Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. április 15., csütörtök

5.511 - A Fidesz nemzetpolitikája - válasz nyugati magyaroknak

Von: Oravecz Mihály

Gesendet: csütörtök, 2010. április 15. 13:53
An: Dr Sólyom László; Dr Pálinkás József; Dr.Füzér Ágota; Dr. Szeszák Gyula; Dr.Fodor Géza; Kövér László; Lezsák Sándor; MAGY SZ. BUDAI BÉLA
Cc: gróf Károlyi László; Halász József; Házik Zoltán; Irén Dr. Miczkyné Major; Kátai Elek; Kutasi József; Lap Délmagyarország; Lap KurucInfóHírportál; LapNépszabadság; LapNépszavaFőszerk.; Lengyel Károly
Betreff: a Fidesz nemzetpolitikája - válasz nyugati magyaroknak

 

 -----    Tisztelt Honfitársaim  !   

Én ugyan nem vagyok a Fidesz hivatalos képviselője, de jól ismerem külpolitikai elképzeléseit, részt vettem erről folytatott beszélgetéseken, ezért is támogattam a Fidesz választási kampányát. A győztes pártszövetség programja elolvasható: http://jovonk.hu/FideszPP2007_HU.pdf, ennek utolsó fejezete a külpolitika. Itt hangsúlyosan szerepel az a cél, hogy "Diplomáciánknak azt kell szolgálnia, hogy a magyar közösségek megmaradjanak szülőföldjükön, a magyarság nyelve és kultúrája tovább élhessen az egész Kárpát-medencében." 

 

A részletesebb külpolitikai program: http://www.fidesz.hu/download/FideszSzpF1_belivek_148x210.pdf . Ebben szerepel a következő kitétel: "A nemzeti összetartozás politikájának alapjait az egységes és oszthatatlan emberi egyéni és közösségi jogok alkotják. E politika középpontjában pedig - az európai elvekkel és gyakorlattal összhangban - a határon túli magyar közösségek autonómiája áll."

Természetesen aki úgy gondolja, hogy tehetségét Magyarországon jobban tudja kibontakoztatni, attól nem szabad megtagadni a magyarországi letelepedés jogát. Az állampolgársággal kapcsolatos elképzelések jó összefoglalását adja Csóti Györgynek a Magyar Nemzet most április 12-i számában megjelent cikke, ezt csatolom.

Ezek alapján úgy vélem, hogy az új magyar kormánnyal kapcsolatos
nemzetpolitikai elvárásaik - amennyire az rajtunk múlik - teljesülni fognak.

Szívélyes köszöntéssel: Jeszenszky Géza

****************************************************************************************************

 

TISZTELETTEL ÜDVÖZLÖM EX KÜLÜGYMINISZTER ÚR !

 

KEDVES GÉZÁNK !   

 

MINT ÉRZÉKELEM A FENTI ÍRÁSÁBÓL, HA NEM TÉVEDEK, ÚGY VISSZA KÍVÁNKOZIK ÚRJA A POLITIKA SZÍNPADÁRA LÉPNI.

 

LEVELÉBEN  MELLÉKELT LINKEK, VÁZLATOLJÁK A FIDESZ KORMÁNYPROGRAMJÁT.  SZERINTEM SEMMI KIFOGÁSÁOLNI VALÓT NEM TALÁLOK BENNE, CSAK MÉG-MÉG TÖBB KÍVÁNNI VALÓ PROGRAMOT, MELLYEK BŐVÍTÉSÉVEL LEHET VISSZAFORDÍHATATLANNÁ TENNI A JELEN BŰNKÁOSZT ÉS ELINDÍTANI NEMZET FEJLŐDÉSÉT.

 

EZEN PÓTOLNI SZÜKSÉGES PROGRAMOKBÓL KÉSZSÉGGEL SOROLOM FEL A LEGFONTOSABBAKAT  A MAGYAR EURÓS PARLAMENT KÉPVISELŐKNEK EGYSÉGESEN KÉRNI KELL,

HOGY  MAGYARORSZÁG EZEN FORMÁBAN NEM AKARJA AZ  EURÓPA UNIÓS SZÖVETSÉGET. HELYETTE KÍVÁNATOS EGY MÁSIK DE LAZÁBB SZÖVETSÉG, MIT EURÓPAI FÖDERÁCIÓ NÉVEN ISMER  A TÖBBI TAGÁLAM IS. EZEN SZÖVETSÉGBEN MINDEN TAGÁLLAM JOBBAN ÉLHETI, ÉLVEZHETI  A NÉPÜK MÁSSÁGI ÉLETMÓDJÁT,  MAJD AZ ÚJRA FOGALMAZOTT SZÖVETSÉGI  ELŐNYÖK BIZTONSÁGÁBAN.

 

AHHOZ, HOGY VÉGKÉPPEN  MEGÁLLÍTSUK ÉS LEZÁRHASSUK A 20 ÉVES MULTUNKBAN ELKÖVETETT BŰNÖZÉSES ÖSSZEFONÓDÁSOKAT, AMIT A KIVÁLASZTOTT ELIT MÁR ÁLLAMPOLITIKAI SZINTEN IS GYAKOROLT,  AZOKAT ÚJRA KI KELL VIZSGÁLNI EGY ÚJONAN ÖSSZEÁLLÍTOTT ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK ÉLETREHÍVÁSÁVAL, MIBE MÁS ORSZÁGOK SEMLEGES ÁLLÁSPONTÚ  NEVES ÉS HOZZÁÉRTŐ SZAKEMBEREKET IS MEG KELL HÍVNI.  EZ A FOSZTOGATOTT NÉP HATÁROZOTT KÍVÁNSÁGA, MI MÁS NEMZETEKNEK IS PÉLDAÉRTÉKŰ LEHET. KÍVÁNATOS AZ INTERPOL RÉSZTVÉTELÉTELE IS A SIKERES VÉGKIFEJLETHEZ.

 

ORVÁN VIKTOR LEENDŐ MINISZTERÜNK  ( HÁROM HARMADOS ) EGYSÉGBEN AKARJA MEGVALÓSÍTANI A CSODÁLATOSNAK ÍGÉRKEZŐ NEMZETREHABILITÁLÓ  PROGRAMJÁT.

HA EZ A KOMOLY SZÁNDÉKA,  AKKOR FIGYELEMBE KELL VENNI A TÖBBI PÁRTOK PROGRAMJÁT IS ÉS BE KELL ÉPÍTENI,   DE AZOK  KÖZÜL, KISZŰRNI A BŰNÖZÉSI ÉS SZÉLSŐSÉGES SPEKULÁCIÓS ELEMEKET.

 

TUDOM, TUDJUK  NAGY ELHATÁROZÁS EZ A REHABILIZÁCIÓS NEMZETÚJÍTÓ PROGRAM, MIT A NÉPÜNK KÖVETEL. HA EZT KOMOLYAN AKARJUK, AKKOR VÁGJUNK A LECSÓBA ÉS EGGYÜTT VALÓSÍTSUK MEG  A NÉPÜNK  ÁLTAL ÚJRA VÁLASZTOTT  ÚJ  ELITBEN  VETETT   REMÉNYMOSOLYÁT ! 

 

 

ORAVECZ MIHÁLY

LOGIKAI DEMOKRATÁK ALAPÍTÓ IDEALÓGUSA.