Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2018. május 13., vasárnap

23.033 - Toroczkai László: Végül csak egy hajszálon múlt, pedig hatalmas volt az ellenszél. > 2018. májust 12.k

Toroczkai László fényképe.
Toroczkai László

Végül csak egy hajszálon múlt, pedig hatalmas volt az ellenszél. 

Átírt alapszabály, lejáratás, egy egész telefonálgatós hadosztály után Vona Gábor is kampányolt még időkeret nélkül ellenem a kongresszuson, aztán a korábban megbeszélt 15 perc helyett végül kaptam 12 percet, hogy a tagsághoz szólhassak. Hiába jártam az országot, nem tették lehetővé, hogy minden taghoz eljuthassak. Most 12 percet kaptam, és 34%-ról (ajánlások) 12%-ot javítva végül 46%-ot elérve nagyon szoros eredmény született. Mindenekelőtt köszönöm azoknak, akik bátran mellém álltak! Nem szeretném elengedni a kezüket. 

Köszönöm Dúró Dórának, aki nőként volt a legbátrabb! Köszönöm mindenkinek, aki bízott bennem, aki támogatott szóval, szavazattal. Gratulálok és sok sikert kívánok Sneider Tamásnak, lassan 20 éve minden nagyobb történelmi fordulópontnál találkoztunk, most is így lett, és ő végig tisztességes volt. 

Azokkal van a baj, akik a háttérből irányítanak, és elvették ennek a mozgalomnak a lelkét. Nem az fáj, hogy nem nyertem, hanem az a keserűség, amit most érzek az egyenlőtlen feltételek miatt. Nekem ugyanis mindig van dolgom a hazám szolgálatában. A közeljövőben Ásotthalomra összpontosítok, befejezem, amit elkezdtem. 

A Jobbikban egyelőre semmilyen tisztséget nem vállalok. A párttagságomról később döntök.