Dátum: 2018. február 22. 22:55
Tárgy: Fwd: MAGYAR BIBLIACSODÁK - A KASSELI BIBLIA ÚJRA KÖZÖTTÜNK - ez a szerző 791. cikke a kolozsvári agnusradio.ro blogján
Címzett: Kutasi József <jozsef@kutasi.eu>,
programját.
Témák:
- bergeri koncepció a szekularizációs elmélet cáfolatáról
- a Third Church jenkinsi koncepciója és valósága
- maddisoni közgazdasági koncepció a protestáns országok
GDP előnye és a hit összfüggéseiről
- a hálaetika és az elég gazdaságetikája
- az Easterlin-paradoxon és a posztmateriális értékek
bizonyító ereje a protestáns hit prosperitásáról
- a sinokeresztyénség és a sinokálvinizmus távol-keleti növekvő terjedése
- a posztmodern újnomádság, nárcizmus, idolatrizmus, idiolatrizmus alternatívája a
konstruktiv teológia
MAGYAR
BIBLIACSODÁK -
A KASSELI BIBLIA
ÚJRA
KÖZÖTTÜNK
Itt fekszik íróasztalomon ez a könyvészeti és bibliatörténeti csoda: a Kasseli Szent Biblia, jó két kilójával, tíz centi magas tekintetes és tekintélyes formátumával. Bizonyára bibliás eleink hasonló, szinte szent izgalommal, áhítattal nyithatták fel lapjait, mint én. Amint fellapozom időszállotta, mégis időtálló sárgás lapjait, megképződik lelki szemeim előtt református, protestáns magyar hívő eleink egész sora, akik ráhajoltak soraira, s vették-ették belőle az élet kenyerét, itták az élet vizét. A gyönyörű kiadvány reformáció 500-ra, 2017-re jelent meg Károli Gáspár ihletett 1590-es fordítása alapján egykoron Pozsonyban és Pesten, ma és itt a Nemzetközi Teológiai Könyv sorozat 88. köteteként dr. Ötvös László bibliakutató lelkipásztor gondozásában, leánya, M. Ötvös Tünde nemesen szép borítóterve szerint és az Alföldi Nyomda magas igénnyel művelt tipográfiájával. A szent kincs kiadása nagylelkű támogatók nélkül nem valósulhatott volna meg. Dr. Szabó István püspök, az MRE Zsinatának lelkészelnökeként, D. Szebik Imre evangélikus püspök a Magyar Biblia Társulat Alapítvány elnökeként istápolta a Kasseli Biblia 21. századi útját. Méltó módon két írás is keretezi a tiszteletes Bibliát: dr. Kustár Zoltándebreceni teológiai professzor tanulmánya a nemzeti Biblia ügyéről, és dr. Ötvös László ezen kiadás történeti visszapillantását adó sorai.
863 oldalon az Ó-, és Újtestamentum könyvei mellett az apokrif könyvek és iratok is teljes panorámában jelennek meg, a Zsoltárok egykori, Szenczi Molnár Albert alkotta kottáival. Esdrás I-IV. Könyve, Tóbiás, Judit, Báruk könyve mellett ízlelgethetjük Jerémiás levelét, a Dániel prófétához írott öt toldalékot, Eszter könyveihez írt toldalékot, Simeon főpap könyvét, a Makkabeusok három könyvét, a Bölcsesség könyvét (Sapientiae) és Jézusnak, Sírák fiának bölcsességét (Ecclesiaticus). Olyan gazdag forrása ez az istenismeretnek, amit minden teológus, lelkész, presbiter, gyülekezeti munkás kezébe kellene adni, de legalábbis az úrasztalára felolvasás céljából odatelepíteni, hiszen ez lenne méltó helye és használata. Nem véletlen, hogy ez a Biblia is megtalálta Ötvös László bibliakutató testvérünket, mint aki szereti az Úr Igéjét, és ő kereste-keresi is az ilyen találkozásokat. A hasonmáskiadást szelíden váró és igénylő Bibliák halk szavát Ötvös László szíve és füle meghallotta. Így lett halló lelke és fáradhatatlan buzgósága nyomán nemzetünk és egyházaink közkincse újra a Hanaui Biblia (1998), az Oppenheimi Biblia (2002), Komáromi Csipkés György Bibliája (2000), Méliusz Juhász Péter Jób és Sámuel-Királyok könyvei fordításai (2010). Károli Gáspár egykor azt írta, hogy bibliafordításával a haza szeretetét, a tudomány szeretetét és az ájtatosság előmozdítását kívánta szolgálni.
