Dátum: 2014. április 23. 18:32
Tárgy: Gondolatok az EP választási kampánya előtt
Címzett:
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=129068&n=furaila&blog
Gondolatok az EP választási kampánya előtt
Ismét elérkeztünk egy választási kampányhoz, immár az ötödikhez - az Európa Parlamentbe történő képviselők megválasztásához - a rendszerváltozás óta. A választási kampányok a világon mindenhol arról szólnak, hogy a pártok és képviselő jelöltjeik ígérnek mindent a vágyott szebb, boldogabb életfeltételek megvalósulása érdekében.
A szükségszerű mérlegkészítés során számba kell venni a polgári erőknek is minden ígéretét és azt is, ami megvalósult ezekből. Az így kapott "egyenleg" világosan mutatja majd, hogy miben maradt adósa választópolgárainak.
Itt, a főváros XX. kerületében a polgárosodni szándékozók ugyanazt élik meg munka- és lakóhelyükön, mint hazánk minden polgára. Vagyis, az élet minden követelményével és kényszerével behatárolt emberek vagyunk, mert a mi életünk mindenfajta tevékenységét is három alapvető tényező határozza meg:
1./ a család - legyen az meglévő, vagy távlati - a házaspár és a gyermeknevelés problémai; idős, beteg szülők otthoni gondozásának összes problémája; az élet négy krízisszakaszának (születés, serdülőkor, változókor és a halál előtti életszakasz) problémái;
2./ a szakmai munka - amelyben gondot okozhat: a munkahely elvesztése, a szakértelem elavulása, a teljesítménnyel járó feszültség oldásának természetes igénye, a pihenésre- megújulásra való törekvés;
3./ a jövő - helyünk megkeresése a társadalmi-gazdasági valóságban, háttér biztosítása, stabilitás, lakás, megtakarítás, elérhető célok kitűzése, részvétel egy olyan típusú társadalom építésén, amely biztosítja a jövőt és megfelel az egyén vonatkozási kereteinek; a jelen fenyegetéseinek (környezetszennyeződés ártalmai, sugárszennyeződés, az emberi agresszivitás- terrorizmus, modern betegségek) túlélése.
Visszatekintve a rendszerváltozás időszakára, elmondhatjuk-e, hogy a Magyar Demokrata Fórum XX. kerületének tagsága - élükön választott tisztségviselőivel - minden tevékenységével azon munkálkodott-e, hogy sikeresen helytálljon gazdasági teljesítményében, miközben megőrizte és továbbadta kulturális értékeit?
Itt kell elmondani, hogy - feltételezhetően szándékában soha nem akart mást, mint sikerre vinni az MDF országos politikáját, súlyos hibákat (mulasztást) is elkövetett. Ezekre folyamatosan felhívtam a figyelmét az érintett vezetőknek. Úgy jártam minden alkalommal, mint az a tanár, aki figyelmezteti a tanulót hibáira. Ellenérzésből fakadó mellőzöttség lett osztályrészem. Pedig, csak „Ember akartam lenni, aki a másik emberrel beszél." Amiért szóba sem állt velem senki, kiléptem a Magyar Demokrata Fórum XX. Kerületének szervezetéből.
Három alapvető mulasztást kellene azonnal pótolni!
1.) Tanulmányozni kell több szempontból is, hogy mely népcsoport az, amelyik már képes saját, jól felfogott érdekét belátni és ennek képviseletére tud válasz-tani(!) a képviselő jelöltek közül! Az lenne az ideális, ha már jelöltet is tudna állítani saját, szociokulturális környezetéből!
Lehetséges szempontok egyike:
Tanulmányozni kell a trianoni döntés után megmaradt csonka ország, - gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter – kultuszpolitikáját! (Ezt megtette a Lakiteleki Népfőiskola, létrehozva és működtetve a Klebelsberg Kollégiumát.)
Miért éppen ezen időszakot? Azért, mer akkor is társadalmi krízist élt át nemzetünk, amit megpróbált kezelni. (Bizonyítékul mellékelem azt a néprajzi dolgozatot, amit saját szüleimről, nagyszüleim életéről készítettem.) És azért is, mert az akkori „kedvezményezett" - polgárosodását segítendő - népréteg maradékai még itt élnek közöttünk.
Kik is ők valójában?
Ők azok, akiket a kisbirtokos (kulák) szülők a városba küldtek tanulni.
Ők azok a mesteremberek, akik némi ingatlannal is rendelkeztek az államosításkor. (Például egy kis kertes házat, műhelyt tudtak venni a II. világháború előtt, az Alföldhöz legközelebbi dél-pesti kertvárosban: Pesterzsébeten, Bp. XX. kerületében. Lásd: Kossuth Lajos utca mester- és kereskedő embereinek kétszintes polgárházait! Ezeket a polgárházakat bontották le elsőként (a nyomornegyedet meghagyva), hogy a helyükre fölhúzzák a családi életre és otthoni munkavégzésre (bedolgozásra) teljességgel alkalmatlan panelmonstrumaikat, benne az alig 50 négyzetméteres, lakás nevezetű betonkalodáikkal!)
