Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2009. november 10., kedd

3.845 - Szűcs Ferenc: Ennek a levélnek a megváltoztatása azonnali kizárást vonhat maga után a vásárlói közösség soraiból!

Küldője: Szűcs (nagyon régen Borbás)
Téma: érdemes elgondolkodni rajta, én már megtettem
Feladás dátuma: 2009.  november  09., 22:30
Üzenet szövege

Kedves Leendő Klubtag….

Ezt érdemes lesz végigolvasnod, kérlek, szánj rá pár percet.

Jelenleg az országot két nagyhírű vásárlói közösség osztja fel. Láthatod, hallhatod a reklámjaikat…

Azonban a színfalak mögött készülődik egy harmadik közösség is, amely már az indulásakor is óriási durranás lesz, MILLIÓNYI embert érint.

Olyan JELENTŐS kedvezményekkel tudod majd megvásárolni a mindennapi szükségleteidet, az ételtől a ruházkodáson át a benzinig, a KÖZMŰ szolgáltatásokon keresztül a telefonig, amely eddig nem volt elérhető a vásárlói közösségek sorában.

Természetesen nap mint nap kapsz ilyen megkereséseket…

De tudd, hogy mi is. Mi mindet megvizsgáljuk, hiszen mi jelenleg is az egyik vásárlói közösség egy elég jelentős számú csapata vagyunk – úgyhogy nekünk tudnunk kell mindig az esetleges versenytársakról.

A csapat közgazdásza erre a rendszerre azt mondta, hogy a számok rendben vannak. A rendszer áttanulmányozása után, mi már TUDJUK, hogy nagyon sokan be fognak lépni ebbe a rendszerbe a már említett két hálózatból is – és így a miénkből is.

Tehát nagyon NAGY az esélye, hogy ez lesz az új „őrület”…

Mivel a rendszer még nem indult el, csak az ELŐREGISZTRÁCIÓK FOLYNAK, ITT ÉS MOST TÉNYLEG AZ ELSŐK KÖZÖTT LEHETSZ! Ez mindenkinek számít, aki még nem gyakorlott a hálózatokban.

Mert az emberek, TÉVESEN azt gondolják, hogy ez csak azoknak működik, akik a „hálózat tetején” vannak, ezért az elején nagyon nagy mennyiségű belépés történik…

HÁT AKKOR MOST AZ EGYSZER LEGYÉL TE IS A „HÁLÓZAT” TETEJÉN – LEGYÉL A CSÚCSON!

EGYELŐRE NINCS MÁS DOLGOD, MINT INGYEN ÉS KÖTELEZETTSÉGEKTŐL MENTESEN FELREGISZTÁLNI IDE:

http://www.fbeurope.com/036163825844

EZEK UTÁN JAVÍTSD ÁT AZ AJÁNÓI OLDALT ÉS A NEVEDET EZEN A LEVÉLEN, ÉS A SAJÁT ELÉRHETŐSÉGEIDDEL KÜLDD TOVÁBB AZ ISMERŐSEINDEK MINÉL ELŐBB!

HA MAJD PÁR HÉT MÚLVA ELINDUL A RENDSZER, AKÁR MÁR EGY TÖBB SZÁZ FŐS CSOPORTOD IS LEHET, AKINEK A MINDENNAPI SZÜKSÉGLETEIRE ELKÖLTÖTT PÉNZÉBŐL (HA Ő ÉTELT, RUHÁT, BENZINT... STB.. VESZ) ÉLETED VÉGÉIG RÉSZESÜLHETSZ!

NE HAGYD KI EZT A LEHETŐSÉGET, MERT KOCKÁZATOD NINCS, DE KÉSŐBB ESETLEG BÁNNI FOGOD, HA NEM LÉPSZ!

INDULÁSKOR LESZ MÉG EGY NAGY MEGLEPETÉS IS SZÁMODRA, DE SAJNOS ERRŐL NEM BESZÉLHETEK…

http://www.fbeurope.com/036163825844

Tehát ez az én linkem, IDE KLIKKELVE letöltheted ennek a levélnek a FAMILY BENEFIT által jóváhagyott verzióját, ott kérlek, javítsd át a te ajánlói oldaladat, és elérhetőségeidet, és csak AZT      KÜLDHETED TOVÁBB.

Ennek a levélnek a megváltoztatása azonnali kizárást vonhat maga után a vásárlói közösség soraiból!

Üdvözlettel: Szűcs Ferenc

-------------------------------------------------------------------------------------------