Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. december 17., péntek

7.378 - Medián: A többség már elégedetlen a kormány munkájával

www.nemzetihirhalo.hu *************
Medián: A többség már elégedetlen a kormány munkájával
2010. december 16., csütörtök 13:03 InfoRádió

A kormányváltás óta most először kerültek többségbe azok, akik elégedetlenek a kabinet munkájával - derül ki a Medián legutóbbi felmérésből. Hann Endre, a cég ügyvezető igazgatója az InfoRádiónak elmondta: emelkedett azok aránya is, aki szerint rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon.

A pártok támogatottsága a teljes népességre vetítve nem változott: a Fidesz-KDNP október óta tartja a 44 százalékot, míg az MSZP 13-14 százalékon áll. A választani tudó biztos szavazók válaszait vizsgálva ugyanakkor kiderül, hogy zárult az olló: az előző hónap 66-17-es aránya 64-20-ra csökkent - állapította meg a Medián.


A pártpreferenciákban tehát továbbra sem mutatkozik lényeges változás, más eredmények ugyanakkor a kormánnyal szembeni elégedetlenség fokozatos erősödését jelzik. Hat hónap alatt nagyjából másfélszeresére (a júniusban mért 21 százalékról 32 százalékra) nőtt azok aránya, akik azt mondták, semmiképpen nem szavaznának a Fideszre - mondta az InfoRádiónak Hann Endre, a közvélemény-kutató cég ügyvezető igazgatója.


A felmérésből az is kiderült, hogy a kormányváltás óta most először kerültek kisebbségbe (51-ről 45-százalékra) azok, akik elégedettek a kabinet munkájával, a többség inkább gyengének tartja azt.


Még egy fontos mutatóban következett be a Fidesz-KDNP számára kedvezőtlen változás: a második Orbán-kormány megalakulását követően többen voltak, akik optimistán tekintettek a jövőbe, decembereben azonban ismét többségbe kerültek (39-ről 48 százalékra) azok, akik szerint rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon.


Ahogy a Tárki mérte

Továbbra is nagy a kormánypártok fölénye a változatlanul alacsony támogatottságú ellenzékkel szemben, ugyanakkor érzékelhető mértékben csökken a Fidesz-KDNP szavazótábora. Az 1000 fő megkérdezésén alapuló kutatás alapján a FIDESZ-KDNP szavazótábora a teljes felnőtt lakosság körében a novemberi 49 százalékról 43 százalékra csökkent, míg a
szocialista párté lényegében nem változott, hiszen szavazótábora 10 százalékról 11 százalékra módosult, miközben a nem válaszolók aránya 31 százalékról 35 százalékra emelkedett.

A pártválasztók körében a FIDESZ-KDNP támogatottsága a novemberi 71 százalékról 67 százalékra csökkent, az MSZP-é pedig 14 százalékról 17 százalékra nőtt.