Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. március 13., szombat

4.934 - Csikós Ferenc: Választási törvény utóhatásai

Von: Ferenc Csikós
Gesendet: szombat, 2010. március 13. 11:52
An: Kutasi József
Betreff: Választási törvény utóhatásai

 

A felbomlóban lévő "Kádár-korszak" utolsó parlamentje által - vélelmezhetően a nemzetközi hitelezők által kifejtett nyomás alatt - elfogadott "választási törvény" a mai napig 5 cikluson át megfelelt a parlamentbe került - gazdasági, pénzügyi tőkés csoportok által támogatott - pártoknak. Megvalósult a pártok kizárólagos parlamenti hatalma a néphatalmi kontrol mellőzésével. 

Nem születhetet meg az a 1994 óta többször javasolt azon választópolgári ellenőrzési lehetőség sem, mely szerint az érdeklődő választópolgárok - a zavaró feltételek kiküszöbölése mellett - jelen lehessenek a szavazatszámláló bizottság munkájának ellenőrzésében.

Ennek a választási törvénynek és az erre épített politikai intézményrendszernek "áldásos működése" következményeit a mai gazdasági és társadalmi állapotunk ismeretében a vétlen tömegeknek kell elviselni. Márc. 11-től - a "józan ész" által is közreadott program után - ismertté vált pártprogramok összevetésével józan ésszel eldönthetik a választópolgárok némi huza-vona után, hogy ebben a korlátozott választási jogkörben győzhet-e a jobbik április 11.-én és 25.-én.                         Csikós Ferenc elektromos levelező