Von: Erkel Tibor [mailto:t.erkel@chello.hu]
Gesendet: vasárnap, 2008. május 11. 16:54
An: 'Kutasi József'
Betreff: Mit kíván a magyar nemzet!
Kedves Jóska Bátyám!
Csütörtökön terjesztette a Százak Tanácsa elé ezt a két dokumentumot Dr. Bene Éva, kandidátus, a Tanács tagja. A két anyag magáért beszél.
Tekintve, hogy a 12 pont szerzőinek, illetve megfogalmazóinak szövege csoport-kezdeményezés, amelyet a Százak csak a nyilvánosságra hozatal után ismerhetett meg, úgy kell a 12 pontot kommentálnom, hogy az, a csütörtökön (2008-05-05) megjelent teljes Elnökség és az ülésen kivételesen nagy számban részt vevő tagság és közönség egyetértését maradéktalanul elnyerte.
A második anyag Duray M. új könyvének elmélyült elemzést követő ismertetője. Önmagában is egy tanulmány.
Mindkettőt ajánlom szíves figyelmedbe!
Baráti üdvözlettel:
TIBOR
Mit kíván a magyar nemzet!
Herder jóslata, a nemzethalál víziója a XX. század végére realitássá vált, az anyaország népessége az 1980-as évek óta fogyatkozik. Éveként 35-40 000 lélekkel vagyunk kevesebben. Hazánk gazdasági csőd szélén áll, a nemzetet politikai, erkölcsi, szociális válság sújtja. Szükségesnek láttuk, hogy az 1848-as forradalom 12 pontjához hasonlóan röviden, lényegre törően összefoglaljuk azokat a követeléseket, amelyek sokszor szóba kerültek az elmúlt két évtizedben, de az állami politika vagy nem akarta, vagy nem tudta megoldani azokat. Megmaradás 12 pontját nem a nemzet választott képviselői fogalmazták meg, hanem olyan szakemberek, akik hivatásuk gyakorlása közben többször véleményt mondtak e kérdésben.
A megmaradás 12 pontja
1. A nemzetközi tőke előnyben részesítése helyett nemzeti érdekérvényesítést.
2. A vidék tudatos pusztításának a megszűntetését, a magyar föld védelmét.
3. A magzati élet védelmét.
4. A család és gyermekvédelem megteremtését: gyermekközpontú jövedelem-
elosztást, családi adózást, családi nyugdíjrendszert.
5. Korrupció, csalás és hazugságmentes közéletet.
6. Vallás és erkölcsoktatást az elemi-, közép-, és felsőoktatásban.
7. Egészségtan oktatást az elemi-, közép-, és felsőoktatásban.
8. Egységes, kötelező társadalombiztosítást.
9. A magyar nyelv és kultúra törvényes védelmét.
10. Törvényben szabályozott média-egyensúlyt a frekvencia-elosztásban.
11. Új alkotmányt.
12. Állampolgárságot a határainkon kívül élő magyarok számára.
Budapest, 2008. április 22.
Bene Éva sk. Bíró László sk. Fekete Gyula sk.
orvos róm. kat. püspök író
Hegedűs Lóránt sk. Jobbágyi Gábor sk. Kondor Katalin sk.
ref. püspök egyetemi tanár újságíró
From: bene éva [mailto:benedeksz@t-online.hu]
Sent: Sunday, May 11, 2008 2:53 PM
To: albert@vivamail.hu; t.erkel@chello.hu; iszijarto@vivamail.hu
Subject: 12 pont
Duray Miklós: Volt egyszer egy… egy lesz egyszer?
Bene Éva
Duray Miklós legújabb kötete – Volt egyszer egy… egy lesz egyszer? – a Szent György könyvek sorozatában jelent meg. A sokat sejtető címbe mindenki azt gondolhatja bele, ami a szíve vágya. De Duray nem rugaszkodik el a valóság talajáról, még „kiscserkészi álma” is realitással teli, amely szerint „megszűnik a nemzet megosztottsága, csak egy oldal lesz, a nemzetnek elkötelezett, és ezen belül leszünk sokszínűek.” A politikus úgy látja, a Kárpátok szent bércére mostanában nem szállhat vissza a turulmadár.
