Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2009. október 15., csütörtök

3.655 - Ha eljön Orbán Viktor Mihály... http://www.allaspont.us/gen/hirek.html

Ha eljön Orbán Viktor Mihály...

http://www.allaspont.us/gen/hirek.html

 

A Fidesz kommunistái Magyarország megmentésére készülnek, 2010-től két éven át nem hagyományos kormányzást ígér Orbán.

Az egykori Rajk-kollégistákat, az egykori ifjúkommunistákat, KISZ-vezetőket, a kádári aranyketrec ifjait ennek tanúi lehettünk néhány millióan ebben az országban a hatalmi gyorslift igen hamar felkapta. 1998-ban már úgy érezték magukat, hogy a világ fölött lebegnek& néhányan még a vízen járással is próbálkoztak kisebb-nagyobb sikerrel Orbánt és társait a világ minden táján és minden politikai irányzatban megtalálható, uralom sújtotta sorsukhoz hasonlóan a megszerzett hatalom is formálta. 1988-ban még harcos antikommunistáknak hirdették magukat, majd a kilencvenes évek közepén, szakítva a liberális ideológiával, a populizmus mellett a kommunista eszme megvehető kiszolgálóit, disszidenseit sem vetették meg: az Állambiztonsági Szolgálatok tisztjeitől, hálózati munkatársaitól kezdve az MSZMP privatizációs kormánybiztosáig, akit hasznosnak ítéltek a hatalom megragadása-megtartása érdekében, azokat mind felhasználták, beépítették a Fidesz MPSZ gépezetébe.
Matolcsy György, Kövér László, Járai Zsigmond, Martonyi János, Pintér Sándor, Boros Imre, Fónagy János, Vonza András, Demeter Ervin, Stumpf István, Pokorni Zoltán, Chikán Attila, Szita Károly - Akad-e egyetlenegy is ebből a (csupán példaként említett) névsorból, az Orbán-kormány főtisztjeiből, akire azt mondhatnánk, hogy feddhetetlen és semmilyen formában nem működött együtt az 1990. előtti önkényuralmi rendszerekkel?

Kik mentik meg hazánkat a "kommunista MSZP"-től?

A miniszterelnök ha a választók többsége is azt akarja minden valószínűség szerint az egykori KISZ alapszervezeti titkár Orbán Viktor lesz. A Miniszterelnöki Hivatalt (a kancellária) vezetését minden bizonnyal a kádári évekből ismert Horváth István belügyminiszter vejére, Stumpf István kollégiumi igazgatóra bízzák. A külügyminiszteri tárcát vélhetően Martonyi János (jobbra), az utolsó kommunista kormány privatizációs biztosi tisztét is betöltő, a BM III/II-2. Csoportfőnökség munkatársa kapja. Személyi dossziéját az Orbán-kormány idején 2063-ig titkosították. Pénzügyminiszternek ketten is jelentkeztek: Varga Mihály és Járai Zsigmond (balra). Az utóbbi érintettségét a kádári Állambiztonsági Szolgálatokkal kapcsolatban a Mécs-Bizottság állapította meg.

A gazdasági miniszteri tárca várományosa: Matolcsy György Huba (jobbra), a Pénzügykutató Intézet, majd Rt. munkatársa volt, átvilágítása során szintén érintettséget állapítottak meg, együttműködése az önkényuralom Állambiztonsági Szolgálatával bizonyított. Oktatási miniszternek Pokorni Zoltán magyar-történelem szakos tanárt és Pálinkás József akadémikust jelölik, az előbbi (az Orbán-kormányban miniszteri megbízatást kapott) Fidesz-főtiszt az ügynöklistán Pákozdi János néven szereplő személy fia. Szociális és családügyi miniszterként Harrach Péter (balra) teológus, az egykori rosszhírű Egyházügyi Hivatal, az átvilágításukat megtagadó Magyar Katolikus Püspöki Kar referense a szóba jöhető jelölt.

A titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszteri posztot minden bizonnyal a békéscsabai köteles beszédéről (a fenyegetésekről) elhíresült Kövér László (jobbra) kapja, aki a Grósz-kormány idején az MSZMP Társadalomkutató Intézet munkatársaként tevékenykedett, majd Gyurcsány Ferenccel társelnökként a MISZOT vezetője volt 1990. előtt. Ugyanennek a miniszteri bársonyszéknek várományosa Demeter Ervin is, akinek családja 1990. és 1998. között bizonyítottan jó kapcsolatokat épített ki az újjászervezett Hungarista Mozgalommal. A belügyminiszteri bársonyszékre az egykori gépkocsivezetőből kádári rendőrtisztté avanzsált Boross-kedvenc Pintér Sándor (balra) pályázhat, akinek alvilági kapcsolatairól az elmúlt évek újsághírei rendre beszámoltak a nyilvánosságnak. A környezetvédelmi miniszteri megbízatást az eredeti foglalkozását tekintve úszómester, Turi Kovács Béla kapja, akinek Orbán Viktor értékelésében feledhetetlen érdemei vannak az FKGP eltakarításában és a Fidesz MPSZ kisgazda tagozata megszervezésében.

A jelen felsorolásban nem említett Mikola István és Vonza András sem a nulláról startol. Az előbbi Fidesz-pitbullként és a Kórház Szövetség elnökeként jeleskedett az ellenzéki években, az utóbbi pedig állatorvos korában jóízű vacsorán látta vendégül az álruhában nála vendégeskedett Orbán vezért amely jótett nyilván elnyeri jutalmát 2010-ben.

Két éven át nem hagyományos kormányzás lesz Magyarországon

Az egyszer már kipróbált, de 2002-ben elutasított, miniszterelnök szerint 2010-től két évig nem hagyományos kormányzás lesz Hajrá-Magyarországon. E rejtélyes közlés már abból is következik, hogy a Fidesz MPSZ elnöke (aki mögött ott áll az ország kétharmada) bejelentette, hogy megválasztásuk esetén ami nem kétséges 2020-ig egy millió munkahelyet teremtenek, természetesen a gátlástalan hatalmi csoport eltávolítása után.

Igaz, tűnődésre ad okot az országgyűlési választások négy éves ciklusa, hiszen a 2010. után legközelebb nem a 2020. esztendőben választunk magunknak kormányfőt, mint ahogyan eddig sem, de ez legyen Orbán Viktor gondja Mindazonáltal elgondolkodtató, hogy a leendő miniszterelnök miért a következő évtized végére ígéri a milliónyi munkahelyet, a gazdasági csodát? Még akkor is miniszterelnök akar lenni? Komolyan kell vennünk az egymást követő három kormányzati ciklus ígéretét? Ma talán még megkérdezhető: parlamenti demokrácia várható a következő másfél évtizedben? Ez utóbbi kérdést a két évig nem hagyományos kormányzás lesz előrejelzése indokolja.

Hatalmi pozíció híján a Fidesz MPSZ egyelőre az Európai Parlamentben, az Európai Néppárt frakciójában fejti ki tevékenységét a gátlástalan hatalmi csoport, a 2006-ban demokratikus úton a választópolgárok többsége akaratából kormányra került szocialista-liberális koalíció ellen. Nyilatkozataikban hangsúlyozzák: Magyarország 2002. óta éllovasból sereghajtóvá vált Európában. Hazánknak sohasem volt olyan rossz a megítélése az unióban, mint most Az uniós belépőnk tehát, amely hosszú időre meghatározza helyünket Európa térképén, siralmasra sikeredett, s ez a jelenlegi koalíciós kormány súlyos történelmi felelőssége, bűne.

Azon, e fenti sorokat olvasva, már csodálkozni sem lehet, hogy az Orbán, Martonyi, Kövér neveivel fémjelzett Fidesz MPSZ napjainkban Medgyessy és Gyurcsány miniszterelnökök után most éppen a Bajnai-kormánytól akarja megvédeni az országot. Hiszen 2002. óta már majdnem mindent elkövettek a demokratikus úton megalakult legitim kormányok megbuktatására: legyen elég emlékeztetni az olvasókat a 2006. őszén lejátszódott eseményekre, mikor a Magyarország forradalmi hevületét kihasználva követelték az előrehozott választásokat.

