Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2012. december 22., szombat

16.175 - Simó Endre újságíró, a Magyar Szociális Fórum szervezője > Karácsony 2012


Feladó: Endre Simó
Dátum: 2012. december 22. 9:41
Tárgy: Emberbarátságra kéri a sajtót az MSZF
Címzett: Kutasi József Antal


     Szeretném megköszönni Önnek, Önöknek, hogy az idén is hangot adtak az emberi, és a társadalmi jogok érvényre juttatására irányuló munkánknak. Áldott Karácsonyt és boldog Újévet kívánok az emberek javát szolgáló további együttműködés reményében!
     Jókívánságainkat azokra a kollégákra és szerkesztőségekre is kiterjesztjük, akik, és amelyek nem mindig fordítottak kellő figyelmet sok-sok millió honfitársunk olyan súlyos gondjaira, mint amilyen az élet, a lakhatás, a megélhetés. Tudjuk, hogy Önök közül sokan szerettek volna hírt adni az égbekiáltó igazságtalanságokról, hiszen ismerik állapotainkat: a lakosság 60 százalékát érintő megélhetési problémát, a népesség 23 százalékát érintő alultápláltságot, a gyermekéhezést, várandós anyák, amputált lábú emberek, népes családok kilakoltatását, halálos beteg rokkantak nyugdíjfosztását, és munkába állítását, kétségbe esett emberek, köztük eladósodottak öngyilkosságba kergetését. De főnökeik eltanácsolták Önöket attól, hogy hírt adjanak róluk és foglalkozzanak velük, mert nekik is azt üzenték, hogy ne foglalkozzanak ezekkel a témákkal.  Különösen feltűnő a közmédia szociális érzéketlensége, pedig a közmédia alkotmányos rendeltetése a társadalom szolgálata maga. Hogyan egyeztethető ez össze a társadalmi problémák elkendőzésével pártpolitikai és gazdasági hatalmi célok szolgálatában?
     A Magyar Szociális Fórum úgy látja, hogy a társadalmi gondok szőnyeg alá söprése legfeljebb önámításra és porhintésre jó, ám a megoldást nem segíti.
     Megszoktuk már, hogy amíg valaki ellenzékben van, előszeretettel hivatkozik ránk, és bírálatainkra az éppen regnáló hatalommal szemben, amikor pedig hatalomra kerül, „ellenséget” lát bennünk. Pedig mi senki olyannak nem vagyunk az ellenségei, aki elviselhetőbbé, szebbé, tartalmasabbá varázsolná az emberek életét. Mi a dolgozó-alkotó társadalom, a bérből és a fizetésből élők, a kis- és a közepes vállalkozók oldalán állunk. A társadalmi igazságosság politikáját akarjuk hatalomra segíteni őértük, az elosztás módosításával.  
     A Magyar Szociális Fórum arra kéri Önt, kedves Kolléga, hogy ne engedjen az öncenzúra légkörének, vetkőzze le félelmét, bontakoztassa ki és állítsa a rászorulók szolgálatába alkotó szellemiségét! Emberbarátságra kérjük: újságírói tisztességre, kiállásra a súlyos gondok enyhítése, és megoldása érdekében!

    Kellemes Ünnepeket!

                                             Simó Endre újságíró, a Magyar Szociális Fórum szervezője
 2012. december 22.