Sarkosan fogalmazva
Ha jól emlékszem, Dávid Ibolyának volt fénykorában kedvenc szófordulata a „normális Magyarország” követelése. Ezt a nem túl szerencsés fordulatot napjainkban Bajnai Gordon használja leggyakrabban, abból kiindulva, hogy nem normális az ország, ha nem őt sírja vissza.
Persze ne a múltat nézzük, hanem a jövőt, kontráz erre az őszödi rém, abban a hiú reményben, hogy a múltját végképp el lehet törölni, akárcsak a többiekét, akik lám, mégis összefogtak a haza megmentése céljából. A nagy összeborulás nem volt kétséges, csakhogy nem a nemes szándék győzött, hanem az egyfordulós választás logikája. „Normális” esetben ugyanis az MSZP–SZDSZ, illetve most utódpártjaik egyesülése az 1994-es mintát követte volna, amikor a választások előtt szent esküvel fogadták, kizárt dolog a közös kormányzás. Most azonban színt kellett vallani, összenőtt, ami összetartozik. Programokról, illetve azok egyeztetéséről kár is beszélni, az a program, hogy szeretnének visszajönni, együtt, ha nem megy másképp. Igaz, továbbra sincs senki biztonságban, az elszabadult hajóágyú ott rombol a fedélzeten, óráról órára változik a helyzet. Személy szerint ettől a csapattól bármilyen bizarr politikai lépést elképzelhetőnek tartok azután, hogy Kuncze Gábor a DK színeiben indul egyéni képviselőjelöltként. Szinte érthetetlen, Kovács László vagy Lendvai Ildikó miért nem indul, mondjuk a Liberális Párt jelöltjeként. Az elszánt „korszakváltók” zavarodottsága érthető, hiszen még semmi sem dőlt el, nincs igazodási pont, az iránytű őrülten pörög. Ki az idomár, és kiket sikerült megszelídíteni, ez a kérdés motoszkál a tapsolók fejében is, vagyis hogy ki nevet a végén? Jelenleg a „normális ország” lakosainak többsége viszolygással vegyes érdeklődéssel figyeli a produkciót. Ebben a díszes társulatban rejlik a magyarázat, miért lett olyan a rendszerváltozás, amilyenné sikerült. A szocialisták kampányának vezére azt nyilatkozta, nem pénzkérdésről van szó, ezt az összefogás is bizonyítja. Ezt nehéz elhinni, mert ennyire világosan talán még soha nem mutatta meg a balliberális szövetség sohasem titkolt célját, a hatalmat és a pénzt, legalább néhány helyet a parlamentben. Sok bukott politikusa van az elmúlt negyed századnak, s meg tudom becsülni azokat, akik maradék méltóságukat megőrizve távol maradnak a bohóckodásból, és cikkeket, tanulmányokat sem írnak arról, hogyan lehetne megmenteni a nemzetet. Nélkülük máris normálisabb lett Magyarország.
Szentmihályi Szabó Péter - 2014. január 16.
Ha jól emlékszem, Dávid Ibolyának volt fénykorában kedvenc szófordulata a „normális Magyarország” követelése. Ezt a nem túl szerencsés fordulatot napjainkban Bajnai Gordon használja leggyakrabban, abból kiindulva, hogy nem normális az ország, ha nem őt sírja vissza.
Persze ne a múltat nézzük, hanem a jövőt, kontráz erre az őszödi rém, abban a hiú reményben, hogy a múltját végképp el lehet törölni, akárcsak a többiekét, akik lám, mégis összefogtak a haza megmentése céljából. A nagy összeborulás nem volt kétséges, csakhogy nem a nemes szándék győzött, hanem az egyfordulós választás logikája. „Normális” esetben ugyanis az MSZP–SZDSZ, illetve most utódpártjaik egyesülése az 1994-es mintát követte volna, amikor a választások előtt szent esküvel fogadták, kizárt dolog a közös kormányzás. Most azonban színt kellett vallani, összenőtt, ami összetartozik. Programokról, illetve azok egyeztetéséről kár is beszélni, az a program, hogy szeretnének visszajönni, együtt, ha nem megy másképp. Igaz, továbbra sincs senki biztonságban, az elszabadult hajóágyú ott rombol a fedélzeten, óráról órára változik a helyzet. Személy szerint ettől a csapattól bármilyen bizarr politikai lépést elképzelhetőnek tartok azután, hogy Kuncze Gábor a DK színeiben indul egyéni képviselőjelöltként. Szinte érthetetlen, Kovács László vagy Lendvai Ildikó miért nem indul, mondjuk a Liberális Párt jelöltjeként. Az elszánt „korszakváltók” zavarodottsága érthető, hiszen még semmi sem dőlt el, nincs igazodási pont, az iránytű őrülten pörög. Ki az idomár, és kiket sikerült megszelídíteni, ez a kérdés motoszkál a tapsolók fejében is, vagyis hogy ki nevet a végén? Jelenleg a „normális ország” lakosainak többsége viszolygással vegyes érdeklődéssel figyeli a produkciót. Ebben a díszes társulatban rejlik a magyarázat, miért lett olyan a rendszerváltozás, amilyenné sikerült. A szocialisták kampányának vezére azt nyilatkozta, nem pénzkérdésről van szó, ezt az összefogás is bizonyítja. Ezt nehéz elhinni, mert ennyire világosan talán még soha nem mutatta meg a balliberális szövetség sohasem titkolt célját, a hatalmat és a pénzt, legalább néhány helyet a parlamentben. Sok bukott politikusa van az elmúlt negyed századnak, s meg tudom becsülni azokat, akik maradék méltóságukat megőrizve távol maradnak a bohóckodásból, és cikkeket, tanulmányokat sem írnak arról, hogyan lehetne megmenteni a nemzetet. Nélkülük máris normálisabb lett Magyarország.
Szentmihályi Szabó Péter - 2014. január 16.