Ők azok, akik a mai napig rettegnek mindenféle hatalomtól! „Hála" annak a bizonyos „paktumnak", amelynek az volt az üzenete: számukra még a „rendszerváltozás"-sal sem jött el az igazmondás-, sem az ő erkölcsi rehabilitációjuk ideje! A kárpótlásra gondolni sem mertek!
Ők azok, akik érdekeit nem képviselheti baloldali párt!
Ők azok, akik soha nem meséltek gyerekkorukról, szüleikről, családi múltjukról.
Ők azok, akik nem örökíthették tovább organikus műveltségüket, mert MINDENT elhallgattak utódaik elől. Ez az ELHALLGATÁS a leghatékonyabb módszer a nemzeti hagyományok- és kultúra gyökeres kiirtására. A valóság ELHALLGATÁSA, pedig a HAZUGSÁG legalattomosabb fajtája, mert még védekezni sem lehet ellene!
Ők azok, akik „kettős tudattal" élték le az életüket, „neveltek" gyerekeket, unokákat; ők a „látens közvélemény". Ők azok, akik szép csendben a rendszerváltozásra szavaztak 1990-ben. Azután: kiderült, hogy már egy kicsit megkésett ez a rendszerváltozás, mert bizony addigra mindenki elhitte róluk, hogy a „kedvezményezett munkásosztályhoz" tartoztak!
Pedig, erről szó nem volt soha, mert ez a MUNKÁSSÁG nem azonos azzal, amelyik megvalósította a proletárdiktatúrát,
hanem: sokkal inkább azonos azzal amelyiken, vagyis akiken megvalósult az!!!
Az „új" rendszer is csak a vállalkozni tudó, induló tőkével rendelkező szakmunkásokat viselte el. A mindenéből kiforgatott, egzisztenciálisan 100 évet visszavetett, „újproletárok" számára nem jött el a változás, a rehabilitáció. Csalódottságukban nem mentek el szavazni1994-ben
(Vagy, ha el is mentek, azokra szavaztak, akik előtt nem kellett szégyellniük, hogy járomba hajtott fejjel élték le fél életüket! Ugyanis, nem ők tehettek arról, hogy csak úgy lehetett túlélni a háború utáni ötven évet! Nem ők tehetnek arról, hogy olyan sokáig tartott a járom viselése, hogy időközben belenőtt a húsukba, testükbe- lelkükbe! Az ember is „csak" egy élőlény, mint a fa. Köss egy fára hurkot, majd feledkezz meg róla! Évekkel később már hiába akarod fellazítva levenni a hurkot, nem lehet, mert közben belenő a fa testébe! De ne a fát hibáztasd, hanem magadat, mert megfeledkeztél időben levenni a hurkot, vagy a „jármot"!)
Ők azok, akik már nagyon öregek, betegek; sokan már eltemették vágott-virág-rövid-életű- alkoholdús „tápoldaton" tartott, 1945 után született gyermekeiket is...
Ők azok, akik számára az EU-tagság még elhozhatja az öregkor méltóságát!
Hogyan? Ennek megválaszolása már a második pont témája.
2.) Tudomásul kell vennünk, hogy a tőlünk nyugatabbra lévő, az Európai Unió országaiban – évszázadok óta – úgy élik meg az emberek hovatartozásukat, történelmüket, hogy ISMERIK CSALÁDI ŐSEIK TÖRTÉNETÉT, TÖRTÉNELMÉT!
(Előlük senki nem titkolta el, hogy a nagyapa, dédapa, vagy ükapa milyen hősiesen harcolt hazája érdekeiért a háborúkban! Tőlük senkit nem hurcoltak a SZU-ba, vagy hazai málenkíj robotra, amit – ha túlélt a szegény rokon, még titkolni is kellett, nemhogy nyilvánossá tenni szörnyű szenvedéseit! – Az elmaradt kárpótlásról és rehabilitációról nem is beszélve! –
Tőlük senkinek nem kellett a „láthatatlan" „skarlát-betűt" viselni az 1956-os forradalmi mártír rokonai miatt! Az ő nemzetük testéből nem szakítottak ki országrésznyi darabokat és az ott élő honfitársaiknak nem kellett egyik napról a másikra, „idegen betolakodóvá" válni saját szülőföldjén – immár 84 év óta!)
2.1. El kellene érni, hogy ezek az egyéni sorsok - a család, a munka, a jövő szempontjából - megismerhetők legyenek a családokban!
2.2. Tudatosítani kellene, hogy az egyéni sorsok, történetek, maga a történelem – a család történelme! Hazánk történelme, viszont a családi történelmek összessége!
