Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. január 31., vasárnap

4.515 - Bóna Mária Ilona: Nem vettem észre - ugyanúgy, mint a fák a szárítókötél hurkától, - hogy már soha nem szabadulhat meg tőle!

Von: Bóna Mária Ilona
Gesendet: vasárnap, 2010. január 31. 2010 22:03
An: antal@jozsef-kutasi.de
Betreff: Fogd meg a kezét Uram!

 

Fogd meg a kezét Uram!

 

A napokban kaptam egy szép diát ezzel a címmel: Fogd a kezét Uram!

 

A gyönyörű színes tájképek adta háttérben minden egyes képen megjelenik Vén Árpád verse - soronként a piros- fehér- és zöld színben váltakozva – imígyen:

 

„Miért nincs meg e maroknyi népben,

ami létezik másban,

Miért kell Neki élni elnyomva és megalázottságban?

 

Meddig bírja húzni a nyakába

szoruló igát,

 Miért lett e nemzetből egy könnyező anya mely siratja fiát?"

(Részlet: Vén Árpád: Fogd meg a kezét Uram! c. verséből.)

 

„Miközben e sorokat írom, eszembe jutott egy nyári élményem.

Pár évvel ezelőtt kötelet feszítettem ki a fűzfa és a barackfa között a kertünkben. Hevenyészve, az ideiglenesség biztos tudatában hurkoltam a kötelet a faágra, mert elég rossz minőségű volt a kötél és terveztem egy igazi ruhaszárító állvány beszerzését. Közben telt-múlt az idő és csak nem futotta új szárító alkalmatosságra. A kötél maradt. A nyáron azután, teregetés közben, - amint átvetettem rajta a tiszta ágyneműt - a kötél leszakadt. Bizony, közben annyira elhasználódott, hogy nem volt egy ép szakasz rajta. Hozzá is láttam, hogy a hurkokat föllazítva, megszabadítom a fákat a rissz-rossz kötéltől. Megdöbbenve láttam, hogy idő közben úgy belenőtt a kötél mindkét helyen a fa testébe, hogy már nem lehetett - csak úgy egyszerűen levenni. Elvágtam tőben a kötelet, mert csak a fa roncsolásával tudtam volna tőle megszabadítani. Inkább hagytam, nem faragtam ki, de rettenetes lelkiismeret-furdalást éreztem."

*

A ruhaszárító-köteles történet a Tudósítás Magyarországról: életformák és életstratégiák... című díjnyertes http://furaila.xfree.hu/55534  szociográfiámból való, a "Katalin, a politizáló anya-pedagógus" című fejezetből.

Ezzel kapcsolatban a következőket írtam: "...Nincs erkölcsi alapunk megvetni azokat, akik "járomba" hajtva fejüket, keményen dolgozva az éhbérért egy életen át - továbbélték és adták az Életet! Ezt az Életet tisztelnünk kell, mert igen is nekik köszönhető, hogy még létezik olyan ország Európa szívében, hogy Magyarország!..."

"Apukát" is szerettem volna megszabadítani tőle. Először "leaggattam" róla a „Kiváló dolgozó" kitüntetéseit, hátha úgy könnyebb lesz. Próbáltam meggyőzni arról őt is: nem szívességet tettek neki a "hatalom" emberei azzal, hogy érdeme szerint értékelték és elismerték szakmai tudását, munkájának szeretetét és kötelességtudását, amivel végigdolgozta, mint szövőmester a fél életét!

Azonban, minél jobban próbáltam megszabadítani a proletáröntudatától, annál jobban kezdtem rajta is észrevenni a kiütköző félelem jegyeit. De én nem kíméltem. Újra és újra emlékeztettem arra a csinos, jó megjelenésű, ambiciózus, fiatal úriemberre, aki a háború előtt volt. Azt hittem megőrzött valamit ifjúi önmagából, amit csak értő módon elő kell hívni, mint egy régi fényképfelvételt!"

A szóban forgó szociográfiával 1998-ban középdíjat nyertem. December 5-én volt a díjkiosztó. Szerettem volna neki megmutatni az emléklapot, de halogattam a dolgot. Azután 12-én rászántam magamat és átvittem a kézirattal együtt. Ekkor már későn volt, mert "Apuka" holtan ült, - ökölbe szorított kezekkel, a kopott kékre mosott munkásruhájában - a kedvenc foteljében. Szégyenkezve dobtam félre a kéziratot, mert akkor értettem meg, hogy mennyi fájdalmat okoztam neki kérdéseimmel, melyekkel feszegettem azt a húsába vájódott, rohadt "jármot"!

 

Nem vettem észre - ugyanúgy, mint a fák a szárítókötél hurkától, - hogy már soha nem szabadulhat meg tőle!

 

Bóna Mária Ilona