18.378 - ifj. Hegedűs Loránt tárgyalása és védőbeszéde

Feladó: MVSZ Sajtószolgálat
Dátum: 2014. február 3. 17:07
Tárgy: ifj. Hegedűs Loránt tárgyalása és védőbeszéde
Címzett:

Kutasi József Antal

A Budapest Északi Református Egyházmegye bírósága 2014. január 30-án tárgyalta az ifj. Hegedűs Loránt lelkész ellen Szabó István dunamelléki püspök által tett panaszbeadványt. A tavaly november 3-án a Hazatérés Templomának előterében ünnepi emlékező istentisztelet végén Horthy Miklós kormányzó emlékére felavatott szobor miatt a lelkészt „istentiszteletbe burkolt politikai provokációval” gyanúsította meg a püspök, s a lelkésszel szemben az elmúlt több mint egy évtized során már három ízben, így most is  palástvesztést szorgalmazó jogtanácsos is. Az ügyben ítélet nem született, a tárgyalás február 20-án a lelkész által megnevezett tanúk meghallgatásával folytatódik.

Dr. Nemes Árpád ügyvéd, ifj. Hegedűs Loránt jogi képviselője minden szempontból megalapozott elfogultsági kérelmet nyújtott be a tárgyaláson az eljáró bírói tanács egésze, a bíróság elnöksége s a vádat képviselő Horváth György jogtanácsos ellen. A kérelmet minden érdemi indoklás nélkül elutasítottak, jóllehet ennek elbírálása az egyházkerületi bíróság feladata lett volna. A vád képviselője jó ideig azt sem tudta meghatározni, hogy az egyházi törvény melyik részének megsértésével vádolja ifj. Hegedűs Lorántot...

Ifj. Hegedűs Loránt a kettős mércét demonstráló eljárás miatt nem volt hajlandó személyesen megjelenni a bíróság előtt Bölcskei Gusztáv püspöknek a debreceni református kollégiumbeli, Horthy előtt hódoló emléktábla-avatója és Szabó István püspöknek a dunamelléki egyházkerületi székház szakrális dísztermében tartatott kereszténydemokrata pártgyűlése kivizsgálatlansága miatt. Ilyen körülmények között a bírók kénytelenek voltak felolvasni 14 oldalas beadványának teljes szövegét.

Dr. Borbély Andrea ügyvéd, a lelkész másik jogi képviselője pedig a Magyarok Világszövetségének, Patrubány Miklós elnök által jegyzett „Csőcselékkel a gyülekezet ellen” című közleményét olvasta fel.

Miután dr. Nemes Árpád tanúk meghallgatására vonatkozó indítványát végül a bíróság részben elfogadta, a tárgyalást február 20-ára elnapolták, hogy meghallgassák a rendőrség helyszíni parancsnokát, az istentisztelet egyházközségi főrendezőjét és a Hazatérés Temploma gondnokát.

Csepregi Botondnak, a reformatus.hu hírportál szerkesztőjének panaszbeadványát a bíróság érdemben nem tárgyalta, tekintettel arra, hogy ő az egyházközség ellen fogalmazta meg azt, s egyházközség elleni panasztételre csak egyházi felettes hatóságoknak van jogosultsága.

Alább teljes egészében közzétesszük ifj. Hegedűs Loránt minden részletre kiterjedő, írásban benyújtott védőbeszédét.

Nagytiszteletű Egyházmegyei Bíróság!

Horváth György (ex)jogtanácsos ámokfutása nem teszi lehetővé, hogy személyesen részt vegyek a bírósági tárgyaláson. Lelkészi esküm alapján református egyházam, s azon belül gyülekezetem védelme miatt nem vállalhatok közösséget azzal, aki híveimet a legszélesebb nyilvánosság előtt „megkereszteletlen B-középnek” titulálta. Kérem a nagytiszteletű egyházmegyei bíróságot, hogy jelen ügyben a Csepregi Botond szerkesztő panaszára adott, s elnökségükhöz már eljuttatott válaszomban leírtakat szíveskedjék maradéktalanul figyelembe venni határozathozatalánál. Horváth György (ex)jogtanácsos tárgyban tett előterjesztésére – a Csepregi Botond panaszára tett észrevételeimen túl – kiegészítésként az alábbiakat hozom szíves tudomásukra:

Egyházközségem a 2013. november 3-i istentiszteletet a már becsatolt meghívókon keresztül hirdette meg. Természetesen először az azt megelőző vasárnapi istentiszteleteken – melyeket missziói munkatervünk szerint, mióta a Hazatérés Temploma fennáll, mindig délelőtt 10 órai kezdettel tartunk – utána a mellékelt meghívókat postai úton eljuttattuk a címlistánkon szereplőkhöz, az A4-es formátumút a szintúgy becsatolt körlevelünkkel együtt a névjegyzékünkön, az A6-os formátumút a protokoll-listánkon feltüntetettekhez. Az internetes hírportálokra nem egyházközségünk küldte el a meghívó szövegét, mint ahogy a róla készült plakátot sem egyházközségünk készíttette. Tekintettel arra, hogy számtalan gyülekezeti tagunk és jó ismerősünk e-mail-en is megkapta mind az általunk szerkesztett, mind a hazafias érzelmű emberek által önszorgalomból készített plakátszerű meghívót is, gyakorlatilag csak titkosszolgálati módszerrel deríthető fel, kik juttatták el és hányszor ezen meghívókat az (ex)jogtanácsos által kifogásolt hírportálokhoz.

Megjegyezem, a Jobbik Magyarországért Mozgalom honlapján mindkét meghívó közvetlenül egymás mellett szerepelt, teljes egyértelműséggel az egyházközség istentiszteleteként tüntetve fel a szoboravatással együtt az egész eseményt. Az eseménynaptárban bizonyíthatóan más, nem jobbikos pártrendezvények is tájékoztató jelleggel feltüntetésre kerülnek, a jobbikos rendezvényeket viszont külön pártlogóval látják el. Természetesen sem a plakátszerű, sem a részletesebb meghívón nem szerepelt a Jobbik logója. Ugyanakkor a plakátszerű meghívó is egyértelműen közli a templom nevét, pontos címét, az alkalom jellegét, azaz a templomi alapkőletétel 75. évfordulójára való emlékezést, az igehirdető személyét és a hagyományos úrnapi délelőtti istentiszteleti időpontot, azaz hármat találhat az (ex)jogtanácsos, milyen rendezvényre invitál a plakátszerű meghívó, különösen akkor, amikor mellette közvetlenül ott van a részletes istentiszteleti meghívó szövege is.

Ami a kuruc.info hírportált illeti: Horváth György azt a hamis látszatot igyekszik kelteni, mintha csak itt és a Jobbik honlapján került volna - ráadásul közvetlenül egyházközségi megrendelésre – meghirdetésre a 2013. november 3-i istentisztelet. Túl azon, hogy ez nem felel meg a valóságnak, kérdezem: az a Horváth György, aki Bolgár György műsorában (mely felvételt jelen beadványomhoz csatolok), a Hit Gyülekezete gyámsága alatt álló ATV-ben, az egyházellenes, evangéliumellenes, hitvallásellenes balliberális sajtóban nyilatkozgat csaknem negyed éve, minősíthetetlen módon minősítgetve egy református gyülekezetet és annak lelkipásztorát, milyen módon teheti kifogás tárgyává, hogy az internet világában, annak működéséből következően ellenőrizhetetlen módon éppen kinek, illetve kiknek a kérésére, illetve közbenjárására, hol és miként jelenik meg, kerül közlésre egy istentiszteleti meghívó.

