*** www.nemzetihirhalo.hu *************
MÁRCIUS 15 "Hazáért, Szabadságért, Alkotmányért"
2013.03.16, 00:35 Nemzeti Hírháló
A reformkor majd két évtizede csiszolta az embereket felelős politikussá, az eszméket pedig alkotmányos fejlődéssé érlelte a politikai harc folyamata. Ám az 1848-as, alkotmányvédő szabadságharcunk ünnepelt emléknapján szinte mindenki a forradalomról beszél. Arról, amiről ma azt mondaná a modern ember, hogy kitűnő PR érzékkel emelte a történteket Petőfi Sándor és köre a nemzeti közösséget felemelő mítoszok körébe. Viszont még a mítosszá vált történelem is - mint az érzelmi azonosságkeresés igénye - igen könnyen célt is téveszthet. Azonban az egyik 48-as honvédzászló felirata világosan fogalmaz: "Hazáért, Szabadságért, Alkotmányért". A haza és annak valódi függetlensége jelentette az uniót Erdéllyel és a hazai gazdaság működéséhez szükséges saját pénzt, amit valódi közpénzként kellett visszavezetnünk, mert már akkor is arra volt szüksége a nemzetnek, a bécsi magánpénzrendszer profitszivattyúja helyett. Mert egyaránt sérelmes volt a hazának az, hogy a törökhódoltság után nem állt helyre a területi egysége, de a saját kiadású pénze is hiányzott az államunknak. Mindezek a hiátusok egy szuverén államnál fel sem merülnek. A Szabadság tehát az állami és egyéni szuverenitás megléte, amelyre a nemzetünk ősi jogon tarthat igényt, hiszen már a vérszerződésünk előtt is szabad emberek voltak a magyarok. Az egy és ugyanazon szabadság elve nem Werbőczytől ered. Éltünk mi a Hun vagy a Kazár birodalmakban is, de erről a szabadságról nem kellett lemondani az íjfeszítő népek között soha. A haza és szabadság foglalata pedig az Alkotmány. Amely eleinte minden szabad embernek, később a fegyverrel hazát védők és a politikai hatalommal bírók számára jelentette a kereteket, melyben ősi módon, a jogok és kötelezettségének egyensúlyában, igazságban élhettek.
Így az Alkotmány ősi jogok és szokások gyűjteményeként hordozta magával a jogrend alapjait. Ezt toldotta meg 1848 áprilisa azzal, hogy mindezt szabadon választott képviselők útján, és az uralkodó által kinevezett felelős kormányzat révén történjék. Sőt a képviseleti rendszer magával hozta azt a jogkiterjesztést is, amely az akkori kor nemességének legnemesebb cselekedete volt, beemelte az Alkotmány védelmébe a teljes lakosságot. Mert a korszellem azt diktálta, hogy stabil alkotmányos országnak nélkülözhetetlen a tulajdonhoz való újszerű viszonya is. Nem lett volna ebből vadkapitalizmus, ha a Nemzeti Bank valóban a közösség kezében marad és a közpénzrendszer áldásai helyeződtek volna az előtérbe a gátlástalan profitszerzéssel szemben. Csakhogy a védelem, amit még Nagy Lajos királyunk íratott le 1351-ben az Ősiséget rögzítve, megszűnt. S a hirtelen ránk szakadt új rendszer - a megszállt országban uralkodó félelem és gátlástalanság - korában, megtörte a kisbirtokosságot, de az újonnan megkapott jobbágytelkek tulajdonosát is. Sajnos nem tudtak ellenállni a Széchenyi által is megénekelt "hitelnek", ám túl sokan vesztették így el a földjeiket, sőt még ennél többen a hitüket. A hitüket a jóban és az igazságban. Mert 1848-ban egy teljesen törvényes kormányt és államot támadott meg egy törvénytelen császár, majd az őt támogató cári hadsereg. A nemzeti közösséget felemelő mítosz tehát arról szól, hogy nem elbukott a joghelyreállító szabadságharcunk. Mert nem bukhatott el - erkölcsileg semmiképp - egy teljesen törvénytelen uralkodóval szemben, s főleg és az őt támogató pénzhatalommal szemben. Hisz egy olyan idegen, cári hadsereg verte le, amely a bécsi bankház hitelezési körébe tartozott, mint adós.
A haza függetlensége tehát Világosnál elveszett, az alkotmányosságunkat így a megszállók felfüggesztették, tehát se állami, se személyi szabadságról nem beszélhetünk egészen 1867-ig. A jogkiterjesztés azonban megmaradt, s az úrbért nem kellett teljesíteni. Csakhogy ez akkor a birtokosság ellen fordult, s éppen ezzel sikerült a legjobban megroppantani a nemzet gerincét. A jobbágyság sem járt jól, mert ha nem is a birtokosnál kellett robotolnia, de a soros közmunkákat végezni kellett, mert a megszállók keményen kivezényelték az ingyenmunkára.
A Hazáért, Szabadságért, Alkotmányért való harc azonban nem csak 1848-49 nemzeterősítő mítosza, hanem ez vezette az 1919-ben alakult szegedi Nemzeti Hadsereg önkénteseit éppúgy, mint az elcsatolt területekre bevonuló honvédeket és a II. világháború hőseit is. Sőt 1956 "pesti srácait" is az igazságtalanság vitte az utcára, s bár nem írták a zászlajukra e szavakat, de mégis ennek a mítosznak a fényében harcoltak hősiesen, az új típusú cári hadsereg ellen. 2006 őszén is ez a "háromszavas mítosz" mozgósította a Kárpát-medence minden részéről az igaz embereket: A Hazáért, Szabadságért, Alkotmányért. S nagyon remélem, hogy ma már sokkal többen értik meg: az alkotmányban benne van a másik kettő is!
Az alkotmány azonban nem pártok által papírra írt szabályzat, hanem ősi jogok és szokások gyűjteményeként hozza magával a jogrend alapjait, amelyek nem "fentről" ereszkednek alá, hanem alulról - a néptől - nemesülnek alkotmánnyá. Ezt az alkotmányos jogtudatot kavarja össze az egyébként nemzeterősítő mítosz, mely 1848. március 15-ét forradalomnak, s nem szervesen változó, alkotmányos fejlődésünkért folytatott szabadságharcként mutatja be. Sajnos nem arról beszél, hogy a jogfolytonosság megtartása volt és marad is, a magyar alkotmány alapja. Hanem forradalomról, amelynek le kell rombolnia a régit, hogy újat alkosson helyette. Én azonban nem a rombolásra biztatom önöket. Ahhoz, hogy ne kelljen indulatból rombolni: tudás kell, hogy építhessünk az alkotmányos jogtudatból!
A Magyarok Istene áldja meg a márciusi ifjakat, de az alkotmányos utat választó törvényhozókat is, akik Pozsonyban vitték végbe a törvényes változtatásokat!
2013-03-15 Dr. Bene Gábor
