Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2009. november 5., csütörtök

3.817 - Nemzeti Hirhalo > A Magyarok Szövetsége Környezetvédelmi Tagozatának állásfoglalása a vasúti szárnyvonalak tervezett megszüntetéséről

Von: Nemzeti Hirhalo

Gesendet: csütörtök, 2009. november 5. 20:02
An: Kutasi József
Betreff:
6 millió magyar a létminimumon bolyong a balkánizálódás közepén

 

A kormány 29 mellékvonalon, mintegy kétezer kilométeren szüneteltetni akarja a vasúti szolgáltatást
2009, november 5 - 17:16 MSZ

A Magyarok Szövetsége a leghatározottabban tiltakozik a kormány tervezett intézkedése ellen. A felelőtlen kormányzati döntés a vasúti szárnyvonalak megszüntetésével tovább sietteti - az egyébként is elszigetelt - országrészek leszakadását, és még inkább élhetetlenné teszi az érintett favak életet.

A szárnyvonalak megszüntetésével kockázatossá válhat az adott térségekben élők megélhetése. Szakértők szerint ugyanis a Volán-társaságok jelenlegi állapotukban nem képesek kiváltani a vasúti közlekedést se minőségében, se rendszerében, így tehát az érintett településeken lakóknak nem biztosított a munkahelyeikre történő biztonságos eljutás.

Úgy tűnik a döntéshozók nem tartják fontosnak az ezen a vidéken élő emberek állampolgári jogait, és az utazási feltételek drasztikus megváltoztatásával hosszú távon tönkreteszik az itt élők életét.

Több vasúti szárnyvonalat a vasútvonalak mentén élők a közlekedési csomópontok elérésére használnak. Az érintett szárnyvonalakon vannak olyan települések, ahol az egyetlen tömegközlekedési eszköz a vonat.

A vasúti szárnyvonalak buszokkal történő helyettesítése elfogadhatatlan ökológiai szempontból is, hiszen a mindenkori kormányzat alapvető feladata az emberi és a természeti környezet megóvása, vagyis a környezetbarát közlekedési alternatívák előnyben részesítése.
Köztudott, hogy a kötöttpályás tömegközlekedés (így a vasút is) a legkörnyezetkímélőbb közlekedési forma. Ezért környezetvédelmi szempontból a legelfogadhatóbb megoldás a közúti áruforgalom átirányítása a vasúti teherszállítás vonalaira.

Az így keletkező bevétel ellensúlyozni tudná a vasúti szárnyvonalak további működtetése következtében fellépő esetleges hiányt, amellett, hogy a környezetvédelmi és egészségügyi kiadások számot tevő csökkenésével jelentős anyagi megtakarítást is eredményezne a költségvetésnek.

Az állam (és az államvasutak) súlyos és helyrehozhatatlan hibát követnek el, ha vállalt kötelezettségeiket elfeledve, gazdasági okokra hivatkozva, fejlesztés helyett a vasúti szárnyvonalak felszámolását tűzik ki célul
Félő, hogy a társadalom később súlyos árat fizet azért, hogy a rövid távú gazdaságossági érdekek miatt háttérbe szorítja az ökológiai és össztársadalmi érdekeket.

Annál is inkább, mert a Magyar Közlekedési Klub szerint érdemben szinte semmilyen magtakarítás nem várható az egyes vasúti szárnyvonalak szüneteltetésétől, mivel a személyszállítás ritkítása vagy szüneteltetése elenyésző megtakarítást hoz az állandó költségekhez (vasúti pályafenntartás) képest.

A kormány eddigi közlekedés-fejlesztési tervei, és a vasút korszerűsítése eddig az ígéret szintjén maradtak.

A Magyarok Szövetsége támogatja az érintett településeken élőket és a vasúti dolgozókat követeléseik teljesítésében. A kormányzati döntéshozókat pedig felszólítja, hogy minden esetben az érintettek érdekeinek figyelembevételével döntsenek.

A Magyarok Szövetsége Környezetvédelmi Tagozatának állásfoglalása a vasúti szárnyvonalak tervezett megszüntetéséről

A Magyarok Szövetségének Környezetvédelmi Tagozata elfogadhatatlannak tartja a vasúti szárnyvonalak megszüntetésének tervét. Úgy véljük, hogy tekintettel a környezeti szempontokra, illetve a jövőben várhatóan egyre mélyülő energiaválságra, elhibázott lépés minden ilyen jellegű intézkedés. Vagy a hozzáértés hiánya, vagy pedig szándékos ország rombolás áll mögötte.

