Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. április 16., péntek

5.540 - Kovács István: Posta Imre helyzetelemzése pár soros kiegészítésemmel

Von: Kovács István
Gesendet: péntek, 2010. április 16. 22:33
An: Kutasi József

Betreff: Küldés: 2010 04 16 Posta Imre helyzetelemzése pár soros kiegészítésemmel

 

Sajnálom, hogy kissé keményen fogalmaztam, de nem tudom elfogadni, hogy jogalkotóink által megfogalmazott, az igazságosságokat nélkülöző törvények alapján működik a pénzügyi, gazdasági és politikai összegyúrt bűnözése.

Nem tudom elfogadni, hogy ehhez  a rendőrség, az ügyészség a különböző egyéb nyomozást folytató szervezetek mellet a bíróságokat képviselők tevékenysége is gyakran felveti a szakmai dilettanizmus, a megvesztegetettség gyanúját!

 

Kovács István

OPUS-STONE Kőipari Mérnöki Bt.

Skolimowski/György Lajos (Piros): Ami összeköt bennünket, az sokkal fontosabb annál, mint ami elválaszt”

Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak!

Tegnap lehozott egy cikket a HVG a TEMPO Párt nevével fémjelzett feljelentésekről, amelynek biztosan lesz folytatása. Azt hiszem, kezdem megérteni az összefüggést, miért vették elő most ezeket az ügyeket, bár az apropó nem tetszik. Az ott leírtakból kiderül, hogy Pintér Sándor is erősen fogott a privatizációs buliban, ezért most valahogyan be kell csempészni a köztudatba, hogy amíg nem tisztázódik a szerepe, ártatlansága, addig mégsem lehet belügyminiszter. Valamit mondani kell a köznek, ezt Viktorék is tudják, ezért csepegtetnek és időhúzásra játszanak. Nekem tegnap a cikk olvasása közben ez a benyomásom keletkezett. Elfér a többi között. A lengyel kormánygép lezuhanását követő eseményeket rögzítő videó engem is felcsigázott, mert az amatőr-felvételen elhangzó zajok, lövéseknek tűntek, és ezzel egyelőre nem tudok mit kezdeni.

Tovább >  Érkezett egyéb írások >Folytatás

https://blogger.googleusercontent.com/tracker/7249539282165055800-5253171261755851365?l=kutasi.blogspot.com