A szenvedélyes Biblia-szerető és gyűjtő, valamint kiadó Ötvös László utószavából idézek: „Isten megajándékozta Európát és az emberiséget a reformáció kincseivel: az egyéni igaz hittel, a nemzeti bűnbánattal és nyelvvel, kulturális és gazdasági erővel, megújult tudománnyal. Alap mindezek számára a Biblia". Így van. Köszönjük ezt a gyönyörű ajándékot a Kijelentését a történelem végéig oltalmazó élő Istenünknek, s az Ő felénk irányuló, megváltó szeretetét e hasonmás kiadással is hirdető támogatóknak, Kiadónak, és dr. Ötvös László testvérünknek.
Dr. Békefy Lajos
A POLITIKAI TANÁCSADÓ LUTHERTŐL AZ EU-N ÁT A SINOKÁLVINIZMUSIG ÉS A HOLLAND REFORMÁCIÓI FILOZÓFIÁIG
ISMÉT A FASORBAN JÁRTUNK
A REFORMÁCIÓI ANZIKSZ TANULMÁNY- ÉS
ESSZÉKÖTET BEMUTATÓJÁRÓL
„Jó volt újra itt lennünk, jól szervezett, tartalmas alkalom volt" - „Úgy éreztem magamat, mint egy irodalmi szalonban – zene, színvonalas beszélgetés" - „Ami itt elhangzott, azt sokaknak kellene hallaniuk, annyi új infót kaptunk a posztmodern protestantizmusról is" - ilyen és hasonló vélemények fogalmazódtak meg a résztvevőkben, akik még jócskán maradtak volna a Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében február 1-én tartott könyvbemutató utáni állófogadáson. Igazi téri-idői utazás volt ez az alkalom a történelmi nagyságokat idéző falak alatt. A Barankovics István Alapítvány által támogatott - immáron harmadik közös - kötet "Reformációi anziksz - múlt - jelen - jövő" címmel jelent meg. Benne dr. Békefy Lajos saját műfaji kategóriája szerint „posztmodern spirituális miniesszéit" tagolta kilenc témakörre, szerzőtársa, dr. Birkás Antal pedig hét magvas teo-politológiai tanulmányt tett közzé. Ez a rendezvény rövid két év alatt a harmadik volt, amire a nagy hírű iskolában került sor.
A jelenlévőket Hajdó Ákos igazgató köszöntötte, kiemelve: a Fasori Gimnázium mindig is nyitott volt a kulturális rendezvények befogadására. Jelezte, hogy az iskola ajtaja továbbra is nyitva áll a Protestáns Műhely rendezvényei előtt. A köszöntőhöz csatlakozott dr. Birkás Antal, a KDNP PM elnöke, aki emlékeztetett arra is, hogy a Műhely idén ünnepli 25 éves „születésnapját", amelyről ősszel – az Alapító Levél elfogadásának évfordulóján – a közösség meg fog emlékezni. A köszöntőt követően klasszikus zongoradarabot hallgathattunk meg – a rendezvény végén szintén zeneszám színesítette az estet, ezeknek fiatal előadói voltak: Tüzes Johanna és Bakos Bence. A bemutató elején dr. Szentpétery Péter – az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanára – mutatta be a kötetet, alapos részletességgel, amit mi is idézünk. A beszélgetést drs. C
Dr. Szentpétery Péter ismertető írásában találó jellemzéseket fogalmazott meg, ebből idézünk:
"A Napjaink dilemmái – Protestáns válaszok c. szociáletikai tanulmánykötet után nem egészen két évvel újabb érdekes, izgalmas kötetet vehetünk a kezünkbe az akkori két szerkesztőtől ill. szerzőtől. Igaz, hogy ez a szép, ízléses könyv „csak" kettejük tanulmányait tartalmazza, de a „csak" a szerzők számára vonatkozik, nem pedig a munka minőségére és aktualitására... A cikkek, tanulmányok sok ismertnek vélt dolgot megerősítenek, de sokszor új megvilágításba helyeznek, újdonságokkal is bőven szolgálnak, úgy, hogy az olvasó időnként bizony rácsodálkozik, nem egyszer nagyon is.