A szárnyvonalak megszüntetése legfeljebb rövidtávon jelenthet megtakarításokat, s csak pénzügyi értelemben, nem számolva a vonalakat használó lakosság számára jelentett nehézségekkel, és a megnövekedő környezeti terhekkel. Hosszú távon - a fajlagos energiaigényt és a környezeti terhelést figyelembe véve - ráfizetést jelent a vonalak megszüntetése (hasznot leginkább a sín tolvajoknak hozhat).

A közeljövőben a világ minden országát - így hazánkat is - egyre erősebben fogja érinteni az energiaválság, amely a közlekedés terén is egyre nagyobb nehézségeket fog okozni. Ebben a helyzetben a nagyobb fajlagos energiaigényű közút nem veheti át a már kiépített vasúti vonalak szerepét.

Javasoljuk a döntéshozóknak, hogy a vasúti szárnyvonalak megszüntetése helyett inkább az egyéni közúti közlekedést korlátozzák. Az ország lakossága számára ez is jelenthet pénzügyi megtakarítást, ráadásul környezeti szempontból előnyösebb.

Javasoljuk továbbá, hogy a szárnyvonalakból származó néhány milliárdos megtakarítást adják össze a kormány tagjai, vagy a leggazdagabb "magyarok", akiknek vagyona összességében nagyságrendekkel meghaladja a vasútvonalakból származó rövid távú pénzügyi megtakarítások összegét!

Magyarok Szövetsége
Környezetvédelmi Tagozat


Pomáz, 2009. november 2.

Már tüntetni sem szabad - a gazdákat is feljelenti az ÁVH
2009-11-05. 18:07 Kuruc.info

Köztisztasági szabálysértési feljelentést tettek a rendőrök a csütörtöki, budapesti tejtermelő demonstráció szervezője ellen. Feljelentették azt a gazdát is, aki tejet locsolt szét a Vértanúk terénél.

Egy tucat levágott marhafejet tettek ki a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium elé a tejtermelők azon a csütörtöki demonstráción, amelyen az eddigi legalacsonyabb, 55 forintos felvásárlói ár ellen tiltakoztak.

A tüntetésen ingyen tejet osztottak, és több litert a csatornába, valamint a tárca épülete elé is kiöntöttek. A tejtermelők képviselői a demonstráció végén egy petíciót adtak át Gőgös Zoltán államtitkárnak, amelyben többek között olyan intézkedéseket követelnek a szaktárcától, amelyek megvédik a magyar gazdákat és tejtermelőket a nemzetközi kereskedelmi láncok árletörő gyakorlatától. A kereskedelmi láncok az 55 forintért átvett tejet 436 százalékkal drágábban, 240 forintos literenkénti áron adják el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint a demonstrálók a bejelentett napirendtől eltérően 13 szarvasmarha-fejet raktak a díszburkolatra a téren, és szétlocsoltak több liter tejet. A tejet kiöntő ember és a tüntetés szervezője ellen ezért a BRFK köztisztasági szabálysértési feljelentést tett. A rendezvényen egyébként nem kellett beavatkozni a rendőröknek, a demonstráció végén pedig a szervezők gondoskodtak a Vértanúk terének takarításáról. A marhafejeket - mint veszélyes hulladékot - az ÁNTSZ vitette el. (FH)

Nincs jobb és baloldal!

Nem vagytok képesek elszakadni a régi beidegződésektől! Magyrországon pártokrácia van és a kommunikációjában térnek el a parlamenti pártok egymástól. Egyben teljesen megegyeznek, mégpedig abban a paktumban, amit a nép feje fölött, a nép tudta és beleegyezése nélkül köttek a parlamenti pártok 1990-ben!!! Nem elég a magát baloldalinak hazudók ellen küzdeni!!! Teljesen új alapokra kell helyezni a társadalmi berendezkedésünket!

Semmi nem folytatható úgy, mint eddig!!! Csak azok a népek lesznek képesek túlélni az elkövetkezendő válságokat, akik képesek lesznek ennek tudomásulvételére.