Az (ex)jogtanácsos beadványában már itt megjelenik az a mindenestül  övön aluli ütéses próbálkozása, hogy kuruc.info-s, sőt reformatus.hu-s kommenteket nekem, illetve az én tevékenységemnek tulajdonítson, anélkül, hogy megjelölné az adott komment beírójának nevét, vagy álnevét. Hiába csatolja esetlegesen előterjesztéséhez az általa kifogás tárgyává tett kommentek vélt, vagy valós szerzőinek (ál)neveit, a nagytiszteletű egyházmegyei bíróságnak nem kevesebbet kell kivizsgálnia, mint azt, hogy az (ex)jogtanácsos által beidézett kommenteket nem éppen ő maga írta, vagy íratta annak érdekében, hogy jogi akrobatikus ficammal ugyan, de arra visszahivatkozhasson, s azt abszurd módon az ellenem való vádja tárgyává tegye. Mi módon felelhetne bárki azért, amit nem ő írt, vagy íratott le?! Mi módon kívánja az (ex)jogtanácsos bizonyítani ennek ellenkezőjét? Vagy azt, hogy nem ő volt a szerzője, vagy megbízója az inkrimináltnak tartott bejegyzéseknek? S egyáltalán: milyen módon bizonyíthatja minden kétséget kizáró módon, hogy az én tevékenységem, a kifogás tárgyává tett istentisztelet váltotta ki a beidézett kommenteket, nem pedig az arra adott hivatalos világi- és egyházpolitikai rövidzárlatos válaszok?

Mélyen megindító, hogy az (ex)jogtanácsost részletes internet-böngészéssé degradált előkészítő eljárása odáig jutatta, hogy „rátalált” és hivatkozik arra a közleményemre, melyet az istentisztelet megtarthatóságának és zavartalanságának biztosítására adtam ki. Mindez épp azt bizonyítja, hogy személy szerint én és egyházközségem minden tőlünk telhetőt megtettünk  annak érdekében, hogy a valódi botránkozást okozó demonstrációt elkerüljük. Ugyanakkor a templomi székházépületen kívül történtekért felelősségre vonni sem engem, sem egyházközségemet nem lehet, tekintettel arra, hogy mi hitéleti célú rendezvényt tartottuk templomunkban, annak előterében, majd az altemplomban, s ez nem esik a gyülekezési törvény hatálya alá, azaz ilyen esetben nincs semmiféle bejelentési kötelezettségünk a rendőrség felé. Jól is néznénk ki, ha erre köteleznék templomainkat istentiszteletek esetén a világi hatalom birtokosai. Amit eme „kiáltványomból” beidéz az (ex)jogtanácsos, az a nagy kálvinista lángelme, Szabó Dezsőtől származó idézet, s talán őt mégsem lenne ildomos - még posztumusz sem - elítélnie saját egyházának: „De most, hogy a magyar kálvinizmus fölött megint megsokasodnak a régi fekete felhők, és az örök szeretet tiszta templomát körülólálkodják az idegen kegyesek megnőtt éhű fattyai, most hozzá futok, mint bántott édesanyámhoz és szelíd leborulással mondom: tied a lelkem, tied a vérem, fiad vagyok és örök katonád!”

Egyébiránt az istentisztelet zavartalanságának és méltóságának védelmére gondoskodott egyházközségem annak a templomi előtérbe történő kihangosításáról, valamint amikor bevonultunk a Horthy Kápolnából a presbiterekkel, gondnokokkal a templomba, s már ezt ordenáré üvöltözés fogadta a demonstrálók részéről – tehát még egy szó, annyi el nem hangzott az istentiszteleten, hiszen a bevonulás alatti időről van szó – utasítást adtunk a templomi harangozás folyamatossá tételére, ezzel is jelezve az istentiszteleti jelleget, s megtartásának veszélyeztetett voltát.

Jogi képviselőm útján az istentiszteletről becsatolt felvételből egyértelműen kiderül az is, hogy annak végén a rendőrség kérésére nekem kellett tájékoztatnom a híveket arról, hogy a szoboravatás idején a templom előtti füves területre már ne menjen senki közülük, mivel a rendőrség nem tudja garantálni testi épségüket. Szintén a rendőrség kérésére tereltem le minél hamarább a híveket az altemplomi szeretetvendégségre is, különös tekintettel arra, hogy idős nőtestvéreink el sem mertek indulni hazafelé a „mocskos reformátusok”-at skandáló tömeg hallatán. A rendőrség kénytelen volt erősítést kérni, sőt az oszlatást is fontolóra vette, mivel a tüntetést szervezők néma demonstrációt jelentettek be, melyhez nemhogy nem tartották magukat, hanem folyamatos gyalázkodásaik közepette rendszeresen áthatoltak a rendőrségi kordonon, akiket a rendőrséggel együttműködve a mi kizárólag istentiszteletünk méltóságát biztosítani hivatott rendezőink vezettek vissza a nekik eredetileg kijelölt helyre. Egyházközségem a szükséges jogi lépéseket megteszi a tüntetést szervezőkkel és az azon részt vevő, emberi méltóságukból kivetkezettekkel szemben. Ennek kapcsán viszont felmerül a kérdés: Horváth György miért nem kereste meg a rendőrséget, az akkori helyszíni parancsnokot, hogy hivatalos forrásból kapjon részletes, kimerítő tájékoztatást a történtekről? Kérdés továbbá az is, hogy miért nem idézi be a nyomdafestéket nem tűrő gyalázkodásokat a „sárga csillagos” had részéről Horváth György, noha az internet világában böngészve számos ilyen felvételre akadhatott volna. Példának okáért: Sztálint, aki a magyarkérdést vagonkérdésnek nyilvánította, a magyarság megmentőjeként dicsőítették azok a szélsőbalos és ultraliberális tüntető elemek, akikkel médiájukban  egy gyékényen árul az (ex)jogtanácsos. (A sárga csillag demonstratív használatát épp a hetekben már Izraelben is betiltották, mivel az alkalmas a vészkorszak áldozatai szenvedésének lejáratására, tekintettel arra, hogy annak viselése nem önként és dalolva történt a Soá idején, hanem kényszerre, megbélyegzésül.)

Én - szemben a vádlóval - személy szerint hivatalosan is tájékoztatást kértem a rendőrségtől előbb írásban, majd telefonon az általuk tapasztaltakról és a kinti események kapcsán megtett intézkedéseikről. Mindezek alapján joggal várom el, hogy a nagytiszteletű egyházmegyei bíróság hallgassa meg a 2013. november 3-i istentisztelet előtt, alatt és után a templomunk előtti térrészért felelős rendőrségi helyszíni parancsnokot. Az ő meghallgatása nélkül engem elmarasztaló határozat esetén világi bíróságon leszek kénytelen elégtételt venni az engem és gyülekezetemet ért rágalmak egyházi részről történő megerősítése miatt.

