Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2013. március 27., szerda

16.728 - Csukor Árpád: HÚSVÉT KÖZELEG - 2013!


Feladó: Csukor Árpád
Tárgy: HÚSVÉT KÖZELEG - 2013!
Címzett: Kutasi József Antal 

HÚSVÉT KÖZELEG - 2013!


Jézus keresztútja, - családoknak ...

https://www.youtube.com/watch?v=uBOj0OWoEJk

J.S. Bach - Húsvéti oratórium, BWV 249

https://www.youtube.com/watch?v=HWgokDsE6oU

 

Az én Jézusom a Krisztus, - akit,

ha útközben az emmauszi úton,

nem is ismerték fel tanítványai, -

de a kenyértörésben felismerték Őt. (Lk 24, 30)

 

A mai Isten-keresők magányosan keresik az Urat.

Keresésükben elcsigázottan annyiszor

megelégszenek azzal, hogy úton vannak.

Ez ugyan már önmagában is fontos felismerés,

de embernek ez roppant kevés.

Napokon keresztül vándorolni,

pihenő hely nélkül, - lélekölő.

Akik azonban belépnek egy pihenőhelyre,

- az Úr templomába, - megpihennek ugyan,

de új erővel, - HITTEL, - csak akkor telnek el,

ha felismerik a Feltámadottat, a Kenyértörésben.

Már első szent királyunk, - István is, -

ezért tartotta fontosnak a szentmisét,

hogy tíz faluként, egy templomban,

találkozzanak őseink a Feltámadottal,

a benne hívők közösségében.

 

Mai fásultságunk csak két lépcsősgáton győzhető le.

Az első gát, hogy képesek legyünk betérni

az Úr templomába, az Egyházba.

Otthagyni kényelmünk minden bálványát.

Mindazt, ami belső élményvilágunkat fogyasztja.

A második: felismerni a Feltámadottat

a kenyértörésben, - a mai szentmisében.

Nem könnyű túllépni e gátakon.

Tulajdonképpen ezért annyira erőtlen

a magyarság lelke, - a 21. században!

Ezért azután panaszkodunk és vánszorgunk,

mert a legnagyobb Csodától már nem mások,

hanem mi magunk fosztjuk meg, - saját magunkat.

S csak a holttá dermedt Urat, - s Egyházát

látják a „széles egy hazában” - oly sokan.

 

Pedig ha igazán ráfigyelnénk, és Őt hallgatnánk,

- a Feltámadottat, - a mi szívünk is lángolna!

Ő most is közöttünk van!

Minden nap a világ végezetéig!

Vasárnapról, - vasárnapra!

Képes arra, hogy a magunk, családjaink,

Nemzetünk, - erőforrása legyen.

Hisz a holt Élet-Vezér ma is Úr, - és él!

Benne képesek vagyunk új életre támadni,

akkor, ha képesek leszünk

mindennapjainkat és életünket, - vezetésére bízni.

 

 

HÚSVÉT, - AZ ÚJ ÉLET ÜNNEPE!

Meggyőződésünk, hogy nincs ember,

akinek életében,

- még ha csak néhány kegyelmi percre is, -

de nem lenne jelen a Feltámadott.

Aki a Fán függött,

aki győztesen lepett ki Sziklasírjából.

Meghalt, hogy feltámadásával diadalt arasson a halálon.

A Húsvét hajnal-ragyogásában

diadalmas Remény Fényorgonája

zeng Alleluját!

Szétszórja hangját az egész világra.

Azt hirdeti, - nincs örök halál!

A Győztes, - Keresztjének áldozatával,

- annak életadó erejével,-

eltölti a megváltott embert.

A Feltámadott Fényének tüze,

képes hitet, reményt és szeretetet gyújtani szíveinkbe.

Kívánjuk, hogy ez a kegyelmi perc,

ez a Fény és ez az Allelujás ének,

tegye széppé a Te, és a Tieid húsvéti Ünnepét!

A Feltámadott Békéjével köszöntünk,

a 2013. esztendő Húsvétján,

szeretettel:

Editke és Árpád