Egy hónappal ezelőtt itt járt nálunk Bogár és ugyanúgy, mint a Károlin tartott Szociális Kerekasztal rendezésében tartott rendszer-reform-konferencián - a meglévő rendszer megreformálásról beszélt. Elment ennek a hajója örökre! Ezt kellene végre tudomásulvenni. Ez olyan, mint amikor egy régi ruhát szétbontunk, majd átszabjuk, mert fel akarjuk újítani. Csakhogy, közben az ALAPanyag annyira elhasználódott, hogy bontás közben magától szétmálott. A ház hasonlat sokkal jobb, mert ha egy épület elcsesződik és beteggé teszi a benne élőket, mert kiirtathatatlanul penészes, salétromos és nem lehet felújítani, mert eleve rossz alapokra épült, akkor le kell bonatani. Csakhogy előtte el kell készíteni a helyére építendő új házat...(Hazát). Ezzel egyidőben el kell készíteni bontási tervet és sürgősen hozzá kéne látni a bontáshoz SOS, mert az egész "építmény" össze fog dőlni magától és maga alá temeti a benne élőket.

Bogár meg a Szociális Fórum még mindig a romokban heverő ÉPÍTMÉNY megreformálásáról beszélt itt is, meg ott is... Rákérdeztem, persze arra is, hogy mit szól ahhoz, hogy a fidesz is megszavazta azt, hogy az egész orsdzág területe NATO támaszpont legyen 2008 április 22-én? Méghozzá területfejlesztési törvénybe bújtatva és az izraeli katonaság műszaki alakulataival megépítve a 11 logisztikai központokat. Ehhez kellenek a lakóparkok, lakótelepek a logisztikai kp-ok területén!!!!

Zsidó gyerekek magyarul tanulnak Izraelben, mert majd "...szükségük lesz e nyelvtudásra azt új hazájukban" - volt a válasz arra a kérdésre, hogy miért éppen magyarul tanulnak?!!!!

Bogár kitérő válasza az volt, hogy elkövetkezik a válság miatt az a polgárháborús hyelzet, hogy az élelemért meg a szükségleteik kielégítésért lopni- rabolni gyilkolni fognak emberek és akkor...

Csakhogy, a cigányság is kifejezetten a hatalmat gyakorlók részéről fel lett arra készítve, hogy ezt a polgárháborús helyzetet kiprovokálja, hogy legyen ÜRÜGY (mint minden háború kirobbantására) a NATO ilyen nagymértékű jelenlétére Magyarországon, mint ahogy azt a 2008. ápr. 22-i törvényben jóváhagyta az összes parlamenti pártok
képviselője!!!!

Befejezésül csak annyit szeretnék még mondani, hogy kurvára nem zavarja őket, ha izraeli katonák műszaki alakulatai elözönlik az országot. Erre készíti föl a népet az MSZ is, mert tudja, hogy a kommunikációs hatalommal újból a Fidesz fog győzni és akkor lényegében minden marad a régiben, hiszen az ő kormányzásuk idején is miniszterelnöki tanácsadó őrködött annak az aljas paktumnak a betartatásán! Akkor, ha nem kerül a hatalomnak még csak a közelébe sem a Jobbik, amelyikért szintén nem tenném tűzbe a kezemet, mert ők is nagyon rosszul gondolkodnak jobb- és baloldalról, meg a felhergelt cigányságról...mert felvállalják azt, hogy polgárháborús hangulat keletkezzen... akkor ők is a NATO malmára hajtják a vizet!
Na nem folytatom, mert már belebetegszem!

Bóna Mária Ilona

A baloldalra szavazok:
(körlevélből)

- mert szeretem látni a kábszeres buzik felvonulását az Andrássy úton és elítélek minden szélsőséget.
- mert a komplett Terézvárosi és Erzsébetvárosi frakció előzetesben van.
- mert a volt pénzügyminiszter fiai védelmi pénzt szednek.
- mert szeretem, amikor szemeket lőnek ki állami ünnepségeken.
- mert jó, hogy az In-kal megmotoz, miközben a családommal sétálok a Múzeum körúton március 15-én.
- mert rajtunk röhög Európa és elhatárolódik tőlünk már Románia és Bulgária is.
- mert szegény Soros Gyuri bácsit csak mi fogadjuk be, pedig ő mindent megtett az egyetlen hazai tulajdonú OTP bank összeomlásáért .
- mert hiteles előttem (LI) Bajnai György (OFF-SHORE) Gordon, aki szerint úgy igazságos, hogy fájjon mindenkinek, csak nekik ne.
- mert Bajnai mindent megtett azért, hogy a libatenyésztők megkapják jogos követelésüket a hízlalt libák árát.
- mert Bajnai csak 8 cégét szüntette meg felszámolással vagy végelszámolással

