Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2017. február 2., csütörtök

21.850 - Józsa Judit kerámiaszobrász, > 2017. februári hírlevél


Feladó: Józsa Judit
Dátum: 2017. február 1. 10:20
Tárgy: 2017. februári hírlevél
Címzett: jozsef@kutasi.eu





 Kedves Kiállítás- és Honlaplátogatók, Ismerősök, Barátok, Szeretteim!
Kedves Kutasi József Antal!

A Józsa Judit Galéria időszakos kiállítóterében, a földszinten a Magyar Örökség I. – II. c. kiállítási anyagom szobraiból válogatás és a magyar erénykatalógus hondala domborművei tekinthetők meg.
A kiállítás ingyenes, megtekinthető február végéig, rendes nyitvatartási időben, azaz hétköznaponként 10-18 óra között!
Büszkeség Szeretet
Felhívom szíves figyelmüket, hogy a kiállítási anyagból a Rovásírás, a Szent Korona és a Magyar Harang c. szoborkompozíciók megvásárolhatók, az erénydomborművek megrendelhetők a galériában!
2017. február 1-én, szerdán 18 órakor szeretettel várjuk Önöket a Józsa Judit Galéria Ős-Kép Szalonjába. Molnár V. József, Magyar Örökség díjas néplélek kutató folytattja gondolatait az Újjászülető világ című előadássorozatában a kisgyermekek Istentől kapott tudását a gyermekrajzokon.

Az Ős-Kép Történelmi és Vallástörténeti Szalon címen, az Ős-Kép kiadó vezetője, Molnár Zoltán szervezésében minden hónap első, második és harmadik szerdájának estjén, 18 órai kezdettel különféle tematikus előadásokra kerül sor, amelyeket ismert és elismert előadók tartanak. Az előadás sorozatra belépődíj nincs, ám az előadók tiszteletdíjához, kérjük szíves támogatásukat a kihelyezett kerámiakosárba, javasolt támogatás 1000 Ft.

2017. február 2-án, csütörtökön, Tolcsvay Béla színházi előadása miatt ELMARAD A TOLCSVAY KLUB!

2017. február 8-án, szerdán 18 órai kezdettel „Ős – Kép Szalon " a Józsa Judit Galériában.
Prof. Dr. Pálffy Géza: Mi veszett el és mi változott meg Magyarországon Mohács után?
Az előadás az 1526. évi mohácsi csata után Magyarország históriájában bekövetkezett, hosszú távra kiható sorsdöntő változásokkal ismerteti meg a hallgatóságot. Valóban elveszett a magyar függetlenség 1526. után, mint gyakran állítják még napjainkban is. Tényleg csak gyarmatnak kellett a Habsburgok vezette Közép-Európa számára Magyarország? Milyen szerepet játszottunk a 16. századi Európa törökellenes védelmében és élelemellátásban? Mi változott meg a három részre szakadás közepette? Dr. Pálffy Géza történész előadása ezekre az izgalmas kérdésekre keresi a választ.
Dr.Pálffy Gézáról  (Veszprém, 1971.): A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet munkatársa. Tanulmányait a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem és levéltár szakjain végezte. 1994 óta dolgozik az MTA BTK Történettudományi Intézetében, jelenleg tudományos tanácsadó és a Szent Korona Kutatócsoport vezetője. 2010-től az MTA doktora. Kutatási területe a Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia 16. és 18. századi története, elsősorban a törökellenes védelmi rendszer, a királyság katonai elitje és arisztokráciája, a magyar rendek és a bécsi udvar kapcsolatrendszere. Emellett kiemelten érdeklődik a Szent Korona históriája és a magyar uralkodókoronázások, a sírkőkutatás és térképtörténet iránt. E témakörökben eddig tíz nyelven 27 önálló kötete és mintegy 300 tanulmánya jelent meg.
Az Ős-Kép Történelmi és Vallástörténeti Szalon címen, az Ős-Kép kiadó vezetője, Molnár Zoltán szervezésében minden hónap első, második és harmadik szerdájának estjén, 18 órai kezdettel különféle tematikus előadásokra kerül sor, amelyeket ismert és elismert előadók fognak tartani. Az előadás sorozatra belépődíj nincs, ám az előadók tiszteletdíjához, kérjük szíves támogatásukat a kihelyezett kerámiakosárba, javasolt támogatás 1000 Ft.
2017. február 9-én, csütörtökön 18 órakor szeretettel várjuk önöket a Kovács Nóri Baráti Klubba a Józsa Judit Galériába.

A februári klubest a népdalok jegyében telik. Kovács Nóri énekművész Farsang három naptárban címmel szóló koncertet ad. A farsangi dallamok mellett legkedvesebb népdalait énekli el. A januárban elmaradt daltanulást most pótoljuk: a dal („Háromkirályok napján") szövege most is megtalálható a dalos füzetünkben.
A klubest ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!
2017. február 17-én, pénteken 18 órai kezdettel „Nappalok és Éjszakák" címmel kerül sor a Magyar Divatszövetség divatbemutatójára. A rendezvény ingyenes minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
Felhívom a családok, a nagymamák és nagypapák figyelmét arra, hogy februárban minden szombatján - február 4-én, 11-én, 18-án és 25-én, 10-14 óra között a Józsa Judit Galéria ad otthont az EGY CSIPETNYI ERDÉLY című interaktív műhelyfoglalkozásnak.
Legutóbb a Székely Legendárium „Likas kő" című csodálatos mesefilmjét vetítettük le, amelyet „széles vásznon" meg fogunk ismételni legközelebb is.
A foglalkozásokat Kányádi Sándor költő unokahúga, a külföldön és hazánkban is ismert és elismert Benedekffy Katalin énekművész, operaénekes vezeti. Ez az interaktív műhelyfoglalkozás kicsiknek és nagyoknak egyaránt szól, ahol meséken, balladákon, népdalokon keresztül idézzük fel Erdély kulturális szellemiségét.
Ez az interaktív műhelyfoglalkozás kicsiknek és nagyoknak egyaránt szól, ahol meséken, balladákon, népdalokon keresztül idézzük fel Erdély kulturális szellemiségét.
A foglalkozások időtartama: 90 perc
1. Csoport, családosoknak és fiatal felnőtteknek:
10:00-től 11:30h -ig, max. 10-15 fő
2. Csoport, nyugdíjasoknak: 11:30-tól 13h -ig, max. 10-15 fő

ÁRAK:
Részvételi díj: 1.500,- Ft/fő/alkalom
Kedvezmény (családos, csoportos): 3 fő felett 1.000,- Ft/fő/alkalom

Jelentkezés és további információ:
www.csipeterdely.hu
+36 70 281 2812
info@csipeterdely.hu
Jelentkezni a galéria telefonszámán is lehet: 0036 1 951 7334, nyitvatartási időben: 10-18 h.
Egy csipetnyi Erdély 

Egy csipetnyi Erdély - Benedekffy Katalin
2017. február 22-én, szerdán 18 órai kezdettelŐs – Kép Szalon " a Józsa Judit Galériában:
Dr. Pálffy Géza Útkeresések Mohács után című előadását folytatja - A Magyar Királyság 17. századi története új megvilágításban: a szakítások és kiegyezések évszázada.
Az előadás a 17. századi Magyar Királyság történetét mutatja be új megvilágításban. Valóban szabadságharcok és Erdélyből induló országegyesítési kísérletek zajlottak a Magyar Királyság területén a 17. században, mint gyakran állítják még napjainkban is. Tényleg függetlenségért folyó szabadságharc volt Bocskai István mozgalma? Kizárólag lázadó alattvalók voltak a magyarok? Csak az az igazi magyar, aki kuruc és protestáns? A három részre szakadt történeti Magyarországnak lehet-e egyáltalán egységesnek tartható históriája? Dr. Pálffy Géza előadásában ezekre az alapvető kérdésekre keresi a választ.