Az ún. „Hegedűs-ügy” szempontjából nem mellékes ugyanakkor, hogy kik is voltak a szervezők? Dániel Péter Izraelből üzent Magyarországra, hogy akadályozzák meg a Horthy-szobor felállítását. Arról a vadcionista magyargyűlölőről van szó, aki számtalan hasonló jellegű garázda cselekményért volt már feljelentve, s a felelősségre vonás elől menekült ki Izraelbe. Dániel Péter uszítására a gyurcsányista DK, a bajnaista Együtt-PM, a steinerista MSZP, s fő szervezőként - ezen minőségüket Washingtonban ismerték el egy cionista konferencián, melyet az ATV-n keresztül közzétettek, amit jelen beadványomhoz csatolok - a Hit Gyülekezete képviselői jelentek meg 2013. november 3-án, úrnapi istentiszteleti időben a templom előtt, előzetesen médiájukban meghirdetve, s a rendőrségnél bejelentve azt, de fentebb részletezett módon durván visszaélve a gyülekezési törvény által biztosított állampolgári jogukkal. (A Magyarok Világszövetsége e tárgyban hozott, „Csőcselékkel a gyülekezet ellen” című hivatalos állásfoglalását tartalmazó „Honlevél” című újságot jelen beadványomhoz úgyszintén mellékelem.)

Az egyházi vezetés – máig tisztázásra váró okok miatt – ezek mellé állt elhamarkodott és a jóérzésű egyházi és világi közvéleményt is megütköztető módon nyilatkozataival és állásfoglalásaival, s nem a hites cionista szekta és politikai holdudvara által vegzált, fenyegetett és megtámadott református gyülekezet és temploma mellé. Személy szerint kész vagyok irányukban a megbocsátásra, de csak azok felé, akik megkövetik gyülekezetemet, ugyanis jelen esetben nem engem, hanem református híveimet érte méltatlan minősítés azzal, hogy őket, a Szentháromság egy örök és igaz Isten dicsőítésére összegyűlt híveket „provokátoroknak” tüntették fel, miközben a rájuk istentisztelet alatt fenekedőket „erkölcsi megbotránkozóknak” állították be.

Ami az „istentiszteletbe burkolt politikai esemény országos botránnyá dagadásának általam előre pontosan tudott voltát” illeti: itt a folyamatosan prejudikáló, manipulatívan csúsztató, korlátoltan gyűlölet-beszélő (ex)jogtanácsos átmegy gondolatolvasóba, mintha én mindent előre láthattam volna, sőt mi több, mindent kifejezetten kívántam volna, sőt még ezt is felülmúlóan mindent előkészítettem volna a botrány kapcsán, hogy ő aztán ellenem isteni igazságba vetett hitet, emberi becsületbe vetett reményt és a földi haza iránt érzett szeretetet lábbal taposva koncepciózusan eljárhasson. Ezen a ponton kívánom egyértelművé tenni a Szabó István püspök panaszában megfogalmazott, s Horváth György által szolgalelkűen képviselt váddal kapcsolatos álláspontomat: egyházunk nem ismer „istentiszteletbe burkolt politikai eseményt”, ellenben ismer egyházi köntösbe burkolt ügynöki tevékenységet. Ez viszont mindig a fennálló világi hatalom igazolására használta fel egyházunk szervezeti kereteit, tevékenységét és alkalmait. Az az egyház, amelyik mind a mai napig adós a téesz-prédikációk, a Vietnám-prédikációk, az ötvenhatos forradalmat Ige elleni lázadásnak nyilvánító teológiai tanulmányok, stb. nyilvános elítélésével és a magyar társadalom felé történő bocsánatkéréssel, jobb lenne, ha nem minősítgetne „politikai célú provokatív rendezvénynek” egy istentiszteletet, ahol nem történt más, minthogy egy református hithős életéről megemlékeztünk. Sőt, az általam vezetett gyülekezet nem vegzálást, fegyelmi eljárás alá vonást, hanem dicséretet érdemelne az egyházvezetéstől azért, mert egy református hithőst a kategorikusan ateista diktatúrában ért rágalmakat visszautasítja, hitvalló voltát, igaz emberségét, Istentől nyert rendkívüli államférfiúi képességeit és tetteit hitelesen mutatja be mind az egyházban, mind a világban. (Takaró Mihály előadásaiban, sőt Tőkéczki László, Szabó István egyházkerületi világi elnöktársa legutóbb megjelent könyvében is ezt teszi, nem beszélve Bölcskei Gusztáv püspök úrról, az MRE Zsinatának lelkészi elnökéről, aki a debreceni Református Kollégiumban avatott a közelmúltban Horthy-emléktáblát „hódolat jeléül”. Akkor mi a baj a tisztelet jeléül avatott Horthy-mellszobrunkkal?! Mert mi kizárólag Isten előtt hódolunk, Édesapám szállóige-szerű jelmondatával szólva: „A Szentháromság Isten előtti hódolat a legigazabb szabadság és a legteljesebb győzelem!”

Amit Horthy Miklós kormányzó személyéről leír, azzal önmagával is ellentmondásba kerül Horváth György, amikor először még „árnyaltabb” Horthy képet vázol fel a vidéki és pesti zsidóság sorsával összefüggésben, de később Hitler és Horthy tüntetők által ábrázolt közös képét és a sárga csillag demonstratív kitűzését Horthy zsidóüldöző szerepvállalására való tényszerű utalásként értelmezi. Az árnyalás egyébiránt semmiben sem erőssége Horváth Györgynek, de az általános alannyal – „Terhére róják a zsidótörvények elfogadását, a 2. magyar hadsereg pusztulását, stb.” – már eleve megengedhetetlenül általánosít, épp úgy, mint a kuruc.info-s, vagy reformatus.hu-s kommentek név nélkül történő beidézésével. Az általános alanyt nálam Csepregi Botond kifogásolta, mi–ők megfogalmazásomat kirekesztőnek állítva be, pedig igencsak egyértelmű volt térben és időben, akkor és ott, kiket soroltam, sorolhattam szükségszerűen hozzánk tartozónak és kiket hozzájuk. Én okkal-joggal sem általánosíthatok, akkor sem, amikor egy csürhe üvölt a templomom előtt, prédikációm alatt, de Horváth és Csepregi ezt velem és gyülekezetemmel szemben bármikor, minden következmény, s legfőképp minden alap nélkül megteheti? A sárga csillagról már szóltam, de nem mehetek el szó nélkül a Hitlert és Horthyt együtt ábrázoló kép ellenem való vádként történő felidézése mellett sem. Hány politikussal, államférfivel találkozott Hitler, s hány vele közös fénykép készült? Ez mit bizonyít? Az ég egy adta világon semmit! Horthy közismerten nem volt németbarát, Hitler mindig gyanakvással nézte, amit Horthy képviselt, s nem véletlenül Horthy még csak gyanúsított sem volt a nürnbergi perben, kizárólag tanúként hallgatták meg, köszönhetően a szövetségeseknek és jelentős részt azoknak a zsidóknak, akiket megmentett. Saját, sőt családja életét is kockára tette, hogy igaz emberségét államférfiként mindvégig megőrizhesse. (Csak zárójelben: Kasztner Rezső nem találkozott és tárgyalt a rettegett Eichmannal, hogy másfél ezernyi zsidót mentsen meg a koncentrációs táborba hurcolásuk előtt? Ez a sokat vitatott mentőakció volt mégiscsak a legeredményesebb, a vidéki zsidóság tragikus sorsát tekintve.)

