Feladó: Bóna Mária Ilona
Dátum: 2013. március 18. 12:00
Tárgy: Köszönök mindenkinek mindent
Címzett: Kutasi József Antal
KÖSZÖNÖK MINDENKINEK MINDENT
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=117369&n=furaila&blog
Eltörött a szemüvegem és emiatt nehezen látok írni és olvasni. Ez egészen tragikus problémának tűnt 14-15-16-án, amikor ezrek rekedtek a jeges-havas utakon – köztük fiamék, 11 hónapos kicsi fiúkkal.
Egy kis- kézi nagyítóval szerencsétlenkedve próbáltam fiamékat és 11 hónapos kicsi unokámat kiszabadítani a hó fogságából 14-15-én.
Közben, az asztali számítógépem is lefagyott, mint minden nemzeti ünnep előtt és alatt.
- Majd elővettem a féltve őrzött laptopot és azon próbáltam a Facebookon fórumozva segíteni. Most vettem csak igazán nagy hasznát, hogy "vakon" tudok gépelni.
- Elsőként azokhoz fordultam, akik nemzetben ÉREZNEK hazánk és a benne élők iránt.
- Majd azokhoz, kikkel egy SZELLEMI hullámhosszon próbáljuk újjászervezni Magyarországon a közösségi életet.
- Majd e két - több ezres ismerőssel megtámogatva - megkerestem azokat, kiknek KÖTELESSÉGÜK volt a segítségnyújtás.
12 órás küzdelem után elértem azt az információáramlást, melynek köszönhetően sikerült KIVEZETTETNI fiamékat - és azokat, kikkel már tizedik órája, egy konvojban fagyoskodtak a hófúvásos hideg éjszakában. Fiamékat egy útmenti benzinkút biztonságába menekítették.
Mindezt, mondom: egy kézi nagyítóval és egy őskorinak mondható mobil telefonnal... No, meg a titkolt laptopon való internetezéssel...
Végül, fiamék 15-én reggel elhagyták a biztonságos benzinkutat és a tilalmam ellenére elindultak szállást keresni. Így kötöttek ki VÁRPALOTÁN, ahonnan sem ki sem be, mert olyan hótorlaszok zárták el a külvilágtól...
Ekkor tettem közzé azt a felhívást, melyben a VÁRPALOTAIAKTÓL kértem segítséget és megadtam az őskori, de életmentőnek tűnő telefonom számát.
Nem részletezem, hogyan kínlódtam a nagyítóval meg a telefon apró kis betűinek nyomkodásával...
Végül is már az első jelentkezővel sikerült fiaméknak megegyezni és egy csodás estét, valamint éjszakát tölthettek egy VÁRPALOTAI családnál. Ahol, valósággal a tenyerükön hordozták 11 hónapos unokámat és ételt, italt, jószót és érdek nélküli SZERETET kaptak, melynek biztonságában tölthették a 16-ra virradó éjszakát.
Addigra már kiszabadították KAPOSVÁRT a hó fogságából és búcsút véve jótevőiktől, elindultak HAZA.
Fiam, ismerve aggodalmamat már csak akkor szólt, amikor a mi utcánkban lévő bevásárlóhelyre beugrottak pelenkáért meg mindazért, amire HIRTELEN szükségük volt...Majd, épségben, egészségben megérkeztek.
A viszontlátás örömét még most is érzem, annyira leírhatatlanul boldogságos volt!
KÖSZÖNÖM MINDENKINEK, AKI SEGÍTETT, VAGY SEGÍTENI AKART!!!
KÖSZÖNÖM a facebookos csoportokon a segélykérő üzenetem megosztását, és legfőképpen, a VÁRPALOTAI EMBEREKNEK, akik egy emberként akarták még 17-én is befogadni 11 hónapos kicsi unokámat és fiamékat!
Bocsánatot kérek mindenkitől, akinek nem tudtam a mobilomon válaszolni! És bocsánatot kérek azoktól is, akik hiába hívtak, mert én egy idő után kikapcsoltam a telefont...
Sajnos, lelepleződött a laptopom és ezzel egy ádáz ellenségeskedés indult meg ellenem, amitől rettenetes idegfájdalmaim vannak. Ennek ellenére próbálok ismét kapcsolatot teremteni a külvilággal - legalább egy köszönetnyilvánítás erejéig.
Minden estre, csodálatos volt megtapasztalni embertársaim szeretetét és törődését. Visszaadták az emberi jóságba vetett hitemet...
Érdemes jót akarni és cselekedni!!! Sőt, csak így érdemes élni és bármit meg Cselekedni!!!
Szeretettel, Bóna Mária Ilona, a segítséget kérő és kapó nagymama, furaila@tvn.hu