Az előadás sorozatra belépődíj nincs, ám az előadók tiszteletdíjához, kérjük szíves támogatásukat a kihelyezett kerámiakosárba, javasolt támogatás 1000 Ft.
Matula Ágnes

Kerekes Barnabás
2017. február 23-án, a hónap utolsó csütörtökén (és ezentúl minden hónap negyedik csütörtökén), 18 órai kezdettel rendezzük meg a Józsa Judit Galéria Nyelvőrző Szalonját.

A magyar nyelv barátainak februári találkozóján a polihisztor nyelvművelőre, Benyhe Jánosra emlékezünk. Műfordító, diplomata, egyetemi oktató, az Európa könyvkiadó szerkesztője, és éveken át a Heti Válasz c. folyóirat Dohogó címet viselő nyelvművelő rovatának szerzője. Írásait később két kötetben is megjelentették. A „nosztalgiafelelős" Matula Ágnes visszaemlékezése után Kerekes Barnabás tanár úr nyelvi leletei teszik emlékezetessé az együttlétet.

A Szalon házigazdái szeretettel várnak és arra bíztatnak mindenkit, hogy gyűjtsék az elrettentő nyelvi jelenségeket! Vitassuk meg együtt, miként küzdhetnénk az egyre inkább elburjánzó nyelvi pongyolaság ellen.
A rendezvény ingyenes, hívunk, várunk minden anyanyelvét féltő és szerető kedves érdeklődőt!

Szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy tekintettel az Uránia Nemzeti Filmszínházban az ősbemutató sikerére a Duna Palota színháztermében sor kerül február 25-én szombaton 15 órai kezdettel Kovács Nóri Teremtés című kisfilmének bemutatójára és „Nimród regéje" c. szóló koncertjére. Mindazok, akik lemaradtak az őstörténetünket feldolgozó szimfonikus népi opera alapján készült kisfilm ősbemutatójáról, most ott lehetnek a Duna Palotában.

Jegyvásárlásra (jegyár: 1.500 Ft) a Duna Palotában vagy annak honlapján nyílik lehetőség.


Továbbá figyelmükbe ajánlom IV. Budapesti Székely Bált, amelyet a Nemzetstratégiai Kutatóintézet február 4-én, a Várkert Bazárban rendezi meg azzal a remélt céllal, hogy erősítse az összetartozás érzését, szilárdítsa a magyar-magyar összefogást, fejlessze Székelyföld és az Anyaország kapcsolatát, illetve segítse rászoruló nemzettársainkat. A korábbi évekhez hasonlóan a bál teljes bevételét – jótékonysági céllal – négy külhoni magyar közösségnek ajánlják fel. Információ és jegyvásárlás: www.nski.hu


Végezetül szeretném tájékoztatni Önöket arról is, hogy a Józsa Judit Galériában a Magyar Örökség c. kiállítási anyag, a magyarok erénydomborműveiről, valamint a Magyar Nagyasszonyok állandó kiállítási anyag szobrairól, ingyenes tárlatvezetésekre újra lehetőség nyílik. Kérem az érdeklődő csoportok a jozsajudit@jozsajudit.hu emailon egyeztessenek időpontot, az egyéni látogatók pedig csatlakozhatnak e tárlatvezetésekhez - őket kérem, hogy a galéria telefonszámán tel: 00 36 1 951 7334 érdeklődjenek.


Felhívom a különböző szervezetek, alapítványok, csoportok, klubok, szövetségek szíves figyelmét arra is, hogy a Józsa Judit Galériában lehetőség nyílik zártkörű, vagy nyílt rendezvényeik (közgyűlések, köszöntések, emlékülések, születésnapi ünnepség, nyugdíjba vonulás, díjátadók, előadások, könyvbemutatók, kézműves bemutatók és foglalkozások stb.) megtartására kisebb és nagyobb térben is - igény szerint (ruhatár, 80 db szék, projekttor, laptop, kihangosítás, mikrofon rendelkezésre áll). A kedvezményes költségtérítést a Józsa Judit Művészeti Alapítvány révén a galéria fenntartására fordítjuk (gázszámla, villanyszámla, bérletidíj stb…).
Kérem Önöket, hogy adják szájról – szájra e rendezvényeket, valamint a fenti lehetőségeket, hogy azok is értesülhessenek róla, akik nem rendszeres internetezők!

A Józsa Judit Galéria rendezvényei ingyenesek, de a galéria működésére örömmel és hálával fogadjuk támogatásukat a helyszínen kihelyezett adománydobozunkba.
Józsa Judit Művészeti Alapítvány - számlaszám: 11708001-20569282
NYITVA TARTÁS:
Hétközben 10-18 óra között

Budapest, 2017. február 
Szeretettel és üdvözlettel:
Józsa Judit
kerámiaszobrász, a Magyar Kultúra Lovagja,
az Alapítvány elnöke

 

21.849 - TENCZER GÁBOR: Kiszivárgott a 4-es metrós korrupciót vizsgáló OLAF-jelentés > 2017.02.02. 07:09

Kiszivárgott a 4-es metrós korrupciót vizsgáló OLAF-jelentés


2017.02.02. 07:09
A Figyelő mai számában közzétette a hetek óta lebegtetett, titkos uniós korrupciós vizsgálat, a 4-es metróról szóló OLAF-jelentés részleteit.

A jelentés 60 darab, összesen 167 milliárd forintnyi szerződéssel kapcsolatban tárt fel szabálytalanságokat a Figyelő cikke szerint, és ezek egy részénél korrupciót orrontott. Összesen 59 milliárd forint uniós támogatást kérnek ezért vissza. Az okozott kár 96 százaléka öt szerződéshez kapcsolódik.

  1. Siemens, áramellátás és vonatvezérlő rendszerek kiépítése, 31,7 milliárd forintért. A cégnek bennfentes információi lehettek, ezáltal jogosulatlan versenyelőnyhöz jutott, így az uniós támogatás egészét visszakérik.
  2. Alstom, metrókocsik szállítása, 22,9 mrd forintért. Bennfentes információk és jogosulatlan versenyelőny miatt az uniós támogatás egészét visszakérik.
  3. BAMCO-konzorcium (Vinci CGP, Strabag, Hídépítő Zrt), alagútépítés 62 milliárd forintért. Itt jogszerűtlen tendergyőzelem miatt 8 milliárd forintnyi uniós támogatást kérnek vissza.
  4. Swietelsky Kft., állomások belsőépítése 40 milliárd forintért. A tenderfolyamat szabálytalanságai miatt 7,6 milliárd forint uniós támogatást kérnek vissza.
  5. Strabag-Hídépítő Zrt., Baross téri állomás szerkezetépítése 3,7 milliárd forintért. Itt közbeszerzési szabálytalanságok miatt 2,5 milliárd forint uniós támogatást kérnek vissza.

Két szerződéssel kapcsolatban hangzott el konkrét megvesztegetési összeg, mindkettőről lapunk számolt be először: kétmilliárd forintos kenőpénz az Alstom-szerződésnél, és szintén kétmilliárd forintnyi korrupciós pénz a Swietelsky-szerződésnél. Mindkét ügy kiemelt helyen van a fenti ötös listán.

