Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2009. november 16., hétfő

3.903 - Magyarok Szövetsége: Tarthatatlan az ország, a haza, a nemzet minden részére kiterjedő válság mind gazdasági, mind társadalmi, mind erkölcsi vonatkozásokban

Tisztelt Országgyűlés!

A Magyarok Szövetsége ez év augusztusában országos gyűlést tartott, amelynek záródokumentumában felszólította az Államfőt, az Országgyűlést és a Kormányt, hogy október 23-ig kezdje meg az alkotmányos rend helyreállítását, azonban Önök ez idő alatt is csak egymással voltak elfoglalva, ezért vettük a bátorságot és elkészítettük a 120 §-ba foglalt alaptörvény-javaslatunkat, melyet mellékelve Önöknek is megküldünk, és amelyet egyúttal társadalmi vitára bocsátunk.

Indoklás

Tarthatatlan az ország, a haza, a nemzet minden részére kiterjedő válság mind gazdasági, mind társadalmi, mind erkölcsi vonatkozásokban. A bajok alapvető oka az, hogy országunkban csak a látszat szintjén működnek a demokratikus intézmények. Kialakult egy rövid távú, szűk csoportérdekeket kiszolgáló politikai váltógazdaság, amely a pártelitekhez kapcsolódva, választási ciklusokban képes csak gondolkodni. A nemzet hosszú távú létfeltételeinek biztosítását, megerősítését célzó gondolkodásmód helyett rövid távú, a politikai ellenfél megsemmisítésére, vagy legalábbis démonizálására törekvő, a saját haszon maximalizálását elsődlegesnek tekintő szemlélet irányítja két évtizede hazánkat. Ez a beállítottság a társadalom végletes megosztásához vezetett, a társadalom nem a létfeltételeiről, hanem a pártok kezében tartott, sajtó által kijelölt álproblémákról vitatkozik, oly módon, mint amit az Országgyűlésben megtapasztalt: kompromisszumkészség nélkül, a más véleményen lévő fél megbélyegzése, ellehetetlenítése, legyőzése szándékával. A hazugság magas szintre emelkedett, fő szabállyá vált: minden politikai erő csak annyit lát meg, vagy ismer el, ami neki kedvező. Az Országgyűlés érdemben (a haza sorskérdéseiben) működésképtelen, a kormányzati többség akár nemzetellenes tetthez is asszisztál, mert csak a legyőzendő másik felet, és nem a nemzet hosszú távú érdekeit nézi. A parlamenti pártok két esetben tudnak egységben dönteni: saját előjogaik védelmezésében vagy, ha külső nyomásnak kell – megfelelési kényszerből – engedni, ld. Lisszaboni szerződés olvasatlan elfogadása. A rendszer végtelenül korrupt, ugyanakkor a felszínen úgy tesz, mintha a jogállamot védelmezné, ami viszont csak fikció.

A rendszerváltás félresiklott, a hatalmi ágak egyensúlya, demokratizmusa csak látszat. Ezen a helyzeten akkor lehet túllépni, ha a parlamenti választások előtt, a társadalom bevonásával alkotmányozási folyamat indul meg, a képviseleti rendszer valóságot leképező, részletesebb szabályozásával, a nemzeti érdek érvényesítését biztosító demokratikus állam kialakításának szándékával.

1989-ben új alkotmány kidolgozásának elképzelése is felmerült, de annak elfogadását az akkori jogszabályok népszavazáshoz kötötték. Mivel a szovjet csapatok ezekben az években még hazánkban állomásoztak, egy ilyen népszavazás kimenetele bizonytalan lett volna, ezért inkább az Országház falain belüli alkotmánymódosítást választották megoldásul. A közvetlen alkotmányozás demokratikus alapjogát elvették a nemzettől, csak néhányan tudtak beleszólni hazánk rendszerváltozásának és elmúlt húsz évének alapjait meghatározó átmeneti „alkotmány” elkészítésébe. Az eredmény: a demokratikus egyensúlyok csak látszólag léteznek, az ország 1%-át se képviselő pártok kizárólagos hatalomhoz jutottak, eltűnt a nemzeti vagyon nagy része, a nemzetközi tőkének kiszolgáltatottá vált a nemzet, veszélyesen felgyorsult a népességfogyás, az erkölcstelenség állami szintet öltött, és még sorolhatnánk hosszasan, hiszen a társadalom minden lényeges alrendszere válságba került. Sajnos nyugodtan kijelenthetjük, hogy a pártok kizárólagos hatalma végveszély előtti rendkívüli állapotba sodorta az országot!