Továbbá:
- mert az állami nagyvállalatok vezetői megérdemelten kapják fizetésüket,
pl.:
Nemzeti Vagyon Kezelő igazgatója havi 3,5 millió Ft m.bért, + évi 33,6 millió prémium, + 3-5 havi bért jutalmul,
MÁV Zrt vezérigazgatója havi 3,42 milló m.bért+ 32,8 millió éves prémium + 3-5 havi bért jutalmul,
Magyar Posta vezérigazgatója havi 2,54 millió m.bért + éves prémium 24,7 millió + 5 havi bért jutalmul, stb.

- mert végre vannak jogai szegény bodzaszedő roma honfitársaimnak és büntetlenül ölhetnek, rabolhatnak, sikkaszthatnak, hazudhatnak.
- mert valaki végre elítéli a csúnya agresszív Magyar Gárdát, akik eddig semmi törvénybe ütközőt nem tettek.
- mert a TV székházat olyan jól adták el, hogy egy kanadai cég kereshetett rajta két milliárdot.
- mert a völgyhidat úgy építették méreg drágán, hogy nem is kellett volna az utat a magasba emelni.
- mert a M6-os úton sikerül alagutat építeni az alig néhány méter magas löszfalba.
- mert a makói gázmezőket sikeresen eladták kanadai kitermelésre, csupán 12 % -ot kap hazánk belőle
- mert szeretem, amikor romlik a forint - mert tényleg nem emelték a gáz árát
- mert hazudtak éjjel-nappal
- mert tényleg nem vezették be a vizitdíjat és a kórházi napidíjat (mert mindent elkövettek azért, hogy ne legyen vizitdíj...)
- mert a 4-es Metro 190 milliárd helyett 600-ból épül(?)
- mert Baja Ferenc már rég nem utalhatott pénzt a Zsurki vodkagyárnak
- mert a honvédelmi miniszter atomrészegen szónokolt a Gripenek átadásán
- mert integráció címén végre vannak cigány osztálytársai a gyermekeinknek és mert a Lauder zsidó iskolában is vannak cigány diákok
- mert végre van digitális tábla néhány iskolában, sőt néhány iskolában még angol WC is van
- mert az orvosaink már szerte Európában gyógyítanak, itthon pedig...
- mert dübörög a gazdaság és ugrik a pannon puma
- mert olyan szabad országban élünk ahol bárkinek, még a volt miniszterelnöknek, Gyurcsány Ferencnek is lehet több mint 50 cégben érdekeltsége, tulajdona, és mellette nagylelkűen lemond miniszterelnöki fizetéséről
- mert semminek nincs felelőse és szabad a rablás
- mert a Közraktár utcai bálna épületet off-shore cég építheti.
- mert eladják külföldi cégeknek a közműveinket és kiárusítják a vízvagyont is
- mert drága pénzen terveztek nekünk kormánynegyedet, amiből semmi nem lett (hála Istennek), csak költségei vannak
- stb., stb.

Kérlek, szavazz Te is a baloldalra, ha tetszik, amit itt olvastál!

6 millió magyar a létminimumon bolyong a balkánizálódás közepén
2009.11.05, 11:35 Nemzeti Hírháló
Szalontay Mihály -
Magyar Hírlap

Sajnos nem elírás, jól tetszik látni. Nekem már a hárommillió is sok volt, de a legújabb felmérések szerint, amelyeket Gazsó Ferenc szociológus idézett a hét végén, már megduplázódott.

Hatmillióan élnek az országban a létminimumhoz közeli szinteken.

Mindezt megerősítik a bankok becslései is, amelyek szerint a magyar lakosság mintegy hatvan százaléka egyetlen fillért sem tud megtakarítani. Hatmillióan bolyonganak a balkanizálódó magyar társadalom erdejében.

