Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2013. március 23., szombat

16.695 - HUNGÁRIA TELEVÍZIÓ: Ma az Országházban a Szent Korona előtt kihirdettük Gyöngyöspata új Szervezeti és Működési Szabályzatát

Feladó: HUNGÁRIA TELEVÍZIÓ
Dátum: 2013. március 23. 11:51
Tárgy: Ma az Országházban a Szent Korona előtt kihirdettük  Gyöngyöspata új Szervezeti és Működési Szabályzatát
Címzett: Kutasi József Antal

Ma az Országházban a Szent Korona előtt kihirdettük  Gyöngyöspata új Szervezeti és Működési Szabályzatát

2013. március 22.,
Szent Korona

Az Alaptörvény Nemzeti Hitvallásában megjelöli, hogy 1944. március 19-én Magyarország elveszítette állami önrendelkezését. Gyöngyöspata képviselőtestülete országunk függetlensége megszűnésének 69. szomorú évfordulóján, mintegy gyógyírként egyhangú szavazással helyi jogszabályt fogadott el, amely nem ismeri el történeti alkotmányunk idegen megszállás miatt bekövetkezett felfüggesztését. 

Ezért Gyöngyöspata képviselőtestülete 2013. március 19-én helyi szintű szabályozásként az Alaptörvény R. cikk (3) bekezdése, valamint az azzal összhangban lévő és értelmezendő Nemzeti Hitvallásban foglaltakra tekintettel érvényes rendeletet alkotott.

Gyöngyöspata választópolgárainak képviselőtestülete ennek megfelelően kimondta, hogy helyi szintű jogszabályait a nemzet egységét megtestesítő Szent Korona nevében alkotja meg, Magyarországot a Szent Korona országának tekinti, a Heves megyei település védőszentjének Boldogasszonyt, Magyarország Nagyasszonyát ismeri el, egyedülálló nemzeti kulturális kincsünket, a rovásírást védelemben részesíti, s az önkormányzat forgalomképtelen vagyonelemeit – különösen a termőföldet, vízkészletet, erdőket – a Szent Korona tulajdonjogának tekinti, amelyek Gyöngyöspata gazdasági függetlenségének biztosítékát jelentik.

Ahogy a székely zászlót Gyöngyöspata elsőként tűzte ki a budafoki önkormányzat felhívása után, most mi fordulunk egy hasonló felhívással minden önkormányzat felé. Szakmailag, az Alaptörvény és az új Önkormányzati Törvény adta lehetőségekkel élve kérünk minden helyhatóságot, hogy kövessék példánkat, és helyi jogszabályi szinten szerte az országban nyilvánítsák ki azt, hogy Magyarország a Szent Korona országa, s az Alaptörvény kinyilatkoztatása értelmében ők se ismerjék el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését.

Juhász Oszkár, Gyöngyöspata polgármestere és Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő

HUNGÁRIA TÁVIRATI IRODA - HTI