Ezért ezt a megkérdezésünk nélkül 22-szer módosított tákolmányt, amit alkotmánynak neveznek, még a választások előtt le kell cserélni!

Csak így kaphat végre a teljes társadalom által elfogadott valódi felhatalmazást az eljövendő kormányzat. Erre pedig nagy szüksége lesz, mert csak így kerülheti el azt, hogy egy-két éven belül pont azok kergessék el, akik most abban bíznak, hogy majd kivezeti a válságból az országot.

Minden felelős pártvezetőnek be kell látnia, hogy nem lehet változatlanul folytatni az elmúlt húsz év gyakorlatát. Akkor se szabad így folytatni, ha mindannyian tudjuk, hogy a társadalom nagy részét sikerült a közönyössé tenni a közügyek iránt! Mindenkinek be kell látnia, hogy azért küzdöttek szüleink, nagyszüleink, és ezer évnél is régebben az összes nemzedék, hogy mi és az utódaink a Kárpát-medencében békében, magyarként tudjunk élni. Ha nem fogunk össze, a magyarság évtizedeken belül felszámolódhat! Mindannyiunk történelmi felelőssége a Haza sorsa! Még a pártok vezetőinek is! Helyre kell hozni, és be kell fejezni a félresiklott rendszerváltást. Ez pedig nem történhet további tákolgatással. Alapvető változásokra van szükség: Alaptörvény változtatásra!

Felszólítjuk a hatalmon levőket, hogy új alkotmányozással tegyék lehetővé, hogy hagyományaink szerint, a nemzetközi gyakorlatnak megfelelő demokratikus államban éljünk, és vezetőinket tisztességes választások keretei között, a valós társadalmi rétegződést leképező, élő közösségeink szerint, és ne csak pártideológiák mentén válasszuk meg!

Ismerjük fel, hogy a legfontosabb hosszú távú érdekeink azonosak, ezért egymással megegyezve alkossuk meg jövőnk biztosítékát, ezer éves tapasztalatokra alapozva a mai kor alaptörvényét!

A Magyarok Szövetsége 12 szakági tagozata az elmúlt 9 hónapban elkészítette a társadalmi vitához szükséges vitaanyagot, amelyet most Önöknek is megküldünk. Az elkészített Alaptörvény-javaslatot nem tekintjük véglegesnek, ezért a www.magyarokszovetsege.hu honlapon ahhoz bárki hozzászólhat, azt véleményezheti. Itt tekinthető meg a vita során érlelődő, éppen aktuális változat:

http://www.magyarokszovetsege.hu/content/magyarorszag-alaptoervenye-magy...

Az elkövetkező hónapokban szakmai és társadalmi vitát kezdeményezünk az alkotmányozás folyamatáról, és az alaptörvény tartalmáról való megegyezés reményében.

Kérjük, segítsék elő ezt, hogy hazánk ismét valami példaértékű dolgot hajtson végre: a nemzetet szerető polgárok összefogásával, a társadalmi békét eredményező egység megteremtésével újra képesek legyünk visszaszerezni és megőrizni öröklött értékeinket, biztosítani utódaink számára, hogy a természettel és más népekkel megbékélve, országunkban magyarként, boldogan éljenek.

Arany János szavaival élve: „…élni fog a nemzet, amely összetart!”

Budapest, 2009. október 31.

Magyarok Szövetsége
elnöksége

Kapcsolat:
Magyarok Szövetsége
2000 Szentendre, Kossuth Lajos út 32.
msz.elnokseg@gmail.com
fax.: 26/505-644
Herpai Sándor 30/9964-520

------------------------------