A kötet írásaiban Duray Miklós ezúttal is napjaink legfontosabb kérdéseire keresi, és adja meg a választ: mit jelent a nemzet, mit jelent a demokrácia és a nemzetpolitika, mi a forradalom, mit jelent a rendszerváltás, milyen a hivatalos Magyarország és az elszakított országrészek viszonya, vagy miben áll december 5.-e tanulsága.
A cikkeket, tanulmányokat Duray jól ismert, higgadt tárgyilagossága jellemzi, amelyekből kitűnik, hogy a határon túlról szinte pontosabb képet kaphatunk hazai történéseinkről, mint amit magunk észlelünk. Ezért is érdekes és tanulságos a kötet.
A rendszerváltásnak nevezett átalakulással a kötetben részletesen foglalkozik. Véleménye szerint a kommunista rendszer bukásának az oka nem forradalom, nem a szabadság hiánya volt, hanem a piaci, technológiai rendszer elmaradottsága, és nem utolsó sorban a KGB által szervezett visszavonulás, a maradék hatalom megőrzése érdekében. A rendszerváltás csupán az értelmiségiek kerek-asztalánál lezajló hatalomváltás volt, amikor a hatalom átadói – fájdalom – „nyitott ajtón besétálhattak a hatalomba”. Paktumok, „megegyezések sorozata” biztosította a bűnösök büntetlenségét, és a régi-új elit hatalmát. Az erkölcsi megtisztulás elmaradt, „a régi rendszer mocskát az új rendszer elfogadta.”
A Nyugat felelősségére is rámutat: a „Nyugat” szemet hunyt a nácizmus gaztettei felett, egyezkedve életben tartotta a kommunista rendszert, majd kikényszerítette a kommunista rendszer bűnöseinek a büntethetetlenségét, akikkel együttműködött.
A rendszerváltás pozitívumaként elsősorban a SZU-tól való elszakadást és a szétdarabolt nemzet számára a nemzeti politika kialakításának az esélyét jelöli meg.
A csalódás ellenére Duray a rendszerváltással kapcsolatos derű jogosságára is felhívja a figyelmünket. Derűre az ad okot, hogy
- a demokrácia alapvetően fejlődőképes rendszer, hogy
- a diktatúra után lehetőség nyílt az egyéni és a közösségi akarat érvényesítésére,
- és bár a nemzetközi elvárások, multinacionális érdekek léteznek, de ezekhez a nemzetek saját belátásuk, belpolitikai állapotuk szerint viszonyulhatnak.
Tehát: szembe lehet szegülni, lehet küzdeni a saját érdekekért. A demokrácia lehetőséget teremt a negatív és a pozitív jelenségek kibontakozására, ez pedig a nemzet esélyeire is érvényes.
Bár a globalizációt a rendszerváltás hozta a nyakunkra, írja Duray, szerinte jó, ha tudatosítjuk, hogy lényegében a kommunizmus is globalizáció volt: már akkor elkezdődött a homogenizáció és a nemzeti gyökerek elvagdosása, – és tegyük hozzá: az idegen érdekek érvényesülése is.
A hatékony nemzetpolitika érdekében új gondolkodásmódra van szükség: meg kell tanulni a nemzeti gondolkodást, a mértéket, a magyar igények megfogalmazását és az érdekérvényesítést, ugyanakkor hangsúlyozza a fokozatosság elvét: „a zárt kapukat nem szabad feszítővassal nyitogatni”.