Érdekes még, hogy a kenőpénz általában meggyorsítja a dolgokat, ám Magyarországon nem ez történt. A BAMCO beragadt az alagútépítéssel a Gellért térnél, az Alstom pedig óriás késésbe került a szerelvények leszállításával. Az első esetben majdnem szerződést bontott a főváros és a cég, az utóbbiban ténylegesen elálltak a szerződéstől, de aztán egy újratárgyalt verziót elfogadtak.

Az OLAF jelentős problémát látott az projektmenedzsmentet és a közbeszerzési eljárások előkészítését ellátó Eurometro Kft. működésében, mert a két feladat ellátása összeférhetetlen, ráadásul a cég tanácsadásért pénzt húzott a kivitelező cégektől.

Az OLAF viszonylag szerény mértékű, 116 millió forintos visszafizetést javasol a BKK Közút műszaki ellenőri szerződése miatt. Itt a korábbi Eurometro összeférhetetlenség megszüntetése és a szorító uniós határidők miatt a főváros lépéskényszerben volt, ezért bízták meg a BKK-t. Ez az egy szerződés datálódott Tarlós István főpolgármesterségének idejére, az összes többi még a Demszky-érában lett aláírva.

21.848 - A SZABADSÁG, FELELŐSSÉG ÉS IGAZSÁGOSSÁG PROGRAMJA > LATTMANN TAMÁS·2017. FEBRUÁR 1.

A SZABADSÁG, FELELŐSSÉG ÉS IGAZSÁGOSSÁG PROGRAMJA
A mai kormányzat a vesztes XIX-XX. századi magyar történelem hozadéka. Az Orbán-kormányzat pontosan tudja, hogy Magyarország több emberöltő óta hozzászokott a veszteséghez, sőt ebben szocializálódott. Hazánkban évtizedek óta a mindennapi élet természetes velejárója a gazdasági, jogi bizonytalanság. A rendszerváltás után eltelt időszak sokak számára csalódást jelentett, és nem csak a kommunista rendszer léthazugságainak lebontása miatti veszteségek okán, hanem azért is, mert az új közhatalmi rend a történelmi igazságtétel kudarca mellett sajnos nem volt képes megvédeni az embereket az új kor csalóitól sem. Ezekre a negatív érzelmekre épít a Fidesz kormányzása, tisztában van azzal, hogy a magyar társadalom rákényszerült arra, hogy hozzászokjon a hatalom kiszolgálásához akkor, ha elviselhető elnyomásban élhet. Cinikus és hideg logika mentén, a negatív érzelmeket kihasználva alkut kínál a mai magyar társadalomnak, hogy amennyiben valaki együttműködik vele, kedvezményezettje vagy akár tagja is lehet az új hatalmi elitnek. E rendszer vesztesei előtt két út maradt. Magyarország elhagyása és külföldön való egzisztenciakeresés, vagy hónapról hónapra éppen megélve sodródni, és bízni abban, hogy egyszer majd kedvező változás áll be életükben. Az előbbi azt eredményezi, hogy a magyar fiatalok tömegével hagyják el az országot, és eszük ágában sincs hazatérni. Az utóbbi pedig természetesen önbecsapás, hiszen a totális kilátástalanságban élők az évek során egyre inkább versenyképtelenné, és a kormányzati média manipulálása miatt alulinformáltakká válnak. Ez a hatalmi gondolkodásmód az elmúlt 200 év veszteségének utolsó, mindent elpusztító nemzetrontó fejezete. Az udvaroncok jól élnek, és kívülről úgy tűnhet, mintha a gazdasági mutatók is rendben lennének. Azonban a gazdasági verseny megszűnése, az élősködők folyamatos helyzetbe hozása, az oktatás és egészségügy lerombolása néhány éven belül bukáshoz vezet. Ennek megakadályozására most, ma kell lépnünk. Nem fogadhatjuk el, hogy élősködők csoportja nyerjen folyamatosan és a magyar társadalom többi része vesztes maradjon. Nem harcolhatunk vég nélkül értelmetlen nacionalista gondolatok mentén Európa ellen. Az Európai Uniónak vannak hibái, de a jövőnk oda köt minket, nem Moszkva mellé. Nem fogadhatjuk el, hogy Magyarországnak nincsenek gazdasági és humán erőforrás tartalékai, azért, mert a legvállalkozóbb, tettre készebb polgáraink elvándorolnak külföldre. Nem fogadhatjuk el a kormányzati média által fejekbe töltött alternatív valóságot, amelyben a valódi értékekért küzdő változást akaró embereket automatikusan hazaárulóként és bűnbakként állítják be. Véget kell vetnünk annak, hogy a magyar társadalom szellemi energiáit folyamatosan ellenségkeresésre, gyűlöletkeltésre és megosztásra használják fel a Fidesz vezetői. A változást akaró többség célja nem lehet más, mint leváltani ezt a hatalmat. Ez az ellenzéki pártok nélkül nem megy! Mint ahogy az ellenzéki politika sem tud civil, szakértői támogatás nélkül politikai alternatívát nyújtani. Egy, a változásban érdekelt ellenzéki pártok politikai konszenzusa mellett működő, szakpolitikai alapú kormányzás biztosítani tudja azt, hogy Magyarországnak legyen jövője, és a térség sereghajtó pozíciójából ismét az élre juthasson. A változást akarók támogatásával működő kormányzat legfontosabb feladata, hogy véget vessen a mostani áldemokrata-autokrata rendszer működésének, és a jogállam újraépítésével megteremtse a siker lehetőségét Magyarországon. Ennek érdekében a következő fő programpontok végrehajtására van szükség:
  1. A jó kormányzás alapvető elveinek alkalmazása a kormányzati működés területén. Száműzni kell a politikai beavatkozást a kormányzati munka szakmai szintjeiről. Biztosítani kell az állami szervek, különösen a polgárok jogait és kötelezettségeit közvetlenül meghatározni képes intézmények (pl. Nemzeti Adó és Vámhivatal, rendőrség stb.) politikától független működését. A kormányzati struktúrát át kell alakítani, a jelenlegi vízfej-rendszer helyett önálló minisztériumok irányítása mellett kell rendezni az egészségügy és az oktatás problémáit.
  2. Biztosítani kell, hogy valódi esélyegyenlőséget nyújtó választási rendszer épüljön. A mostani, a Fidesz érdekében kialakított választási rendszert arányos, kétfordulós rendszerre kell alakítani, hogy az ne csak egy politikai párt érdekeit szolgálja.
  3. Az igazságszolgáltatási rendszer működésében erősíteni kell a bíróságok függetlenségét, miközben fel kell számolni az ügyészség működésével kapcsolatos képmutató gyakorlatot, amelynek lényege a hatalom parlamenti többségével megválasztott legfőbb ügyész látszólagos függetlensége.
  4. Erősíteni kell a civil szervezetek szabadságait, és támogatni működésüket, valamint biztosítani bevonásukat a kormányzati döntés-előkészítő munkába. Külön intézkedésekkel biztosítani kell a kormányzati és a hatósági munka ellenőrzésével foglalkozó szervezetek kiemelt jogszabályi védelmét.
  5. A szabadság, egyenlőség eszméjében törvények előtti valódi egyenlőséget kell biztosítani, a szakpolitikai kormányzás és az állam világnézeti és ideológiai semlegességének jegyében.
  6. Biztosítani kell a politikától független, pártatlan tömegtájékoztatást.
  7. Biztosítani kell a kormányzati, illetve a politikai korrupció ellehetetlenítését, illetve kiemelt üldözésének lehetőségét. Létre kell hozni egy független, korrupció ellenes ügyészséget, amely megszűnteti a hatalmi elit korrupciós csatornáit és elszámoltatja a 2010-2018 közötti uniós és állami költések felhasználását. Emellett az uniós támogatások ellopásának megakadályozása érdekében támogatni kell az Európai Unió ügyészi hivatalának felállítását.
  8. A gazdaságban kiszámíthatóságra, jogbiztonságra és valódi versenyre van szükség csökkentve az állam szerepét. Meg kell állítani azt a gyakorlatot, amikor politikához közel álló kedvezményezettek kérésére jogalkotással néhány nap alatt gazdasági ágazatokat lehet megszűntetni, tönkretenni, vagy szerkezetét átalakítani. Ennek részeként változtatni kell az adórendszeren, igazságos teherviselést, és zéró toleranciát kell bevezetni az adócsalók ellen. Véget kell vetni a kormányzati pazarlásnak, valódi, a teljes társadalomra kiterjedő bér-reformra van szükség.
  9. Meg kell szüntetni azt a tudatos politikai manipulációs gyakorlatot, amelyben folyamatosan több felé szakítják a magyar társadalmat, és a kormányzatnak valódi felzárkóztatási, támogatási programokat kell alkotnia szociális, gazdaság-, adó-, oktatási és ifjúságpolitikai intézkedések alkalmazásával, különös tekintettel a fiatal pályakezdők és a munkaerőpiacra visszautat keresők tömegeire.
  10. Szükséges a hadsereg és a rendészet területén a XXI. századi kihívásokra választ adó technikai és szervezeti fejlesztési reform. Ennek része a polgárok önkéntességén alapuló tartalékos rendszer, belső oktatási és bérreform. A rendészet és biztonság területén az irányítás alapja a megyék helyett regionálissá kell, hogy váljon.
  11. Vissza kell állítani az önkormányzatiság erejét Magyarországon. A helyi közösségek önrendelkezését erősíteni kell, megteremtve ennek garanciáit, beleértve ebbe egy önálló önkormányzati ügyekkel foglalkozó minisztérium létrehozását. Az itthon a helyi közösségek számára biztosított autonómia szolgálhat a határon túli magyarok autonómiatörekvéseinek mintájául.
  12. Egyértelműsíteni kell, hogy Magyarország az Európai Unióban képzeli el jövőjét, és az értelmetlen „szabadságharcok" helyett aktívan részt venni a szervezet működésében és átalakításában.
Magyarországnak csak akkor van jövője, ha a széles, változást akaró tömegek szakembereken keresztül, az abban érdekelt politikai pártokkal együttműködve végrehajtják a fentiekben felsorolt programpontokat.