A kvázikommunizmus után a kvázikapitalizmus jelzéseit, majd európai címkéket rajzolgattak fel nekik, de húsz év vargabetűi után még mindig reménytelenül keresnek valamiféle kiutat önmaguknak és a családjuknak. A kormányzat eközben a saját útján halad, hatalmának megszilárdításán és a saját klientúrája gazdagításán fáradozik.

A közpénzek harminc százaléka magánzsebekbe vándorol.

Pártállami múltjának feledtetésére a hatalom mindent megtesz a multik útjainak egyengetéséért, miközben a saját honfitársai többségét lendületesen tereli befelé az erdő sűrejébe vezető tévúton.

Ezt nem a jobboldali publicista ármánykodása jelzi, hanem a már idézett szociológus meg a banki statisztikák.

Rohamosan nő a lakosság hitelállománya, s az eladósodottságot csak növeli a forint gyengélkedése.

Az államadósság ugyanis folyamatosan növekszik, a gazdaság teljesítőképessége zsugorodik, az infláció beragadt az európait jóval meghaladó szinten. Mivel nincs jelentős tőkebeáramlás az országba, a forint árfolyamát a spekuláció szeszélyei szabályozzák. Saját nemzeti valutánknak olyan agyament hitelkamatai vannak, hogy mi, egyszerű magyar halandók, azt képtelenek vagyunk a saját szegényes fizetésünkből kigazdálkodni, s kénytelenek vagyunk olyan valutában felvenni a hiteleinket, amiben még nem kapjuk a fizetésünket. De fogalmunk sincs arról sem, hogy mikor közelítjük meg legalább annyira Európát, hogy a fizetésünket már euróban kapjuk.

A rendszerváltás óta eltelt húsz év gazdasági mérlegének legszomorúbb eredménye nem az, hogy nem sikerült az olyannyira óhajtott felzárkózás a Nyugathoz, hanem az, hogy elvesztettük az oda vezető utat.

Ja, hogy ez mind túl egyoldalú, és nem kell olyan sötét képet festeni a valóságról, mert különben is büszkének kell lennünk az úton elért haladásra? Ezt hallottuk a hét végén a kormánypárt fórumán. Azon kívül, hogy az intézményrendszert tekintve sikerült magunkat felvetetni a világ civilizált felének klubjaiba, más eredményt nemigen tudtak a lelkes elvtársak sem felsorolni a hét végén.

A nyugdíjasok vásárlóerejének megkérdőjelezhető emelkedése, az ország rendszerváltás óta nem tapasztalt, totális eladósodása révén vagy az ugyancsak uno­káinknak törleszteni hagyott külföldi hitelekből fedezett egyéb szociális juttatások elég nevetséges érvek. A világ civilizált felének klubjaiba a felvétel egyébként sem rajtunk múlott, stratégiai gesztus volt, amivel egyelőre nem tudtunk élni.

Bár a közember számára is egyre világosabb lesz, hogy a fenti agyrémen sürgősen változtatni kell, ha nem akarjuk az esélyt is elveszteni a kiút megtalálásához, a hatalom még mindig igyekszik meggyőzni bennünket arról, hogy boldogok lehetünk, mert a mienk Gyurcsány Ferenc országa.

Az életszínvonal romlásával egyenes arányban fogyatkozik azonban azoknak a szegényeknek a tábora, akik ezt még el is hiszik, és az egyre korruptabb és hiteltelenebb hatalomnak már sem ereje, sem ötlete, sem szakembergárdája, sem intézményrendszere nincs ahhoz, hogy a fennálló viszonyokon érdemben változtasson.

A politikailag, gazdaságilag és erkölcsileg is tarthatatlanhoz való görcsös ragaszkodása pedig minden nappal egyre több embert taszít reménytelen helyzetbe.


Többezer gazdálkodó válhat földönfutóvá az idén
2009. november 1. 07:18:03

Háromszáz százalékos hitelfedezetet vár el a gazdáktól a nekik nyújtandó segítség fejében a bankok pártján álló kormány.

Hat-nyolcezer mezőgazdaságból élő család veszítheti el mindenét, és válhat földönfutóvá heteken belül, mert az idén lejáró hiteleit képtelen visszafizetni.

Hiá­ba a kemény munka, termésükért az önköltségi ár harmadát kapják, miközben hitelállományuk harminchétmilliárd forintra rúg.

Forrás: kecskemetilapok

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------