Az európai integrációt, amely az állami szuverenitás gyengülésével, az államhatárok jelentőségének a csökkenésével jár, az író kulcsfontosságú ténynek nevezi, amely lehetőséget teremt a magyar nemzet reintegrációja számára. A zárt kapun tehát rés támadt, ezért megkezdődhet a munka a nemzet újraegyesítése érdekében. De Duray reálpolitikus, a véleménye az, hogy a magyar nemzet újraegyesítése nem a „régi dicsőség” reinkarnációja, a szétdaraboltságot csak a kulturális egység ellensúlyozhatja. Ennek alapja a közös múlt, a közös intézmények, és a közös jövő tervezése.
Duray szerint a magyarság létét a kultúrához, a nyelvhez való kötődés határozza meg. A kultúra misztikus, kohéziós erő, amely a 8 részre és a szórványokra való szétszakítottság ellenére is hat.
Kétségtelen, hogy a XX. században a magyarságnak nem adatott meg, hogy nemzetépítő kormánya legyen. Ezzel kapcsolatban Duray megállapítja, ha szabad választások idején a nemzet nem választ nemzetépítő kormányt, a nemzet kulturális ereje rendült meg. Nyilvánvaló, hogy magas kultúrájú, művelt, önálló gondolkodású népességgel nem lehet elfogadtatni, hogy saját jól felfogott érdeke ellen szavazzon. A magyarság védelmében azonban szögezzük le, hogy a választásokban is megnyilvánuló szellemi, kulturális hanyatlás nem a véletlen műve, hanem a folyamatosan ható társas befolyásolásnak, a tudatos manipulációnak, a tűrőképességet meghaladó alkalmazkodás kényszerének, az értékvesztésnek, a tájékozódó-képesség, a felismerés és az ítélőképesség torzulásainak a következménye. Az elmúlt évtizedek kommunista-neoliberális vívmányai közé sorolhatjuk a nemzeti öntudat elsorvasztását, a szellemi színvonal lezüllesztését, a véleményalkotás befolyásolását és a gondolati szabadság korlátozását is. Ezért bizonyos mértékig a szabad választások ténye is megkérdőjelezhető.
Lehet-e kárhoztatni? című tanulmányban a hitelesség kérdését feszegetve, Széchenyi és Kossuth szerepének értékelése során izgalmas elemzést olvashatunk a politikai változás nélküli békés modernizálásról és a politikai változást követelő vértelen forradalomról. Egyet kell értenünk Duray Miklóssal, a rendszerváltásnak nem volt Kossuth Lajosa, de úgy vélem, Antall sokkal inkább hasonlítható a kiegyező Deákhoz, mint Széchényihez. Talán még ez a párhuzam is túlzottan hízelgő.
Hogy kinek van hitele? Keserű a válasza: annak, akiét még nem sikerült lerombolni, vagy annak, aki vásárolt magának.
Néha tekints vissza is! címen Duray Miklós színes gyöngyszemként, az 1990-ben, Vaclav Havelnek írott nyílt levelet is beemelte a kötetbe. A rendőrség által üldözött ellenzékiből a hatalom birtokosává váló V.H. példáján át mutatja be a hatalom deformáló hatását, akit a bukott rendszer képviselői választottak elnökké. Arra kéri V.H.-t, tekintsen vissza korábbi, börtönviselt önmagára, és régi szemével, korábbi helyzetéből ítélje meg az ország dolgait.
Járt-e elegendő tanulsággal december 5.? című írás a népszavazással foglalkozik. A kiprovokált népszavazást a kettős állampolgárság ügyében az író alapvetően elhibázottnak és károsnak ítéli. Szerinte a népszavazással kapcsolatos legfőbb tanulság, hogy nem szabad népszavazást tartani nemzetpolitikai kérdésben. Fájdalmas megállapítása, hogy a nemzetnek csak a 20%-.a mozgósítható össznemzeti célokért, és pénzelvű érveléssel legyőzhető az erkölcselvű érv. Összefoglalóan azt írja: a magyarság fele elbitangolt, mert félrecsaholó kutyák eltévelyítették őket.