21.847 - Rendkívüli: Itt vannak a politikusaink vagyonnyilatkozatai – 2017-02-01 Szerző: Ádám Lajos

Rendkívüli: Itt vannak a politikusaink vagyonnyilatkozatai – 

Orbán Viktor, számláján kevesebb pénz van, mint egy évvel korábban (frissítve)

Valamennyi országgyűlési képviselő és nemzetiségi szószóló leadta a január 31-i határidőre saját és vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, gyermekeinek vagyonnyilatkozatát – közölte Vejkey Imre, az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke kedd este az MTI-vel.

A testület vezetőjének tájékoztatása alapján a 199 országgyűlési képviselő és a 13 nemzetiségi szószóló vagyonnyilatkozata február 1-jétől nyilvános, és megtekinthető az Országgyűlés honlapján (www.parlament.hu).A törvényi előírások szerinti vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségüknek határidőben eleget tettek más tisztségviselők is, így az Állami Számvevőszék elnöke, alelnöke, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, elnökhelyettesei és a Versenytanács tagjai, a Költségvetési Tanács elnöke, a Közbeszerzési Hatóság Tanácsának elnöke, alelnöke és tagjai, a legfőbb ügyész és helyettesei, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, alelnökei, a Monetáris Tanács tagjai és a jegybank felügyelőbizottságának elnöke és tagjai, valamint a médiatanács elnöke és tagjai – fejtette ki Vejkey Imre, hozzátéve, valamennyi vagyonnyilatkozat nyilvános, és szintén szerdától érhető el a parlament honlapján.

Csökkent a kormányfő ingatlanvagyona
A korábbi három helyett már csak két – egy budapesti és egy felcsúti – ingatlannak tulajdonosa Orbán Viktor, akinek a számláján is kevesebb pénz van, mint egy évvel korábban – derül ki a miniszterelnök 2016-os vagyonnyilatkozatából, amelyet kedd este tettek közzé a miniszterelnok.hu oldalon.
A dokumentum szerint a kormányfő továbbra is felerészben tulajdonosa egy 2002-ben vásárolt budapesti, XII. kerületi társasházi lakásnak, valamint egyedüli tulajdonosa egy 2013-ban vásárolt felcsúti háznak. Az előző évhez képest azonban változás, hogy az idei bevallásban már nem szerepelnek a 2006-ban vásárolt felcsúti, összesen 5035 négyzetméternyi, közös tulajdonban lévő, belterületi földjei, amelyekkel kapcsolatban fel volt tüntetve, hogy 50 évre ingyenes használatra átengedte őket a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak. Autója, egyéb nagy értékű ingósága és gazdasági érdekeltsége továbbra sincs a Fidesz elnökének.
Míg a feleségével, Lévai Anikóval közös számláján tavaly valamivel több mint 5 millió forint volt, addig a mostani nyilatkozatban itt 742 ezer forint szerepel. A miniszterelnök még 2002-ben vett fel – feleségével közösen – 20 millió forint jelzáloghitelt, amelyből fennálló tartozása csaknem 6 millió forint, ami azt jelenti, hogy egy év alatt 1 millió 167 ezer forintot törlesztettek. Orbán Viktor jövedelmei között tünteti fel, hogy a törvény szerinti javadalmazást kapja miniszterelnökként a Miniszterelnöki Kabinetirodától és képviselőként az Országgyűlés Hivatalától. Fidesz-elnökként továbbra sem vesz fel fizetést.

Több mint 6 millió forinttal növelte vagyonát az államfő
Áder János köztársasági elnök a kedden nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozata szerint 2016-ban több mint 6 millió forinttal növelte megtakarításai összértékét az előző évi mintegy 4 millió forintos vagyongyarapodás után.
Az államfői hivatal honlapján közzétett dokumentumból kiderül, Áder János kizárólag köztársasági elnöki tisztségéből eredően tesz szert jövedelemre. A vagyonnyilatkozat szerint euró alapú életbiztosításának értéke idén 6500 euróval (mintegy 2 millió forinttal) növekedett, jelenlegi értéke pedig így alig kevesebb mint 117 ezer euró (36 millió forint). A köztársasági elnök emellett tavaly megduplázta forint folyószámláján 2015-ben vezetett 4,6 millió forintos megtakarítását. Tartós befektetési értékpapírszámláján ugyanakkor továbbra is mintegy 2,5 millió forintot tárol, befektetési jegy formájában pedig még mindig 28 ezer euróval és kevesebb mint 3 ezer amerikai dollárral rendelkezik (utóbbi kettő összértéke mintegy 9,5 millió forint). Áder János a felsoroltakon kívül megtartotta két éve vásárolt, egymillió forint értékű Prémium államkötvénycsomagját is.
Az államfő továbbra is két ingatlan résztulajdonosa: egy II. kerületi 135 négyzetméteres társasházi lakás felét és egy kisoroszi 75 négyzetméteres családi ház negyedét birtokolja, előbbit 2002-ben, utóbbit 2005-ben vásárolta. Áder János 2016-ban sem tartott igényt saját autóra, és más nagy értékű ingóságról sem számolt be vagyonnyilatkozatában, ugyanakkor idén is megjegyezte, a diplomáciai kapcsolattartás keretében ajándékokhoz jut.

