Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2011. október 13., csütörtök

10.736 - Dabasi Tamás elnök > Dr. Krajniker Miklós Elnök Úr, Köszönjük!

KÖZLEMÉNY:
A Fehér Kéményseprők Társadalmi Szervezetek Szövetsége, megköszöni tisztelettel a Magyar Bírósági Végrehajtó Kamara elnökének azon nyilatkozatát, melyben elismeri, hogy a kamara NEM bejegyzett szervezet. A jogszabályok alapján minden érdekvédelmet végző szervezet, szövetség, kamara az 1989. évi II. törvény az egyesülési jogról, alapján hivatalosan bejegyzett társadalmi szervezetként, e törvényben foglaltak alapján végezhet tevékenységet. Így az elnök úr megerősítette a nyilatkozatában, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara nem bejegyzett "kamaraként" végez tevékenységet.

Köszönettel fogadjuk beismerő vallomását, melyben igazolja azon tényt is, amit már a szövetségünk alakulása óta jelezzük az összes minisztériumnak, hivatalnak, nyomozó hatóságok valamint a kormány felé, hogy Magyarországon a végrehajtók, minden törvény felett állónak tekintik magukat és nagyobb hatáskörrel rendelkeznek, mint a Köztársasági elnök, vagy a Belügyminiszter. Fontos a Belügyminisztert megnevezni, hisz a végrehajtó bármely furcsa is utasíthatja bármely rendőri szervet, kapitányságot, hogy végrehajtó kénye kedve szerint járjon el, "karhatalom igénybevétel" címszóval. Tehát mindennemű hivatali visszaéléseiket a rendőri, karhatalmi segítség mögé bújva ellenőrzés nélkül végezhetnek, az elnök szerint is. Itt most egyértelműen kiderül és tisztelettel köszönjük a Tisztelt Kamara elnökének, hogy kinyilvánítja, rájuk egyetlen egy törvény nem vonatkozik csak és kizárólag a 1994. évi LIII. sz. törvény. Hatósági ellenőrzés, felettes hatósági ellenőrzés nélkül végezhetik az önálló tevékenységüket a mai demokráciában.

A törvényességi felügyeletet gyakorló minisztérium többször hívta fel a kamara vezetőinek figyelmét arra, hogy be kell jegyeztetniük magukat a bíróságon, ám a kamara annak nem tettek eleget a mai napig sem. "A 2001. szeptember 1-jével módosult jogszabályok ugyan semmit sem mondanak a bejegyzésről, de a Polgári törvénykönyv (Ptk.) szerint a köztestületekre azokat a szabályokat kell alkalmazni, amelyek az egyesületekre vonatkoznak, ha a törvény ettől eltérően nem rendelkezik. A Ptk. pedig kimondja, hogy az egyesület a nyilvántartásba vétellel jön létre. A törvény a köztestületek létrehozását rendeli el, azaz azt, hogy meg kell alakulniuk és nem azt, hogy létre is jöttek.

A szövetségünk, azt fogalmazta meg a céljai közt, hogy minden olyan törvényi, vagy egyéb jogszabályi hiányosságot észlel, azt jelzi a hivatalos szervek felé, de eldönteni már nem a szövetség feladata, annak valódiságát, megalapozottságát eldönteni.

Tisztelt Dr. Krajniker Miklós Elnök Úr, Köszönjük!
Budapest, 2011. október 12.
Tisztelettel:
Dabasi Tamás elnök