A kormánypártok zsigerből elutasították, hogy helyreállítható legyen a határainkon kívül élő magyarok állampolgári jogfolytonossága. A kommunista gyakorlattal és gyűlöletkeltéssel azonos volt a magyar-magyarral történő szembeállítása: amelynek a lényege, hogy az ország irányítói „idegennek” minősítik a határokkal elválasztott nemzetrészeket.
Elemzésében Duray kitér arra, hogy milyen összefüggés van az állampolgárság és a nemzet között. Megfogalmazása pontos: a magyarság évezredes, kulturális összetartozáson, közös sorson, történelmen alapuló nemzetállami léte az utódállamokban a saját államalkotási gyökerek hiányával áll szemben. Véleménye szerint a magyar állampolgárság folytonosságának a helyreállítása elméleti, társadalmi és társadalomlélektani kérdés.
A megoldás: az állampolgársági status nyilatkozat útján történő helyreállítása, egyszerűnek tűnik, de nem elegendő. Nehezebb probléma: hogyan lehet visszakapcsolódni a magyar állampolgárság visszaszerzésével a nemzet természetes vérkeringésébe. Ennek a feltétele – a cselekvéshez szükséges politikai erő – jelenleg hiányzik.
A fő kérdés tehát az: hogy újrateremthető-e a magyar állampolgárság jogfolytonossága úgy, hogy ezzel ne vonjuk kétségbe a nemzetközileg áhított jogállapot létét. Duray fájdalmas megállapítása: „Csak a magyarok nem tehetik azt, amit a többi nemzetnek szabad.” A reményt az EU elfogadásra váró alkotmánya jelenti a számunkra.
Gyurcsány öszödi beszédével kapcsolatos hosszabb elemzés a legújabb publikációk sorába tartozik, melynek a címe: Hazugisztán. Magyarország, melynek a neve a török időkben Madzsarisztán volt, csaknem 90 éve már nem létezik, az országot a törökök mostanában inkább Hazugisztánnak nevezhetnék.
Duray szerint a miniszterelnök öszödi beszéde az erkölcsi romlás szégyentelen beismerése. A hazugság a hatalom-megtartás eszközévé vált; a félrevezetés, a hibás döntésre késztető hamisítás nem más, mint választási csalás.
A kérdésre, hogy miért van szüksége Gyurcsányéknak, a „werberjugendeknek” a hatalomra, a politikus-író kemény választ ad. A hatalomhoz való ragaszkodás célja az, hogy ne Orbán Viktor kerüljön hatalomra, hogy a megbízók által engedélyezett szabadrablást folytathassák, hogy a felelősségre vonást elkerülhessék, és végül, hogy a felbujtókat takargassák.
Részletesen értékeli Sólyom Lászlónak a reakcióját, és kitér Kis Jánosnak, az Élet és Irodalom hasábjain megjelent kétértelmű fejtegetésére is, aki nyíltan megírta: „országos érdek, hogy Orbán Viktor veszítse el a játszmát”.
Az öszödi beszéd, a hazugság beismerése után a legfontosabb kérdés az: Mi van akkor, ha megrendül a demokráciába és a jogállamba vetett bizalom?
Duray szerint az Alkotmánybíróságnak kellene megtalálni a jogi megoldás lehetőségét: hogyan lehet alkotmányos eszközökkel hatástalanítani a hatalom megtartását szolgáló megengedhetetlen eszközöket?
Már az Aranybulla megfogalmazza az engedetlenség jogát, de a jelen Alkotmány a vészhelyzetre nem kínál megoldást. Ebben az esetben a népnek kell átvenni a kezdeményezést – állítja Duray Miklós. „Ha egy válság megoldására nem kínálkozik törvényes megoldás, ha egy betegséget nem lehet gyógyszerrel megszüntetni – sebészi beavatkozásra van szükség, mert a beteg elpatkol.”