Birkás Antal tanulmányaiból (11-61.) hadd emeljek ki egy-egy gondolatot. Luther Márton mint politikai tanácsadó véleménye változott a császárral szembeni ellenállásról. (18.) A genfi egyházalkotmány az alkotmányeszme egyik „csírájának" is tekinthető (29.). Luther és Kálvin tanítását a világi hatalomról később a „Protestáns politikai filozófia" kapcsán részletesebben is kifejti. Nyilván nem kérhetjük számon rajtuk a mai demokrácia-felfogást, de hatásukat nem lehet figyelmen kívül hagyni (35-43.). A „Felelősségi körök evangélikus szemmel" többek között az állam semlegességével foglalkozik: ez, ha a szerzővel együtt belegondolunk, nem jelenthet világnézeti semlegességet, közömbösséget, és különösen nem értéksemlegességet. Az értékek pedig nyilván nem magától az államtól származnak (21-22.). Erre kiváló példa Magyarország Alaptörvénye (31-34.). A „nagy Ábrahámról", Abraham Kuyperről is olvashatunk, aki csak a „felülről" származtatott szuverenitást tartja a kálvinizmussal összeegyeztethetőnek (25-27., majd Békefy Lajosnál is, 163.). Az „Állam és egyház kapcsolata az Európai Unió országaiban: modellek, alternatívák (Finnország)" különös érdeklődésre tarthat számot (44-59.). A radikális elválasztás az amerikai és a francia modellben ellenkező megfontolásból történt: a vallás szabadságának megóvása – szemben az egyház befolyásának csökkentésével (49.). Ezt nem árt tudni, ha halljuk, hogy valaki nálunk bármelyiket követendő példának tartaná. A finnországi helyzet pedig érdekes összehasonlításra ad lehetőséget (51-57.).
Békefy Lajos írásai a kötet több mint háromnegyedét teszik ki, (63-224.), az egész estét betöltené, ha minden cikkről, tanulmányról csak egy-két mondatot mondanék. Ezért engedjék meg, hogy szubjektív legyen a válogatásom, persze abban a reményben, hogy az általam kiemelt dolgok valóban újszerűek és fontosak.
A „Reformációs világtávlatokban" c. tanulmányfüzérből (75-90.) megtudhatjuk, hogy kínai tudósok a 80-as évek végétől a pekingi egyetemen izgalmas vita- és előadás-sorozatot indítottak a kapitalizmus weberi megítéléséről. Kálvin korábbi rossz megítélése Weber kínaira fordított munkái révén megváltozott, bár a fordítások nem tökéletesek (77-78.). De pl. indonéz teológusok arra figyelmeztetnek, hogy ne csak Max Webert olvassák, olvassuk a kálvinizmusról, hanem magát Kálvint is (82-83.). A „Néhány különbség Luther és Kálvin között" (92-95.) rövid és velős összefoglalás, ugyanakkor megállapítja, hogy „a felsorolt eltérések sokkal inkább a Lélek gazdagító voltát mutatják, mint azt, hogy mi minden választja el a két protestáns felekezetet" (95.).
Több írásban is nagyon közel hozza Kálvint genfi szilveszterei (145-148.), adventjei (149-153.), utolsó pünkösdje (153-157.) és egyáltalán nem utolsósorban felesége, Idelette, „az elfelejtett asszony" (192-196.) kapcsán. Az olvasó szinte biztosan a hatása alá kerül. És akkor meg kell említenünk a reformáció olasz női terjesztőjét, a hányatott, szomorú sorsú Olympia (Fulvia) Moratát, aki férjét, Andreas Gründler filozófus-orvost követte Heidelbergbe, de 29 évesen tbc-ben meghalt. Élete végén Luther Nagy Kátéját fordította olaszra (179-181.). Továbbá Marie Dentiere-t, a genfi reformátornőt, Kálvin idősebb kortársát, aki Genf utcáin is prédikált arról, hogy Isten előtt mindenki egyenlő, és hogy miért hordanak a papok hosszú palástot. Ez később nagyon bosszantotta Kálvint. 