Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. december 4., szombat

7.191 - Duna TV-fidesz.hu > A határon túliak szavazati joga kétharmados törvényben szabályozva

www.nemzetihirhalo.hu *************
"Az alkotmány elfogadottsága nem pártkérdés"
2010. december 2., 12:13 fidesz.hu

Tíz nap múlva kész alkotmány-koncepciót tesz le az Országgyűlés asztalára a parlament eseti, alkotmány-előkészítő bizottsága. A koncepciót a nemzet minden tagja magáénak érezheti majd - nyilatkozta Salamon László, az előkészítő bizottság kormánypárti elnöke a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában. Az ellenzék távolmaradása kapcsán úgy fogalmazott: az alaptörvény elfogadottsága, legitimitása reményei szerint nem pártkérdés. A határon túliak szavazati jogát - ahogy több más konkrét kérdést is - a sarkalatos törvényként definiált kétharmados törvények szabályoznak majd. Az új alkotmány kicsi lesz, de emelkedett hangvételű és remélhetőleg a jövőben olyan ritkán kell azt módosítani, mint az Egyesült Államok alaptörvényét - mondta Salamon László.