Von: Siklósi András [mailto:siklosi.andras@tvnetwork.hu]
Gesendet: csütörtök, 2008. április 24. 02:54
An: Kutasi József
Betreff: Elhangzott 2008. április. 2-án…
Siklósi András:
A Kárpát-medence magyarsága csak együttesen, összefogva védekezhet az őt érő támadások, gyalázkodások ellen! (Elhangzott 2008. ápr. 2-án a budapesti Külügyminisztérium előtti tüntetésen.)
Tisztelt Pannon Nemzeti Gárda, tisztelt részt vevő szervezetek, kedves tüntető Honfitársaim, Magyarok!
Őszinte megbecsüléssel és szeretettel köszöntök mindenkit az általam képviselt Turul Szövetség nevében. Azon szomorú alkalomból gyűltünk itt egybe, mert az utóbbi években, hónapokban a trianoni gúnyhatárainkon belül és kívül, szinte mindenütt azonos intenzitással, ugyanakkor egyre hevesebben és durvábban folynak ellenünk a sértegetések, gyűlölködő gyalázkodások, sőt a tettleges atrocitások is. Az egyes magyar nemzetrészek erre semmilyen okot nem adtak, sőt békés módon, már-már önemésztő türelemmel viselik az ellenük uszuló brigantik verbális és fizikai bántalmazásait. A legtragikusabb az egészben az, hogy sem az utódállamok törvényei, ill. hatóságai, sem pedig a (mostoha)anyaország közhatalmi szervei semmilyen védelemben sem részesítik ártatlanul üldözött, meghurcolt nemzettestvéreinket. (A nagyhatalmak s az Európai Unió bűnös közönyéről most ne is beszéljünk.) Nyilvánvaló, hogy ez így tovább nem mehet! Már az is mélységesen elítélendő, hogy egyáltalán idáig fajulhattak a dolgok, ahelyett, hogy minden alattomos és nyílt támadásra méltó választ adnánk úgy, hogy örökre kedvét szegjük e sötét lelkű gazembereknek bármiféle hasonló disznóságok elkövetésétől.
Tárgyilagosan le kell szögeznem, hogy Trianon előtt efféle káros cselekmények még elvétve sem érték a magyarságot. De még a bizonyos körök által zsigerből kárhoztatott Horthy-rendszer alatt sem alakultak ki sehol a Kárpátok gyűrűjében a mai áldatlan állapotokhoz fogható szörnyűséges helyzetek. Csak a kommunista megszállás idején, ill. e rendszerek agóniája óta kényszerültünk mindenütt vesszőfutásra, olyannyira, hogy most már a puszta emberi létünk, nemzeti megmaradásunk is végveszélybe jutott. Hangsúlyozom: nemcsak az elcsatolt területeken, hanem a meghagyott csonka hazában is! Vajon miért van ez így, tán valami elkerülhetetlen végzet szánta ezt az elátkozott sorsot szebb időket látott, boldogtalan népünknek? Hiszen ha hinni lehet gyakran énekelt Himnuszunknak, nem csupán a múltunkat, hanem már a jövőnket is előre megbűnhődtük. Akkor hát miért ütnek-vágnak bennünket folyamatosan, miféle alvilági erők törnek az életünkre, s irtanak bennünket tűzzel-vassal hosszú évtizedek óta? S vajon tehetünk-e ellene valamit, várhatunk-e bárhonnan fölmentő segítséget? Mielőtt e súlyos kérdésekre megkísérlem a választ, futólag emlékezzünk meg a rajtunk végigszántó totális genocídiumnak – ha úgy tetszik: magyar holokausztnak – a népünk biológiai és szellemi-lelki kondíciójában okozott pusztításairól. Itt és most nincs módomban leltárt készíteni, ám úgy érzem, a konkrét sérelmeket valamennyire mindenki ismeri, melyek határozottan alátámasztják elvitathatatlan igazunkat, valamint az ellenoldal brutális embertelenségét.
Aligha gondolhatja magát derék magyarnak az, akinek nem fáj Trianon, s aki e példátlan gazságot nem akarja valamilyen formában orvosolni. Ami pedig a hullarabló utódállamokat illeti, 88 év tapasztalatai számukra is világossá tehették, hogy a Kárpát-medence földrajzi, gazdasági, politikai, katonai és kulturális egysége megoszthatatlan, s e szerves, Istentől rendelt összetartozás erőszakos szétverésével valamennyi új ország egyaránt életképtelenné válik. Nemcsak Magyarország haldoklik ezért jelenleg, hanem egész Közép-Európa is. Ennek jelei voltak Csehszlovákia és Jugoszlávia fölbomlása, de az is, hogy Ukrajna a Szovjetunió széthullása után nem tud mit kezdeni Kárpátaljával, miként Románia sem Erdéllyel. A tótok, oláhok, rácok, ukránok mindnyájan tudják, hogy hiába erőlködnek és gyűlölködnek, a torkukon akadt halszálkákat nem képesek se lenyelni (pláne megemészteni!), sem pedig kiköpni. Mit ér hát számukra, ha kisemmizik és elpusztítják az őslakó magyarságot, ha ebbe a „küzdelembe” maguk is beledöglenek? Tágabb értelemben pedig egész Európa tartós békéje, fejlődése is attól függ, hogy visszaállítja-e az I. világháború előtti állapotokat, ill. megadja-e valamennyi itt élő népnek, mindenekelőtt a rengeteget szenvedő magyarságnak, a teljes önrendelkezést minden téren. Amíg a mostani alárendeltségünkben, kiszolgáltatottságunkban nem történik gyökeres javulás, addig a trianoni szindróma mindenütt szedni fogja további áldozatait. A politikusoknak, szellemi vezetőknek be kell látnia, hogy nemcsak a magyar nemzet egy és oszthatatlan, hanem a térségben élő valamennyi nép csak egymást támogatva, a Németh László-i tejtestvériség elvét elfogadva boldogulhat, de semmiképpen sem egymás rovására, vagy egymás ellen acsarkodva és hadakozva. 1000 évig béke és rend volt itt a Szent Korona fennhatósága alatt, szilárd meggyőződésem, hogy a jövőben se lehet ez másképp. A magyar történelmi bölcsesség, rátermettség, fajtánk különleges képességeinek, vezető szerepének érvényesítése nélkül, szabad és egyenrangú társnemzetek hatékony együttműködése nélkül a Kárpát-medence földi Paradicsom helyett csupán sivár temetőkert lehet. Ez pedig végső soron senkinek sem érdeke.
