Von: Dr. Csordás Mihály
Gesendet: szombat, 2009. május 9 12:54
An: 'Kutasi József'
Betreff: ANYAK NAPJA
Kedves Józsi bátyám, köszönöm a gyönyörű anyák-napi filmet, s hozzájárulnék az ünnephez egy lírai esszémmel, amely a délvidéki VAJDASÁG MA (www.vajdasagma.info) rendkívül színvonalas hírportálon jelent meg. Onnan sokfelé át szokták venni az írásaimat.
Baráti szívvel köszöntelek: dr. Csordás Mihály
Csordás Mihály: ANYÁM DINÁROCSKÁI
A simogatósra szelídülő májusi szellő felsöpri az udvart nagyapó helyett, elidőz kicsit a játszadozó kicsiny gyermekek arcán, körbeforogja őket, mintha gyönyörködne bennük. A terasz felöl hívogató anyai kiáltás csendül fel, sokáig visszhangzik az időben. Lehet, hogy ennek teszünk eleget most negyed vagy fél évszázad múltán is, amikor életünk lehetséges útirányai közül pontosan ez a hang felé fordulunk, indulunk, haladunk.
Sok évfordulót ünneplünk mostanság: közösségek, családok és számunkra kedves egyének meghívásának teszünk eleget. S amerre csak járunk, mindenütt régi fényképek kerülnek elő, s készülnek hozzájuk újabbak mostani találkozásainkról, mostani önmagunkról. S ezeken is tisztán kivehetően ott látható az a bizonyos út, amelyet a tekintetek szárnyára kapva hazáig követhetünk.
Így követte történetünk hőse is, a kis falusi kalászszedő lány, aki addig gyűjtögette apró kévécskékbe a búzát, s kapogatta érte édesanyjától a tízparásokat, amíg össze nem jött két egész dinárja, amin akkoriban már akár két tábla csokoládét is vehetett volna. Celofánpapírba csomagolta a dinárocskákat, hordta magával az iskolába, megnézegette, de valahogy sehogyan se tudta rászánni magát, hogy bármire is elköltse őket. Hosszas lelki tépelődés után aztán ‑ hogy nyugalma helyre billenjen ‑ felajánlotta özvegy édesanyjának, aki hat gyermekének tette esténként asztalra a gőzölgő hajában főtt krumplit, hogy becserélné huszonöt paráért. Megkönnyebbülve csomagolta ki álma érmecskéit az átlátszó papírból, s úgy érezte: annak adja oda, akinek kell. A huszonöt parán azután kapott néhány szem cukorkát a sarki fűszeres hason fekvő szögletes üvegéből, s annak ízével a szájában arról álmodozott: vajon mi is kerül aznap estére arra az oly szorosan körülült vacsorai asztalra?
Az anyák kincsei pedig, ezek a gyermekeiktől kapott dinárocskák, messzi gurultak a napfényes udvaron, éppen oda a két kis gyermekhez, hogy azok ujjongva megleljék őket, s velük boldogan tipegjenek a hívás irányába. Ott megint csak vacsora gőzölög, s vár az egész család; kinek-kinek megvan a helye, és anyánk mindenkinek tányérjára szedi a tojásrántottát.
---------------------------------------------------------------
