ellenfeleire a rendőrséget kutyástul meg közjegyzőstül. 

Talán ezt nem akarják a parlamentben hallani? Lehet az a véleményük, hogy mit kell ezen rágódni? Már rég ez a helyzet egy csomó embernek, csak nem kürtölik világgá. Nem is kell. Legtöbben nagyon jól látják. Azok is, akik kiugrálnak az ablakon, meg akik elmenekülnek az országból, meg akik szerint itt nincs értelme gyereket nevelni, hogy az elabortált áldozatokról, a soha nem látott bestialitással legyilkoltakról, a maradék lakásaikba szorult tehetetlenekről és az onnan is kiszorult hajléktalanokról ne is beszéljünk. 

Kásler Árpád levelét jól esett olvasni ebben a káoszban. És érdeklődve várom a pillanatot, amikor képviselők, miniszterek, miniszterelnök helyettesek meg még feljebb kijelentik, hogy 20 ezer Ft-nál drágább öltönyt nem hajlandók hordani addig, amíg a helyzet nem változik. Jól esne ha egy gyűrött, gyenge szabású vagy éppen turkált ruhákban megjelenő, munkától fáradt és legalább közbizalomtól erős parlamentje, kormánya lenne az országnak. Szemben a mostani jólöltözött és az élet problémái iránt érzéketlen, értetlen, értelmileg és érzelmileg felkészületlen társasággal. 

Vagy nem ez a helyzet? 

És valahol legbelül megszólal mégis egy hang, egy örök kibúvó, hogy nincs más út, mint párbajra hívni? A tisztánlátás nem kerülhető ki. A dolgok helyre tétele sem. Milyen jó lenne, ha a parlamenteket, kormányokat képletesen nem az utcán kellene zavargatni, hanem ők maguk vennék komolyan dolgaikat - még azt is amikor valamihez érzik, hogy nem értenek, hogy felkészületlenek - legalább mindent megtennének a kiút keresésére. 

Vagy könnyű kívülről, a partvonalon kívülről szónokolni? Vagy a partvonalon belül lehetetlen a cselekvés, és nincs más választás, mint a partvonalon kívül tenni a dolgunkat? Ez a sorsunk? Nem elég elutazni és soha vissza nem jönni, hanem ha valaki itt marad, építsen föl magának egy másik világot? A lázálom, rémálom, hamis mámorok helyett próbáljon egy tisztességes és ésszerű világot építeni magának párhuzamosan? Már-már nem értem. Rémálomból az is elég, ami parlamenti padsorokban történik és nem-történik? 

Fáy Árpád 
Kásler Árpád levelének olvasója