Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2014. december 9., kedd

19.676 - Piackiegyenlítő hatása lesz a nem nyereséges szupermarketekről szóló törvénynek > 2014. december 9. 13:30


Piackiegyenlítő hatása lesz a nem nyereséges szupermarketekről szóló törvénynek
2014. december 9. 13:30

Piackiegyenlítő hatása lesz a nem nyereséges szupermarketek szankcionálásáról elfogadott törvénynek, az minden szereplőre egyformán vonatkozik - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő.

Az Országgyűlés kedden a kormány kezdeményezésére elfogadta azt a javaslatot, amely 2018-tól megtiltja a napi fogyasztási cikkek árusítását azoknak a nagyobb üzleteknek, amelyek nem képesek nyereséget termelni két egymást követő évben. A parlament döntésével ugyancsak 2018-tól betiltotta a bruttó 400 négyzetméteresnél nagyobb, napi fogyasztási cikkeket árusító üzletek működését a világörökségi területeken, az ottani értékek, valamint a városkép és a környezet védelmére hivatkozva.

Kovács Zoltán közölte: a feladatuk az unió nagy részére jellemző fair versenyhelyzet megteremtése, és azoknak az anomáliáknak a megszűntetése, amelyek a nagykereskedelmi láncoknak a kereskedelmi erőfölényükkel való visszaélést tettek lehetővé. Közölte: nem tartanak attól, hogy élelmiszerár növekedés lesz az intézkedés következménye. Hangsúlyozta: a tisztességesen beruházó, és működő láncoknak nincs mitől tartania. A szándék szerint kiegyenlítődnek azok az anomáliák, amelyek indokolatlan piaci fölényt tettek lehetővé egyeseknek - mondta.

A költségvetésről azt mondta: az áfabevételek az elmúlt évek tapasztalatai alapján dinamikusan emelkednek, megnyugtatóan fedezik a költségvetésben szereplő számokat. A jövő évi költségvetés biztos alapokon áll, végrehajtható. Kiemelte: a 2,4 százalékos hiánycélt változatlanul hagyja, ami az elmúlt évekhez képest újabb csökkenést jelent, és azt mutatja, hogy a kormány elkötelezett a pénzügyi feszesség mellett. A kormányszóvivő a beutazási tilalommal kapcsolatos ügyet firtató kérdésre azt felelte: a politikai nézeteltérések kiküszöbölésénél érdemi párbeszédre törekszenek az amerikaiakkal, amelynek két oldalon kell folynia.

Szavai szerint nyitottak, szeretnék tudni a tényeket, ismerni neveket, ügyeket, bizonyítékokat, mert ez alapján lehet megoldást találni. Ügyek lebegtetésével, "ködösítéssel" nem fognak előrébb lépni, mondta, hozzátéve, hogy nem tártak a kormány elé olyan tényeket, amelyek alapján a magyar kormány lépni tudna. A magyar szervek teszik a dolgukat, minden tudomásukra jutott ügyben eljárnak - közölte. A kormány a rendelkezésre álló kereteket, eszközöket nagyjából kimerítette - jelentette ki Kovács Zoltán.

(MTI)

Piackiegyenlítő hatása lesz a nem nyereséges szupermarketekről szóló törvénynek  2014. december 9. 13:30    Piackiegyenlítő hatása lesz a nem nyereséges szupermarketek szankcionálásáról elfogadott törvénynek, az minden szereplőre egyformán vonatkozik - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő.    Az Országgyűlés kedden a kormány kezdeményezésére elfogadta azt a javaslatot, amely 2018-tól megtiltja a napi fogyasztási cikkek árusítását azoknak a nagyobb üzleteknek, amelyek nem képesek nyereséget termelni két egymást követő évben. A parlament döntésével ugyancsak 2018-tól betiltotta a bruttó 400 négyzetméteresnél nagyobb, napi fogyasztási cikkeket árusító üzletek működését a világörökségi területeken, az ottani értékek, valamint a városkép és a környezet védelmére hivatkozva.    Kovács Zoltán közölte: a feladatuk az unió nagy részére jellemző fair versenyhelyzet megteremtése, és azoknak az anomáliáknak a megszűntetése, amelyek a nagykereskedelmi láncoknak a kereskedelmi erőfölényükkel való visszaélést tettek lehetővé. Közölte: nem tartanak attól, hogy élelmiszerár növekedés lesz az intézkedés következménye. Hangsúlyozta: a tisztességesen beruházó, és működő láncoknak nincs mitől tartania. A szándék szerint kiegyenlítődnek azok az anomáliák, amelyek indokolatlan piaci fölényt tettek lehetővé egyeseknek - mondta.    A költségvetésről azt mondta: az áfabevételek az elmúlt évek tapasztalatai alapján dinamikusan emelkednek, megnyugtatóan fedezik a költségvetésben szereplő számokat. A jövő évi költségvetés biztos alapokon áll, végrehajtható. Kiemelte: a 2,4 százalékos hiánycélt változatlanul hagyja, ami az elmúlt évekhez képest újabb csökkenést jelent, és azt mutatja, hogy a kormány elkötelezett a pénzügyi feszesség mellett. A kormányszóvivő a beutazási tilalommal kapcsolatos ügyet firtató kérdésre azt felelte: a politikai nézeteltérések kiküszöbölésénél érdemi párbeszédre törekszenek az amerikaiakkal, amelynek két oldalon kell folynia.    Szavai szerint nyitottak, szeretnék tudni a tényeket, ismerni neveket, ügyeket, bizonyítékokat, mert ez alapján lehet megoldást találni. Ügyek lebegtetésével, "ködösítéssel" nem fognak előrébb lépni, mondta, hozzátéve, hogy nem tártak a kormány elé olyan tényeket, amelyek alapján a magyar kormány lépni tudna. A magyar szervek teszik a dolgukat, minden tudomásukra jutott ügyben eljárnak - közölte. A kormány a rendelkezésre álló kereteket, eszközöket nagyjából kimerítette - jelentette ki Kovács Zoltán.    (MTI)