Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. augusztus 9., hétfő

6.026 - Schmitt rögtön a pénzzel foglalkozik - Első törvény, amit aláírt a tiszteletdíjakról szólt

From: Dr. Somogyfoki György
Date: 2010. augusztus 8.
Subject: Schmitt rögtön a pénzzel foglalkozik
To: jozsef@kutasi.eu


Schmitt rögtön a pénzzel foglalkozik - Első törvény, amit aláírt a tiszteletdíjakról szólt

2010-08-06

Schmitt Pál köztársasági elnök hivatalba lépésének első napján aláírta a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló törvényt - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal pénteken az MTI-t.

Az Országgyűlés július 22-én 275 igen, 74 nem szavazattal és egy tartózkodás mellett fogadta el a korábbi államfőket megillető juttatásokról szóló törvényt.

A jogszabály kitér arra, hogy a volt köztársasági elnöknek - kérelmére - ha ötéves hivatali idejét kitöltötte, megfelelő lakáshasználati jog jár, s e jogosultság a volt államfő halála esetén az özvegyét is megilleti.

A tisztséghez méltó lakást és annak fenntartását továbbra is a Köztársasági Elnöki Hivatal biztosítaná, de amennyiben a volt köztársasági elnök más közjogi tisztsége megszűnése jogcímén már lakáshasználati jogot szerzett, csak egy lakásra vonatkozó lakáshasználati jog illeti meg.

A nyújtott támogatások nagyobb átláthatósága érdekében az interneten közzé kell tenni, pontosan ki és milyen összegű támogatást kapott. Rögzítik azt is, hogy pártcélokra ne lehessen fordítani ezen összegeket.

A törvény szerint a volt köztársasági elnököket két fős titkárság és személyes gépkocsi használat illeti meg.

A volt köztársasági elnöknek járó juttatások időbeli korlátjának eltörlésével a törvény megteremti annak a lehetőségét, hogy a volt államfő tapasztalataival, ismereteivel és nemzetközi kapcsolatrendszerével élete végéig aktívan tudja az ország érdekeit szolgálni. Másrészt lehetővé teszi azt is, hogy a volt köztársasági elnök feladatának ellátásához szükséges pénzügyi feltételeknek a Köztársasági Elnöki Hivatal költségvetésén belül történő biztosításával, a mindenkori kormánytól függetlenül tudja ellátni feladatait.

Az államfő várhatóan a napokban aláírja a médiát és hírközlést szabályozó egyes törvények módosítását is, hiszen egy MTI-hez eljuttatott meghívó szerint augusztus 11-én tartja bemutatkozó sajtótájékoztatóját a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke. Az Új kihívások - új szervezet címmel meghirdetett tájékoztató meghívójából nem derül ki, hogy név szerint ki mutatkozik be a szervezet elnökeként.

A meghívó szerint "az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, illetve a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény módosítása előreláthatólag 2010. augusztus 10-én lép hatályba. A jövőben az autonóm államigazgatási szervként működő Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság egységesen fogja ellátni a Nemzeti Hírközlési Hatóság és az Országos Rádió és Televízió Testület feladat- és hatásköreit".

MTI - http://barikad.hu/node/58925

A Maszopot kevésbé, a Jobbikot és az LMP-t erősen sújtja a fideszes választási törvény
A kisebb pártok szinte esélytelenül vágnak neki az őszi önkormányzati választásoknak, miután már a jelölt- és listaállítás is komoly próbát jelent majd - vélik elemzők, akik szerint a többségi körzetekben a Fidesznek aligha lehet kihívója. Az MSZP-s polgármesterjelölteknek is csak a szocialista fellegvárakban van esélyük, de még győzelem esetén is valószínűleg fideszes többségű képviselő-testülettel találják szemben magukat.
 
Politológusok szerint az ország összes településén jó eséllyel indulnak a kormánypárti jelöltek az őszi önkormányzati választásokon, a választási rendszer átszabása pedig csak ráerősít erre. A legfontosabb változtatások között szerepel, hogy 72 nap helyett csak 60 napos lesz a választási kampány, a kétnapos kampánycsend pedig csak 19 órára rövidül, azaz csak a választások napján lesz tilos a korteskedés. Az Országos Választási Bizottság mandátuma pedig nem négy évre szól, hanem minden választás előtt újakat kell kinevezni.
A kisebb pártok szempontjából különösen kedvezőtlen az a passzus, ami négyszeresére emeli a jelöléshez szükséges kopogtatócédulák számát, ráadásul a gyűjtésre fordítható idő nagyvárosok esetében mindössze 18 nap, kisebb településeken 16 nap lesz. A vegyes választási rendszerben az egyéni választókerületben továbbra is az ajánlószelvények egy százalékát kell összegyűjteni ahhoz, hogy valaki jelöltté válhasson. Ez 30-40, maximum 70 cédulát jelent. A kopogtatócédulák összegyűjtésekor ráadásul gyakran hangzanak el olyan vádak, hogy a nagyobb pártok "tarolnak", azaz a szükségesnél jóval többet gyűjtenek a cetlikből, hogy más pártoknak már ne jusson. A gyűjtésre fordítható idő lerövidítése tehát elsősorban az LMP-t érintheti érzékenyen.
Egyértelműen a Fidesznek kedvezne a jelenlegi erőviszonyok mellett az is, hogy a megyei közgyűléseknél csökken a kompenzációs listákon megszerezhető mandátumok száma, így jelentősen eltolódna a rendszer a "győztes mindent visz" szisztéma irányába. Az áprilisi erőviszonyokat figyelembe véve úgy tűnik, hogy ez a Fidesznek kedvezhet, miután akkor a megszerezhető 176 egyéni helyből 173-at begyűjtöttek.
Érdemes azonban különválasztani a kisebb településeket a 10 ezer felettiektől, az ez alattiaknál ugyanis gyakran nyernek független jelöltek.
Megváltoztak a kompenzációslista-állítás szabályai is. Budapesten korábban akkor lehetett egy kerületben kompenzációs listát állítani, ha a választókerületek egynegyedében állítottak jelöltek. Ezt a számot most felemelték 50 százalék plusz egyre.
"Az október 3-i önkormányzati választások során a Fidesz győzelme szinte borítékolható, ismerve a jelenlegi közvélemény-kutatási adatokat" - nyilatkozta a Népszavának Gyömöre Máté a Progresszív Intézet munkatársa. "A kormánypárt várhatóan a legtöbb közgyűlésben többséget szerez, mivel a választott önkormányzati tisztségviselők csökkentésének kapcsán arányaiban jobban csökkentették a kompenzációs mandátumok számát" - mondta.