A nagytiszteletű egyházmegyei bíróság részére jogi képviselőm útján becsatolok e témakörben egy felvételt, mely a Kossuth adón hangzott el Karácsony másnapján, a délután 3 órás hírek után, az ún. „Életmentők” sorozat részeként. Az abban elhangzottak tökéletesen tisztázzák a hazug rágalmak alól a kormányzót, mely rágalmaknak Horváth György – minden érdemi hiteles forrás megjelölése nélkül – alapvetően hitelt ad. Elfogultságának azonban ezen felül az istentisztelethez köthető, kézzel fogható hármas-egy bizonyítéka is van: egy szóval nem idézi ál-jogtanácsosi előterjesztésében a 2013. november 3-án elmondott prédikációmból azt a részt, amikor megemlékezem a vészkorszak zsidómentéséről templomi orgonánk mögött, meg sem említi a felszólalók között Reiner Péter zsidó származású magyar honfitársunkat, holocaust-túlélő leszármazottat, aki felkérésünkre szólt a vészkorszak áldozatairól és a magyarérzésű zsidóság nemzetmegtartó szerepéről (mind a Nemzeti Hadsereg, mind a Magyar Királyi Csendőrség megalapításában játszott szerepükről), s nem csatol be fényképet arról, hogy megbízásomra miként koszorúzza meg Győrffy Bálint zengővárkonyi testvérgyülekezetünk lelkipásztora az Édesapám lelkészsége idején felavatott zsidómentő táblát a templomi előtérben, a Horthy-szobor megkoszorúzásával egyidejűleg.

Persze ezeken kívül számtalan egyoldalúság akad még előterjesztésében, melyre - a részletekbe az (ex)jogtanácsos által elbújtatott kisördög leleplezése miatt - kénytelen vagyok kitérni. Prédikációmból a zsidómentésre vonatkozót nem, de az általa „a Jobbik gondolatköréből állandóan kiszűrődő ún. zsidó szálat” beidézi, de még azt is pontatlanul és csapnivaló helyesírással. Csak nem azt állítja ezzel, hogy ha valaki közismerten negatív történelmi-politikai szerepvállalókat felsorol, azzal már az antiszemitizmust szítja, csak azért, mert történetesen a felsoroltak mindegyike zsidó származású volt? Igehirdetésemben nem utaltam ezen kommunisták zsidó voltára, de egy biztos, választani márpedig szükséges, főként azoknak, akik még mindig a kommunista történelemhamisítás megtévesztettjeiként, vagy épp máig velünk együtt élő posztkommunista megtévesztőiként 2013. november 3-án Sztálint éltetik Horthyval szemben egy református templom előtt, az istentisztelet ideje alatt! Vagy ezzel csak nem azt akarja mondani Horváth György, hogy nem is szabad beszélni egyes zsidó származású vezetőknek a kommunizmus idején népünk életében betöltött negatív vezető szerepéről? Ugyan, tegyen már bizonyságot arról, hogy ezt melyik evangéliumból, vagy apostoli, ill. pásztori levélből olvasta ki lánglelkű elragadottságában? Ha azt mondaná, hogy az Ószövetségből, téved, mert ugyan az Újszövetség felől kell szemlélnünk az Ószövetséget, de ha csak az Ótestamentumot nézzük, Izrael népe ott sem áll minden bírálat felett. Református pap pedig, de a kálvini egyetemes papság rendjében egyetlen hívő sem szolgálhatja egyetlen nép hamis kiválasztottság-tudatát és pénzhatalmat szolgáló szenvedéskultuszát sem, mivel vallja, a kiválasztás nem emberi érdem, hanem isteni kegyelem: „Soli Deo Gloria! – Egyedül Istené a dicsőség!”

Simon Peresz ország-hódításáról valóban beszéltem, de nem ország-rontásáról, bár lehet, hogy Horváth György pontosabb információkkal rendelkezik Simon Peresz szándékait illetően, mint jómagam. Ami pedig az izraeli terrorállamot illeti, nem pusztán én vélekedek a gázai gyermekgyilkos-hadigépezetről így, hanem a Skót - egyébiránt presbiteriánus - Egyház, de a Neturéj Kárta anticionista rabbik csoportja is, akikkel testvéri kapcsolatot tartok fenn az Istentől nyert szabad lelkiismeretem szerint, nem behódolva evilági hatalmasságoknak, de engedve annak, akié minden hatalom mennyen és földön: az Úr Jézus Krisztusnak. Mégis mire kellene felszólítania egy papnak Horváth György szerint? Hogy válasszák hívei az életellenes cselekedeteket, a népirtókat és ország-hódítókat, vagy ha úgy jobban tetszik, az ország-rontókat? Íme, milyen eszeveszett képtelenség az, hogy egyházunkban prédikációm ezen része, de akár egésze is fegyelmi eljárás tárgyát képezheti, csakúgy, mint annak „hangneme”. A reformatus.hu-n ugyanis (ex)jogtanácsosunkra hivatkozva Csepregi Botond szubjektív panaszos, de „objektív” hírszerkesztő már ezt a „vádat élesítgeti” rendszerint rágalmakat rágcsáló nyelvével legutóbbi címlapján - jobb híján. Itt már tapintható, mi több, kézzelfogható az a tömény, ellenséges rosszindulat, ami önkényes minősítgetésekre épít, ha a tények kérlelhetetlenül nekik ellentmondanak, de ők ennek ellenére megátalkodottan azoknak ellenállnak. Vagy hangszín-, hangsúly-, hanglejtés-szeizmográfokat fog az anyaszentegyház szabadalmaztatni, hogy objektív módon mérje a prédikációk „hangnemét”? Keresztelő Jánost mire ítélte volna „Mérges kígyóknak fajzatai!” megszólítása miatt Horváth György? És Jézus Krisztus mit kapott volna a templomtisztítási „kilengéséért”, ha „szerencsétlenségére” nem Kajafás, hanem épp Őjogtanácsossága elé került volna az ügye?

Az megint csak jellemzően mutatja az (ex)jogtanácsos elfogultságát, hogy még véletlenül sem idézné előterjesztésében akkor elmondott prédikációmból azon mondataimat, melyekben Radnóti Miklósra hivatkozom, épp arra a kijelentésére, hogy: „Bűnösök vagyunk, akár a többi nép.” Ezt számtalan beszédemben idézve - mint ekkor is - kijelentettem már, hogy mi ezt Tőle magyarként, mint magyartól elfogadjuk, de a velünk szembenállók csak az első részt idézik Tőle, hogy „bűnösök vagyunk”, a másodikat már nem, hogy „akár a többi nép.” Igen, Horthy Miklós tudott választani életellenes és életpárti cselekedetek között, s különbséget tudott tenni a kunbélák, pétergáborok és a tisztes pesti és magyarországi zsidóság között. Erre a disztingválásra csak a Lélek emberei képesek, Horváth György pedig - s ez messziről lerí róla - nem tartozik közéjük.

Hazugság az is, hogy „a szószékről ifj. Hegedűs Loránt a Jobbik ideológiáját közvetítette a hallgatóság szerint.” (A Jobbik párt nevét én nagybetűvel írom minden esetben, mivel e tekintetben is a magyar nyelv helyesírási szabályai következetesek.) Milyen hallgatóságra hivatkozik Horváth György, ill. kit tekint hallgatóságnak? Itt árulja el magát igazán az (ex)jogtanácsos, hiszen neki nem a templomba járó hívek azok, akik igehallgatónak minősülnek, azaz hallgatóságnak, hanem azok, akik mindent csináltak a templom előtt, csak épp nem hallgattak el egy percre sem, folyamatosan bekiabáltak, üvöltöztek, rigmusban skandáltak, gyalázkodtak, agresszíven, fenyegetően léptek fel. Íme a hallgatóság, sőt íme a csupa nagybetűs EMBER, az ECCE HOMO Horváth György szerint, s az én gyülekezetem, Krisztus Földi Teste pedig ezzel egy időben szerinte „megkereszteletlen, gyűlölködő B-közép.”

