Von: Berki Ágoston
Gesendet: péntek, 2009. szeptember 25. 11:50
An: Kutasi József
Betreff: Állampolgársági próbaperek
Állampolgársági próbaperek: a Fővárosi Bíróság is megtagadta a délvidéki magyarokat
A Fővárosi Bíróság nemrégiben hozta meg ítéleteit a délvidéki magyarok állampolgárságának megállapítása iránt, az igazságügyi és rendészeti miniszter alperes ellen indított próbapernek minősülő közigazgatási perekben. A döntések mindegyik esetben elutasították a Délvidéken élő felperesek, köztük a szabadkai Kis házaspár keresetét.
Az ítéletek ellen a kézbesítéstől számított 60 napon belül felülvizsgálati kérelemnek van helye, amely jogorvoslattal élnek majd a felperesek. A jogi küzdelem tehát nem áll meg: a rendkívüli jogorvoslati kérelem benyújtását követően a Legfelsőbb Bíróság hozza meg a végső döntést az ügyekben.
A jogorvoslatot egy délvidéki magyar, Kis László már nem veheti igénybe, mivel a számára kedvezőtlen ítélet meghozatalát követően nem sokkal elhunyt. Házastársa azonban jogi képviselője útján hamarosan előterjeszti felülvizsgálati kérelmét.
Az ügy előzménye, hogy Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője és egyben a felperesek képviselője, még a Magyarok Világszövetsége által kezdeményezett 2004-es állampolgársági népszavazást követően folytatott kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy az 1941-ben visszatért délvidéki területeken élő magyarok magyar állampolgársága jelenleg is fennáll, mivel azt a II. világháborút követően született nemzetközi egyezmények és hazai jogszabályok nem szüntették meg.
Ennek érdekében még 2006-ban a szabadkai Kis házaspár, illetve további négy ma is Délvidéken élő honfitársuk állampolgársági bizonyítvány kiadása iránti kérelemmel fordultak a Magyarok Világszövetsége segítségével a magyar államhoz hivatkozással arra, hogy magyar állampolgárságuk jelenleg is fennáll, és ezt kérték, hogy állapítsák meg. Miután ezen kérelmeket elutasították, így közigazgatási perben próbálták érvényesíteni álláspontjukat.
A per első fordulóit a délvidéki magyarok nyerték, a bíróság minden határozatot hatályon kívül helyezett kirívó eljárási hibák miatt, és új eljárásokat rendelt el. Ezek a perek világítottak rá a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal jogellenes gyakorlatára, amellyel az állampolgársági bizonyítványokat az igazságügyi és rendészeti miniszter helyett jogszabályi felhatalmazás hiányában a hivatal állította ki.
Az új eljárásokban a felperesek álláspontjának lényege az volt, hogy a vesztes II. világháborút követően született nemzetközi egyezmények, illetve hazai jogszabályok nem eredményezték azt, hogy a Délvidéken élő, az 1941-es visszacsatolások folyamán a délvidéki visszatért területeken élő magyarok állampolgárságukat elvesztették volna.
1945-ben a terület visszacsatolásokhoz kapcsolódó jogszabályok hatályon kívül helyezésével az ismét elcsatolásra kerülő területeken élő magyar állampolgárok magyar állampolgársága nem szűnt meg. Később pedig már nem született olyan jogszabályi rendelkezés, amely őket megfosztotta volna a magyar állampolgárságtól, kettős állampolgárságot kizáró államközi egyezmény sem került megkötésre Magyarország és Jugoszlávia között, ezért az 1941-ben visszatért délvidéki terülteken élő magyarok ma is magyar állampolgárnak tekintendők.
Ezt az álláspontot a Magyarok Világszövetsége is felkarolta támogatólag, folyamatosan kiáll a délvidéki magyarok magyar állampolgárságának elismerése érdekében.
Az 1945-ös moszkvai fegyverszüneti egyezmény ugyan arra kötelezte Magyarországot, hogy minden jogszabályt helyezzen hatályon kívül, ami a visszacsatolásra vonatkozott (ez is meg is történt), azonban a megszerzett magyar állampolgárság kollektív megfosztásáról külön jogszabály nem született. Az 1947-es párizsi békeszerződés, illetve az 1948-as állampolgársági törvény sem eredményezte ebben a megközelítésben az állampolgárság elvesztését, illetve ezt követően kétoldalú egyezmény sem született Magyarország és Jugoszlávia között a kettős állampolgárság megszüntetéséről.
Ezzel szemben az alperes képviselője azzal védekezett, hogy az eredeti állapotot kellett visszaállítani 1945 után. A magyar állam ebben a perben tanújelét adhatta volna annak, hogy nem simul bele a II. világháborút követően kialakult status quo-ba, és mindent megtesz a magyar állam alapját képező nemzet elszakított sorban élő tagjai irányában, annak érdekében, hogy ők a lehető legnagyobb védettségben és szorosabb kötelékben álljanak a magyar állammal.
Ehhez képest az állam képviselői a perben mindent megtettek annak érdekében, hogy ebben a precedens értékű perben ne nyerhessen megállapítást az a tény, hogy a Délvidéken az 1941-es visszacsatoláskor ott élő magyarok illetve leszármazottaik magyar állampolgárságának fennállása megállapítható legyen.
A bíróság indokolásának központi részében arra az álláspontra helyezkedett, hogy a nemzetközi szerződésből eredő kötelezettség teljesítése minden egyéb jogi aktus nélkül vezetett végső soron a "revíziós törvények" hatályon kívül helyezéséhez, és ebből következően a délvidéki magyar állampolgárok magyar állampolgárságának elvesztéséhez.
A mostani ítéletek csak a második fordulót jelentik: a végső döntést a felülvizsgálati eljárásokban a Legfelsőbb Bíróság fogja kimondani.
Ezek a próbaperek ismét reflektorfénybe helyezik azt a kérdést, hogy a mindenkori magyar államnak a jelenleg folytatott gyakorlattal szemben kötelessége mindent megtenni annak érdekében, hogy létében veszélyeztetett határon túli honfitársaink számára a lehető legmagasabb szintű védelmet szavatolja.
Erre kiváló lehetőséget nyújtana a magyar állampolgárság áttelepedés nélküli biztosítása az elszakított területeken élő magyar nemzetiségű honfitársaink részére, illetve ezzel egyidejűleg nemzetközi fórumokon határozott és erőteljes fellépés az elszakított sorban élő magyar közösségek önrendelkezési jogának érvényesítése érdekében, akár védhatalmi státust is vállalva, amint azt Ausztria tette a tőle Olaszországhoz csatolt Dél-Tirol miatt, és sikerrel küzdött ki egy igen magas szintű területi autonómiát.
A 2004-es állampolgársági népszavazás során többségbe került igenek erkölcsi és politikai felhatalmazást és parancsoló erőt jelentenek mindennek megtételére.
Ez az ügy egyúttal szomorú látleletet ad a magyar állam jelenlegi képviselőinek magyar nemzethez való viszonyáról.
NJSZ-hír, Nemzeti Jogvédő Szolgálat, 2009. szeptember 24.
________________________________
