Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2009. július 21., kedd

3.051 - Kenessey Csaba: Orbán azután fog kormányt alakítani, amikor októberben az utolsó ellenálló ország is aláírja a halálos ítéletét, a Lisszaboni szerződést!

Kenessey Csaba: Orbán elhallgatja az ország népe elöl a keserű valóságot!

Orbán elhallgatja az ország népe elöl a keserű valóságot! A magyar nemzeti EP képviselet növelésével a saját hatalmát gyarapíthatja csak, de esze ágában sincs felhívni a figyelmet a Lisszaboni szerződés árnyoldalaira! Ő eldöntötte, hogy a néppárt alelnökeként, egy erős nemzeti EP képviselettel, akár a néppárt elnöke is lehet, előkelő helyet szerezve a Bilderberg rangsorában!

A Lisszaboni szerződés miben hagy intézkedési lehetőséget egy, a végletekig eladósított, kifosztott, nagyrészt idegenek tulajdonában lévő országban működő kormánynak?

Orbán ezt 2002-ben is látta előre, ezért nem akart szavazat újraszámlálást (csak a naív Budaházy), ezért nem óvta meg az MSZP csalással, félrevezetéssel megnyert választását 2006-ban, és ezért nem akart kormányt buktatni, amikor legalább fejenkénti 200 év börtönre elegendő bizonyíték áll rendelkezésre neki és Demeteréknek! Orbán nem kivár, hanem csitít, tompítja az események élét!

Orbán azután fog kormányt alakítani, amikor októberben az utolsó ellenálló ország is aláírja a halálos ítéletét, a Lisszaboni szerződést! A politikai vezetés által kirobbantott polgárháború jó indok lesz az előretörő nemzeti oldal egyesített EU haderővel történő letaposására!

Így lehet 2/3-os többsége! Erre kapott ígéretet Martonyi Athénban, és ezért merte Orbán Ficot is kiröhögni (pedig Fico már az oroszok felé kacsintgat)! Orbán tudja jól, hogy egy egyesített Európában a szlovák EP képviseletet saját képviselőcsoportjával és a néppárt támogatásával lenyomhatja, mint a bélyeget!

Orbán kivár! Kivárja, hogy egész Európát fordíthassa nemzete ellen! Közben már előre sopánkodik, hogy újabb IMF hitelt kell majd felvenni! Miért nem hívja elővásárlási jognak a 2011-es földmoratórium megszűnéséhez, az utolsó nemzeti kincseink elkótyavetyéléséhez?

Az új világrend megnevezés időnként kicsúszik Orbán száján (a Bilderberg világkormány elképzeléseit előrevetítve), de kíváncsi leszek az átvert FIDESZ fanok, és szimpatizánsok arcára, amikor a Lisszaboni szerződés aláírása után Izrael megtámadja Iránt, majd egy, vagy több 9/11 mintájú iszlám fanatikus által elkövetett (ál)terrorcselekmény miatt az egyesült EU haderő is belép az Irán elleni háborúba (mert a közös NATO-izraeli hadgyakorlatok lólába már most is kilóg)!

A német sajtó, és a BND már eldöntötte, hogyha Magyarországon balhé lesz, majd megregulázzák a renitens magyart!

Orbán lesz az, aki rendet teremt, és tálcán kínálja fel népét és az országot az EU kemény magjának, valamint a háború elől menekülő izraelieknek!

Sajnos az EU háborúba léptetése ugyanúgy eltervezett folyamat, mint az ország szétrombolása, beolvasztása!

Megkezdődött a felkészülés az ország lakossága ellen. A média nagy valószínűséggel úgy fogja beállítani az előálló polgárháborús helyzetet, mintha váratlanul robbant volna ki, de ha nem tévedek, már azt is kitervelték, kik, hogyan, és mikor fogják kirobbantani! A forgatókönyv már régen elkészülhetett, és az is, hogy erre hogyan kell reagálni a sajtóban, televíziókban, rádiókban. Az is, hogy milyen tömegbefolyásoló eszközöket kell alkalmazni a jogszerűség látszatának fenntartása érdekében!

A hálátlan feladat elvégzésével Orbánt bízhatták meg Bilderbergék (aminek a datálható időpontja az ötpárti zsidó menekültek befogadásáról szóló nyilatkozat kiadása lehet 2007-ben, de ekkortól kezdett erősebb lenni a FIDESZ, és ekkor kezdtek a bíróságok is jobban nyomozgatni). Ennek eredményeként az MSZP egyre jobban ellehetetlenítette magát, hogy a FIDESZ teret nyerhessen (kisebb és jelentéktelenebb halaiból is beáldozott a látszat kedvéért, bár a főgonosz sértetlen, igaz családja már Németországban várja apucit, a nagyit, és a pereputty még Mo.-on tartózkodó többi részét)!GYF, miután elvégezte dolgát, hirtelen önként lemondott! Ezt tették azért, mert Orbán sokkal nagyobb támogatottságával könnyebb elhitetni, hogy demokratikus lépésről van szó (ne feledkezzünk meg arról, hogy a demokrácia köntösébe bújtatott Európa gyanútlan lakossága még nem tűrné el az ilyen mérvű jogtiprást)!

Az ádáz politikai küzdelemnek, a megrendezett műbalhénak az MSZP-SZDSZ és a FIDESZ között azért van jelentősége, mert az MSZP-SZDSZ szavazókat a FIDESZ oldalán szerették volna landoltatni, ami részben sikerült is. Az EP választások vasárnap estéjén Orbán savanyú ábrázata azt jelezte, tudja mennyire megnehezíti a dolgát a három Jobbikos EP képviselő, akik nem fogják sem a trónját építgetni az EP-ben, sem a szájukat befogni, mint ahogy tették ezt a korábbi hangjasincs csak bólogat EP képviselőink.

Most kell igazán figyelni a Jobbiknak, mert Rózsa Flores Eduárdo féle meggyilkolt, beszélni már nem tudó terroristák nálunk is gyorsan akadhatnak bűnbaknak!

Az álgárdisták, és a Magyarok Nyilai (ilyen hülye nevet csak egy eszement bolsevik találhat ki) mögött húzódó letartóztatások már a közvélemény befolyásolását célozzák meg!

A Izrael-Irán háborúval azonban meg kell várniuk a Lisszaboni szerződés aláírását, és megünneplését!
Ha logikusan kapcsoljuk össze az eseményeket, a polgárháború kirobbantása is ez időszak utánra tehető, de semmikép nem várhatják meg a választásokat! Nincs értelme! Az EU önmerényletei a Lisszaboni szerződés aláírása után egységes hadiállapotot teremtenek. Ekkor már könnyebb lesz elszállásolni az egyezményben vállalt 500 ezer izraeli menekültet, kimentve a kimentésre érdemesítetteket, majd hagyni Izrael lerombolását egy újabb, valódi 6 milliós holokauszt reményében! A Bilderberg nagy valószínűséggel beáldozza Izrael háborús veszteségként előre elkönyvelt lakosságát! Ha más nem, ez ki fogja kényszeríteni az USA hadbalépését!
Az 5,9 milliárdos létszámleépítés kezdetét veheti.

Jelen helyzetben minnél több embert tájékoztatni kell a várható eseményekről, vállalva még a későbbi vaklármának minősítést is, mert szándékaik nyílvánosságra kerülése esetén nem valószínű, hogy meg merik valósítani!

küldte: Kenessey Csaba

--------------------------------