Ami a Jobbik ideológiáját illeti: jobb lenne, ha ezt konkretizálná egy fegyelmi eljárás részeként az (ex)jogtanácsos, mert ezen állítása így besorolódik szubjektív, emocionális düh-effektjei közé, ami leplezetlen elfogultságát már-már üvöltővé teszi. Édesapám egyházkormányzóként elmondott szavai jutnak erről eszembe: „Az egyháznak egyenlő távolságot kell tartania a pártoktól, csak a pártok nem tartanak egyenlő távolságot az egyházaktól.” Nem lehet számon kérni egy igehirdetőn sem, ha épp egy adott helyzetben álláspontja részben, vagy egészben megegyezik egy politikai pártéval. Baj akkor van, ha pártpropaganda szócsövévé válik a szószék, de ezt a jelenséget nem a Hazatérés Templomában tapasztalhatja a „hallgatóság”, hanem ott, ahol szakrális-kultikus térben a szószéket pártzászló és pártlogó borítja, pártelnökök hirdetik az „igét”, s püspök „szenteli be” választási együttműködésük deklarálását. Az erről készült 15 pontos állásfoglalásomat jelen beadványomhoz csatolom, melyet az Index hírportálnak az ellenem folyó jelenlegi egyházfegyelmi eljárás kapcsán közölt manipulatív cikkére írtam. Kérem ezen közleményemnek és a nagytiszteletű egyházmegyei bíróság elnökségéhez szintén e tárgyban, azaz a Dunamelléki Református Egyházkerület Székházában, a Ráday Kollégium Dísztermében 2013. december 14-én tartott KDNP-s Országos Választmányi Gyűléssel kapcsolatosan eljuttatott úgynevezett „panaszos észrevételemnek” figyelembe vételét döntésük meghozatalánál.

Ami a pártpolitikai rendezvény vádját illeti: ezt a fősodratú média által terjesztett képtelenséget Csepregi Botond szerkesztői tevékenységnek álcázott ügynöki aknamunkájával erősítette fel, mi több, ügybuzgalmát tekintve fő ötletadója volt a bennünket lejáratni kívánó rágalomhadjáratnak, amint erre az ő panaszára írt beadványomban már utaltam. Ugyanakkor le kell szögeznem: társadalmi szervezetek képviselőinek felszólalása nem tiltott egyházunk törvényei szerint, akár még istentiszteleten sem, beleértve politikai párt képviselőjét is, feltéve, ha nem a már fent említett pártpropaganda kifejtésére, hanem keresztyén értékrendünk melletti elkötelezettsége megvallására használja a kapott megnyilvánulási lehetőséget. Itt is megemlítem, hogy Gyöngyösi Márton fel- és lekonferálásakor el sem hangzott a Jobbik párt neve, s ő maga sem említette sem a Jobbik nevét, sem nem ismertette annak programját, ill. politikai stratégiáját. Gyöngyösi Márton nincs kitiltva a református egyház templomaiból, intézményeiből, s az sincs megtiltva neki, hogy beszédet mondjon, ha arra egy adott, területileg illetékes egyházrész felkéri. A lehető leghatározottabban kell visszautasítom, mint jó barátja azt a rágalmat, melyet Horváth György és Csepregi Botond a balliberális véleményformálók kizárólagosságra törő kommunikációs terrorgépezetével együtt szajkóz, miszerint „Gyöngyösi Márton a zsidó származású országgyűlési képviselők listázására tett javaslatot.” Gyöngyösi Márton az izraeli-magyar kettős állampolgárok kimutatását kérte, az izraeli ingatlan spekulánsok magyarországi tevékenységében megjelenő nemzetbiztonsági kockázat miatt, de erről a felvetéséről egy szót sem szólt templomunkban, mivel ez már a Jobbik politikai programjának, ill. stratégiájának a része. (Az arra való hivatkozás pedig, hogy jobbikos pártpolitikusok is részt vettek az istentiszteleten, nevetséges, miután a papné maga is jobbikos pártpolitikus, miért ne hívhatná el missziós céllal kollégáit egy istentiszteletre?)

Fontos még Gyöngyösi Márton kapcsán elmondani, hogy ő megkövette azokat, akik esetlegesen félreértették erről szóló szavait, mivel egy adott ponton félreérthetően, bár az általa e tárgyban elmondott teljes felszólalása szövegkörnyezetéből következően mégis egyértelműen kizárólag az izraeli-magyar kettős állampolgárok nyilvántartásáról beszélt, ami például az Izraelben hatályos törvények szerint nem tenné lehetővé, hogy magyar állampolgársággal is rendelkező személy a Knesszet tagja lehessen. De: Gyöngyösi Márton e tekintetben bocsánatot kért azoktól, akiket esetlegesen megsértett. Hol kellene a bűnbocsánatot gyakorolni, ha nem az egyházban. Ha valaki hibát, vagy esetlegesen bűnt követ el, hol másutt kellene, hogy terepe legyen a szeretet nagyvonalúságának, ha nem épp Krisztus Egyházában. Mi mindent bocsátanak meg ma egyházunkban egész életvitel tekintetében is, emberi esendő természetünkből következően eleve bocsánatos bűnnek tekintve azt, hogy újra Édesapámat idézzem: „Kicsire nem nézünk, befele mind az üdvösségbe!” alapon. Csak az nem lehet bocsánatos bűn, ha valaki népe társadalmi közakaratképzésből kirekesztett bennszülötti sorsát látva néha sarkosan fogalmaz, miközben a népet megnyomorító mammonimádó pénzoligarchák szakmányban a csillagos eget is lehazudnák, ha tehetnék az égről, se Istent, se embert nem ismerve?!

A társadalmi szervezetek „liturgiába illesztve” történő felszólalásának kifogásolása pedig egyszerűen közegyházi közröhej tárgya, hiszen minden, ami egy istentiszteleten zajlik, az szükségképpen van úgymond „beillesztve” a liturgiába, bár a liturgiát kizárólag református papok vezették ezen az istentiszteleten is, noha egyházunk újabban nyitott arra, hogy világiak is részt vegyenek a liturgiában, amellyel én személy szerint nem értek egyet, az istentisztelet szakralitásának megőrzése végett. Mégis, mi lett volna a helyes megoldás (ex)jogtanácsosunk szerint? „Az istentisztelet véget ért, menjetek békével!” katolikus mintára megtett liturgikus felszólítás után, aki mégis maradt volna, az meghallgathatta volna világi vendégeinket? „Istennek legyen hála” ott még nem tart – legalábbis egyelőre – a paritásos, lelkészi és világi elem egyensúlyára néha már-már kényszeresen ügyelő reformáció egyháza, hogy ily nagyfokú tiszteletlenségre ragadtassa magát a missziói munka hatékonysága tekintetében alapvető jelentőséggel bíró világi társadalmi szervezetekkel történő kapcsolattartásában. (Bár az egyházfegyelmi eljárási rendben érvényesülne némiképp a lelkészi és világi elem egyensúlya, mert akkor már régen egyházi bíróság előtt állna Horváth György és Csepregi Botond.)

