Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2013. március 7., csütörtök

16.584 - FELHÍVÁS!!! Jogod van tiltakozni, tüntetni, ahogy vitatni és felháborodni is! > 2013/02/27 Nemzeti InternetFigyelő

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

FELHÍVÁS!!! Jogod van tiltakozni, tüntetni, ahogy vitatni és felháborodni is! 
2013/02/27 Nemzeti InternetFigyelő 

A Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet FELHÍVÁSA 

Ma azzal kell szembesülnünk, hogy igen jelentős iparág települt erre a társadalmi csoportra, így nem meglepő, hogy ellenérdekeltjeink ilyen-olyan formában gyengíteni, eliminálni kívánják az érdekvédelemmel évek óta foglalkozó szervezetek lehetőségeit és erejét. Az ellenérdekeltségnek vagy különvéleménynek leginkább anyagi, mint sem valós vélemény különbség az oka. 

A hazai bankok deviza nyilvántartással (jelzálog-hitelezés) és mértékadással (gépjármű-finanszírozás) létrejött szerződéses viszonyból származó követelésnek, nyilvántartott tartozásnak a "teljes eltörlését" követeljük, mivel az érintetteknek jelentős összegű "kártérítés" jár ! 

A bankok és az állam felelőssége az ügyfeleknek okozott kár tekintetében egyértelműen egyetemleges... 

A kilakoltatások és végrehajtási eljárások folytatása az Állam további, már önálló felelősségét fogja eredményezni ! 

A Budapesten élő érintettek figyelmét külön szeretném felhívni arra, hogy 2013. március 1-én újabb autós vonulásos tiltakozó tüntetés lesz, melyen a részvételt a Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet támogatja. 

Aki a tüntetéshez való jogodat vonja kétségbe vagy azok eredményességét elvitatni igyekszik, azokkal szemben fenntartásaid legyenek ! A "devizahitelezés" tárgyában a jogérvényesítés akadályozottan, időigényesen és csak korlátozottan tud megvalósulni ... 

A hazai pénzügyi szektor tevékenységének a törvényi szabályozatlansága és felügyeletének hiányosságai, súlyos összeférhetetlensége eredményezték és eredményezik a magyar lakosság kiszolgáltatott és lehetetlenült élethelyzetét. 

A pénzügyi szektor egészét, reális helyzetértékelését elhomályosította a nyereségvágy valamint az, hogy egy jeles hazai intézmény "nemzetérdekből" cinkos tevékenységet folytatott, "eladta a hátát idegen devizában". 

A hatóságok jog és igazság szolgáltatása, jogértelmezése, jogalkalmazása olyan mértékben eltávolodott a teljes magyar lakosságtól, hogy az erre való figyelemfelhívás és a tömeges tiltakozás kifejezésének a legalkalmasabb és egyetlen hatásos eszköze a TÜNTETÉS ! 

Falus Zsolt Ferenc 
B.É.C.S. (Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet) 

Az anyaghoz kapcsolódik még az alábbi fontos információ: 

A civil oldalt a háromoldalú megbeszéléseken "nem" képviselik a "devizahitelesek" érdekvédelmével évek óta foglalkozó szervezetek, csoportok. 

Tehát az erről szóló médiatájékoztatások nem felelnek meg a valóságnak! 

A miniszterelnöki javaslatra létrejött, a nemzetgazdasági miniszter által kinevezett pénzügyi biztos önhatalmúan döntött arról, hogy háromoldalú megbeszélést kezdeményez ahol a civil oldal képviselői is részt vehetnek. 

A pénzügyi jogok biztosa állítólag a saját döntése alapján, az érdekképviselettel foglalkozó, így a témakörben jártasságot és széles körű ismeretekkel rendelkező, valamint a társadalom érintett rétegével kapcsolatot tartó szervezetek és csoportok ezekből a háromoldalú tárgyalásokból kizárásra kerültek. 

A megközelítési mód aggályos és hátrányos is lehet az érintettek számára, mert a lehetséges megoldási lehetőséget a pénzügyi biztos elhíresült alapötlete a "jóforinthitelek" áthathatja. 

Falus Zsolt Ferenc 
B.É.C.S.