Von: Vass István [mailto:istvan.vass@invitel.hu]
Gesendet: péntek, 2008. április 18. 23:29
An: Kutasi József
Betreff: Európa tiltakozik
ÁPRILIS 19-ÉN, SZOMBATON, 17 ÉS 20 ÓRA KÖZÖTT, TILTAKOZÁS A SZLOVÁK NAGYKÖVETSÉG ELŐTT. AZ OK A CSATOLMÁNYBAN.
Szebb jövőt.
Vass István
A Benesi aljasság.
Európaszerte vitatott, az a valamikori, de máig élő, törvényerőre emelt, aljas rendeleti intézkedés-sorozat, amely, nem szlovák-magyar, cseh-magyar, hanem európai jogelvi probléma, amelyet az EU sem volt képes mindmáig megoldani.
Ma, amikor egy degenerált miniszterelnök és díszzsidói álszent módon fasisztáznak, s a rasszizmus rémképével riogatva igyekeznek elterelni a figyelmet országrontó bűneikről, nem árt, ha felhívjuk a széles közvélemény figyelmét a valódi gyűlöletre, a magyarellenességre, ami bizony ma is ott él sok-sok tót atyafi szívében, de némely sábeszdekli alatt meglágyult, beteges agy rejtekén is.
A csehszlovákiai kisebbségek sorsa a II. világháború után kegyetlenné fajult. Az újjáalakult csehszlovák állam legelső megnyilvánulásai, így Edvard Beneš elnök dekrétumai, röviden a Beneš-dekrétumok között szerepelt a nem szláv nyelvű etnikumok, azaz a németek és a magyarok kollektív bűnösségének elve, illetve a szláv nemzetállam megteremtésének szándéka.
Beneš rendelkezései elsősorban a németeket sújtották, azonban a magyarokról sem feledkezett meg. 1945. május 14. és október 27. között 143 dekrétum született, melyek közül 13 közvetlenül, kb. 20, közvetve érintette a két kollektívan bűnösnek tekintett etnikumot.
1945. április 5. követően az év végéig a népbíróságok mintegy 75000 szlovákiai magyart – elsősorban értelmiségieket – ítéltek el háborús bűnösként és utasítottak ki az országból.
A szudétanémetek teljes kitelepítését követően, 1946 tavaszán megkezdődött a „munkaerő-toborzás”. A Szlovák Telepítési Hivatal által kidolgozott elképzelések szerint, Szlovákia magyar járásaiból minden magyar nemzetiségű személy „átcsoportosítására” sor kerülhetett. A tömeges deportálások 1946 novemberétől 1947 februárjáig tartottak. Ebben az időszakban 44 ezer személyt (férfiakat, nőket, gyerekeket és öregeket) szállítottak fűtetlen marhavagonokban Csehországba. Az akció végrehajtását a hadsereg segítette. A sokszor napokig tartó utazás után a csehországi vasútállomásokon valóságos emberpiacot tartottak, ahol a cseh gazdák kiválaszthatták az igényelt munkaerőt. A deportáltak vagyonát az állam ún. bizalmiak számára utalta ki, akik kezdetben a vagyon kezelői lettek volna, idővel pedig, tulajdonosai is.
A magyarok kényszermunkára való elhurcolása része volt a Magyarországra irányuló nyomásgyakorlásnak, amelynek célja a lakosságcsere-egyezmény végrehajtatása volt. A lakosságcsere terve azután vetődött fel a csehszlovák vezetésben, miután a potsdami konferencián illetve a párizsi békekötést megelőző tárgyalásokon elutasították a magyarok egyoldalú kitelepítését – ellentétben a hárommilliós német kisebbséggel. A Szovjetunió támogatásával végül sikerült rábírni a magyar kormányt, hogy 1946. február 27-én aláírja az erről szóló egyezményt. A Gyöngyösi János magyar külügyminiszter és Vladimír Clementis csehszlovák külügyi államtitkár által aláírt egyezmény értelmében, a csehszlovák hatóságok annyi szlovákiai magyart voltak jogosultak Magyarországra áttelepíteni, amennyi magyarországi szlovák önként jelentkezett a Szlovákiába való áttelepülésre. Az egyezmény megkötése után a szlovák hatóságok nagyarányú toborzási akcióba kezdtek a Magyarországon élő szlovákok körében. Érveiket elsősorban arra alapozták, hogy a többnyire szerény vagyonú szlovákok számára jól működő gazdaságokat és könnyebb életet ígértek.
A Magyarország számára rendkívül hátrányos egyezmény szerint a magyar fél vállalta, hogy a meghatározott kvótán felül átveszi a háborús bűnösöket is. Ezzel visszaélve a csehszlovák bíróságok tömegesen vonták felelősségre a háború alatt állítólag elkövetett bűneikért a felvidéki magyarokat, s végül több mint 70 ezer személyt írtak össze, akinek háborús bűnösként kellett volna elhagynia szülőföldjét. Csehszlovákia végül a deportálások elindításával bírta rá a magyar kormányt a lakosságcsere lebonyolítására, amely 1947 áprilisában kezdődött a dél-alföldi szlovákok és a mátyusföldi magyarok kicserélésével. A vasúti szerelvények naponta szállították összes ingóságukkal együtt a kijelölt családokat Magyarországra. A végleges adatok szerint a Magyarországról Szlovákiába önként áttelepült 60 257 szlovákkal szemben 76 616 magyar volt kénytelen a szülőföldjét elhagyni. Óriási különbség mutatkozott azonban a hátrahagyott vagyonban. Mivel a szlovák hatóságok általában a módosabb gazdákat jelölték ki az áttelepülésre, a szlovákok által Magyarországon hagyott 15 ezer kataszteri holddal s 4400 lakóházzal szemben a Magyarországra áttelepített magyarok 160 ezer holdat és 15 700 lakóházat hagytak maguk mögött. Az utolsó áttelepülők 1949 nyarán lépték át a csehszlovák–magyar határt.
Ez történt.
És a Szlovák Parlament mai aljas határozatában azonosult egykori aljasságukkal, érinthetetlennek nyilvánítva az embertelen Benesi dekrétumokat.
Európa tiltakozik.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