Az meg már tényleg elképesztő, hogy Horváth Csepregi panaszos szellemi mélyrepülését képes szó szerint a vád tárgyává tenni, miszerint „az istentisztelet (kis „i”-vel írandó, tényleg jó lenne, ha beíratnák egy magyar nyelvtan-továbbképzőre Horváth Györgyöt illetékes felettesei, még ha nem is járna kredit-ponttal, mint lelkésztovábbképzéseken szokás) szövege középpontjában nem igemagyarázat állt, hanem az alkalom nagy részét Horthy Miklós méltatása tette ki.” Tényleg el vagyunk veszve, mint egyház, s Krisztus-követő küldetésünket csírájában öli meg, ha egy istentisztelet középpontját az határozza meg, hogy miről mennyi ideig volt szó. A középpont attól még középpont marad, ha körülötte a körgyűrű nem jegygyűrűnyi, hanem akár univerzális méretű – lásd Naprendszer, Tejútrendszer stb. Hány olyan megemlékező istentisztelet volt és lesz is egyházunkban, melyről ezen Csepregi-Horváth tébolydába illő állítás leírható lett volna a múltban, vagy leírható lesz a jövőben? S hány olyan temploma van ma egyházunknak, ahol úrnapjáról úrnapjára az Újszövetségről, az Úr Jézus Krisztus tanításáról, egyetlen, egyszeri és tökéletes áldozatáról alig, vagy egyáltalán nem esik szó, de az Ószövetségről, kivált Eszter könyvéről majd, ha nem minden egyes alkalommal? Ezen esetekben nem kellene a középpontot bemérni, de legalábbis méricskélni? A mi esetünkben természetes része volt a templomi alapkőletétel 75. évfordulójára emlékező istentiszteletünknek, hogy a gyülekezet- és templomalapító Horthy Miklós kormányzó életútját hangsúlyosan felidézzük. Szobrát sem úri passzióból, vagy épp provokációból avattuk újra, hiszen az eredetileg harmadmagával felavatott mellszobor csupán gipsz-öntvényforma volt, mely a szobrászművész tulajdonát képezte, s állandó kiállítási tárgyként bocsátotta egyházközségünk rendelkezésére.

Miután négy év alatt nem sikerült egyetlen mellszobrot sem bronzba öntetni a különféle közművek és hatóságok egyházközségünkre rótt anyagi terhei miatt, először a belvárosi önkormányzathoz fordultunk azzal, hogy a négy mellszobor közül Wass Albertét a templom előtti közterületen engedélyezzék felállítani úgy, hogy a műszaki terveket elkészíttetjük, a szobrot lezsűriztetjük, a posztamenst beszereztetjük, a gipsz öntvényforma művészi költségét, ha kell kifizetjük, s a posztamens elhelyezésének és a szobor bronzba öntésének költségét kértük, hogy állja az önkormányzat. Egy éves huzavona után, eredeti ígéretüket megszegve Rogánék közölték, hogy „városképvédelmi szempontból nem támogatják Wass Albert szobrának templomunk elé kerülését.” Ekkor, 2013. június 16-án határozta el a presbitérium, hogy a gyülekezet- és templomalapító Horthy Miklós szobrát bronzba önteti, s azt a templomi előtérbe centrálisan középre és előre, közvetlenül a templomfőlépcső elé, a templomrács magasságával megegyező magasságú posztamensre kihelyezi. (A nagytiszteletű egyházmegyei bíróság kérésére ezen presbiteri ülésről készült teljes jegyzőkönyv egyik eredeti, hitelesített példányát jelen beadványomhoz mellékelem.) Az elhelyezésben döntő szempont volt, hogy egyházközségünk - a szobrászművész azon nagyvonalúságának ellentételezésére, hogy hat éven át állandó kiállítási tárgyként rendelkezésünkre bocsátott négy mellszobrot is - anyagilag csak egy szobor teljes művészi költségének kifizetését és külső támogatással történő bronzba öntetését vállalhatta, s a templomi előtér szimmetrikus jellege más, méltó megoldási lehetőséget nem nyújthatott. Az így felszabadult négy eredeti szobor-posztamensre az eredeti Szabadság téri Ország-emlékmű égtájszobrainak hiteles, kicsinyített másolatait kívánta elhelyezni egy magánműgyűjtő jóvoltából egyelőre - mint a korábbi négy gipsz mellszobor esetében is történt - állandó kiállítási tárgyként a presbitérium, melynek költségvonzata egyébiránt egyenként a tizede egy életnagyságúnál nagyobb bronz mellszoboréhoz képest. Tekintettel arra, hogy időközben egy magánadományozó templomi előterünkbe meglepetésként elkészíttette Édesapámnak, dr. Hegedűs Lorántnak a mellszobrát, a presbitérium úgy döntött, hogy az égtájszobrok helyett az Ő szobrát és majdan Ravasz László püspökét helyezi a hátsó posztamensekre, ez utóbbit szintén magánadományozó jóvoltából, az elülső posztamenseket egyelőre világítótestek részére tartja fenn. Egy bizonyos: nagyfokú tájékozatlanság, sőt műveletlenség kell ahhoz, hogy valaki a gipszöntvényformát a bronzszoborral összetévessze, vagy egynek vegye. Ezért mi nem újraavattuk Horthy Miklós mellszobrát, hanem újonnan felavattuk, azaz anyagában és minőségében, tehát tényszerűen is egy új alkotást helyeztünk ki és lepleztünk le 2013. november 3-án.

(Gyengébbek kedvéért: a gipsz-öntvényforma nem semmisül meg a bronzba öntés során, csak némi korrekcióra és antikolásra szorul. Ezt az öntőműhely adja vissza a szobrászművésznek, akinek az jogos tulajdona. Gipsz öntvényformát szobrászok nem adnak el, abból öntetik - nevéből is következően - végleges alkotásként a bronzszobrot. Kérdés csak az lehetne, hogy miért avattuk fel akkor, 2007. október 22-én a gipsz-öntvényformákat? A válasz egyszerű és gyakorlatias: az azért feltűnt volna, hogy egyszer csak se szó, se beszéd a székesfőváros szívében négy mellszobor kihelyezésre kerül a tér felé nyitott templomi előterünkbe. Az akkori kihelyezéssel és leleplezéssel a célt jelöltük meg, melyet sajnos rajtunk kívül álló okok miatt csak egy szobor esetében tudtunk teljesíteni. De mégis ki tilthatná meg nekünk, akik erre a célra áldoztunk, hogy e megvalósulás feletti örömünket klasszikus módon, a végre elkészült, véglegesen az egyházközség tulajdonát képező szobor leleplezésével fejezzük ki, hálát adva Istenünknek gondviselő segítségéért?) Tagadhatatlanul református egyházunk fő profiljába tradicionálisan nem tartozik szobrok állítása, de nem is idegen tőle, hadd tekintsek el itt attól, hogy hosszan felsoroljam azokat az egyházi ingatlanokat, ahol szobrokat találunk, kivéve persze a szakrális belső templomteret, mely hitvallásos igei látásnak a Hazatérés Temploma is mindig, maradéktalanul megfelelt és megfelel.