Pillanatnyilag ott tartunk, hogy a rendkívül toleráns és jóhiszemű, senkinek nem ártó magyarság (beleértve már alig vegetáló anyaországát is) mindenütt jogfosztottan, eltiporva, hagyományaiból kiforgatva, öntudatában s erkölcsében megrontva, nyomorult rabszolgaként tengeti ünneptelen hétköznapjait; s többségében olyan, mint a beteg madarak, melyeknek lenyesték a szárnyait. Nemcsak a megszálló kisantant agresszív mohósága nehezedik ránk, hanem távolibb égtájak nem kevésbé barbár betelepülői, új „honfoglalói” is rombolják életesélyeinket. Oly ügyesen, körmönfontan lopakodnak ide, hogy a napi gondoktól elcsigázott, hazug cselszövéstől, sajtóármánytól elkábított népünk szinte észre se veszi a minden korábbinál halálosabb veszélyt, nemhogy védekezni, cselekedni próbálna ellene. S akkor, amikor az összes harangot, lármafát félre kéne verni, s körbe kellene hordozni a véres kardot, s minden gátra, bástyára, gyepűre elszánt emberek tömegét kellene állítani, persze megfelelően képzett, kipróbált, gerinces vezérekkel az élen, akkor hazaáruló pártjainknak és kormányunknak nincs fontosabb dolga, mint az ellenségeink ülepét nyalogatni, s a saját zsebeit teletömni. Ilyen gonosz, önző és impotens vámpírcsorda tán még soha nem irányította a magyarságot az utóbbi 500 évben! S bizony, ha még sokáig megtűrjük magunk fölött e ragadozó görényeket, akkor magunk is ugyanolyan hitvány önfeladóvá, becstelen söpredékké válunk.
Kedves Bajtársaim, szeretett Véreim! Felelősségem tudatában kijelentem, hogy a sajnos egyelőre még alvó, de lassan már ébredező magyarságnak az egész Kárpát-medencében az elődeinkéhez mérhetően áldozatos önvédelmi harcot kell folytatnia, ha fönn akar maradni az idegenek tengerében, s nem óhajt ebek harmincadjára jutni. Ha mi beletörődünk balsorsunkba, s nem teszünk meg minden tőlünk telhetőt a saját ügyünkben, más biztosan nem fog bennünket megmenteni a tragikus végtől. Sőt, akkor nem is érdemlünk jobbat. Nincs vesztegetni való időnk, föl kell hagynunk az önmarcangoló töprengéssel, a gyáva meghunyászkodással, a sehova sem vezető széthúzással és egymás elleni áskálódással. Legyünk szolidárisak, tömörüljünk össze, higgyük el, hogy együtt mindent megnyerhetünk! Először is azonnal takarítsuk el ezt a galádul ránk telepített, szemétre való „szociálliberális” zsiványbandát, kormányostul, ellenzékestül, ügynököstül, az összes áldemokratikus intézményével, hazug sajtójával egyetemben. Tegyünk rendet és igazságot, váltsunk rendszert és államformát, majd kezdjünk szabadon építkezni. Ezzel párhuzamosan állítsuk meg rohamos fogyásunkat, s gyülevész ingyenélők befogadása helyett gondoskodjunk saját utódokról. Terjesszük ki védőkarjainkat elszakított honfitársaink fölé, keressünk valódi partnereket és szövetségeseket rokon népeink körében; ássuk elő elfeledett múltunkat, ősi kultúránkat és szakrális kapcsolatainkat; térjünk vissza újra a Magyarok Istenéhez, Boldogasszony Anyánkhoz s a Szentkorona-eszméhez. Ne érjük be holmi kettős állampolgársággal és ingatag autonómiákkal, hanem hajtsuk végre a trianoni revíziót, s szerezzük vissza elbitorolt, gyönyörű országunkat. Bátorsággal, tisztességgel, szeretettel és szorgalommal teremtsünk itt egy olyan világot, hogy csodájára járjanak mindenféle nációk. Mutassuk meg, hogy mennyit érünk, s mekkora teremtő erő lakozik bennünk, ha úgy élhetünk és dolgozhatunk, ahogy nekünk tetszik! Törjünk ki a rabságból, egyenesedjünk föl, s két lábbal a szülőföldbe gyökerezve tekintsünk az égre! Lehetnek-e ezeknél nemesebb céljaink, s beérhetjük-e ezeknél kevesebbel? Üdvösségemre mondom, hogy nem! Kössük föl hát a fehérneműnket, s gyürkőzzünk neki, Barátaim! Egy a nemzet, és egy az Isten! Éljen a magyar szabadság, örökké virágozzon a haza!
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