2002-ben a reformáció emlékműve előtti kőtömbre az ő nevét is felvésték (181-183.). Ezzel persze nincs vége a protestáns keresztyén portréknak: a holland reformációi filozófiával, jeles képviselőivel több rövid tanulmány is foglalkozik (162-175.). A Kálvin és a reformátor nők életéről, haláláról írottak mellett különösen is megrendítő Johannes Lepsius evangélikus lelkész, az örmény genocídium első európai krónikásának élete és munkássága (183-188.). Már 1896-ban, az első kétszázezer örmény kivégzése kapcsán írt egy nagy hatású könyvet, és akkor még hol volt az 1915-16-os másfél millió (185.). Majd 1918 végén kimondta, hogy a Német Birodalom bűnrészes a cinkos hallgatás miatt (187.). Ernst Troeltsch hatalmas életművét Magyarországon máig sem értékelik kellőképpen (188-192.). Munkásságának egyik fő üzenete: a reformáció nem különutas kulturális és politikai fejlődés volt, hanem kifejezte és megvalósította a vallás, a kultúra és az emberi élet szoros egységét és kölcsönhatását (189.). Hadd tegyem hozzá, az már más kérdés, hogy a későbbiekben miért nem maradt így. A nagy vallásszociológus Peter Bergerről a szerző korábban is sokat írt, itt sajnos már csak halála kapcsán méltathatja munkásságát (175-179.). A címlapon szereplő kép elemzését, „A 400 éves reformációi festmény üzenetei"-t külön is minden olvasó szíves figyelmébe ajánlom (213-217.). De előtte „Az énekszerző Luthertől a zeneszerző Bachig" (208-212.) tanulsága: „Bibliai hittel alkotni, élni –, s akkor a lelket nem lehet amputálni" – vallja a szerző (211.). A „Reformációs távlatok a Kárpát-medencében" c. rész Nagybányától Bernen át a nemzeti reformációi istentiszteletektől a Bibliáról szóló amerikai felmérésig vezet, rendkívül izgalmas és számunkra is tanulságos (102-112.).
Végül röviden arról, ami kifejezetten ránk, magyarokra vonatkozik: A „Nagyváradi dosszié" (122-132.) a Magyar Nemzeti Silentium, nemzeti imanappal (123-126.) és a nemzeti összetartozás napjával (126-129.) foglalkozik, és ezekben a „krisztusi kitörési pontok"-ra (129-132.) akar rávezetni. Hiszen csak így lehet kitörni, kikerülni nemzeti traumáinkból, így Trianonból is. A „Győri dosszié" (197-205.) a szülővárosában tartott előadásokat foglalja össze, kiemelve Kálvin mérsékelt zsidóságképét (200-202.). A hazai vonatkozások között a kötet utolsó előtti darabja, az „Aradi rekviem október 6. hajnalán" a vértanúk életét, halálát idézi fel, olyanokét, akiket nem felejthetünk, a végén Damjanich mindannyiszor megrendítő imájával (217-221.). A legutolsó írás a kötetben pedig a 2017. október 31-ét köszöntő ének, a hálaadás szava és könyörgés a remélt újabb ötszáz (vagy tegyük hozzá a bevezetőre utalva ötszáz plusz-mínusz) évért (221-224.). Az ötszázadik évforduló tehát mindenekelőtt az ötszázegyediknek és a továbbiaknak szól.
APOSTAGI ZOLTÁN GYÜLEKEZETI GONDNOK, REFORMÁTUS KÖZÍRÓ RECENZIÓJA
Háromdimenziós egyházi képeslapok
A könyv szerzői nyilván megbocsátják nekem, hogy az anziksz kifejezéshez ilyen erősen ragaszkodom – ahogy ők is tették –, miközben tisztában vagyok avval, hogy minden egyes írás messze túlhaladja az üdvözlőlap kereteit, s ezt nem csupán terjedelmi vonatkozásban gondolom így (nem is gondolhatom), sokkal inkább a tartalom mondatja ezt velem. S hogy mitől háromdimenziós? Nos, a kötetben megjelenik az idő három dimenziója, a múlt, a jelen és a jövő, az Isten inspirációjának eredményeként létrejött, s a mai kor számára is üzenetet hordozó történeti reformáció, a jelenkor eseményei, valamint a jövőre nézés, s mindez Krisztus művének fényében.
