Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2014. február 4., kedd

18.379 - Prof. Dr. Bokor Imre MJB: - Magyar "szent-tehenek" nyugdíjban!


Feladó: Attila Árpád Péteri 
Dátum: 2014. február 2. 22:09
Tárgy: MJB - Magyar "szent-tehenek" nyugdíjban!
Címzett:
Kutasi József Antal

 

           

MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG

(SZÓRÓLAPJA)

MAGYAR  SZENT-TEHENEK NYUGDÍJBAN...

A Magyar Nemzet c. polgári napilap 2014. január 31-i  számának „frontoldalán” olvasható, hogy: „Oda a pártállami kedvezmény”.  Egyben tájékoztatták az olvasókat, hogy nyilvánosságra hozták a kommunista kitűntetés miatti nyugdíj-kiegészítésekre méltatlanok listáját. Öt elvtárs  fényképét  közszemlére tették, mintegy megnyugtatván  az olvasókat, hogy  a rendszerváltozás 23. évében bekövetkezett a felelősségre vonás,  a pártállami  jogtalanságok felszámolására.

Azt is tartalmazza a cikk, hogy a 2012-es adatok alapján havi 11,5 millió forintot  fizetett ki a nyugdíjbiztosító több mint 1100 embernek. Vagyis,-  1990-től számolva,  évi  138 millió HUF, 23 év alatt pedig 3174 millió HUF (tehát 3,174  milliárd HUF) ütötte a jogosulatlanok markát, a figyelmetlen és/vagy  „jószívű”  adakozók  jóvoltából.

A sopánkodással (vagy szörnyülködéssel) semmire sem megyünk, olyan  lenne az, mint „az eső utáni  köpönyeg”,  de a  slusszpoént felvázolva (elemezve) bátran lehet szörnyülködni, illetve dühöngeni is, mert  a 23 évig tartó időhúzást, egy bravúros  porhintéssel azzal „űberelték”, hogy a nyugdíj-kiegészítésben részesült érintetteknek  tavaly  augusztus óta, nem folyósítják azt a  pótlékot, amelyet  23 évvel azelőtt – fejenként -  (havi 8 - 16 ezer közti) HUF-ban kaptak.

Tekintettel arra, hogy napjainkban, kb. 7 vagy  9 szeres szorzóval kellene számolni  a  23 évvel ezelőtti  pótlék értékét,  így az érintett  elvtársak   a 300-400 ezres nyugdíjaikból  „lecsípett” összeget észre sem veszik.

           Az ILLETÉKESEK igazolták tehetetlenségüket, tudatlanságukat, tiszteletüket vagy  félelmüket, és egy semmit sem érő (nevetséges) végrehajtással  oldották meg a pártállami kedvezmény visszavonását. Be kell ismerni, hogy ügyes bűvészmutatvány volt! A vizsgálat és a végrehatási munkálatok  alighanem többe kerültek, mint az anyagi haszon,   erkölcsi  haszonról pedig  szó sem lehet,  mert az érintettek  erkölcstelen söpredékek voltak.

 

Biszkuval az élükön, még csak megbánást  sem mutattak, bocsánatot sem kértek.  Pedig – például – a Magyar Nemzet által leközölt fényképek között ott látható  az a Mórocz Lajos  vezérezredes is, aki az ’56-os forradalom során  harckocsiból lőtte a Soroksári úton, a Pesti Srácokat, illetve az általuk emelt barikádot, tehát  megérdemelne olyan büntetést, mint amilyent Mecséri János ezredes  és hét társa kapott (Rémiás Pál hadnagy, Szabó Pál őrnagy, Szendi Dezső alezredes, Kicska János főhadnagy, Kálmán Dezső honvéd, Magyar János honvéd  és Kliebert László százados), akik szintén lőttek ’56-ban, mégpedig parancsra(!)- a szovjet agresszorokra,  a Juta-dombnál, de ők halálos ítéletet kaptak, miközben mások olyan kitüntetést, amihez még nyugdíjpótlék is járt.

 

Biszku és hasonszőrű társai - az indiai szent tehenek kategóriájába tartoznak -, különleges jogokat élveznek, és a törvényes felelősségre vonásuk még annyit sem ér, mint a szent teheneket érő bögöly csípése. Képletesen ezt tükrözi az érintettek pártállami kedvezményének  megvonása, illetve a megvonás  összege, valamint a közvélemény „burkolt” lekezelése.

Ez a nagy  különbség a kádári  (már, már elfelejtett) terror és a jelenlegi, naponta (itthon és nyugaton is)  hangoztatott, Orbán féle, mérhetetlen nagyságrendű terror között.    

                                                                 

 Lejegyezte:

                         (

Prof. Dr.  Bokor Imre)

                                                     MJB elnök