Az utolsó metró
Hungaricum: Hosszú évek tanulsága, hogy minden tüntetés véget ér 23 körül. Merthogy elmegy az utolsó busz, az utolsó metró. Hiába van ok, tér, tömeg, indulat, ott a tömegközlekedés diktátuma, és a rendőrség erre épülő bevált taktikája: A tüntetések végén elszabaduló indulatot úgy 22 óráig stabilan kezeli, 22-23 óráig előrenyomulnak, bekerítenek, azért rést hagyva félénkebbeknek az elszivárgásra, majd 23. 30 után a nagyon radikális maradékot oszlatják.
Ez utóbbi fokozatra 2007 óta mondjuk nem volt példa. 2006 megtanította a hatalmat arra, hogy ha nem támadják őket a tüntetők minimum pirotechnikai eszközökkel, nem kell keményen fellépni, mert egy szimpla lökdösődés max. jó buli a srácoknak, jó edzés a rendőröknek, és ha máskor nem a demonstrálók az utolsó buszokkal, mindenképpen elindulnak, mert holnap meló, suli, család stb.
Tehát várnak a rendőrök, a tüntetők és a rendőrök között ott a serény sajtóhadsereg, amelynek szenzációéhsége csillapíthatatlan, a tüntetők keménymagja profin teszi a dolgát, a hátrébb álló nagyon hangos és indulatos kisemberek messziről, vagy a TV elől azt hiszik forradalom van, mert nagy a kavalkád. De ha jön 20 rendőr a leghangosabbak tempósan elszivárognak, az elől állók elfáradnak, holott taktikájuk inkább emlékeztet nagycsoportos performanszra, mint 2006 valódi rendszerváltást követelő tüzes csatáira.
A sajtónak ez is jó, mert pro és kontra hazudhatnak, a hatalomnak jó, mert mértékletességével demokratának álcázza magát és a nyugodt erő benyomását kelti, és folytatja a garázdálkodást. Hajnal 1 aztán körül békésen szendereg a tüntető, a rendőr, a sajtós és a politikus. Holnap borongós reggel lesz, olvassuk a kommenteket, nézzük a TV-t és egy illúzióval megint szegényebbek vagyunk.
Megint elmaradt az, aminek már régen meg kellett volna történnie: A rendszerváltás.