Horthy Miklós gyülekezet- és templomalapító szerepéről a következőket tartom szükségesnek megemlíteni: a kormányzó a Kálvin téri református templomba járt istentiszteletre vasárnapon délelőttönként, ahol Ravasz László püspököt hallgatta. Baráti kapcsolatuk közismert volt, Ravasz püspök dolgozóasztala fölött Horthy képe volt a falra függesztve. Horthy javasolta Ravasznak, hogy hozzon létre a református egyház egy önálló gyülekezetet az ún. optánsoknak, akik a trianoni békediktátum „jóvoltából” választhattak az anyaország és az utódállamok állampolgársága között. Ezek főként a királyi magyar tisztviselői kar tagjaiból és családjaikból kerültek ki. Így jött létre a Belső Lipótváros-terézvárosi, később Szabadság téri gyülekezet. Szintén Horthy közbenjárására adományozta a templomépítésre a telket a székesfőváros azzal a megkötéssel, hogy arra székházépületet építsenek, mely nem pusztán hitéleti funkciót szolgálhat majd ki, hanem az optánsok kulturális és segítő központja is lehet. Ezért nevezte el imatermét Horthy Miklós Teremnek, gyülekezeti szóhasználat szerint Horthy Kápolnának a Victor János lelkész-professzor vezette presbitérium, s felépült székházát Hazatérés Templomának, 1939. május 16-án, „Isten iránti hálával örökítve meg országunk területi megnagyobbodását.” A templomi alapkőletétel az I. Bécsi Döntés érvényesítésével esett egybe, 1938. novemberével, amikor a Felvidék szín magyarlakta területei tértek vissza békésen az anyaországhoz, a templomszentelés pedig a II. Bécsi Döntéssel, 1940. augusztus-szeptemberével, Észak-Erdély és a Székelyföld úgyszintén békés hazatérésével, amiért is Horthy eredeti ígéretének nem tudott eleget tenni, s nem lehetett jelen a templomszentelési istentiszteleten, mert épp akkor, 1940. szeptember 15-én vonult be kincses Kolozsvárra. Hát ez gyülekezetem megbocsáthatatlan „bűne”, elképesztő „provokációja”, egyházunkat lejárató „evangélium-, és hitvallás-ellenessége”, egyházi és világi „megbotránkozást szülő egyházgyalázása”: a gyülekezet- és templomalapítóként okkal és joggal tisztelt, magyar- és zsidómentő államférfi-hitvallónk megbecsülése. Nem mellesleg prédikációmban 2013. november 3-án külön szóltam az esztergomi páncélosokat Koszorús ezredessel az élen a budapesti gettó védelmére rendelő Horthyról. Ez is kirekesztő, antiszemita, gyűlöletkeltő megnyilvánulás volt részemről?!

Arra viszont nincs jobb kifejezés, csak ez: szemenszedett hazugság, hogy „az istentisztelet alatt a padsorokban a Jobbik zászlaját mutatták fel”. Egyetlen hívünk van, aki kiemelt nemzeti ünnepi alkalmakkor, s számára ez is annak minősült - szemben az (ex)jogtanácsossal – árpád-házi királyaink sávos zászlaját  mutatja fel nemzeti imáink alatt, mely zászló része annak a magyar történelmi zászlósornak, melynek másolati példányai templomunkban is fellelhetők. Ez történt ezen az istentiszteleten is, mely nem sértette, hanem csak növelte annak szakralitását.

Hihetetlen, hogy ennyi csúsztatás, sőt hazudozás után még van képe az (ex)jogtanácsosnak az istentisztelet szokásostól eltérő rendjéről hadoválni (bár kíváncsi lennék, hogy az ellenem aláíró szolgatársaim mit tennének, ha egy csürhe kint üvöltene a templomuk előtt, miközben prédikálnak, vagy épp „csak” imádkoznak, mennyiben tudnák őrizni az istentisztelet Horváth György által elvárt szokásos rendjét…): „mobiltelefonok csörögtek és bekiabálások, illetőleg taps is több esetben elhangzott.” Érti a nagytiszteletű egyházmegyei bíróság? Nem az egyházgyalázó rigmusokat skandáló tömeg zavarja az (ex)jogtanácsos és a még nem ex-honlapszerkesztő égi szférák hamisítatlan zenéjére hangszerelten extrémen-érzékeny füleit, hanem a „mobiltelefonok csörgése”!!! Hát ez már tényleg botrányos, „bűnösök közül első vagyok én”, de még mi mindenért vagyok Horváth György szerint felelősségre vonható? Ha egy idős hívünk urambocsá’ nem tudja a vizeletét visszatartani az (ex)jogtanácsos által szintén botrányosnak tartott módon „mintegy két órásra duzzadt istentiszteleten”, arról is én tehetek?! (Hogy egyetlen légből kapott „vádat” se hagyjak szó nélkül: a mobiltelefonok használatára vonatkozó tiltó matrica a templomi tornácrészünknél ki van helyezve, az istentisztelet előtt a kántor a mobil-készülékek kikapcsolására felhívja a figyelmet. Könnyen lehet, hogy épp Csepregi Botond, vagy megbízottja telefonja csörgött, aki(k) mindent dokumentálni akartak házmestertempójukban, de ha így is volt, sem én, sem presbitereim nem vették azt provokációnak, mivel nincs üldözési mániánk, még ilyen koncepciós eljárások ellenére sem.)

Be van tiltva a taps a templomban? Erről engem senki nem tájékoztatott, igaz, az (ex)jogtanácsosi előterjesztésben ennél az inkriminált résznél sincs egyetlen törvényi hely sem beidézve. Persze a taps sem volt öncélú és az istentiszteleti jelleget sértő az ünnepi igei alkalmon, amit sugallni próbál a panaszos-jogtanácsos páros: „taps is több esetben elhangzott”, mivel csak akkor tapsoltak a hívek, amikor világi előadóink hitvalló bizonyságtételének életigazságai szívüket és elméjüket túlcsorduló örömmel és a Lélek áradásával töltötte be. Ami pedig a bekiabálásokat illeti: valóban botrányos módon az „ellentüntetők” – még az „éleslátó” Horváth György is idézőjelbe teszi e szót, hiszen ez volt a magyar történelem mindmáig ismert egyetlen tüntetés nélküli ellentüntetése – két ízben is kísérletet tettek az istentisztelet megzavarására, melyet rendezőinknek köszönhetően megakadályoztunk, a méltatlan két személyt templomunkból kulturáltan kivezettettük úgy, hogy fennakadást egyáltalán nem okozott a Csepregi-Horváth páros által ténylegesen öncélúan istenített „liturgikus rendben.” (A templomban - a karzatokon és a tornácrészben lévőkkel együtt - tartózkodó 700 főből összesen kettőt kellett távozásra felszólítani…) Ezért is én vagyok felelősségre vonható? Nem tart attól Horváth-Csepregi, hogy mindezek alapján legközelebb pl. egy Ráday Díszteremben tartott úgymond nem „kultikus eseményen” majd valakik nemtetszésüknek adnak hangot, s utána a hivatalban lévő püspök, vagy a kollégiumi igazgató felelősségre vonását kell majd követelnünk?!

Be van tiltva a II. világháborús (durva helyesírási hiba ismét, mivel római számmal írandó…) honvédegyenruha és a csendőregyenruha is egyházunkban, templomainkban? Erről sem tájékoztatott engem, sem gyülekezetemet senki, pedig nem ez volt az egyetlen templomi, ill. egyházi rendezvény, ahol törvényesen működő nemzeti hagyományőrzők megjelentek, s papi személyek végeztek szolgálatot jelenlétükben. Édesapám is megtette mindezt Horthy Miklós újratemetésekor Kenderesen, s az akkor ott elmondott rövid igehirdetését illendő lenne meghallgatni még az ítélethozatal előtt, nehogy posztumusz Őt is elmarasztalja velem együtt a nagytiszteletű egyházmegyei bíróság. (Ezt a beszédet is becsatolom jelen beadványomhoz, hová jutott e tekintetben 20 év alatt az ún. „magyar egyház”.)

