Date: szerda, 2009. szeptember 23
Megjelent a Magyar Élet 2009. szeptember 10-i számában
Beszéljük meg - hozzászólások
A Beszéljük meg című írás lényege rövidebb fogalmazásban a következő:
A legmélyebb tisztelet illeti a világ széles cserkészetet és az emigrációban sokfelé működő magyar óvodákat és iskolákat a magyar nyelv idegenben megtartása terén tett erőfeszítéseiért és eredményeiért. Nem rajtuk, hanem a körülményeken múlik, hogy szolgálataikat a túlnyomó többség nem veszi igénybe. Ezért van szűkség magyarságunk megtartása kérdésében új szemléletre.
Két dolog ragadható meg: a származás tudat és a magyar kultúra mindazon értéke, ami a magyar nyelv tökéletes elsajátításán felül, és idegen nyelven is elsajátítható. A nemzeti közösség élő eszmeiség lehet idegen nyelvi környezetben is a származás tudat és a magyar kultúr kincs révén. A magyar nemzeti közösség egyharmada idegen nyelvi közösségben él, környezete és érvényesülése miatt anya nyelve előbb otthoni használatra korlátozódóik, majd sorvad, végül elhal.
Magyarországnak barátokra van szüksége, és ha szerte a nagyvilágban élő magyar származású emberek jelentős számú hányadában fel tudja kelteni a magyar kultúra iránti érdeklődést, arra már lehet építeni gyümölcsöző kapcsolat rendszert. És ami legalább ennyire fontos, a magyar kultúrában való megtartás idegen nyelven gyakorolt módszerével visszanyerhető lenne a Kárpát-medencén belül asszimilációval elveszített magyarok származás tudata. Igen, az elveszített nyelvi identitás eseteiben, tehát az általa beszélt nyelven felkeltett magyar származási identitásról van szó.
A kötődés fenntartása vagy újra létrehozása és a számon tartás az ország feladata, és itt újabb hangsúly jelentkezik: minderre az országnak és a nemzet összességének van égetően szüksége. Ennek a nemzet résznek a tudás anyaga, tapasztalata, összeköttetése becsatlakoztatható kölcsönös érték rendszerrel az országba és a nemzetbe – csupán magyar származás alapján. A diaszpóra akkor válik értékké a nemzet egésze részére, ha a szétszórtsága helyzeti előnyeit tudása és pozíciója értékeivel tudja érvényesíteni az összesség javára.
Magyarország nincs olyan helyzetben, hogy továbbra is közömbösen nézheti értékesebb rétegeinek folyamatos szétáramlását.
Köszönöm kedvességét eljuttatni hozzánk is cikkét-elme futtatást az elvesző és elveszett magyarokról.
Üdvözlettel
Fenjves János,
tb. Főkonzul, Caracas
Köszönöm, köszönöm, köszönöm!
Néha ügy érzem, mintha valami „abnormális módon” nevelkedtem volna, hogy a szüleim, és még inkább a saját törekvéseim magyarságunk megőrzése érdekében sok magyar számára érthetetlennek tűnik. Nemegyszer hallatszott el az éveken át, hogy „te nem vagy magyar, te már itt születtél!” vagy az otthoni rokonoktól az, hogy „ti magyarabbak vagytok, mint mi!” Nagyon is igaz mindaz, amit cikkedben oly ékesszólóan megfogalmazol. Remélhetőleg sokan felfigyelnek rá és elgondolkodnak rajta. Megjelentetem a következő Magyar Szóban is, hadd olvassák minél többen! Hátha innen is hozzászólnak néhányan.
Még egyszer köszönöm Bandi!
Mély tiszteletemmel és szeretettel,
Klári
(Szentirmay Klára tb. főkonzul, a Magyar Szó kiadó-főszerkesztője, Új-Zéland.)
Köszönöm, elgondolkoztató. Nemcsak nyelvében, SZÍVÉBEN is él a nemzet. Nem mondhatunk le azokról, akik már nem, vagy csak alig beszélik a magyar nyelvet.
Üdvözlettel: Papp Laci
(Papp László MVSZ Nyugati Régió volt elnöke, USA.)
============================
Kedves Csapó úr
Köszönöm hogy ezt az érdekes cikket elküldte. Érdekesnek tűnik, majd foglalkozom vele.
Frohlinger Tamás
A Magyar Köztársaság manitobai tiszteletbeli konzulja
============================
Kedves Bandi!