A fejlesztési miniszter vagyona gyarapodott a legjobban a kormánytagok közül
Seszták Miklós fejlesztési miniszter könyvelhette el a legnagyobb vagyongyarapodást 2016-ban a tavalyi évre vonatkozó nyilatkozatok szerint, amelyekből az is kiderült, hogy a belügyminiszter megtakarítási portfóliójának értéke több mint 100 millió forinttal csökkent.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes – a több miniszterhez hasonlóan – bruttó 1,1 millió forintos havi jövedelemmel rendelkezik, tartozása nincs, megtakarítás pedig több mint 3 millió forinttal bővült. A kereszténydemokrata politikus ingatlanvagyona nem változott: továbbra is két II. kerületi ingatlan felét, valamint egy balatonfenyvesi üdülő haszonélvezeti jogát birtokolja.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter posztján szerzett jövedelmét földbérleti díjakból és osztalékból 12 millió forintos időszakos, erdőgazdálkodóként pedig 3 millió forintos egyszeri bevétellel egészítette ki. A miniszter 9 pótlap közbeiktatásával sorolta fel a hozzá köthető ingatlanokat, amelyek listája 2016-ban három hódmezővásárhelyi szántóval bővült, összesen több mint 15 hektár nagyságban. Lázár Jánosnak így már egyebek mellett 14 saját szántója van, miközben továbbra is felerészben tulajdonolja hódmezővásárhelyi házát. A Miniszterelnökség vezetője 2016-ban vásárolt egy 2013-as évjáratú Mercedes-Benz V-osztályú gépkocsit, továbbá műtárgyakat is. Lázár János kötvényeinek értéke 42 millió forintról 30 millió forintra csökkent, miközben korábban nem jelzett készpénzállománya 14,2 millió forint lett, életbiztosítása maradt 6,8 millió forint, törzsrészvényei értéke pedig 6 millió forint. A miniszter 10 millió forinttal 35 millió forintra tudta csökkenteni banki hitelét, magánszemélyekkel szembeni tartozása azonban 4 millió forinttal 40 millió forintra nőtt.
A külgazdasági és külügyminiszter különböző formában meglévő megtakarításainak összértéke egymillió forinttal mintegy 4 millió forintra emelkedett, szüleivel szemben fennálló 30 millió forintos tartozása nem csökkent. Szijjártó Péter ingatlanvagyona változatlan: a tárcavezető egy dunakeszi házzal rendelkezik, emellett megtartotta tulajdonrészét három balatonedericsi és egy győri ingatlanban.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter továbbra is résztulajdonos két II. kerületi lakóházban, ahogy két karcagi telke is megmaradt, államkötvény-vagyonát ellenben 3,1 millió forintról 4,2 millió forintra növelte, 1,1 millió forint értékű befektetési jegyeinek értékesítésével. A tárcavezető hiteltartozása 6,7 millió forintról 4,5 millió forintra apadt.

A fejlesztési minisztériumot vezető Seszták Miklós tárcavezetői illetménye mellett 61 millió forintos bevételre tett szerint ügyvédi irodájából. Megtakarításait 35 millió forinttal tudta növelni, azok összértéke pedig így meghaladja a 270 millió forintot. Seszták Miklós magánszeméllyel szembeni tartozása továbbra is 3 millió forint, emellett megtartotta három kisvárdai ingatlanát, amelyek mellett birtokol még egy budapesti, XIII. kerületi lakást, míg egy továbbinak felerészben haszonélvezője.

Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének megtakarításai megközelítőleg négymillió forinttal csökkentek, miközben nyilatkozatában ezúttal sem szerepel tartozás, ugyanakkor abban ezúttal is megtalálható egy XIII. kerületi lakás és négy bükkszentkereszti ingatlan. A földművelésügyi miniszter nyilatkozatában az egyetlen változást az jelenti, hogy a tárcavezető 200 könyvvel immáron 7 ezer kötetesre bővítette könyvtárát. Fazekas Sándor emellett megtartotta karcagi családi házát és szántóit, továbbá IX. kerületi lakását és 2007-ben vásárolt Toyota Corolláját.
Simicskó István honvédelmi miniszter nevén még mindig nincs ingatlan, megvan azonban még neki 2009-ben vásárolt Ford Focusa. Megtakarításainak teljes értéke ezzel egy időben 10,5 millió forinttal 49,5 millió forintra csökkent.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda élén álló Rogán Antal vagyonnyilatkozatában továbbra is szerepel II. kerületi lakása, ahogyan egy 40 négyzetméter körüli teremgarázs és tároló is. A miniszter megtartotta balatonlellei üdülőjét, valamint szakonyfalui erdőjét és egyéb itt örökölt ingatlanjait. A politikusnál 2011 óta tartós bérletben van egy A3-as Audi, emellett 446 ezer forint megtakarítással rendelkezik. Rogán Antal pénzintézettel szembeni tartozása egymillió forinttal 27,7 millió forintra csökkent, magánszeméllyel szembeni tartozása azonban 3 millió forinttal 18 millió forintra emelkedett. A politikus nyilatkozata egyéb közlendői között feltüntette: "szabadalmi jog bejegyzés alatt".

Pintér Sándor belügyminiszter továbbra is tulajdonosa egyebek mellett egy 155 négyzetméteres VII. kerületi társasházi lakásnak, míg a II. kerületben négy lakása van, Siófokon pedig egy 200 négyzetméteres háza. A miniszter megtartotta 1995-ben örökölt Wartburgját, feleségével birtokolt szerteágazó értékpapír-portfóliójának együttes értéke – jelenlegi árfolyamon számolva – mintegy 300 millió forintot tesz ki, több mint 100 millió forinttal kevesebbet, mint az előző évben, miközben a tárcavezetőnek még mindig fennállnak egymilliárd forintot meghaladó pénzkövetelései. Pintér Sándornak nincs tartozása.

Trócsányi László igazságügyi miniszter hivatali fizetését 910 ezer forintos oktatói és kutatói jövedelemmel egészíti ki. A miniszter euróban tárolt megtakarításainak összértéke mintegy 9 millió forinttal növekedett, ingatlanvagyona azonban változatlan: egyebek mellett egy budapesti, XII. kerületi, 260 négyzetméteres ház résztulajdonosa, de van a fővárosban egy 68 négyzetméteres lakása is felerészben.

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc
A Demokratikus Koalíciót (DK) irányító Gyurcsány Ferencnek változott a legnagyobb mértékben a vagyoni helyzete tavaly a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői között, az ellenzéki politikus több mint egymilliárd forintos osztalékot vehetett fel 2016-ban szerdán nyilvánosságra került vagyonnyilatkozata szerint.

