Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2015. június 15., hétfő

20.272 - Lázár János képviselő megígérte, .... > 2015-ben még mindig a hadiárvák kárpótlása a legfontosabb cél

Hódmezővásárhely TV.


Eredményes volt a tavalyi esztendő a Hadigondozottak Hódmezővásárhelyi Egyesületének- derült ki a szervezet mai közgyűlésén a Hódi Pál utcai székházukban. A tagság az idei feladatokat is kitűzte, 2015-ben még mindig a hadiárvák kárpótlása a legfontosabb cél.
A Hadigondozottak Hódmezővásárhelyi Egyesülete rendszeresen kap adományokat a Johannita Segélyszolgálattól. A közgyűlésre érkező tagok válogathattak a felajánlott ruhákból és süteményt is vihettek haza. A távolmaradóknak pedig csomagot állítottak össze, így ők sem maradtak ki a támogatásból.

- Mi önök mellett vagyunk, hiszen az Önök családja áldozatot hozott ezért a nemzetért. 40 évig nem is lehet erről beszélni, mert a Horty- fasizmus katonájaként tartották számon az előző hatalom képviselői az Önök felmenőit. Nem is lehetett rájuk emlékezni- mondta Dr. Kószó Péter alpolgármester.
Az alpolgármester a hadigondozottak odaadó hozzáállását és aktivitását is megköszönte, hiszen nemzeti ünnepeinken mindig részt vesznek és koszorúznak. A megemlékezések fontosságára az egyesület helyi elnöke is kitért a tavalyi évet összegző beszámolójában, ahogyan a közös kirándulások, az egészségvédő programok, a sportnapok és más szervezetekkel való kapcsolattartás is kiemelt jelentőséget kapott. A 2014-es esztendőt éppen ezért eredményesnek ítélték, az idei év eseményeit pedig most állították össze. A legfontosabb feladatuknak még mindig a hadiárvák eddig elmaradt kárpótlásának kiharcolását tarják.

- Lázár János képviselő megígérte, sőt voltunk a minisztériumban is tavaly tárgyaláson, hogy a hadiárvák talán kapnak valami elismerést, kárpótlást vagy esetleg valami jelképes dolgot, mert ez a réteg, amely mindig is kimaradt a kárpótlásból. Volt a hadirokkantaknak, a hadiözvegyeknek, de a hadiárváknak csak minimálisan és ez még mindig fájó pontunk- mondta Lajtos Lajosné a vásárhelyi szervezet elnöke.
A helyi hadigondozottak egyesülete jelenleg 60 főt számlál, de tagjai folyamatosan fogynak, ezért szeretnék, ha mihamarabb döntenének kárpótlásukról.