Az újságom spanyol részével nem a 2. és 3. korosztályt, hanem a 2. és 3. nemzedéket szeretném kissé bevezetni a magyarság ismeretébe. És esetleges megszerettetésébe. Ezt fontosnak tartom kiemelni, mert gyakran MO-on érthetetlen, hogy itt micsoda küzdelmünk a nyelv fönntartása – és ez pláne akkor éleződik ki, ha vegyesházasságok gyermekeiről van szó. Ebből meg mind gyakrabban adódik. Mivel itt nincs „friss vér” bevándorlásunk, lassan már nem létezik a fiatalok közt a magyar–magyar házasság. Az újság spanyol része leginkább tehát a házastárs nem magyar felének szól, ami remélhetőleg arra vezeti rá, hogy gyermekét beadja a hétvégei óvodába, vagy iskolába. Ez a harc már régóta folyik, de számunkra persze éjfél előtt 5 perccel lett Magyarország szabad, és azóta pláne EU-tag is, stb. – szóval már nem annyira szélmalmok ellen küzdünk, hanem a dolognak van „értelme” a nem magyarok berkeiben... Érdekes tünet, hogy a megindult magyar oktatás fölnőttek részére milyen sikerrel működik. Köszönöm, hogy mindig küldi cikkeit. Élvezem! Mikor látogat el ide, előadni? Sok szeretettel Zsuzsó
(Haynalné Kesserű Zsuzsanna, az Argentínai Magyar Hírlap kiadó-főszerkesztője)
BESZÉLJÜK MEG címmel eljuttatott informatív írásodban általad kifejtett véleménnyel tökéletesen egyetértek! Még egy kicsit Márai ellenében is (akinél persze elsődleges szempont, hogy magyar író volt), mivel én is vallom, hogy akiben akár csak egy szikrája is mozog a magyarság tudatnak, azt igenis meg kell tudni szólítani. Ugyanis még komoly anyagi előnyöket is hozhat. Amikor kivirágzott az „ír gazdasági csoda” (apropó, az most hol tart?), akkor minden értelmes elemző kiemelte, hogy az angol nyelv tudáson kívül mekkora előnyt jelent az a tény, hogy az USA-ban 43 millió(!) embernek van kisebb-nagyobb mértékben ír-tudata (persze a kelta nyelv szerepe nem összehasonlíthat a magyarral , de a többi közép- és kelet-európai nyelvvel sem). A múltkoriban valahol megemlítették, hogy a mai Kazahsztánban kb. 500 magyar él, akik főleg Kárpát-aljáról kerültek oda. És hogy mennyire érdemes lenne velük is ápolni a kapcsolatokat, mivel az már csak az onnan, azaz egy brand new olajsejkségből első kézből nyerhető gazdasági információk miatt is megérné. Nem tudom (de sajnos sejtem), mi lesz ennek a nem nagy, de azért érdekes kis diaszpórának a sorsa.
Barátsággal: János
(Dr Stadler János, ügyvéd, köz író.)
Nagyon érdekes írás. Köszönöm, hogy elküldte. Sok ilyen vitán voltam már jelen, hogy végül is ki a magyar. Nekem, mint tb. konzulnak, hét gyerekes anyának, 16 unokás nagymamának és most már dédmamának, az a véleményem, hogy azt kellene magyarnak tartanunk, aki annak érzi magát. Pl. az egyik amerikai menyemmel együtt írtuk a Hungary Remembered oral history drámát a National Endowment for the Humanities és a Washington Commission for the Humanities major grantjének támogatásával, meg is nyertük a projektért, amibe négy egyetemet vontunk bele, az arany George Washington Honor Medal-t a Freedoms Foundation at Valley Forge-tól és Magyarországról is kitüntettek bennünket (természetesen jóval később), Tollas Tibor szintén érmet adományozott nekünk, és ő volt az utolsó előadónk, a Cleveland-i Árpád Akadémia pedig arany éremmel tüntetett ki mindkettőnket. Ez a menyem azt sem tudta talán, hogy hol van Magyarország, mielőtt velünk találkozott, de most mégis nagy magyar. Ezek az emberek harcolnak minden olyan ügyért, amit a magyarok fontosnak tartanak. Természetesen ez áll unokáinkra is, akik sajnos, nem tudnak magyarul. Viszont mind a hét gyerekünk jól beszél magyarul. Sok száz újság és folyóirat cikkem közül sok nyert szép díjakat, úgy is mint könyvem, a The Fall of the Red Star, magyarul A vörös csillag lehull. Ez a Washington Press Association és a National Federation of Press Women első díját is megnyerte. Talán ismeri is, hiszen néhány példány Ausztráliába is eljutott. Nem lehetne esetleg ott kiadni, hogy a szállítási költségek ne terheljék? Ha érdekli, és még nincs meg, szívesen küldök egyet-egyet a magyar és az angol példányból is. Az oral history drama is megvan mindkét nyelven. Mindkét nyelven elő is lett adva.
Sok szerencsét kívánok értékes munkájához: Baráti üdvözlettel: Ilona
(Helen M. Szablya, Hon. Consul Consulate of the Republic of Hungary President, Consular Association of WA, USA. Web: www.szablya.com)
============================
Márffy Attila úrnak,
„A tudatában is él a nemzet!”
A Magyar Élet 2009. szeptember 10. számában a Csapó Endre főszerkesztő úr tollából eredő, “Beszéljük meg” című cikkével kapcsolatban és a cikk végén a: „hozzászólásokat szívesen fogadunk”, buzdítás szellemében írok.