Kósa Lajos, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője – a többi frakcióvezetőhöz hasonlóan – havi 1,3 millió forintos jövedelemre tesz szert, és továbbra is felerészben tulajdonosa egy 300 négyzetméteres debreceni családi háznak, valamint résztulajdonosa egy budakeszi üdülőnek. A kormánypárti politikus 2015-ben 2,5 hektár szántót örökölt Szamosszegen. Autója változatlanul egy tartós bérletben lévő Mercedes Viano, ami mellé tavaly vett egy BMW GT 650 C típusú motort. Továbbra is megvan 2007-ben vásárolt orrkiülős motorcsónakja, amelyet negyedrészben birtokol. A Fidesz frakcióvezetőjének 2,4 millió forintos megtakarítása van, pénzintézeti tartozását 1,4 millió, magánszemélyekkel szembeni tartozását 2 millió forinttal csökkentette, így 11,5 illetve 17 millió forinttal adós.

Tóth Bertalannak, az MSZP frakcióvezetőjének két pécsi társasházi lakásban, egy nagykozári erdőben, továbbá két, szintén pécsi beépítetlen területben van tulajdonrésze, miközben a fővárosban a XI. kerületben bérel egy 110 négyzetméteres albérletet. Az ellenzéki politikus keresetét 300 ezer forintos bérbeadásból származó jövedelemmel egészíti ki, emellett egy 1,2 millió forint névértékű életbiztosítással és 5 millió forint készpénzzel rendelkezik, továbbá 3 millió forint egyéb követelése is van. Tóth Bertalan 23,3 millió forintos hiteltartozást is feltüntetett.

A Jobbik képviselőcsoportját vezető Volner Jánosnak ingatlanja és gépjárműve sincs, forintban és euróban tartott megtakarításainak összértéke meghaladja a 6 millió forintot. A politikusnak nincs tartozása, emellett feltüntette, hogy a Magyar Gárda Pest megye Vagyonvédelmi és Szolgáltató Kft. tagja.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az előző évekhez hasonlóan egy zuglói társasházi lakásnak, egy 83 négyzetméteres tahitótfalui háznak, egy budakeszi zártkertnek, valamint egy Kisnémediben található erdőnek a résztulajdonosa. Autója és egyéb értékes ingósága nincs a kormánypárti politikusnak.

Schmuck Erzsébetnek, az LMP februárban távozó frakcióvezetőjénak a IX. kerületben van egy 57 négyzetméteres lakása és egy 120 négyzetméteres háza a borsodi Szuhafőn. Az ellenzéki képviselő 2014-ben vásárolt egy Kia Ceed gépkocsit, egymillió forintos banki követelése mellett 5,2 millió forintos önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítása is van.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnökének független képviselőként havi 750 ezer forintos jövedelme van, vagyonnyilatkozata szerint tavaly emellett 1,2 milliárd forint osztalékot is felvett az Altus Portfólió Kft.-ből, amely kizárólagos tulajdonában áll. Az ellenzéki politikus 2015-ben 74 millió, 2014-ben pedig 169 millió forintos osztalékfelvételről számolt be az Altus Befektetési Zrt.-től. A volt kormányfő emellett beszámolt arról is, hogy 215 ezer forint tiszteletdíjat vett fel a Fundacja Europejski Instytuttól. A DK vezetőjének tulajdonában továbbra is egy 50 négyzetméteres pápai lakás és a feleségével 2009-ben vásárolt, több mint háromezer négyzetméteres telken lévő 267 négyzetméteres kötcsei ingatlan áll, amelyet tavaly 61,7 millió forintos hitel terhelt, 1,4 millió forinttal kevesebb az előző évinél.

Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke, független képviselő változatlanul egy 60 négyzetméteres zuglói társasházi lakás felét tudhatja magáénak, továbbá egy balatonmáriafürdői üdülőben és egy gyöngyösi családi házban is hasonló tulajdonrésze van. A politikus 2015 óta egy használt Skoda Superbet lízingel, és a birtokában van egy 1987-es Ford Orion is, amit örökléssel szerzett. A liberálisok vezetőjének 3,8 millió forintos megtakarítása van, miközben tartozása nincs.

Frissítés: Nyilatkoztak az állami tisztségviselők is
Több állami tisztségviselő, köztük az Állami Számvevőszék elnöke, a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) vezetői és a legfőbb ügyész is leadta a tavalyi évről szóló vagyonnyilatkozatát, amelyek az Országgyűlés honlapján olvashatók.
Az ÁSZ elnöke 2016-ban vásárolt egy 83 négyzetméteres fővárosi, IX. kerületi lakást, és egy teremgarázsban lévő parkolóhelyet. Domokos László továbbra is felerészben birtokol egy örökségből származó 345 négyzetméteres békéscsabai telket, amelyen egy 91 négyzetméteres ház áll, valamint tulajdonosa egy garázsnak. Az előző évi bevallásával megegyezően 9/10-edes arányú tulajdonosa egy XIII. kerületi, 122 négyzetméteres lakásnak, valamint egy 7000 négyzetméteres újkígyósi szántónak. Haszonélvezeti joggal rendelkezik egy 63 négyzetméteres budapesti, V. kerületi lakás felett és autójaként is még mindig egy 2003-ban vásárolt Skodát tüntette fel.

Domokos László – ahogy korábban is – tovább növelte államkötvényeinek értékét: Bónusz Magyar Államkötvényben továbbra is 5 millió forintot tart, ahogy Magyar Államkötvényben is csaknem ennyit, a prémium kötvényeinek értéke azonban a tavalyi 11,7 millió forintról több mint 19 millióra növekedett. Emellett 1,3 millió forintért Kamatozó Kincstárjegyet is vásárolt.
Az ÁSZ elnöke továbbra is mintegy félmillió forintnyi részvény birtokosa, befektetési jegyeket azonban már nem tüntetett fel a nyilatkozatban, holott azokból egy éve még 23 millió forintnyival rendelkezett. Egymillió forinttal, 4,9 millióra csökkent Domokos László takarékbetéteinek értéke, készpénzállománya pedig 5,6 milliót, pénzköveteléseinek értéke 6,6 millió forintot tesz ki. Pénzintézettel szemben 8,9 millió forintnyi tartozást tüntetett fel, de a bevallásban szerepeltetett egy összesen csaknem félmillió forintos, lakáskiadásból származó éves jövedelmet is. A számvevőszéki elnök juttatásként laptopot, mobiltelefont és gépkocsit tüntetett fel.

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a korábbi évektől eltérően szinte minden rubrikát kihúzott a vagyonnyilatkozatából, csupán egy ingatlant, az MNB elnökeként felvett havi bruttó 5 millió forintos jövedelmét és egyes személyi használatra kapott eszközöket tüntetett fel. A dokumentum szerint megtartotta 150 négyzetméteres balatonakarattyai családi házát. Jövedelme mellett feltüntetet még egy személyi használatra kapott gépjárművet, telefont, cafeteriát, étkezési jegyet és külföldi napidíjának egy napra jutó értékét. Tavaly még 2,4 millió forintnyi készpénzt, 9 millió forintos pénzintézeti számlakövetelést és 52 millió forint más jellegű kintlévőséget is beírt nyilatkozatába. Az adóssággal továbbra sem rendelkező Matolcsy György egy évvel ezelőtt további 43,8 millió forint osztalékot is feltüntetett, amelyet a Magyar Gazdaságfejlesztési Intézet tulajdonosaként vett fel. Emellett 2016-ban jelezte, jótékony célra fordította a Pallas Athéné Domus

Animae Alapítvány kuratóriumi elnökeként neki járó évi nettó 5,9 millió forintot, valamint a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány kuratóriumi tagságáért kapott évi nettó 4,2 millió forintos jövedelmét.