Való igaz: az ellenzéki pártoknak egyik ismérve az ellenzéki tevékenység ámde a Fidesz MPSZ 2002. és 2009. között nem demokratikus ellenzéki pártként, hanem a legitim kormány ellenségeként tevékenykedett: az Országgyűlésben a nyílt obstrukciót, a parlamenti munkavégzés megtagadását választotta, a T. Ház falain kívül heccelte a tömegeket, ösztökélve őket a kormányzati és rendészeti utasítások megtagadására, külföldön, elsősorban az Európai Parlamentben a Magyar Köztársaság MSZP-s kormányainak lejáratására törekedtek.

Hogyan képzelik el 2010. tavaszától az európai sereghajtó Magyarország gazdasági fellendülését? A rossz megítélés megváltoztatását?

Egyelőre, úgy tűnik, a Fidesz MPSZ politikusainak nyilatkozatai teljességgel ellentmondanak a párt korábbi a széljárásnak éppen megfelelő programjainak. Egymást követő nyilatkozataikat, bombasztikus bejelentéseiket nehéz követni, főleg azoknak a külföldi tőkeerős beruházóknak, akik például a jövő évi költségvetésre sem alapozhatnak, hiszen azt, ha Orbán Viktor kijelentését komolyan lehet venni, az új kormány semmisnek tekinti majd. Ha ebben a kormányzati ciklusban bevezetnék az ingatlanadót, azt ígérete szerint hatalomra kerülése esetén visszavonja a Fidesz. Ígérik, hogy visszaadják a 13. havi nyugdíjat a családi pótlékot kivonják az adóalapból visszaállítják a gyerekek után járó adókedvezményeket az áfát 20 százalékra csökkentik, és ha bizalmat kapnak a választóktól, akkor az alapvető élelmiszereket mindössze öt százalék forgalmi adó terheli majd.

Kivitelezhető mindez nem elfeledkezve az ígért egy millió új munkahelyről a gazdasági világválság közepette?

A Nemzetközi Valutaalapnak minderről merőben más a véleménye. Tájékoztatásuk szerint 2010-re a korábbi jelzéseiknél is nagyobb gazdasági visszaesés várható Magyarországon. A szervezet frissített előrejelzése szerint az áprilisban valószínűsített 3,3 százalékról 6,7 százalékra módosította a bruttó hazai termék idei évi visszaesését 2010-re pedig a 0,4 százalék helyett 0,9 százalékos csökkenést tart valószínűnek.

Mi várható 2010-ben?

Ferge Zsuzsa szociológus is úgy vélekedik, hogy a Fideszes politikusok szavai mögött a hatalom akarásán kívül nincs világos koncepció. Ígérik ugyan, hogy visszaállítják a napjainkra üressé vált szociálpolitikát, de azt nem fejtik ki világosan: milyen bástyákat építenének ki, milyen biztosítékokat adnának a választópolgároknak, a legkiszolgáltatottabb réteg megvédésére. A Fidesz MPSZ agitátorai ügyesen kikerülik a bérlakás-programmal kapcsolatban feltett kérdéseket is, mint ahogy egyre ködösebb, hogy miként képzelik el a családi pótlék mellett a kiegészítő családi pótlék visszaállítását miközben állítólag bevezetnék a gyermekek utáni adókedvezményt Ez utóbbi ugyanis egyértelműen a magas jövedelműeknek kedvezne, pl. Orbán Viktornak. (Az Egyesült Államokban és Angliában azok kapnak a gyermekeik után több adókedvezményt, akiknek alacsonyabb a jövedelme. Ha ez nálunk fordítva valósulna meg, az valódi hungarikum lenne vélekedett az ismert szociológus.)

Azt már csak mi, az egyszerű, kiszolgáltatott, immár csak a Teremtőben bízó polgárok tesszük hozzá, hogy amint az újszövetségi iratokban olvasható, Názáreti Jézus 4000 férfit látott vendégül 7 kenyérből s néhány apró halból (avagy 5000 férfit 5 kenyérből és két halból az evangéliumok e téren eltérő adatokkal szolgálnak.) Azt viszont egyik evangélium sem tartalmazza, hogy a következő alkalommal Jézus még több embert látott vendégül jóval kevesebb ételből. Márpedig ha a Megváltó sem vállalta fel, hogy kevesebb forrásból többet osszon el, akkor a kevesebb állami bevételből a több elosztogatása további kölcsönök felvétele nélkül! nehezen nevezhető kisebbfajta csodának. Ez sokkal inkább a nagyobbfajta csodák körébe tartozna.
(Magyarország ma)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------