Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2011. május 8., vasárnap

9.471 - Minden településen alakuljon roma önvédelmi mozgalom, együttműködve a rendőrséggel - kezdeményezi a mozgalom vezetője.

Cigány "önvédelmi" mozgalom alakult
Nekik szabad "masírozni"?
2011/05/06 - 17:54 Szent Korona Rádió

Minden településen alakuljon roma önvédelmi mozgalom, együttműködve a rendőrséggel - kezdeményezi a mozgalom vezetője.

Cigány "önvédelmi" mozgalom alakult Csanádpalotán 30 fővel. Ezt Kolompár János jelentette be, és azt javasolta, hogy minden településen tegyék ugyanezt a romák. Nem masírozó gárda lenne a mozgalom, hanem érdekvédelmi szervezet, amely csak akkor lépne fel - túl az egyszerű érdekvédelmen -, ha az adott településen a cigányokat zaklatók megjelennének.

Kolompár János szerint a törvény, amelyet most fogadott el a parlament, nem védi meg a cigányokat, a gárdák tovább masíroznak. A cigányok jelenlegi politikusai pedig - Kolompár szerint - gyávák, nem lépnek fel a rasszizmus ellen.

A sajtótájékoztatón megjelent közben Kincses Ferenc, a helyi cigányönkormányzat elnöke is. Ő elmondta, hogy a cigány önvédelmi mozgalom megalakulásának hírére sorra hívták fel az aggódó helyiek. Szerintük a településen béke van, és nem szeretnék, hogy ha ez a béke a mozgalom miatt felborulna. (Magyar Rádió)

Pofonvágta a jánoshidai ügyeletes orvost egy cigány

Győre István, a Jánoshidai Kistérségi Orvosi Ügyelet vezetője a Független Hírügynökségnek elmondta: az orvost csütörtök koraeste egy idős, daganatos beteghez hívták ki, fájdalomcsillapítót és vérnyomáscsökkentőt kapott. Az orvos jelezte a cigány családnak, hogy ha az állapota rosszabbra fordul, nyugodtan hívják az ügyeletvezetőt. Alig néhány perccel később ugyanettől a cigány családtól újabb telefonhívás érkezett a központba, így az idős emberhez visszairányították ugyanazt az ügyeletes orvost, aki korábban ellátta a beteget. Amikor ő és a sofőr megérkeztek, a felbőszült rokonok és ismerősök előbb trágár szavakkal illették őket, majd a körülbelül negyvenfős tömegből valaki kilépett és pofonvágta a ház előtt álló orvost.

Győre István hozzátette: azt, hogy az orvosokat és segítőiket minden nap verbális támadás éri, már "megszokták", de a tettleg bántalmazás mellett nem lehet szó nélkül elmenni. A támadás miatt feljelentést tett a rendőrségen, úgy tudja, már tartanak a kihallgatások.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság későbbre ígért tájékoztatást az ügyben.

(FH nyomán - Kitartás.hu)