Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2011. június 13., hétfő

9.844 - A FIDESZ a választóktól kapott szavazatok a szavazásra jogosultaknak még 35%-át sem kapta meg.

* www.nemzetihirhalo.hu *************
A FIDESZ nem jogosult Alaptörvény megszavazására

A FIDESZ a választóktól kapott szavazatok a szavazásra jogosultaknak még 35%-át sem kapta meg.
Az a helytelen, kifejezetten kiszorítósdi választási törvény, amely jelenleg hatályos, a demokrácia csíráját sem tartalmazza. Érdemes ellenőrizni, hogy hányan voltak a választásra jogosultak, és az első fordulóban hány szavazatot kapott a FIDESZ. Meglátod milyen kevés a százalékuk. Ennek ismeretében semmiképpen nem jogosultak Alaptörvény megszavazására.
Ez az Alaptörvény arra jó, hogy a BOLSEVIZMUS-t továbbra is megtartsák.

A bolsevizmus azzal kezdődött, hogy a párt egybe vonta a törvényhozó hatalmat a végrehajtó hatalommal. Jelenleg is ez van. Ma is egyidejűleg tagja lehet ugyanaz a személy az Országgyűlésnek és a Kormánynak.
Mindaddig, amíg a törvényhozó hatalmat a végrehajtó hatalomtól nem választják el, addig hazánkat a bolsevizmus tartja fenn.

A választópolgárok száma 2010-ben összesen : 8.034.394

Szavazóként megjelent választópolgárok száma : 5.172.222
Ez 64,376%-nak felel meg.

A választáson nem jelent meg : 2.862.172

Ez 35,62399%-nak felel meg.

Kapott szavazatszámok : FIDESZ-KDNP : 2.706.292

MSZP : 990.428
JOBBIK : 855.436
LMP : 383.876
ÖSSZESEN : 4.936.032

Az mandátumot nem kapott pártok összes szavazatai : 236.190


FIDESZ-KDNP a választáson megjelentek : 52,32358%-át kapta.

MSZP a választáson megjelentek : 19,14898%-át kapta.
JOBBIK a választáson megjelentek : 16,53904%-át kapta.
LMP a választáson megjelentek : 7,42187%-át kapta.

FIDESZ-KDNP a választásra jogosultak : 33,68383%-át kapta.

MSZP a választásra jogosultak : 12,32735%-át kapta.
JOBBIK a választásra jogosultak : 10,64717%-át kapta.
LMP a választásra jogosultak : 4,77790%-át kapta.

Vadai Mihály Zsolt