Először a Csapó Endre főszerkesztő úrnak szeretnék gratulálni és köszönetet mondani, a fönti: „Mi a magyar?”, „Ki a magyar?”, „Hányféle magyar van?”, stb. fontos és sürgős és értékes tartalmú cikkéhez! Ezt
azért teszem, mert megmaradásunk értelmében az ilyen tartalmú cikkek nagyon sürgősek és fontosak.
Mivel a sport-pályafutásom idején többször jártam Kanadában, az USA-ban stb., és mivel a birkózás az egyik magyar nemzeti sport, többször találkoztam olyan személyekkel, akiknek az elődeik 3–4 generációval ezelőtt magyarok voltak. Sajnos, azok a személyek már csak egy néhány magyar szót ismertek, de még mindig büszkék voltak a magyar származásukra, mert tudtak valamit a magyar eredetükről! Angol beszélgetésünk közben, többen érdeklődtek a magyar nyelv, a magyar kultúra, a magyar történelem, stb., iránt. Például, mikor foglalta el „Attila a hun”, a Kárpát-medencét? Mikor lett Magyarország egy keresztény ország (1001-ben)? stb.
Természetesen, amit én tudtam, megmondtam nekik és azok mellett ajánlottam nekik, hogy próbáljanak angolul írt magyar könyveket olvasni. Ami tetszett nekik, de az egyik távoli honfitárs megjegyezte, ügyesen, hogy: „Igen én csinálom azt, de azok a könyvek nagyon vastagok, és ha valamit valaki meg akar tudni, sokat kell olvasni, és arra nem mindig van idejük, mert néha egyes írók sok szóval mondanak keveset. Így érdeklődtek olyan angolul írt magyar könyvek után, amik egyszerűen, de nagyszerűen és összefoglalóan vannak írva, de sokat tartalmaznak!
Például egy „Hungarian facts finding book?” – ha van egy ilyen magyar könyv angol nyelven, én is szívesen vennék néhányat, a kedves unokáimnak és kedves barátaimnak.
Példának a közelmúltban a Melbourne-i „Herald Sun” újságban olvastam egy nagyon jó cikket kb. 1000–1500 szó, az ausztrál kultúra összetételéről és kifejlődéséről. Ha még nincs ilyen könyv, annak az előállítása nem igen ütközne akadályba, mert már az 1960-as években az egyik akkori magyar havi lapban az „Élet és tudomány” egyik példányában olvastam egyszer egy magyar akadémiai véleményt, ami szerint: „Egy igazán intelligens és igazán művelt személy, tud olyan egyszerűen, de nagyszerűen és összefoglalóan gondolkodni, beszélni és írni, hogy még egy jól fejlett 12 éves gyerek is megérti.
Kíváncsi vagyok, hogy mások hogyan fognak hozzászólni ehhez a megmaradásunkat tápláló témához?
Tudatosan kössük össze Magyarországot a világon minden magyarral!
Magyar nemzettársi tisztelettel!
Ráskövy István,
MÉ-olvasó, Melbourne
============================
Tisztelt Csapó Úr!
Köszönöm a küldött cikket, amelyben sok értékes és követendő gondolatot találtam. Az alábbi rövid reakciómat jelenleg csak Önnek szánom.
Nagyon egyetértek azzal, hogy habár nagyon fontos a nyelv, nem mondhatjuk azt, hogy ez az egyetlen meghatározója annak, hogy ki a „magyar”. Mi akik igazi „szórványban” élünk, nem használhatjuk a nyelvet mint „kirekesztő” feltétel. Egyébként mi magunk csökkentenénk azok körét akik magyarnak érzik magukat vagy hajlandóak magyarnak vallani magukat, és ugyanakkor segíteni tudnának fontos magyar ügyekben az ő „új hazai” kapcsolataikkal, tudásukkal, stb. Sok más nemzet sikeresen és, ha mondhatom durván, jobban értékesítik vagy talán „kihasználják” ezt a lehetőséget. Az én feleségem nem magyar, tehát a gyerekeink „anyanyelve” nem magyar, de ugyanakkor magyarság tudat van bennük és gyengén vagy egyáltalán nem beszélnek magyarul, de az egyik például 9 hónapig dolgozott egy otthoni politikai kampányon, és most is aktív, gondolom el tudja képzelni, melyik oldalon (én ‘56-ban jöttem ki).
Sajnos, mint Ön is írja, Magyarországon változás kell ahhoz, hogy érdemben tudjunk valamit tenni és változtatni a jelen helyzeten. Ez fontos lesz majd a jövőben és szívesen folytatok Önnel további eszmecserét ez ügyben. Tud Ön egy esetleg vázlatban kidolgozott tervről ami arról szólna, hogy miként lehetne ez ügyben pozitívan előrelépni, azaz felkészülni a jövőre? Kíváncsi lennék rá ha van ilyesmi.
Tisztelettel (név kívánságra visszatartva.
============================
Üdvözlettel, Várkonyi Zsolt.