A könyv első negyedében dr. Birkás Antal írásait olvashatjuk. Írásaiban a protestáns jogfelfogás és alkotmányeszme csíráját és alakulását vizsgálja. Elsősorban a nagy reformátorok, Luther és Kálvin írásait tanulmányozza, őket idézi, és von le érvényes megállapításokat. Írásaiból megtudhatjuk, hogy a 16. század jogfelfogásában a rend megőrzésének célja fontos momentum volt. Ez természetesen nem jelentette azt, hogy a természeti jog, melynek alapítója Luther szerint maga az Isten, háttérbe szorult volna, de a tételes jogszabályok, a kard hivatala, mindenképpen meghatározó volt mindkét reformátor számára. A „levelezőlapokból" azt is megtudhatjuk, hogy ez egy fontos és jogos kérdést vetett föl: Mi legyen a zsarnokkal? Birkás Antal a választ keresve arra a megállapításra jut, hogy Luther első helyre tette az Isten bosszúállásának jogát, ugyanakkor később a császári erőszakra válaszolva elfogadja az ellenállás lehetőségét. Azt is megtudhatjuk, hogy Kálvin esetében megjelenik a „hős-motívum" (Mózes), amely az isteni gondviselésben jut kifejezésre. „…a mennyből felfegyverezve a kisebb hatalmat zabolázták meg a nagyobbal, éppen úgy, mint királyoknak is szabad megbüntetniük helytartóikat." Kálvin 39. o. Kálvin azonban a kérdés már ez: Melyik a legalkalmasabb forma a kormányzásra? Szerzőnk ezen a ponton szükségesnek tartja megjegyezni, hogy Kálvin egy képviseleti rendszerű városban élt és szolgált, ami nyilvánvalóan meghatározta gondolkodását. Hangsúlyozza, a választott testületek létrehozásában az a mély teológiai meggyőződés nyilvánult meg, amely egyértelműen kijelenti az ember bűnös voltát, s ebből arra a következtetésre jut. Hogy éppen ezért szükség van a kölcsönös kiigazításra, a testületi döntéshozatalra, kormányzásra.
Tanulmányai során fontosnak tartja, hogy szót kapjon Abraham Kuyper, a nagy teológus, egykori holland miniszterelnök is. Kuyper három féle szuverenitásról beszél. Úgymint felülről származtatott szuverenitásról, népszuverenitásról és államszuverenitásról. Álljanak most itt múltból jövő anzikszként az ő szavai: „A törvény a jog, de nem azért, mert tartalma megfelel a jog alapeszméjének, hanem egyszerűen azért, mert ez a törvény. Ha tehát holnap éppen az ellenkezőjét állapítja meg, akkor az lesz a jog. (…) Ami van, az jó, mert van, és életünk folyását nem Isten határozza meg, aki teremtett, ismer bennünket, s aki maga minden államhatalom felett magasan áll, hanem az államnak állandóan változó akarata, amely felett nincs senki, s ezáltal valójában istenné is válik." (26. o.) Az idézet kiemelése nyilván nem véletlen, korunkra nézve is bölcs figyelmeztetés. Ez is a könyv szerzőjét dicséri.
A könyv nagyobb, mintegy háromnegyed részét Dr. Békefy Lajos írásai teszik ki. Nemcsak a terjedelem, de a tartalom skálája is nagy, amely jól mutatja érdeklődésének és felkészültségének, sőt, naprakészségének gazdagságát. Üdvözlőlapjain megjelenik a múlt – Luther és Kálvin – a maga plasztikus reformátori szellemiségével, de képeslapot kapunk Európa nagyvárosaiból, így Genfből, Bernből és Berlinből, mi több, lelki-szellemi utazásaiból Peking, Szöul és Dzsakarta sem marad ki. És mégis, e nagy, kontinenseket átívelő rohanásban is van idő az Isten-csendre, a megállásra, az őszi színek kikeverésére és használatára, hogy az Isten-magasztalás résztvevője és részese lehessen. Uram, a szívemet hozom eléd című lírai fohászában így szól: „És most Neked szeretnék énekelni azokkal, / akik lelküket zendítették meg nagy neved dicséretére."
Mindezen írások mellett azonban számomra a Protestáns, keresztyén portrék fejezetén belül olvasható, Herman Dooyeweerd jogász-filozófusról szóló mini esszék ragadtak meg. A megírást Szabados Ádám blogja inspirálta, s ennek köszönhetően, a magyar protestáns köztudatban lévő hiányosság részbeni fölszámolására tett kísérletet.
„Ahhoz, hogy eszmetörténetileg el tudjuk helyezni ezt a nagyszabású református gondolkodót – kezdi bemutatását – … ismerkedjünk meg röviden a reformációi filozófia lényegével, ennek kontextusában Dooyeweerd életművével." (163. o.) De hol is kell kezdeni? – tesszük föl a kérdést. Békefy Lajos ezt így fogalmazza meg: „Hol vannak tehát a reformációi filozófia szellemtörténetének gyökerei?" (163. o.) Hamarosan a választ is megkapjuk, és figyelmünket a holland új-kálvinizmusra, azon belül Abraham Kuyperre és Herman Bavinckra irányítja, különös hangsúllyal a kuyperi isteni abszolút szuverenitásra. Megállapítja, hogy Dooyeweerd felfogása szerint „A filozófia kálvinista szellemben történő átgondolására és megírására, nem reformjára, hanem alapvető átgondolására." – van szükség. (164. o.)