Juhász Miklós, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke megtartotta Telkiben az 1154 négyzetméteres telken álló 292 négyzetméteres házát. Autót, más járművet most sem tüntetett fel, a hat havi illetményét meghaladó értékű ingóságok között pedig évek óta egy 1980-ban ajándékba kapott asztali lámpát szerepeltet. A versenyhivatal elnöke részvényeinek értéke 1,8 millió forint, készpénzben továbbra is mintegy egymillió forintot tart. Pénzintézeti számlakövetelése forintban – mintegy 3,6 millióval -, 11 millióra nőtt, devizában tartva viszont csökkent, 20,5 millió forint értékű. Juhász Miklós juttatásként autót, telefont és laptopot használ, ügyvédi praxisát szünetelteti.

Polt Péter legfőbb ügyész nyilatkozata alapján tavaly másodmagával egy üdülőt vett Balatonfüreden, a 62 négyzetméteres ingatlanhoz terasz, tároló és egy teremgarázs-beálló tartozik. Szeptemberben felerészben tulajdonosa lett egy 1979-es évjáratú vitorlás kishajónak. Hat havi illetményét meghaladó készpénzállománya 2,5-ről másfél millió forintra csökkent, pénzintézeti számlakövetelése pedig közel 780 ezer forinttal kevesebb. A legfőbb ügyész magánszemélyeknek házastársával közösen 14 millió forinttal tartozik, ez 4,8 millióval kevesebb az előző évi összegnél. Polt Péter jövedelmei között tüntette fel, hogy egyetemi oktatói tevékenysége mellett eseti jelleggel jogi szakvizsgáztatást végez és két helyről jogdíjra jogosult. Munkájához tavaly egy Dell notebookot kapott.

Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke áprilisban másodmagával vásárolt egy 77 négyzetméteres ingatlant egy siófoki társasüdülőben. Feleségével közös számláján forintban 5,5 millió forint van – szemben a tavalyi 11 millióval -, devizában viszont 2-ről 2,5 millióra nőtt az összeg. Pénzintézetnek 2,5, magánszemélyeknek 4,5 millió forinttal tartozik. A KT elnöke egyetemi tanárként is kap jövedelmet, emellett 9 százalékos érdekeltsége van a Budai Kadarka Nonprofit Kft.-ban. Utóbbiról megjegyzésként azt írta, a svábhegyi Jókai-villa területén 0,1 hektáron végez látványművelést a Budapesti Kadarka Kör, anyagi érdekeltség nélkül.

21.846 - Eddig nem látott fotók a Trianon előtti Magyarországról! > 2017-02-01

Eddig nem látott fotók a Trianon előtti Magyarországról!

Bármilyen meglepő, a washingtoni Kongresszusi Könyvtár hatalmas gyűjteményt őriz régi magyar fényképekből. Ezekből válogattunk most.
Csodálatos fotók következnek a Trianon előtti Magyarországról, amikor még hazánkhoz tartozott többek között Nagyvárad, Kassa és Herkulesfürdő is.
Lélekemelő nézni ezeket a képeket, jó egy kicsit nosztalgiázni:

Debrecen, Fő utca: 

Esztergom, Bazilika:

Herkulesfürdő, Erdély

Orsova, Erdély

Kassa, Felvidék:

Miskolc:

Budapest, Nagykörút:

Nagyszeben, Erdély:

Nagyvárad, Erdély:

Budapest, Várbazár:

Brassó, Erdély:

Fiume, Délvidék:

Pozsony, Felvidék:

forrás: tudnodkell.info

21.845 - Magyar Idők: Nem gyanúsították meg, és vádat sem emeltek az 52 éves sofőr ellen, ...

Nem gyanúsították meg, és vádat sem emeltek az 52 éves sofőr ellen, aki életveszélyes sérülésekkel élte túl a Verona melletti autóbusz-katasztrófát, tudta meg a Magyar Idők. Keddi olasz lapok arról írtak, hogy a rendőrség vádat emelt a magyar buszvezető ellen, aki Verona közelében nekiütközött az autópálya szalagkorlátjának.

A The Local nevű angol nyelvű olasz portál azt írta, az olasz rendőrségi jelentés szerint az igazságügyi szakértői vizsgálat során kiderült, hogy a két sofőr közül melyik vezetett, amikor a busz a szalagkorlátnak ütközött Veronánál. „A sofőrt gondatlanságból elkövetett emberöléssel, gondatlan vezetéssel, illetve hanyagsággal vádolják. Az olasz hatóságok nem hozták nyilvánosságra az 52 éves sofőr nevét" – írja a lap.

Ezt a kedd délutánra tévesnek bizonyult hírt több magyar portál is átvette.

Borbély Zoltán ügyvéd, közlekedési és biztosítási szakjogász olasz partnereivel egyeztetett, majd a Magyar Időknek elmondta: az olasz jogrendben halálesettel járó bűncselekmények vizsgálatánál kötelező az érintettek értesítése a vizsgálatról. – Szó sincs gyanúsításról vagy vádról. Csak akkor lehet nyomozati cselekményt végezni egy érintettel kapcsolatban, ha erről írásban értesítették őt.
Ez egy garanciális elem az olasz jogrendben. DNS-vizsgálattal állapították meg, hogy az egyik Veronában ápolt túlélő az a sofőr, aki a baleset bekövetkeztekor vezetett. Ő jelenleg is mesterséges altatásban van, nem lehet vele kommunikálni, ezért a veronai államügyészség nyomozó ügyészei jegyzőkönyvben rögzítették az értesítést. Így van jogi lehetősége a hatóságnak az érintettel kapcsolatos, például az egészségügyi állapotára vonatkozó adatok hivatalos beszerzésére.

Ezzel a lépéssel megnyílt az emberi tényezők tisztázásának a lehetősége – fejtette ki Borbély Zoltán szakjogász. Az ANSA olasz hírügynökség is ezt a hírt közölte Nicola Scalabrini ügyészre hivatkozva. A buszbaleset áldozatainak holttestét előreláthatólag pénteken szállíthatják Magyarországra, ennek költségeit a magyar kormány állja, míg a temetésekét a Fővárosi Közgyűlés vállalta magára.

A buszbaleset kapcsán várható szigorításokról tegnap Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkár azt mondta: szeretnék többek között azt, hogy éjszaka ne közlekedhessenek az autóbuszok, mivel az ilyen típusú balesetek jelentős része ezekben az órákban történik. Hozzátette: ennek lesz költségnövelő hatása, de például egy 160-170 ezer forintos, egyhetes franciaországi sítábor költségeihez képest plusz ötezer forint már nem jelentős tétel.

ÖTEZREN ADOMÁNYOZTAK EDDIG

Több mint hetvenmillió forintot gyűjtött össze tíz nap alatt a veronai buszbalesetben megsérültek és az áldozatok hozzátartozói javára az Ökumenikus Segélyszervezet. A szervezet elnök-igazgatója, Lehel László elmondta: óriási összefogást tapasztaltak, az ország minden pontjáról, sőt külföldről is érkeztek felajánlások. Az adományok értéke néhány száz forinttól egészen a milliós nagyságig terjedt. Összesen csaknem ötezer adomány érkezett, a felajánlások átlaga tízezer forint fölött volt. Az adományok nagy részét magánszemélyek ajánlották fel, de több vállalat is jelentősen hozzájárult a gyűjtéshez – jelezte Lehel László. A beérkezett felajánlásokat teljes egészében a tragédiában érintett családok kapják meg. A segélyszervezet az egyes összegek meghatározásakor jelentősen differenciálni fog a hozzátartozót elveszített családok, a súlyos sérülést szenvedettek és a könnyebb sérülést, illetve tárgyi veszteséget elszenvedett érintettek között. A gyűjtés folytatódik, a következő hetekben még várják korábban megígért adományokat. (B. A.)