2006. október 6.-án – Gyurcsány Ferenc a parlamentben 208 képviselőtől bizalmat kapott. Ez a bizalmi szavazás Október 6.-t kettős gyásznappá tette, mivel a képviselők közösséget vállaltak a hazug miniszterelnökkel, a párt testületileg is azonosult a bűnnel, és a parlament a bűnt közjogi rangra emelte.
A „Forradalom, most?” c. cikk rövid válasz Wittner Mária véleményére: aki szerint 2006. szeptember 17. óta forradalom zajlik Magyarországon. Az írás a forradalom jellemzőit taglalja a sikeres, de vérbefojtott magyar forradalmak felelevenítése kapcsán. Duray véleménye szerint hazánkban 2006. ősze óta nem forradalom, hanem elhúzódó válság, elhúzódó rebellió áll fenn.
A „Köztörvényesek vagy forradalmárok” c. írás témája a TV ostroma. A cikk az esemény valósághű elemzése mellett fontos bírálatotokat fogalmaz meg. Elmarasztalja Sólyom Lászlót, mivel Magyarország első közjogi méltósága összemosta a lázadókat a köztörvényes, felbérelt bűnözőkkel. Ugyanakkor kimondja, hogy az 1956 óta eltelt 33 év az ellenforradalom korszaka volt, a hivatalos politikusok pedig ellen forradalmárok.
Végül, de nem utolsó sorban meg kell emlékezni a kötet címadó, talán legfontosabb gondolatait tartalmazó írásáról, amely a magyar-magyar kapcsolatokat veszi górcső alá. A nagy ívű áttekintés azt vizsgálja, hogyan viszonyul a hivatalos Magyarország az elszakított magyarsághoz?
A tapasztalat bőségesen igazolta, hogy az elszakított közösségek nem számíthattak a kommunista Magyarországra, az utódállamokban élő magyarság támogatás helyett folyamatos pofonokat kapott az anyaországtól, ugyanakkor a hazai kormányok az utódállamok magyarellenes pártjaival jó, baráti kapcsolatokat ápoltak. A legfontosabb pofonok tételes felsorolása, a Csorbatői egyezménytől az ukrán magyar-alapszerződésen át, a kettős állampolgárság elutasításáig, szégyenteljesen gazdag, és bizonyítja, hogy a magyar kormányok a rendszerváltás után sem váltak az elszakított magyarság védőhatalmává. Az Orbán-kormány fogalmazta meg elsőként a kötelességeket és jogosultságokat az elszakított magyarsággal szemben. De a Medgyesi kormány hivatalba lépése után azonnal módosította a status tv-t, Gyurcsány pedig az egységes nemzeti közösség elleni szavazásra buzdította a népet, mintha a magyar állampolgárság az anyaország gazdasági és szociális érdekeit veszélyeztetné.
Bár a határon átívelő nemzetegyesítési folyamat megrekedt, az 1996-ban megfogalmazott cél változatlan. A folyamat alapvető feltétele: az elszakított magyarok szülőföldön maradása és az autonómia. Ehhez pedig elengedhetetlen a hivatalos Magyarország nemzetvesztő politikájának a felszámolása.
A könyv, a közismert politikus-író, vagy író-politikus(?) legújabb tanulmányainak, előadásainak gyűjteménye, történelmi számadás az elmúlt évtizedek legfontosabb történéseiről, számomra a politikai tisztánlátás legújabb tankönyve. Duray tanulmányaiban a széleskörű ismeretanyag, a gondolati fegyelem, a logika, a nemzeti elkötelezettség sziklaszilárdságával és az igazmondás bátorságával ötvöződik. Minden kérdésben mesterien irányítja a figyelmet a homályos pontokra, és világosságot gyújt a sötétségben. Írásai a felismerést, a tisztánlátást szolgálják; hiszen „a felismerés a javulás irányába tett első lépés”. Írásai alapján Duray Miklóst napjainkban a nemzet világosságának nevezhetjük.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------
