 |
 |
 |  | A Külügyminisztérium heti hírlevele | 2013-08-30 | |  |
 |
 | |  |
 |
 |  | Magyarország Külügyminisztériuma a szíriai válságról |  |
 |
 | Magyarország megvárja, hogy az ENSZ vegyifegyver-szakértői milyen eredményre jutnak szíriai vizsgálódásuk után, valamint folyamatosan egyeztet a szövetségeseivel, és ezek függvényében alakítja ki álláspontját egy esetleges katonai akcióról - mondta Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője 2013. augusztus 28-án az MTI-nek. | |  |
 |
 |  | Magyarország újranyitja a Santiago de Chile-i nagykövetségét |  |
 |
 | Martonyi János külügyminiszter javaslatára a Kormány 2013. augusztus 28-i ülésén döntést hozott a 2009-ben bezárt Santiago de Chile-i nagykövetségünk újranyitásáról. | |  |
 |
 |  | Martonyi János és Boris Tadić találkozója |  |
 |
 | Martonyi János miniszter 2013. augusztus 27-én fogadta Boris Tadić volt szerb köztársasági elnököt, aki a Szent László Akadémiáért Alapítvány szervezésében látogatott Magyarországra. | |  |
 |
 |  | A Külügyminisztérium elítéli a szíriai vegyifegyver-támadást |  |
 |
 | Magyarország mélységesen elítéli a Szíriában 2013. augusztus 21-én végrehajtott, nagyszámú civil áldozattal is járó vegyifegyver-támadást. Közlemény. | |  |
 |
 |  | Martonyi János válasza a Jobbik felvetésére |  |
 |
 | Martonyi János miniszter az Országgyűlés 2013. augusztus 26-i ülésnapján Szávay István (Jobbik) képviselő Vona Gábor Erdélyi Magyar Ifjak táborában adott nyilatkozata kapcsán feltett kérdésére válaszolt. | |  |
 |
 |  | Győri Enikő: szeptemberben tárgyalnak újra a befagyasztott uniós pénzekről |  |
 |
 | Szeptember elején tárgyal újra Brüsszelben Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetését is ellátja kormánybiztosként és Johannes Hahn regionális politikáért felelős uniós biztos - válaszolta Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára újságírói kérdésre a visegrádi négyek uniós ügyekért felelős államtitkáraival folytatott egyeztetés utáni sajtótájékoztatón 2013. augusztus 26-án Balatonfüreden. | |  |
 |
 |  | Prőhle Gergely: bővíteni kell a Magyarországról szóló ismereteket külföldön |  |
 |
 | Prőhle Gergely szerint mindent el kell követni annak érdekében, hogy bővüljenek külföldön a Magyarországról szóló ismeretek, és minél jobban megismerje a külvilág, ami ebben az országban történik. | |  |
 |
 |  | Martonyi János: az energiabiztonság ma az egyik legnagyobb kihívás |  |
 |
 | Az energiához való biztonságos hozzáférés megteremtése az egyik legnagyobb kihívás, amellyel ma az országoknak szembe kell nézniük – mondta Martonyi János külügyminiszter egy az energiabiztonságról és a diplomáciáról szóló nemzetközi konferencián 2013. augusztus 26-án Budapesten. | |  |
 |
 |  | A Külügyminisztérium megkülönböztetett figyelemmel kíséri Tóásó Előd helyzetét |  |
 |
 | Magyarország Külügyminisztériuma megkülönböztetett figyelemmel kíséri a Bolíviában már több mint négy éve jogellenesen fogvatartott Tóásó Előd helyzetét, és szorgalmazza az eljárás politikai befolyástól mentes gyors és korrekt lezárását, Tóásó Előd bolíviai törvényeknek megfelelő szabadlábra helyezését. | |  |
 |
 |  | Tóásó-ügy - A magyar kormány a nyilvánosság erejében bízik |  |
 |
 | Mostanra olyan nemzetközi "láthatósága" lett a Bolíviában már több mint négy éve jogellenesen fogva tartott Tóásó Előd ügyének, az úgynevezett terrorista pernek, hogy a bolíviaiak már nem tehetnek meg bármit - mondta a Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek. | |  |
 |
 |
|
|
|
|