Mindenekelőtt kiemeli a háromkötetes magnum opust, A Törvényeszme filozófiája című művet. Ezt írja: „Nagyon határozottan arra törekedett, hogy mindenfajta immanens filozófiával szemben, aminek kiindulópontja csak és kizárólag az emberi ész, a keresztyén filozófiát helyezze szembe kritikus antitézisként." (165. o.) Majd így folytatja: „Ez a Krisztus-origójú radikális filozófia mindenfajta szintézis vagy konvergencia elképzelést és törekvést elutasít…" (165. o.) A következő sorok pedig akár laudációnak is beillenének: „Persze Dooyeweerd is tisztában volt azzal, és ezt meg is fogalmazta, hogy egy rendszert nem lehet pusztán antitézisből felépíteni. Hiszen a reformáció sem „teremtés a semmiből" volt, így a keresztyén gondolkodás történetét sem lehet figyelmen kívül hagyni. Különben filozófiai gőghöz vezetne ez a „felejtés", vagy szándékos eszmei kizárást, torzulást szülne." (165. o.) A mini esszékből megtudhatjuk e filozófia alaptételét, mely szerint a törvény nem más, mint az Isten és a teremtett világ közé helyezett határ, mely azt a normát fogalmazza meg, amely által a Teremtő a kozmoszhoz viszonyul és azt uralja. Ebben a kontextusban helyezkedik el az Isten szuverenitása, és az isteni világterv. Megtudhatjuk, hogy Dooyeweerd felfogásában fontos szerephez jut a vallási gyökér gondolata, vagyis az egész valóság az eredet felé konvergál, s csakis onnan érthető, és értelmezhető.
Természetesen írónk is tisztában van avval, hogy a filozófiával nem foglalkozó olvasó számára mindezek olykor nehezen érthetőek, de, mint írja: „Felüdülni és felüdíteni szeretnék, továbbgondolásra hívom e sorok olvasóit, még ha olykor nehéz agytorna is vár ránk." (169. o.) A következő lépés tehát a prizma-metafora bemutatása. Dooyeweerd a prizmára, illetve a beérkező és a színekre bomló fényre úgy tekint, mint isteni értelem-totalitásra és a világunkat jellemző értelemskálára, belső kompetenciahatárokra. Mindezt így foglalja össze: „Dooyeweerd tehát az egész teremtett világra úgy tekint, mint Teremtője okán értelemhordozó, értelmesen egyetemes „épületszerkezetre". (171. o.)
Aki azt gondolná, hogy a dooyeweerdi életmű megismeréséből csak és kizárólag a filozófusok és teológusok profitálhatnak, az téved, a szubjektum, a vallásos én is sokat meríthet belőle. Ezért is vált számomra hangsúlyossá a következő megállapítás: Dooyeweerd „…nem engedi úgy értelmezni az egyes embert, mint önmagába zárt létezőt, hiszen parányi létének értelme a teljes értelem-totalitásból merít. Ez adja meg minden ember ontológiai, létezési rangját és méltóságát. Hiszen minden ember részesül az értelemteljességből." (172. o.) „Csak így lehet megválaszolni a „mi értelme, hogy élek?", „minek élek", „mi értelme az életemnek?" olykor halálra gyötrő kérdéseit is." (171. o.) Ugyanakkor e reformációi filozófia a bűn problémáját sem kerüli meg, s erre szerzőnk összefoglalása is rámutat: „Dooyeweerd alapvetően két vallási hajtóerőt különböztet meg: a Szentlélek dünamiszát, hajtóerejét és a bukás szellemének gravitáló mozgását. Az előbbi felemeli az embereket, sőt visszaemeli az abszolút Teremtő alkotta közösségbe, az utóbbi lehúzza őket és téveszmék tömkelegéhez vezet: a viszonylagos, az idői, a véges abszolutizálásához." (173. o.)
Remélem, hogy e sorok kellő bíztatást adnak mindazoknak, akik szeretik az olvasmányos, de ugyanakkor tartalmas, mi több, hiánypótló írásokat.