2017. február 1., szerda

21.844 - Magyar Idők: EGYRE SZAPORODNAK A KORMÁNYVÁLTÁSRA KÉSZÜLŐ PÁRTOK

A SZCIENTOLÓGUS EXELNÖK IS A PARLAMENTBE KÉSZÜL


EGYRE SZAPORODNAK A KORMÁNYVÁLTÁSRA KÉSZÜLŐ PÁRTOK
Visszatért a közéletbe a szcientológusok exelnöke, Weith Katalin, aki az általa alapított Magunkért Mozgalommal készül a 2018-as választásokra. A tavaly ősszel bejegyzett szervezet kedden tartotta második „közéleti klubját" Debrecenben, de két ízben volt rendezvényük Budapesten is. Weithnek nagy tapasztalata van a hálózatszervezésben, amelyet vállalkozói és „egyházi" tevékenységének köszönhet. Emellett jó kapcsolatai lehetnek a 2010 előtti balliberális elit egyes tagjaival, hiszen 1996-ban a Fővárosi Millecentenáriumi Fesztivál PR-főnöke volt, s ekként, mint egy interjúban fogalmazott, Demszky Gábor és Horn Gyula között kellett „kríziskommunikációt" folytatnia.
Aztán felkérték, hogy külső szakértőként segítsen a következő országgyűlési választási kampányban. 2001-ben pedig Medgyessy Péter mellett tűnt fel, s a gyurcsányi fordulat után, 2004 körül hagyta ott a szocia­listákat. Ebben az időben kezdte meg a Fiatalok az Emberi Jogokért Alapítvány felfuttatását, amely egy a szcientológusokhoz kötődő számos egészségügyi, szociális és oktatási szervezet közül. Az alapítvány célja az „egyház" belső ügyeit ismerők szerint ugyanaz, mint a Drogmentes maratoné: az, hogy az L. Ron Hubbard alapította „bizniszszekta" irányába terelje a megvezethető embereket, vagy rájuk sózza termékeiket.Forrás: MTI
A szcientológusok bevételének jelentős része üzleti tanácsadásból származik. Ez a fő tevékenysége Weith Katalin 1993-ban alapított Branding Kft.-jének is, amely a honlapja szerint a szociálliberális éra idején olyan vállalatoknak dolgozott, mint a Duna Televízió, az Elmű-ÉMÁSZ, a Fővárosi Gázművek Rt. vagy a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. Érdemes felidézni továbbá, hogy a szcientológusoknak hagyományosan rossz a viszonya a nemzeti-konzervatív oldallal. 1993-ban az Országgyűlés destruktív szektának minősítette őket. A minősítést két évvel később, a Horn-kormány idején oldották fel. Egyházi státusukat és az abból fakadó kedvezményeket pedig 2010 után az új egyházi törvény szüntette meg.
A jogszabály ellen Weith Katalin is hangosan tiltakozott, majd a következő évben eltűnt az „egyház" éléről. Most – azt állítja – függetlenként tért vissza, hogy tovább színesítse a kormányellenes tábort.

ADATVÉDELMI VIZSGÁLAT

Továbbra is folyamatban van a szcientológusok adatkezelése miatt indult eljárás a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének tájékoztatása szerint. Péterfalvi Attila lapunk kérdésére elmondta: a vizsgálatot még nem zárták le, részleteket ezért nem árulhat el. Mint megírtuk, egy korábbi hívő azzal fordult a hatósághoz, hogy a belépéskor olyan személyes információk megosztására kötelezte az „egyház", amelyekkel alkalmasint zsarolni tudják. A közelmúltban ugyanebből az okból mondta ki egy német bíróság, hogy a szcientológustagság nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

21.843 - Magyar Békekör Vlagyimir Putyin budapesti látogatásáról > 2017. február 1.


Feladó: Békekör Magyar
Dátum: 2017. február 1. 8:34
Tárgy: Magyar Békekör Vlagyimir Putyin budapesti látogatásáról
Címzett: jozsef@kutasi.eu

Magyar Békekör Vlagyimir Putyin budapesti látogatásáról


Budapest, 2017. február 1. szerda (MSZF)


     A Magyar Békekör szerdán üdvözölte Vlagyimir Putyin budapesti látogatását. A jól alakuló magyar-orosz viszony elismerését látja benne, és nagyon fontosnak tartja a hídépítés szempontjából Kelet és Nyugat között.

    Orbán Viktor személyében Putyin elnök olyan politikussal tárgyal, aki Romániától, Lengyelországtól és a balti államoktól eltérően nem engedett az oroszellenességnek, csak szerény mértékben veszi ki részét a NATO Oroszország ellen irányuló felvonulásából, és üdvözölte Trump kapcsolatépítését az oroszokkal, különösen a nemzetközi terrorizmus elleni harcban, és a kereskedelem terén.

    Orbán Viktor jól látja, hogy ha Magyarország az Európai Unió és a NATO túsza marad a konfrontációs politikában, és a migráció kérdésében, különös tekintettel a népvándorlás okainak meg nem szüntetésére, nem csak az ország gazdasági boldogulása kerülhet veszélybe, hanem a léte is – írja a Békekör.

     A Békekör egyetértően idézte Szijjártó Péter külügyminiszter szavait: „Egy potenciális konfliktus Oroszország és az EU között rendkívül súlyos következményekkel járna Magyarországra nézve. A világtörténelemben Közép-Európa mindig a legrosszabb helyzetben volt, ezért számunkra különösen fontos, hogy a Nyugat és a Kelet pozitívan együttműködjön, kulturáltan és pragmatikusan".

     A Magyar Békekör azt szeretné, ha a magyar diplomácia helyes felismerését konkrét tettek követnék: szeretné, ha Magyarország nem szavazná meg többé az oroszellenes szankciókat, nem hajtana fejet az EU-nak, és állna el megannyi előnyös keleti beruházási, köztük energetikai, és kereskedelmi lehetőség kihasználásától. Szeretné, ha nem vennének részt a NATO keleti terjeszkedésében. Ezt a fellépést most elősegítheti az új amerikai politika. Az, hogy Trump „idejétmúltnak" nevezte a NATO-t és javítani kívánja Washington viszonyát Moszkvával.    

     „Oroszország egyenjogúságon, kölcsönös tiszteleten és előnyökön alapuló együttműködést akar. A Békekör igazat ad neki, mi is ezt akarjuk! El kell indulni afelé, hogy keleti-nyugati összefogással létrejöjjön egy közös gazdasági és biztonsági rendszer.

     Hazánk legszebb hagyományaihoz méltóan cselekedne, ha aktívan kivenné részét egy ilyen új világrend megteremtéséből – áll a Magyar Békekör állásfoglalásában Vlagyimir Putyin budapesti látogatásáról.+++


Kiadta: MSZF SZK

+36 30 5927371

www.mszfszk.hu

https://www.facebook.com/bekekor/