Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2013. december 19., csütörtök

18.250 - Kulcsárné Rozgonyi Mária: Tisztelt Kutasi József Antal Úr !

Feladó: Kulcsárné Rozgonyi Mária 
Dátum: 2013. december 19. 17:04
Tárgy: MEDDIG TŰRJÜK? SOKKOLÓ BESZÁMOLÓK FELVIDÉKRŐL (VIDEÓVAL)
Címzett: Kutasi József Antal <jozsef@kutasi.eu>



Tisztelt Kutasi
József Antal Úr !
 
Amint már azt előző levelemben is írtam, mindég boldog vagyok, ha velem egy hullámhosszon érző emberek társaságában érezhetem magam, értem alatta :MAGYARORSZÁG  mindenek felett. 
Gondolom nem haragszik meg érte, ha egy másik levelet is küldök egy ma kapott melléklettel, és ha nem használja fel,hát információnak vegye. Tudom említette, hogy így nem tudja felhasználni.  
Köszönöm a gyertyák színéről való részletes tájékoztatást. Erről valóban nem tudtam. Olyan misztikus hangulatot ébresztett bennem, ami csak a görög-katolikusokra jellemző. Így tehát elmondok egy imát, majd a kedvenc görög katolikus templomomban Önért és az Ön hozzátartozóiért, valamint a csapatért, akik csak boldog nyugodt hazát szeretnének, ahol végre békességben lehetne élni és egymást nem marni , mint a farkasok.

Addig , amíg egy szakértő ezt a gépet az ünnep után  rendbe nem teszi, addig mindég ide kérem a közleményeket és persze azon dolgokat amelyeket itt el tudok olvasni, mert most se Yotoubom , se böngészőm nincs.  

A könyvbemutató és ehhez hasonló dolgok érdekelnek, mert ezek a nap megfelelő időszakában zajlanak. Szeretem a hangversenyt a, csapat összejövetelt stb, de ezekről, ha időben nem kapok tájékoztatást, akkor nem tudom elérni. Ez utóbbit biztosan nem olvastam el, s gondolom a gépem rossz állapota miatt, még a bejelentkezés után se tudtam tovább menni az oldalon, egy idő óta.
 
Önnek és minden kedves hozzátartozónak minden jót kívánok 

Tisztelettel és Szeretettel: Kulcsárné Rozgonyi Mária