Von: Monostori Csaba
Gesendet: péntek, 2009. július 3, 20:16
An: Kutasi József
Betreff: Ügynöklistás porhintés
Bíró Zoltán :Ügynöklistás porhintés
Kétségbeejtő helyzetbe taszították az országot hitvány, lelkiismeretlen politikusok, főprivatizátorok,seftesek és uzsorások.Mesterségesen előidézett katasztrófa kelt rémületet a népegészségügy teljes intézményrendszerében, a közoktatásban, a szociális ellátásban, a mezőgazdaságban és mindenütt a társadalomban. Már a nemzet puszta létét is elbizonytalanították, a nemzet államát lezüllesztették és kiszolgáltatták . És miközben napról-napra sötétedik a kép, a kormány a pusztítás gépezetét a legmagasabb fordulatszámon pörgeti, elénk tesznek megint egy ügynöklistát. Olvasgassuk, szemelgessünk belőle és borzadjunk el, ha találunk a listán közeli ismerőst, egykori vagy mai barátot, netán rokont, akiről soha nem hittük volna… Csodálkozzon vagy borzongjon a magyar, inkább ezen, mint azon a helyzeten, amibe sodorták azok, akik ilyen listákon soha nem szerepelhetnek. Pedig az lenne ám az igazi nagy lista, amely nem egy vagy néhány tucat szerencsétlen vagy jellemtelen kisember nevét tartalmazná, hanem azokét, akik valódi felelősei az ország, a nép megnyomorításának, a rendszerváltás kezdeteitől máig.Ha azon az igazi listán válogatás nélkül szerepelnének azok a nevek is, amelyeket ötven évre titkosítottak, meg azok is, amelyeket eltűntettek még 1989-90. táján és aktáik most ott lapulnak valahol valakik tulajdonában, titkos fiókokban, széfekben, isten tudja hol.Vagyis, ha nem a jelentéktelenek listáját tárnák a nyilvánosság elé, hanem az áruló főemberekét, akik vagy voltak főemberek, vagy lettek a rendszerváltás után, mondjuk országgyűlési képviselőtől fölfelé. Ez volna a nagy durranás s ebben persze nem a szenzáció volna fontos, hanem az, hogy segítene ráeszmélni a magyar társadalmat arra, hogy mi is történt itt az elmúlt húsz év alatt s főként, hogy mért így történt minden, ahogy történt. Ezáltal könnyebben közelítenénk az okokhoz, melyek következtében a jelenlegi állapotába jutott az ország.
E mostani nyilvánosságra került listáról és Bárándy György Magyar Hírlapbeli nyilatkozatáról eszembe jut az is, hogy az utókornak vajon kivel szemben, milyen alapon van joga ítéletet mondani. Szomorú, szánalmas, hogy egy kilencven éves embernek kell most magyarázkodnia a nyilvánosság előtt azért, mert Rákosiék, az ÁVH idején beszervezték. Ugyan kinek van erkölcsi alapja elítélni azokat, akiket Rákosiék, majd Kádárék alatt, közvetlenül 1956 után, a megtorlások félelmetes éveiben, súlyos fenyegetésekkel tettek ügynökké? Van azonban Bárándy Györgynek egy mondata, ami az ő részéről érthetetlen szerecsenmosdatás:”…de még 1988-ban sem merte megtenni senki,hogy ha felbukkantak/t.i. a titkosszolgálati emberek/, és közölték, honnan jöttek, akkor azt mondta volna, hogy takarodjanak.” Nos, ez nem igaz. Lehet, hogy az ügyvédek között nem volt, aki nemet mert volna mondani, de azon kívül sokan, nemcsak 1988-ban, de már a hatvanas évek második felében is. Mert ezekben az években már csak az nem merte elutasítani az e fajta megkeresést, aki valamilyen okból komolyan zsarolható volt. Egyébként lehetett nemet mondani és ezzel együtt is lehetett folytatni az életet, ha nem is mindig úgy, ahogy valaki szerette volna. Voltak persze olyanok is szép számmal, akik filléres előnyökért, vagy például egy nyugatra érvényes útlevélért képesek voltak jelentéseket írni a barátaikról, rokonaikról vagy munkatársaikról. Ezekről tömör magyarsággal csak ennyit érdemes mondani: szaremberek/így egybe írva/. Azokról pedig, akik 1988-ban vállaltak besúgó szerepet, ezen kívül még azt is el lehet mondani, hogy kellőképpen hülyék is voltak, hiszen akkor annyit már lehetett sejteni, hogy a Kádár-rendszernek belátható időn belül vagy vége lesz, vagy legalábbis nagymértékben fellazul a diktatúra. Arról most ne is szóljunk, hogy az ellenzéki megmozdulások sora nyíltan zajlott már akkor olyannyira, hogy különösebb titkosszolgálati ténykedés sem kellett e mozgások megismeréséhez. Ahhoz inkább nekünk lett volna szükségünk egy jól működő titkosszolgálatra, hogy a számunkra beláthatatlan háttérhatalom ténykedéséről képet kapjunk s hogy ne lehessünk más szándékoknak balekjai.
Ám mindennel együtt, mindezt összegezve csak azt mondhatjuk, hogy ez a hivatalosan nyilvánosság elé tárt listás játék – ha mégoly tudományos is, ha mégoly komoly kutatói munka és szándék áll is mögötte – nem egyéb szánalmas porhintésnél egy szánalmas társadalmi helyzetben. A porhintés azért szánalmas, mert ma már ott tartunk, hogy ennek a társadalomnak csak egy igen szűk rétege rágódik ilyesféle listákon, mert az emberek, a családok napról-napra élnek, kenyérgondjaik vannak és a holnap nagyobb kérdés a számukra, mint tegnapi besúgók, kis ügynököcskék személye. Ha majd látható lesz az a nagy és igazi lista, arra majd érdemes lesz figyelni, annak már lesz valóságos politikai jelentősége és mondanivalója és az már alapot adhat egy becsületes számonkérésnek. Most azonban mindennél előbbre való ennek a kormánynak az eltávolítása.
2009.07.04. Bíró Zoltán
-------------------------------------------------------------------------------------