2.3. Jó, hogy van Terrorháza Múzeum, de az ott látottak, a fiatalabbak számára – úgymond: „lógnak a levegőben". Miért? Azért, mert az oda látogató ifjú honpolgárnak fogalma sincs arról, hogy saját családján belül kije-kije hogyan élte túl, vagy halt bele az egyik, vagy a másik terrorizmusba! Addig, bizony ezek az ismeretek – borzalmasságuk miatt – csak még jobban elidegenítik utódaikat saját, családi történelmüktől! Azt a hamis illúziót kelti bennük, hogy: "NEKEM EHHEZ SEMMI KÖZÖM!"
2.4. Ha mindenki tudná, hogy apjában, nagyapjában akkora félelem, szorongás alakult ki a szocialistának nevezett társadalomban, hogy kárpótláskor nem merte kárpótoltatni magát, nehogy kiderüljön („hála" annak a bizonyos paktumnak!) a kompetenciájukat megőrző vezetőik előtt, hogy annak idején, az 1950-es években csak hazudta - a túlélés reményében - a kommunista párthoz való tartozását! Ha minden érintett tudná az IGAZAT, akkor azt is tudni vélné, hogy ezek a családi vagyonok azután másodszor is azok kezébe kerültek, akik már egyszer – 1945 után – elvették, kisajátították, elrabolták a családjától!
2.5. Az ösztönzők sokaságát kellene kitalálni, hogy az utánuk születettekben is felébredjen a vágy a családi múlt, a családi történelem megismerésére!
2.6. Alapvető igény kellene, hogy legyen – most, a génkutatások óriási eredményeinek elérésekor különösképpen – saját, genealógiai múltunk ismerete! Egyszerűen fogalmazva: szükségesnek tartom, hogy mindenki képes legyen – felnőtt korára, legalább dédszülőkig visszamenőleg – a saját családfáját megrajzolni! Még egyszerűbben fogalmazva: jó lenne tudni, hogy ki fia-borja is az ember valójában!
2.7. A „TUDÁS" birtokában aztán nem élhetnénk „csak úgy" felelőtlenül bele a világba, vagyis az Európai Unióba, mert a MÚLT KÖTELEZ! KIT ARRA, HOGY ŐSEI HIBÁIBÓL OKULVA ALAKÍTSA KI CSALÁDI ÉLETPROGRAMJÁT, ÉLETSTRATÉGIÁJÁT – KIT ARRA, HOGY MÉLTÓ UTÓDJA LEHESSSEN ELŐDEINEK!
2.8. Ezek: maguktól értetődő dolgok az Európai Unió országaiban élők számára. Ebből következik, hogy akkor leszünk igazán (genealógiai múltunk ismerete által is) egyenrangú uniós tagok, ha így lesz ez nálunk is! Bizony, akkor még az is előfordulhat, hogy – a „tudás" birtokában felelősséggel tudnánk válasz-tani!
3.) Visszatérve a Budapest XX. kerületében élőkre, pontosabban, a kertvárosiasodó külvárosi „őslakosokra", akik többsége egy elhúzódó KRÍZISHELYZETBEN ÉLI ÁT A RENDSZERVÁLTOZÁST.
3.1. Öket, (a mai öregségi nyugellátásban részesülőket) már polgárosodó állapotban érte a második világháború. Ennek bizonyságául, példaértékű az egyleti élet és a történelmi egyházakhoz tartozó hívek templomépítő- és gyülekezetépítő törekvése! Ezt a fajta identitást, ön- és közösségfejlesztő kreativitást irtotta ki - a proletárdiktatúrát megvalósító, „gondoskodó" államhatalom belőlük és utódaikból!
3.2. Meg kell tanítani ezt a népcsoportot régi-új identitására! Meg kell teremteni azokat a HELYEKET ismét, ahol az egyén megismerheti saját, egyéni értékeit, amellyel megteremtheti saját szocializáltságát, ami alapja lehet minden további elsajátításnak!
Miért olyan fontos ez a bizonyos szocializáltság?
Talán, „csak" azért, mert meggyőződésem, hogy:
a SZOCIALIZÁCIÓ az EGYÉN - szociokulturális környezetben elsajátított - mindennapi ÉLETKÉPESSÉGE!
Ettől az életképességtől fosztotta meg, és fosztja meg a mai napig, a baloldalinak mondott politikai erő Pesterzsébet kertvárosiasodni, polgárosodni akaró lakosságát! Ezért sem képviselheti az ő érdekeiket – a magyar parlamentben – az MSZMP utódpártja!
Nekik, nekünk – a fentiekben leírtakkal – adósak maradtak a rendszerváltoztató pártok!
Budapest, Pesterzsébet 2004. március 9.
Bóna Mária
FIGYELD A DÁTUMOT! Vajon miért nem jelenhetett meg ez az írás az akkori helyi MDF-es újságban?
