Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2018. május 3., csütörtök

23.013 - Soros úr és az idealista fiatalok! > ​2018. május 2. 18:03


Feladó: Szabolcs Magyarody 
Dátum:
​​
2018. május 2. 18:03
Tárgy: Soros és vidéke
Címzett:

Soros úr és az idealista fiatalok


Hazánkban  még ma is rengetegen vannak, akik  vagy nem ismerik Soros viselt dolgait, vagy semmi igazságérzetük nincs.  Az előbiek sorába tartoznak az igazságot kereső fiatalok, a másodikba azok, akik úgy vélik, a  pénzért mindent szabad sőt meg kell tenni. A bedőlt fiatalok a megtévesztettek, az utóbbiak bűnsegédi bűnrészesek, minden  bűntudat nélkül.

Ki is Mr. Soros?

1/  A kis Soros tizenéves korában  lelkesen segítette a nácikat a  zsidók kifosztásában 1944/45-ben a  német megszállás alatt.. Kérdezték, van e  lelkiismeret furdalása. Nincs, mondotta, mert ha én nem csinálom, csinálja más.  Nagyon "eredeti" erkölcsi felfogás.

2/ Ragadozó természetét  nyugaton sem vesztette el, sőt ott jött meg az étvágya. Nem  tudni, kitől kapta az induló tőkét, de nagy pénzekkel kezdett játszani.

3/ Az 1997-es ázsiai  pénzpügyi krízis idején  a maláji miniszterelnök, Mahathir bin Mohamad  azzal vádolta meg Sorost, hogy spekulációjával tönkerette pénzüket.

4/  Thailandban  is garázdálkodott  és kiérdemelte a "gazdasági háborús bűnos"  nem túlságosan megtisztelő címet.

5/  Az Egyesült Királyságban úgy ismert, mint  aki tönkretette a Bank of Englandot. Ugyanis Soros  azzal idézte elő az angol pénzügyi krízist, hogy tíz (10) milliárd fontot  dobott a piacra (honnan vett ennyi pénzt???) . Ezzel a font sokat vesztett értékéből. Soros  ebből az "üzletből" egy milliárd dollárt tarolt. Igaz, sok angol kisember vesztette el a pénzét az állam mellett.

6/  Ugyancsak "persona non grata" Oroszországban is, miután a  rúbelt is eredményesen megtámadta. Állítólag az orosz kormány nemzetközi  elfogató parancsot adott ki ellene.

7/  Óriási rablott vagyona  elképeszrő hatalmat adott a  kezébe. Lelkiismeretlen garázdálkodásai révén az EU vezetői között is  igen népszerű. Eddigi jelek szerint feltételezhető, óriási pénzekkel vagy  zsarolással hallatlan befolyásra tett szert

az EU vezetői között  Mint államfőt fogadják, meghallgatják és parancsait láthatóan vakon teljesítik. Valószínűleg az ő megrendelésére vadul, hazugságokkal támadják  hazánkat a Cseheket. Szlovákiát és Lengyelországot.

8/    Európa lakosságát, azaz a  fehér fajt, tehát minket is. ki akarja irtani.  Nem ő kezdte ezt a "nemes" munkát, de lelkesen  folytatja és számolatlan dollár milliókkal támogatja egy teljesen idegen kultúrájú, agreszsív, militáns  vallású nép millióinak Európába szállítását.

9/  Számtalan NGO-t pénzel a  világon, persze hazánkban is.  Emberei mindenhová beférkőznek és terjesztik befolyását és az "Open society" hazugságát. Jó  példa erre az általa pénzelt budapesti egyetem rektora Michael Ignatieff úr. A kanadai ellenzéki liberális pártnak volt az elnöke. "Eredményes" munkája nyomán elvesztették a  válassztást, mire lemondott. Akkor kapta Soros úrtól a CEU rektorságát, az egyetemmel együtt.

10/  Soros úr és hasonszőrű bűntársai ügyesen készítették elő az Európát  megsemnmisítő inváziót: Az antibébi tablettával kezdődött, az abortusz  engedélyezésével és az "egyke vagy egyse" divatbahozásával végződik. Ennek következtében Európa népei erősen fogynak, tehát a termelt javak  FOGYASZTÁSA is erősen csökken. Mivel a nagytőkének fogyasztókra van szüksége a gazdaság évi 2-4 százalékos növekedéséhez, válogatás nélkül importál,  munkára alkalmatlan, csak szaporodásra és erőszakra specializált tömegeket.

Soros úr viselt  dolgairól rengeteg  cikk jelent meg az Interneten. Csak pötyögtesd be a  nevét a Google keresőbe, nagyon sok angol nyelvű cikket találsz.  Olvasásra ajánlom a rövidesen megjelenő Dr Pordány László cikkét, hogyan  befolyásolta Soros a kanadai választásokat. Az USA sem marad el, ott is feljelentették a  választásokba való törvénytelen beavatkozás miatt. A Kongreszsusban űlő emberei viszont csak az oroszok állítólagos, bizomyíték nélküli  beavatkozását kürtölik szét a világon…

Ezért a bűnözőért visznek ki benneteket az utcára? Talán jobb volna, ha az  elszakítiott területeken élő magyar testvéreink elnyomása ellen tiltakoznátok a tüntetésetekkel


Vígh Mátyás                                                                                                   

2018, május 1