Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. január 22., péntek

4.403 - Orbán Éva: Így ünnepeltek a Deák téren a radikálisok

Von: Orbán Éva

Gesendet: szombat, 2009. Október 24. 13:35
An: Kutasi József
Betreff:
Így ünnepeltek a Deák téren a radikálisok

Wichtigkeit: Hoch

 

Orbán Éva

Így ünnepeltek a Deák téren a radikálisok

 

A Kárpátia és Franka Deli dalai szólnak, miközben a Jobbik Deák téri rendezvényére érkeznek az ünneplő emberek, egyre többen. Több ezren talán 8-10 ezren is lehetnek. Az Andrási út torkolatától szinte a Madách térig tömött sorokban, zászlókat lengetve töltötték meg a teret. Az esős, ködös idő is napsugarasra váltott, így az ünnep is derűsebb, szikrázóbb lett. A rendőrök nagy erőkkel voltak jelen, és inkább a mellék utcákban gyülekeztek.

 

Szabó Gábor pártigazgató ünnepi megnyitója után Dörner György a találóan aktuális Arany János balladát, A walesi bárdokat szavalta.

Balczó Zoltán EP-képviselő első szónokként 1956 és a napjaink hasonló helyzetére tért ki. Az akkori küzdelem a kommunizmus képviselő, a mostani a pénztőke ellen folyik. Ez utóbbi ellen összefogás kezdődött Európa-szerte. Ezt szándékozik megerősíteni 5 európai párt együttműködési megállapodása, melyet holnap írnak alá.

A Jobbik ünnepélyes megemlékezésén hivatalosan is bejelentették, hogy a Jobbik kitört a nemzetközi elszigeteltségből, és Európa hasonló szellemiségű, globalista-ellenes erőivel hosszú távú együttműködési szerződést köt.

 

Ez a szerződés Európában a nemzetállamok megerősítésében érdekelt politikusokat fogja össze, és európai szinten képviseli az antiglobalista, hazafias és nemzetvédő erőket. Svéd, francia, olasz és osztrák politikusok segítségével kívánják megvalósítani a közösen meghatározott célokat.

Külföldi nemzeti pártok képviselői is szóltak az egybegyűltekhez a Deák téren, a Francia N

Mindegyik külföldi vendég "Adjon az Isten" köszöntéssel búcsúzott, melyre ezrek válaszaként zúgott: Szebb Jövőt!

Morvai Krisztina, EP-képviselő Európa magyar hangjaként szólt a tőle megszokott hévvel, hittel és bátorsággal. A magyar nemzet küldetéséről, arról, hogy példát mutasson bátorságból, erőből és a szabadság melletti harcos kiállásból.

 

Kifejtette:瀫躍⦿좢냂석隮⭃ⲏሜ탯兗�䀫ᚷⲲ繜ឰᯭ�찵沌돓팢ﭠ왅塀킚䳲ሒ෪ㅦ晫ꑐ年딞ᝲ轫�ᙑ螺㎙랺⇟겚ᄙ毗쮍㻈햾殧덮渣�ጼ鍎乍ꏪ⫨틄倮蝋땓쏱�෰ꉪ즌쨯饼㾽ﺅҕ蝇爃蘁붏腨퐝錻꜌ꜫᣍঽ滭蟄�囩숙䚎ఌ�퇸ꜞ␜찤Ễ홇퇜ଷ땾뀌焥꾧犓钛ႆ letartóztatott Budaházy Györgyöt és tizenöt társát, akik politikai foglyok. Bejelentette, hogy feljelentést tett Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter ellen hamis vád miatt.

 

Eredményként értékelte hogy a Jobbik elérte, hogy az SZDSZ eltűnjön a magyar politikából. Most a másik diktatórikus erő, az MSZP következik.

Vona Gábort leendő miniszterelnökként konferálták fel.

Vona Gábor beszédét azzal kezdte: tetszik vagy sem, hamarosan a Jobbik lesz a legerősebb párt Magyarországon.

Alig 150-200 fős jobbikos rendezvényről számolnak majd be az esti híradók, de én köszöntök mindenkit 2009 legnagyobb 56-os megemlékezésén – kezdte beszédét Vona Gábor. Külön köszöntötte az Új Magyar Gárda tagjait, akiket korábban Draskovics Tibor miniszter megfenyegetett, hogy ne merjenek október 23-i megemlékezésen részt venni. Vona Gábor szerint nem az a kérdés, hogy mit keres egy gárdista egy nemzeti megemlékező ünnepségen, hanem az, hogy Draskovicsnak mi keresni valója van egy ilyen megemlékezésen, mert a rendészeti miniszternek inkább a Tanácsköztársaságról kellene megemlékeznie, hiszen ott vannak Draskovicsnak és pártjának gyökerei.

 

A Jobbik elnöke szerint egy normális országban a „Draskovics-féléket kalodába zárnák" és a főtéren kitennék őket a megvetésnek.

Megemlékezett a 6 éves Jobbik mozgalom indulásáról is. Kezdetekkor naivan és álmodozva láttak munkához, és nem gondolták volna, hogy eltakarítják az SZDSZ-t, és hogy esélyük van az MSZP eltüntetésére is. Ez akkor valósulhat meg, ha a magyarság önmagát képviseli majd a saját parlamentjében.

Kormányra kerülésük esetén Vona Gábor megígérte, amnesztiát adnak a politikai foglyoknak, és gyárakat fognak újra megnyitni, nem pedig bezárni. A bevásárlóközpontokat pedig „nem Tesconak, hanem Turulnak fogják nevezni". Végül megadóztatott multikat és önfenntartó börtönöket ígért.

Orbán Viktornak is üzent. Orbán Viktor alaptalanul szélsőségesezi a Jobbikot, mert a Fidesz csendben tűrte, hogy a kommunisták kirabolják az országot.

Megígérte, hogy kormányra kerülve megregulázzák a médiát is.

Beszédét azzal zárta, hogy aki nem érzi azt a dühöt amit ő is érez a magyarság kiszolgáltatottsága, megnyomorítása miatt,  "annak vagy nincs vére, vagy nincs szíve, vagy nem magyar".

Végül Szabó Gábor pártigazgató köszönetet mondott a rendezvényt népszerűsítő nemzeti hírportáloknak.

 

A megemlékező ünnepség rendben, atrocitás nélkül ért véget. A Kárpátia dalai mellett a tömeg egy része a Kossuth tér felé, mások a Hősök terére igyekeztek a koncertre.

 

Orbán Éva