Újabb közönséges hazudozásnak minősül az is, hogy „a templom lépcsőjén történt meg a szoborállítás, mely kölcsönös gyalázkodó bekiabálásoktól volt tarkítva.” Valójában a templom átriumos előterében a Székely Himnuszt énekelte a szobor leleplezésekor a gyülekezet, utána Horthyt éltette a szoborleleplezés után, majd az „Erős vár a mi Istenünk” kezdetű lutheri dicséretet, s más kálvinista énekeket daloltak a hívek, s utána mindenkit meghívtam még egyszer az altemplomi szeretetvendégségre, még a velünk szembenállókat is, azzal a kiegészítéssel: „már ha ezek után van gyomruk Édesanyám székelykáposztájához.” (Volt is egy hosszú szakállas ember, aki sárga csillagját kabátjáról leszedve és összegyűrve az utcai egyik szeméttárolóba dobta, majd lejött a szeretetvendégségre és jóízűen fogyasztott mindenből. A képeken és videofelvételeken ez a személy pontosan beazonosítható, számos gyülekezeti tag szóvá is tette felém, de senki nem bántotta, mivel ott már ő sem bántott senkit, kivételesen kulturált módon viselkedett.) Gyalázkodni csak a demonstrálók gyalázkodtak, egészen odáig, hogy rigmusban skandálták a Székely Himnusz alatt, hogy: „Székelyek haza!” Reformációs dicséreteinket sem tisztelték, folyamatosan pfujoltak és gyalázkodtak: „Mocskos reformátusok!”-at üvöltözve. Eközben „a nagyszámú rendőri erő nem az ellenoldalon található tömegek összecsapásának elkerülését biztosította a templom körüli szoborállítási provokáció során”, hanem erősítést kérve védte a szabad vallásgyakorlásukban fenyegetett híveket a posztkommunista csőcselék tajtékzó provokációjától. Ezen állítását szándékosan nem minősítettem Horváth Györgynek, mert ha van valami, akkor ez az, ami maradéktalanul őt minősíti.

A reformatus.hu honlapon ellenem aláíró lelkészeket, s hozzájuk hasonlóan érdemi előzetes tájékozódás nélkül engem és gyülekezetemet elítélő összes, az (ex)jogtanácsos által felsorolt személyt és egyházi testületet viszont saját állásfoglalásuk minősíti. Rendkívüli károkat okoz egyházunknak, hogy képtelennek mutatkoznak egyházi elöljáróink és vezető testületeink arra, hogy akkor nyilatkozzanak egy adott ügyben, amikor előzetesen az érintettektől lényegi tájékoztatást kaptak, az érintettek alatt nem a média által felheccelt és igazolt műfelháborodókat, hanem a megvádolt és ellehetetleníteni kívánt szolgatársat és gyülekezetét értem. Végtére is folyamatosan hangoztatják egyházunk vezetői, hogy gyülekezeteiben él az egyház. Mennyiben szolgálja az egész egyház érdekét, szolgálatának méltóságát, s legfőképpen hitelét, ha előre ítélkezik vezető testületeiben, mielőtt az ítéletet kimondanák az adott ügyben a fegyelmi eljárás során? Nem lesz ettől elfogult demonstratív módon az egész egyházszervezet? Nem ettől „fokozódik a református egyház elleni gyűlölet sajnos két oldalról is”, ahogy Horváth feltételezi? Nem azzal járatja le egyházunk magát ország-világ előtt, hogy püspök avathat „hódolata jeléül” emléktáblát Horthynak, egy mezei lelkipásztora meg még tisztelete jeléül sem állíttathat szobrot neki? Vagy még inkább azzal, hogy püspök tartathat bérleti szerződés keretében pártrendezvényt püspöki székhelyén, igenis kultikus-szakrális, úrvacsoraosztásos istentiszteletek tartására használt térben, teljes demonstratív, pártzászlós szószéki nyíltsággal, egy mezei lelkipásztor meg annak a pártnak a képviselőjét se kérheti meg bizonyságtételre egy református hithősről egy istentiszteleten, kinek - no meg a pártpolitikus papnénak - közbenjárására pártalapítványuk a hithős épp akkor felavatott szobrának bronzba-öntési költségét állta? Nem járatja le egyházunkat az a tény, hogy aki feljelent, az szerkeszti - a világi médiát félrevezetve általa generált ügyben - egyházunk hivatalos honlapját, s hirdet ott nyomásgyakorlásként aláírásgyűjtési akciót, lealacsonyítva a lelkészi kart lelkésztársuk minél gyorsabb és példásabb megbüntetésének követelésével, folyamatosan címlapon tartatja az ún. „Hegedűs-ügyet”, de véletlenül sem merne írni „Bölcskei-”,  „Szabó-”, vagy „Ráday-ügyről”? Ezek után gondolom, nem kérdés a nagytiszteletű egyházmegyei bíróság számára, miért nem vettem át az (ex)jogtanácsos „meghallgatásra” idéző levelét.

Összességében a (ex)jogtanácsos önök előtt fekvő előterjesztése, mely hivatalvesztés fegyelmi büntetés kiszabását kéri rám, az általa beidézett kommentek színvonalának felel meg, érzelmi érvelése lényegi és érdemi jogi hivatkozások nélküli, olyannyira, hogy még az ellenem tett két panasz egyébként minden tényszerű alapot velem kapcsolatban nélkülöző törvényi hivatkozását is képtelen pontosan beidézni. Ha valami megosztja ma a református egyházat és a magyar társadalom tisztességes részét, az az a tisztességtelen magatartás, amit Horváth György képvisel egyházunk (ex)jogtanácsosaként és Csepregi Botond egyházi honlapszerkesztőként. Püspöki elöljárómról, mint nála jóval nagyobb formátumú püspökelődjének fia, Apám iránti kegyeletből nem nyilatkozom.

Ha Horváth György (ex)jogtanácsos az előterjesztésének végén szereplő állítást, miszerint: ha én maradok a Hazatérés Temploma lelkésze, akkor a jövőben annak új neve a „Hűség Háza” lenne - nem vonja vissza, egyházközségem ezért is jogi úton vesz elégtételt, mint általa gyülekezetem „megkereszteletlen B-középnek” történő nyilvánítása miatt. Nem mint lelkipásztor, hanem mint keresztyén ember tartom végül mérhetetlenül szomorúnak, hogy egy ilyen fokú rosszindulattal „megáldott”, jogi formanyelvezetre is képtelen ember 23 éven át jogtanácsosa lehetett a református egyház egyik fővárosi egyházmegyéjének, s lemondásával képes volt olyan helyzetet teremteni, hogy csak azért, hogy lelki aberrációját kiélhesse, gyorsított eljárásban kerül sor e bírósági tárgyalásra, hátha sokszori nekifutására végül eléri az általa magyarságának nyílt megvallásáért és következetes nemzetmentő szolgálatáért gyűlölt lelkipásztor hivatalvesztését. Erre záradékul erdélyi bibliás fejedelmünk, Bethlen Gábor szavait idézem: „Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? Senki nincsen, bizonyára nincsen!”                                                                   

Budapest, 2014. január 30.                                      

   ifj. Hegedűs Loránt

   a Hazatérés Temploma lelkész

MVSZ Sajtószolgálat

8200/140203